Amikor lassan kinyitottam a szemem, próbáltam hozzászokni a sötéthez. Az utcai lámpák egy cseppnyi világosságot hoztak a szobámba és miután hozzászoktam a sötétséghez, megéreztem Will testét az enyém mellett, mielőtt kivehettem volna az alakját. Békésen, nyugodtan aludt, mindkét karjával szorosan ölelt magához. Tudtam, hogy beszélnem kell vele arról, ami pár órával korábban történt. De féltem, hogy haragudni fog rám, amiért nem szóltam neki. Mondjuk még egy kicsit én is dühös voltam rá az iskolában történtek miatt. Másrészt viszont valamilyen módon jól esett a féltékenysége.
Nem akartam kimászni az öleléséből, de a gyomrom az éjszaka közepén óhajtotta közölni velem, hogy déltől nem ettem semmit. Csendben, minél kevesebb mozgás kíséretében megpróbáltam kimászni az ágyból, de amint letettem a lábam a földre, Will a karomra kulcsolta az ujjait és éreztem, hogy megmozdult. Hevesebben kezdett verni a szívem, tudtam, hogy mindent el kell mondanom neki.
- Sophie.
A hangja álmos volt. Amikor megfordultam, a szemét dörzsölte, aztán egy picivel éberebb lett a tekintete. Megfordultam az ágyon, fittyet hányva az éhségre és felkapcsoltam az éjjeli lámpát, hogy láthassam őt. Will először fintorgott a hirtelen fény miatt, de aztán összekulcsolta az ujjait az enyémekkel és kérdő tekintettel meredt rám.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. – mondtam halkan.
- Mi volt ez a dolog délután? Mi történt veled, Sophie? - kérdezte aggódóan.
- Will.... Én... – lehajtottam a fejem, mert nem bírtam a szemébe mondani így, hogy már két éve titkoltam előle – Asztmás vagyok.  De nem nagy ügy.
- Nem nagy ügy??? – csattant fel – Ne mondd, hogy nem nagy ügy. Sophie, az égre is! Majdnem megfulladtál a kezeim között.
Még lejjebb hajtottam a fejem és a paplanom szélét kezdtem piszkálni. Aztán Will az arcomra simította csöppet érdes kezét és az államnál fogva megemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Picit talán dühös volt rám, de mellette lágy, féltő volt a tekintete.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el. – mondtam halkan és éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
- Nem az érdekel most, hogy nem mondtad el. Tudod te, hogy mennyire aggódtam miattad? Azt hittem... Azt hittem elveszítelek.
- Tényleg?
- Nem csak úgy mondom, ezt már magyaráztam. Minden amit mondok neked, az a szívemból jön. És esküszöm, belehaltam volna, ha a bátyád nem tud segíteni és te... Ha tudnád, mennyire fontos vagy nekem.
Ezen valljuk be, kicsit meglepődtem. De annyira jól estek a szavai, hogy hagytam kibuggyanni a könnyeket, amelyek kezdték égetni a szemem. Will azonnal le is törölte őket, én pedig közelebb araszoltam és belesimultam az ölelésébe. Megnyugtató volt.
- Kérlek, ne haragudj rám az iskolában történtek miatt. Én csak...
- Féltékeny voltál. – mosolyogtam rá.
- Nem vagyok féltékeny. - ellenkezett.
- Ó, dehogynem. – nevettem fel és belenéztem a szemeibe – Nem tudod tagadni.
- De én...
- Semmi baj, Will. Én is az vagyok, amikor Megannel vagy.
- Jó, most, hogy így bevallottad, nem érzem magam hüjén. Tényleg féltékeny voltam. – jelent meg egy kis mosoly a szája szélén.
Felemeltem a fejem és megcsókoltam. Édes csók volt gyengéd, olyan, amit csak ő adhatott nekem. Féltem, hogy egyre jobban bele fogok bolondulni Willbe és aztán összetörik a szívem. De addig, amíg ez meg nem történik, minden pillanatát ki akartam élvezni.
Will eloltotta a lámpát, lefeküdt és a mellkasára vont. Magamban elmosolyodtam, hogy a szíve hevesebben vert a csókunk miatt.
- Sophie. Mióta....
- Két éve. Eleinte csak köhögőrohamok voltak, de aztán rosszabb lett és fulladozni kezdtem. Van gyógyszerem, amit minden nap szedek és külön arra, ha érzem, hogy jön rám a roham.
- Ma miért nem vetted be, amikor érezted?
- Nem találtam. És mire kimentem volna a fürdőbe, hogy ott is megnézzem, már nem bírtam mozdulni.
- Tényleg nagyon féltem. – mondta halkan és szorosabban ölelt magához.
Hozzábújtam és élveztem, ahogy a testéből áradó hő simogatja a testem minden pontját. Csend telepedett ránk, csak a nyugodt lélegzetvételeink hallatszottak a sötét szobában.
- Will. – szólaltam meg.
- Igen?
- Te is fontos vagy nekem. Nagyon. - vallottam be.
Nyomott egy puszit a fejem búbjára, mire boldogan elmosolyodtam.
- Ennek örülök. – kihallottam a mosolyt a hangjából, de tudtam, hogy komolyan gondolja.
Will a karomat simogatta, néha – néha kaptam még csókokat a homlokomra. Aztán álomba merültem.

Másnap reggel csókra ébredtem. A nap fénye áthatolt a sötétítőn és játszott a falon. Elmosolyodtam, mielőtt még kinyitottam volna a szemem. Will olyan gyengéd volt velem, mintha tojás lennék. Finoman végigsimított a hajamon, a vállamon, aztán az oldalamon, ami csikizett. Felnevettem és összerándultam.
- Jó reggelt, bébi.
Kinyitottam a szemem és belenéztem a gyönyörű, barna szemekbe, amelyek csillogtak a nevetéstől. A szája sarkában megbújtak a gödröcskék, amelyeket annyira imádtam.
- Imádom a gödröcskéidet. – mondtam és végigsimítottam az arcán, mire Will édesen felnevetett.
- Én mindenedet. – mosolygott – Főleg a szemeidet. Igézőek. – simított végig a járomcsontomon ő is.
- Lehet benne valami, ha megcsaltad miattuk a barátnődet.
- Bizarrul hangzik, de utálom a saját barátnőmet. Szóval, lényegében meg sem lehet csalni. De ha még valamennyire kedvelném is, akkor sem tudnálak elhagyni.
- Ezt jó hallani. – mosolyogtam rá.
Will a hátamra gördített, fölém magasodott és a könyökén támaszkodott. Lehajolt hozzám és pár másodpercig csak nézett, én pedig ugyanúgy gyönyörködtem benne. A borzos haja belehullott a szemébe és beletúrtam, hogy láthassam a szemeit.
- Gyönyörű vagy, Sophie.
Lehajolt hozzám és illata átjárta az érzékszerveimet. Meleg lehelete már az ajkamat sútrolta és hevesen dobogó szívvel vártam, hogy ajkát is megízlelhessem. Orrát hozzádörgölte az enyémhez és halkan felkuncogott, amikor felmordultam. Megpuszilta a homlokomat, az arcom egyik oldalát, majd a másikat. Aztán lefelé haladt, a nyakam vonalára adott csókokat. Én pedig egyre türelmetlenebb lettem, majd amikor elérte ajka a mellkasomat, újra felmordultam. Egyrészt, mert már nagyon meg akartam csókolni, másrészt pedig vágy költözött minden porcikámba.
- Will. – sóhajtottam, amikor a pólómat elhúzta és megcsókolta a melleimet.
- Mi az, bébi?
Édesen és egyszerre gonoszkásan vigyorogva nézett fel rám, majd megcsókolta a szájam szélét.
- Az isten szerelmére, csókolj már meg! – csattantam fel és erősen magamhoz húztam.
Erős teste az enyémre került, egy picit nyomott, de nem érdekelt. Érezni akartam őt. Minél közelebb magamhoz.
- Milyen türelmetlen vagy ma reggel. – kuncogott.
Aztán lehajolt hozzám és végre megérezhettem ajkát az enyémen. Akkor reggel nem szeretkeztünk. És, hogy őszinte legyek, nem is bántam. A lényeg az volt, hogy Will ott feküdt mellettem, felettem, hogy a kezei és az ajkai bejártak engem és hogy addig csókolóztunk, mígnem elfogyott mindkettőnk levegője.
- Még egyszer jó reggelt. – suttogta nehéz levegővételekkel és orrával megsimította a nyakam – Olyan jó az illatod.
- Ön most bókol nekem, Mr. Thompson?
- Ön teljesen és száz százalékosan megérdemli, Mrs. Thompson.
Jól hallottam, hogy azt mondta... Neeeem! Biztos csak képzelődtem. Vagy csak egy sima nyelvbotlás volt. Mondjuk őszintén szólva el tudtam volna képzelni, hogy így hívnak. Sőt kifejezetten örültem volna neki. Mert az azt jelentette volna, hogy Will a férjem és...
- Sophie. Itt vagy? – nevetett fel halkan Will, bizonyára észrevette tágra nyílt szemeimet.
- Igen. Igen, csak...
- Ne haragudj, hogy összezavartalak. Csak hirtelen bevillant egy kép, miszerint minden reggel erre ébredek. Hogy itt vagy mellettem. És tudod, kifejezetten nagyon tetszik a dolog. Nem is tudom, miért mondtam ki, én csak... Amikor melletted vagyok, valahogy minden kicsúszik a számon, amit érzek és...
Picit megemeltem a fejem és egy csókkal fojtottam belé a szót.
- Nekem is tetszik a dolog. – mosolyogtam rá, mire úgy fújta ki a levegőt, mintha megkönnyebbült volna.
- Tényleg? – kérdezte meglepődve - Akkor jó. Azt hittem, halálra rémítelek.
- Ne aggódj emiatt. Ezzel biztos nem.
Will még egyszer megcsókolt, majd nagyot sóhajtva a hátára feküdt mellettem.
- Dolgoznom kell. – mondta kissé morcosan.
- Apa biztos ad neked egy szabadnapot.
- Szívesen segítek apukádnak. Akkor is segítenék, ha nem fizetne érte.
Ebben teljes mértékben biztos voltam. Will már akkor is sokat segített apának és a testvéreimnek, amikor apa még egy centet sem adott neki. Aztán látta, hogy Will jól csinálja, amit csinál és elkezdte fizetni, hogy tartsa rendben a dolgokat, ha van ideje, amikor épp nem vagyunk ott vagy akár nyáron is, amely időt ott töltöttünk. Will eleinte nem akarta elfogadni a pénzt, mert tényleg látszott rajta, hogy szívesen segít. Ám apa azt mondta neki, hogy nem engedi, hogy bármit is megmozdítson a birtokon, amíg el nem veszi tőle a pénzt.
Mindketten felöltöztünk, szokásához híven Will választott nekem ruhát. Fura szokása volt, de édes. Egy fehér, lenge nyári ruhát választott nekem, amelynek ejtett válla volt, az anyaga pedig finom, amiben nem nagyon lehet melege az embernek.
- Gyönyörű vagy. – mosolygott rám, mire éreztem, hogy nyakig elpirulok.
- Ezt mindig elmondod nekem. – mosolyogtam rá kissé félénken.
Will felém nyúlt, egy elszabadult tincset betűrt a fülem mögé és ott tartotta a kezét.
- Mert mindig gyönyörű vagy. – suttogta.
Tett felém egy lépést és úgy pásztázta végig az arcom, mintha minden vonásomat magába akarná szívni. Igazából sohasem tartottam szépnek magam, de Jézus, ahogy nézett rám… Ahogy nézett, attól a világ leggyönyörűbb lányának éreztem magam. Elmosolyodtam, mire ő ugyanezt tette és ajka gyengéden csókolta az enyémet a következő pillanatban. Ujjai beletúrtak a hajamba, csavargatni kezdték a tincseimet. Aztán a csókja vadabb lett, az ujjai erősebben húzták a hajamat. De nem érdekelt. Olyan hevesen, mégis szenvedélyesen csókolt, hogy ha nem tartott volna, tuti összeesem. Éreztem, hogy remegnek a lábaim és hogy ott, abban a pillanatban tócsává olvadnék a csókjától. Basszus, valami hihetetlen volt, még mindig meglepett, hogy Will milyen jól csókol. Hogy milyen ügyesen játszik nyelve az enyémmel és hogy úgy tudja dédelgetni az ajkaimat, hogy szinte már attól elmegyek. Nem is tudom, meddig álltunk ott, a szobám közepén, szinte egymáshoz ragadva – tőlem egy örökkévalóság is lehetett volna – amikor elengedett. Arcát nem húzta el az enyémtől, hanem homlokát az enyémhez támasztotta és úgy kapkodtunk levegő után, mintha vagy 5 percig a víz alatt fulladoztunk volna. Aztán fátyolos tekintetével belenézett a szemeimbe és szélesen elmosolyodott. Istenem, esküszöm, hogy az ő mosolya volt a legvadítóbb a földkerekségen. Egy ilyen mosollyal akármelyik lányról le tudta volna varázsolni a bugyiját. El is gondolkodtam azon, miért pont velem ilyen. Miért pont velem érzi másképp magát, miért pont engem kíván. Amikor mellettem van vagy milliárd lány, aki szebb, kívánatosabb.
- Minden oké? – kérdezte, mintha csak a gondolataimban olvasna, kezét pedig lecsúsztatta a vállamra.
- Igen. – feleltem közömbösen.
- Nekem nem úgy tűnik. – gyanakodott.
- Csak... Csak elgondolkodtam valamin. – mondtam halkan és kihúztam magam az érintése alól, az ajtóm felé indultam.
- Sophie. – Istenem, úgy mondta ki a nevem, mintha ima lenne a számára.
Visszafordultam hozzá. Nem akartam neki elmondani, mire gondoltam éppen, mert féltem, hogy kinevet.
- Én csak azon gondolkodtam, miért pont én. Miért pont engem kívánsz.
- Nem csak arról van szó, hogy kívánlak. Melletted élek.
Elém lépett és a kezemet a szíve fölé húzta, ami erőteljesen, gyorsan lüktetett.
- Nem tudom rendesen elmagyarázni, csak... Melletted azelőtt is mindig elengedtem magam. És most, hogy visszajöttetek, hirtelen ez a barátság átalakult bennem valami teljesen mássá. Nem tudom, mi ez, Sophie és hogy történt. Csak annyiban vagyok biztos, hogy soha nem akarlak elveszíteni, és ha tehetném, minden pillanatomat veled tölteném.
Könnybe lábadt a szemem Will szavaitól. Soha senki nem mondott nekem még ilyen dolgokat és tudtam, hogy nem hazudik. Tizennyolc éve ismertem és azóta voltunk barátok. Biztosan tudtam volna, ha hazudik.

Will a reggeli után segített apunak a farmon, Markkal pedig ebédet főztünk. Chase és Jesse természetesen dolgoztak vagy kint hűsöltek. Aztán mielőtt nekikezdtünk volna, Becca toppant be a konyhába.
- Segíthetek? – kérdezte és körülnézett a hatalmas adag nyersanyagon.
Nagy vacsorára készültünk és sokan voltunk.
- Szavadon foglak, mielőtt meggondolnád magad, mert nem gyakran hallok ilyet tőled. – pöckölte meg Becca orrát Mark, mire felnevettem, Becca pedig ellökte a bátyánk kezét, de ő is felnevetett.
- Nem vagy vicces, Mark. Akkor miben segíthetek?
- Akkor legyenek a tieid a saláták, oké?
Becca biccentett és neki is látott. Nem az van, hogy Becca nem tudott főzni, ne értsétek félre a szituációt. Mindössze lustább volt, mint mi.
- És akkor én? – kérdeztem kissé felháborodva.
- Most nagyobb feladatra vagy hivatott, hugi. – mondta olyan hangnemben, mintha valami hősnő lennék.
Felnevettem Mark hangvitelén, mire ő is elmosolyodott. Elém tolta a steaknek való húst, hogy készítsem el.
- A grillcombokat is te csinálod, oké? Enyémek a köretek.
- Oké.
Mind hozzáláttunk a munkához, hogy időben elkészüljön a vacsora. Csendben dolgoztunk, Mark mellett a konyhában nem lehetett hülyéskedni. Olyan komolyan vette a dolgot, mint  a munkáját. Egész délután főztünk, este hatra már isteni illat töltötte be a konyhát. Aztán jött a tálalás és a rendrakás. Mark tálalta az ételeket, mi pedig Beccával letöröltük a főzőpultokat, a koszos edényeket elmostuk és elraktuk. Miután az utolsó edény is a helyére került, Beccával elindultunk fel a szobáinkba, hogy elkészülhessünk a vacsorára. Nem akartam eszméletlenre festeni magam és kisestélyit felvenni, de egy zuhany nagyon kellett. Mint egy falat kenyér, mert az egész étlap illata beitta magát a ruhámba és a hajamba.
- Remélem a Will barátnője ma este nem jön. – mondta Becca, amikor elindultunk felfelé a lépcsőn – Gyűlölöm azt a lányt.
- Ezzel nem vagy egyedül. De ma is muszáj leszel eltűrni. Ahogy én is. – biggyesztettem le az ajkam.
Megan reggel felhívta Willt, hogy csináljanak valamit együtt. De mivel az egész Thompson családot meghívtuk vacsorára, Will lemondta. Emiatt viszont Megan őrjöngeni kezdett és ki akarta rúgatni Will apját, amit pedig egyikünk sem akart. Így hát mondtam Willnek, hogy hívja meg őt is. Tudtam, hogy nehéz lesz egész este elviselni, hogy Megan azon a fiún csüng, aki lassan kezdi magát az életet jelenteni számomra. De nem tehettem másat. Egyikünk sem tehetett.
Gyorsan letusoltam, majd felvettem egy fekete szoknyát piros felsővel és felhúztam egy fekete magas sarkú cipőt.
Mire nagy nehezen levonszoltam magam az étkezőhöz, már mindenki az asztalnál ült. Megan gúnyos mosollyal ajándékozott meg, amit ugyanolyannal viszonoztam. Ó de mennyire szívesen kitéptem volna minden egyes száj haját. Zack Beccával nevetgélt, a három bátyám Willel beszélgetett, a két apuka pedig próbált szintén beszélgetni, mondjuk ebben a hangzavarban, úgy, hogy a lehető legtávolabb ültek egymástól, nem igazán ment.
- Ó, itt a kislányom. – mosolygott apa, mire mindenki egy emberként fordult felém.
Nem zavartattam magam, megszoktam, hogy néznek. De mivel családi körben voltunk, természetesen senki nem bámult meg. Mindenki csak rám mosolygott, aztán folytatta a beszélgetést. Mindenki, kivéve Will. Ő viszont úgy nézett végig rajtam, hogy szinte égetett a bőröm. Éreztem, hogy elvörösödöm, de aztán halvány, sexi mosolyra húzta a szájat, mire én is elmosolyodtam.
- Sophie. Kicsi drágám. – vigyorgott Bobby.
Nagyon jól ismertem ezt a vigyort. Tuti akart valamit.
- Mit szeretnél Bobby?
- Helyet cserélni. Apáddal meg akarok beszélni egy – két dolgot, de nem hallom őket ezektől a fiataloktól.
Ha helyet cseréltem volna Bobbyval, Will mellé kerültem volna. És ez egyrészt jó, másrészt rossz lett volna. Ugyanis szinte szomjaztam az érintése, a közelsége után, de fogalmam sem volt, hogy mennyire tudom majd türtőztetni magam. Ja, igen. Fura volt, hogy nekem kellett türtőztetnem magam. Eddig senki nem volt rám olyan hatással, hogy ezt kelljen tennem. Kifújtam magam és válaszoltam, mielőtt még jobban elmerengtem volna ezen az ülésrenden.
- Persze, Bobby. – mosolyogtam rá szélesen, mire vigyorogva magához vont és megölelt.
- Köszi, kicsi.
Bobby leült az én helyemre apa mellé, én pedig a másik asztalfőre Will és Jesse közé. A fiúk valami autókról beszélgettek, amihez bár értettem valamennyit, nem nagyon volt kedvem csatlakozni. Valójában annyi kedvem volt Megantól fél méterre ülni, mint egy egysejtűnek. Viszont Will tekintete mindent megváltoztatott. Elfeledkeztem arról, hogy egy békával ülök egy asztalnál és csak azt az észveszejtően sexi mosolyú herceget tudtam bámulni. Kikészített egyetlen pillantásával, legszívesebben felrángattam volna a szobámba és hagytam volna, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Aztán elgondolkodtam és eldöntöttem, én is felhúzom őt. Miután mind nekikezdtünk a vacsorának, el is kezdtem a kis jelenetemet. Nem tudtam, Willt ez fel – e fogja izgatni, de mindenesetre megpróbálkozhattam vele, nem? Csendben lerúgtam az asztal alatt a cipőmet, majd a lábfejemmel Will lábszárához értem. Bingo! Will annyira meglepődött, hogy félrenyelte a kaját. Köhögni kezdett, mire Megan béka megsimogatta a hátát.
- Jól vagy, kicsim?
- Ja. Csak félrenyeltem. – köhögött, aztán felém fordult.
És te jó ég!!! Szinte tapintani lehetett a vágyat, ami a szemében égett. És ez engem is feltüzelt. Olyannyira, hogy talán az sem érdekelt volna, ha mindenkit otthagyva azonnal nekem esik. Még a levegő is megállt bennem, esküszöm. Mintha minden porrá lett volna, és csak mi ketten lennénk. Éreztem, hogy nyakig elvörösödöm, mire Will félmosolyra húzta a száját. Oké, lehet, hogy gyenge vagyok, de nem bírtam tovább. Ki kellett szellőztetnem a fejem.
- Elnézést, levegőznöm kell. – mondtam és felálltam, majd a teraszra szaladtam.
Eszembe jutott, amikor nemrég Will ide jött utánam és akkor változott meg minden. Minden érzésem, minden vágyam felé húzott, de annyira erősen, hogy ha akartam sem tudtam volna ellenállni neki. Amióta csak először megcsókolt, állandó vágyat éreztem, egyetlen pillantásától tüzelni kezdett a testem. És a szavaitól, a tetteitől, mindentől, amit tett, nem is csak a testem esett fogságba. Hanem a lelkem és a szívem is. Mert ezek az együttlétek nem csak puszta együttlétek voltak. Legalábbis számomra nem és Will azt mondta, számára sem. Én pedig hittem neki. És nem gondolkodtam azon, mi lesz ebből. Basszus, ha életem végéig ezt folytatnánk, akkor is boldog lennék.
- Hé, hugi, minden oké? – zökkentett ki a gondolataimból Chase.
- Igen. Csak kellett egy kis friss levegő.
- Azt elhiszem. Úgy néztetek egymásra, hogy ha nem lennél a húgom, még én is beindultam volna. – mondta vigyorogva, mire felnevettem.
Chase odajött mellém és ő is rákönyökölt a terasz korlátjára.
- Ugye megmondtam, hogy ő meg tudja neked adni azt, amire legbelül vágysz?
- Nem is tudtam, hogy erre vágyom, mégsem tudnám elengedni.
- Akkor ne engedd. Nem értek az ilyenhez, soha nem volt még komoly kapcsolatom, ezt te is tudod. De ha olyan tűz lenne köztem meg valaki más között, ami köztetek van, biztos, hogy minden erőmmel védeném.
- Én azt teszem.
- Ahogy én is. – hallottam meg a hangot a hátam mögül, amitől azonnal a torkomba ugrott a szívem.
Mindketten megfordultunk a bátyámmal, Will pedig mosolyogva felém lépett.
- Meg akartam nézni, jól vagy – e.
- Jól vagyok. Csak kellett egy kis levegő.
- Megint tőlem? – érdeklődött.
- Igen. – mondtam halkan, mosolyogva.
- Na, jól van, tubicáim, magatokra hagylak. – vigyorgott a bátyám – És öhm... Tudjátok, hogy én tényleg nagyon örülök nektek és azt kívánom, örökre legyetek együtt, de haver... – Chase Will vállára tette a kezét, mire Will kérdő, kissé félő tekintettel nézett rá – Ha megbántod a húgomat, akkor...
- Tudom, tudom. – forgatta a szemét Will – Kivágod a farkam.
- Hányadik vagyok? – kérdezte a kezét dörzsölgetve a bátyám, arra célozva, hányadikként fenyegette meg Willt.
- Már csak Mark hiányzik.
Kérdő tekintettel néztem rá, mire elvigyorodott.
- Nem is mondtam, hogy Becca és Jesse is ugyanezzel a szöveggel jöttek?
- Nem. – nevettem.
- Na, akkor én tényleg hagylak titeket. Öhm. Mit csináljak Megannel ha mérges lesz, amiért itt maradtál Sophieval?
- Csak ásd el. – mondta komolyan Will, mire Chase felnevetett és bement a házba.
Will mosolyogva nézett le rám, nekem pedig azonnal feléledt minden porcikám. A derekamra csúsztatta a kezét, másikat az arcomra simította és ujjaival körkörös mozdulatokat írt le a járomcsontomon.
- Már lassan az egész családod ki akarja vágni a farkam.
- Nem fogják, ha nem bántasz meg.
- Akkor ez esetben leélhetem az életem a farkammal. – mondta, mire mindketten felnevettünk, aztán viszont Will tekintete elkomolyodott – Mert soha nem akarlak megbántani.
- Tudom. – suttogtam és lábujjhegyre álltam, arra várva, hogy megcsókoljon.
Finoman csókolt meg. Mintha valami törékeny és egyedi lennék. Komolyan mondom, ha Will megcsókolt, akár szenvedélyesebben, akár gyengéden, a világ közepének éreztem magam. Mert úgy csókolt, hogy neki tényleg a világ közepét jelentettem. Belebújtam az ölelésébe és hagytam, hogy átjárjon az ismerősen bizsergető érzés. Már megszoktam, hogy a nyakamon is felállt a nem létező szőrszál, amikor mellette voltam. Mégis kicsit még nehéz volt elhinni. Amikor augusztus végén hazamentünk, Will természetesen hiányzott. Mint a barátom. Amikor pedig visszajöttünk, egy csapásra minden megváltozott. Will is érezte, de nem értettem, miért történik mindez. Talán tudat alatt mindig is másképp akartam Willt, mint barátot. Csak egyszerűen féltem.
- Will... – sóhajtottam, mire felnyögött.
Ajka elengedte az én ajkamat, de a tekintete az enyémet kereste és rám mosolygott.
- Haza kell vinnem Megant, de kérlek, mondd, hogy melletted aludhatok el.
Will szemei szinte könyörgőek voltak és őszintén szólva, mindig a tekintetéből tudtam, hogy nem hazudik. És én boldog voltam azért, hogy amiket eddig mondott, igaz volt. Mindenki azt mondja, akárhány évig ismersz valakit, nem ismered ki igazán. Szerintem, ha valaki a másik szemében látja a lelkét, akkor már kiismerte igazán.
- Én is nagyon szeretném.
- Sietek vissza. – adott egy csókot az ajkaimra, majd egyet a homlokomra is, aztán kicsit vonakodva elengedett és bement.
Mire én is beértem, már mindenki a szobájában volt, csak Markot láttam a konyhában mosogatni.
- Segítsek Mark?
-- Nem kell, hugi máris kész vagyok. – mosolygott rám, aztán tovább folytatta a mosogatást.
Felmentem a szobámba, majd ledobtam a ruhámat a földre. Össze sem akaródzott szedni. A fürdőszobában ledobtam a fehér neműmet is, majd megengedtem a hatalmas kádamba a jó meleg vizet és sok – sok habot tettem bele. Belefeküdtem és élveztem, ahogy a meleg víz finoman masszírozza a bőrömet. Behunytam a szemem és élveztem a nyugalmat. Hogy őszinte legyek, nem is aggódtam azon, hogy Will talán csinálni fog valamit Megannel. Tudtam, hogy utálja azt a lányt, akárcsak én. Elgondolkodtam, vajon mit tehetnénk, hogy végre megszabaduljon tőle, de semmi sem jutott az eszembe. Pedig mennyire szerettem volna, ha Willel nem kell többé bujdosnunk. Ha megcsókolhatna mindenki előtt, ha mindenkinek megmutathatnánk, hogy mi egymáséi vagyunk. Mert azok voltunk. Amikor először lefeküdtem vele, azt hittem, Will nem is fog akarni többet. Mégis úgy viselkedett velem azóta,  mintha én lennék a mindene. Mindig úgy csókolt, úgy ölelt. És emiatt kezdtem nagyon, de nagyon belehabarodni. Visszaemlékeztem a szavaira. Minden egyes vallomására szóról szóra emlékeztem. Melegséggel töltöttek el.
Nem is tudom, meddig feküdtem a vízben arra a barna szemű félistenre gondolva, aki szépen lassan kezdte elcsenni a szívem, de érzékeltem, hogy kihűlt a víz, így kimásztam belőle. Megtörölkőztem, majd felvettem egy rövidnadrágot és egy pántos trikót pizsama gyanánt, majd a szobámban bekuporodtam az ágyamba.