Sötét volt, amikor felébredtem. Will pedig nem volt mellettem. Sejthettem volna, hogy mégis elhagy azután, hogy az megtörtént. Az, amit soha az életben nem fogok kiverni a fejemből. Abban a pillanatban, ahogy Will megcsókolt, kiment a fejemből a félelem, ami miatt pont nem akartam közel engedni magamhoz. De ahogy hozzám ért, ahogy megcsókolt. Valami húzott hozzá, de olyan erősen, hogy képtelen voltam neki ellenállni. Nem tudtam megtenni. Nem tudtam ellökni magamtól.
És Will olyan gyengéd volt. Azt hittem, ez egy fellángolás és majd csak jól meg akar dugni. De ez a dugásnak még a határát sem súrolta. Finoman szeretkezett velem és talán csak azért, mert bevallottam neki, hogy még szűz vagyok. De akkor is gyengéd volt, közben viszont szenvedélyes és akkora robbanásban részesültem, amiről tudtam, csak ő adhatja meg nekem.
Igaza volt Chasenek, amikor azt mondta, hogy egy szunnyadó kis bomba van bennem, ami csak arra vár, hogy Will megérintse. Szépen fel is robbant.
Már a sírás határán voltam, amiért Will mégis ott hagyott és megszegte az ígéretét. Akkor viszont kinyílott a szobám ajtaja és Will a nadrágjában csendben lépkedett az ágyam felé.
- Will.
- A kurva életbe! - hagyta el a száját egy káromkodás, miközben hallottam, hogy szépen belerúgott valamibe.
Bizonyára nem látta, hogy fent vagyok és megijesztettem. Will gyorsan levette a nadrágját, egy szál semmiben befeküdt mellém az ágyba és megsimogatta az arcom.
- Nem akartalak felébreszteni. - suttogta - Csak rohadtul szomjas voltam.
- Will. - rémültem meg - Komolyan mászkáltál a konyhában? Mi lett volna, ha valaki meglát.
- Apukáddal egész jól elbeszélgettem. - nevetett fel - Igaz, hogy megfenyegetett, hogy ha megbántalak, kivágja a farkam, de egész kedvesen fogadta, hogy veled alszom.
- Most ugye csak viccelsz. - reméltem, hogy csak viccel.
- Nem. - mondta komolyan - Még azt is szigorúan meghagyta, hogy reggelizzem veletek, mert ha idő előtt kiosonok a házból, akkor is kivágja a farkam. Nyugodtan megkérdezheted tőle. - mondta egy cseppnyi humor nélkül a hangjában.
- Azt hittem, elmentél. - vallottam be halkan, mire Will közelebb húzott magához.
- Mondtam, hogy nem tudnálak itt hagyni, kicsim. Soha.
Belefúrtam az arcom a mellkasába és hagytam, hogy simogassa a hátam. Hallgattam a kissé szapora szívverését, éreztem, ahogy mélyeket lélegzik. Aztán lehunytam a szemem. Már félálomban voltam, amikor megéreztem, hogy puszit nyom a homlokomra.
- Bár minden este így aludnák el. - suttogta.
Talán csak magának mondta, mert azt hitte, hogy alszom, vagy tényleg nekem akarta mondani. Fogalmam sem volt róla. Egy dologban viszont biztos voltam. Én ugyanezt akartam.

Amikor felébredtem, egy meleg testbe burkolóztam. Még nem nyitottam ki a szemem. Érezni akartam őt. Éreztem, ahogy a fülembe sziszegett, mellkasa egyenletesen járt fel s le, nyugodtan dobogott a szíve az arcom alatt. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy tényleg megtettem és hogy az a fiú, akit leírhatatlanul kívántam, ugyanúgy kívánt engem.
Végül mégis kinyitottam a szemem és felkönyököltem mellette. Végignéztem a kimondhatatlanul helyes arcán, az állát egy napos borosta fedte. Férfias, közben mégis kisfiús arca volt. Főleg amikor nevetett és kis gödröcskék jelentek meg az arcán. Hosszú, hollófekete szempillái az arcát simogatták, a haja pedig borzos volt, mint mindig. A takaró csak a hasa aljáig takarta el, így szabadon végig pásztázhattam a gondosan kidolgozott mellkasát és a kockás hasát. Igazán lenyűgöző volt. És most már úgy tekintettem rá, mint egy férfira, nem pedig mint a legjobb barátomra. Ahogy ő, én sem értettem, mi változott az alatt a három hónap alatt, amíg nem voltam itt, de amikor mellette voltam, teljesen felborult bennem minden. Megbolondultak a szerveim, minden porcikám azt kívánta, hogy érjen hozzám.
- Kibámészkodtad magad? - kérdezte hirtelen.
Basszus! Ez ciki volt. Éreztem, hogy pír önti el az arcom és hanyatt feküdtem az ágyon. Fent volt. És tuti érezte magán a tekintetem, mert a szeme nem volt nyitva. Will felnevetett, én pedig szégyenemben inkább belenyomtam a fejembe egy párnát. Bár akármilyen erősen is tartottam a párnát, Will leszedte a fejemről és gyorsan a kezemmel takartam el az arcom. Éreztem, hogy Will fölém magasodott, térdével szétnyomta a combjaimat, amitől leáramlott a vér a lábaim közé. Finoman megfogta az egyik kezem, majd a másikat - mindkettőt egy kezébe - és magam mellé helyezte. Mélyen, kissé még álmosan nézett a szemembe, de mosolygott.
- Ne takard el magad, kicsim.
- Rajtakaptál, hogy bámullak. - nyöszörögtem.
- Én is ezt tettem volna veled, ha hamarabb kelek fel, mint te.
- Honnan tudtad? Hisz nem is volt nyitva a szemed.
- Felkeltem, amikor megmozdultál és vártam, mit fogsz tenni. Aztán éreztem, hogy nézel. Komolyan éreztem. Felforrósodott az egész testem, Sophie.
Ahogy most az enyém is. Will közelebb hajolt hozzám, ajkát finoman az enyémre illesztette. Nyelve azonnal táncolni kezdett az enyémmel, Will jobban rám nehezedett, majd elmélyítette a csókot. Ujjai kóborolni kezdtek a melleimen, a csípőmön, majd felkúszott a nyakamon és végül meg is állt, magához szorított. Lábaimmal körbe öleltem a csípőjét és közelebb húztam magamhoz, mire éreztem, hogy ajkamon mosolyra húzta az ajkát.
A lábam közé dörgölte a farkát, én pedig felnyögtem. Egy kicsit még érzékeny voltam, de megint kívántam őt. Magamban akartam őt érezni. A kezeit pedig magamon.
- Will... - sóhajtottam.
- Sophie. Megint baszottul kívánlak. - nyögte bele a számba.
- Én... én is téged.
Lemászott rólam, előszedett a nadrágjából egy óvszert, a fogával kinyitotta. Baszdki, még ezt is sexin csinálta. Aztán felgörgette az erekciójára, miközben végig engem nézett a csokoládébarna szemeivel. Újra fölém magasodott és lágyan megcsókolt.
- Jól vagy a tegnapi után? Nem akarok neked fájdalmat okozni.
- Nem fogsz. - suttogtam, pedig tudtam, hogy megint fájni fog.
Will lassan belém hatolt, én pedig felnyögtem. Nem fájt annyira, mint képzeltem, inkább kellemesen hatott. Tenyeremet szétterítettem a széles, izmos hátán és simogatni kezdtem, mire megfeszültek az izmai. Beletemette arcát a nyakam hajlatába és a derekamnál fogva közelebb húzott magához, így még mélyebben érezhettem magamban. Hangosan felnyögtem, aztán ahogy egyre mélyebben és mélyebben éreztem magamban minden egyes lökésénél, az arcom a vállába fúrtam, hogy apáék meg ne halljanak. Will egyre gyorsította a lökéseit, erősebbek voltak. Alig kaptam levegőt. Én a hátába, a vállába kapaszkodtam, ő pedig picit megnyomta a hüvelykujjával a bordáimat.
- Istenem, Sophie. - nyögte a nyakamba, majd megcsókolta az ütőeremet, végül ajka rátalált az enyémekre és finoman megharaptam.
- Will, közel vagyok. Érzem.
- Én is, bébi. Én is.
Azzal még gyorsabbra kapcsolta a tempóját, én pedig már nem tudtam magammal mit kezdeni. A tudatalattim irányította a mozdulataimat, mert én kikapcsoltam, teljesen. Úgy éreztem, az agyam felmondta a szolgálatot. Körmeimmel végigszántottam a hátát, ő erősebben szorította a bordáimat. Éreztem, hogy megint közel járok ahhoz a kimondhatatlan robbanáshoz, ami elveszi az eszem és a mennyekbe repít. Ide - oda lökdöstem a fejem, amikor pedig Will a szájába vette az egyik mellemet és finoman játszani kezdett a mellbimbómmal, megfeszült a hátam és úgy éreztem, itt van vége az életemnek. Eszeveszettül karmolásztam és szorítottam a hátát, miközben egyre csak gyűlt a robbanáshoz szükséges szikra a lábam közé. Aztán Will egy erős lökéssel ajándékozott meg és akkor teljesen elvesztettem a fejem. Az orgazmusom határtalan volt, úgy éreztem, feléledek. Próbáltam nem erősen felkiáltani, ezért picit beleharaptam Will bicepszébe, ő pedig megszorította a csípőmet, a bordáimat és éreztem, ahogy elélvezett. Nem érdekelt, hogy összenyom, élveztem, amikor teste rám hanyatlott és magamban éreztem a lüktetését. A szíve ritmusát követte, ami eszeveszettül kalapált az enyém mellett. Meleg lehelete a melleimet cirógatta, gyengéd keze pedig a hajamat.
- Istenem, Sophie. - sóhajtott, majd felnézett rám - Jól vagy?
- Igen, Will. És te?
- Én is. - mosolygott.
Gyorsan felállt, levette az óvszert, betekerte egy szalvétába és a fürdőszobában kidobta. Aztán visszafeküdt mellém, majd magára húzott. Nem volt olyan hatalmas teste, de a több, mint 180 centije sokkal nagyobb volt, mint az én gyér kis 160 centim, így simán elfértem rajta. Will lágyan simogatta a hajam, csókot nyomott a homlokomra, miközben mindketten próbáltuk egy kicsit kontrollálni a légzésünket.
- Még mindig úgy érzem, hogy ezzel megbántottalak. - vallotta be halkan.
- Miért bántottál volna meg? Hisz én is akartam.
A hátamra fordított, fölém magasodott és arcomra helyezte a tenyerét, ujjaival finoman cirógatni kezdte a járomcsontomat.
- De Sophie te... Te annyira gyönyörű vagy és kedves meg... Nem azt érdemled, amit adhatok neked. Szeretném mindenki előtt megfogni a kezed és megcsókolni téged, de én ezt nem tudom megadni.
- Will, kitalálunk valamit. Én is ezt szeretném. - simogattam meg az arcát - De addig is nekem a lényeg, hogy tudom, te is azt szeretnéd, amit én. És hogy tudom, ez nem tett tönkre köztünk semmit.
- Magadhoz fogsz láncolni, Sophie. - mondta halkan, mire elkerekedett szemekkel bámultam rá.
- Ho... Hogy érted ezt?
- Úgy, ahogy mondom. Érzem, hogy magadhoz fogsz láncolni. Teljesen elveszek benned.
Megemeltem a fejem és megcsókoltam. Úgy éreztem, ő máris magához láncolt. Ágyban akartam maradni és csak simán egész nap élvezni magam körül Will karjait. De pár perccel azután, hogy bevallotta nekem, hogy érez velem kapcsolatban, Chase bekopogott az ajtón.
- Gyertek reggelizni, gerle pár! - kiáltotta nevetve.
- Remek. Most már az egész család tudja. - nyöszörögtem, Will pedig felnevetett, majd orrát hozzádörgölte a nyakamhoz - Menjünk reggelizni, mielőtt rosszra fognak gondolni.
- Szerintem így is sejtik.
Will még harsányabban felnevetett, majd felvett az ölébe és kivett a szekrényemből egy kis, piros ruhát. Úgy, hogy közben tartott. Hihetetlen, milyen erős volt, a munka megtette nála a hatását. Will sohasem járt edzőterembe, nem sportolt. Csak otthon tornázott néha, aminek köszönhetően finoman kidolgozott izmai voltak. Mondjuk ha nem lettek volna, akkor is tuti bele lettem volna habarodva. Minden, amit mondott, ahogy rám nézett. Minden pillantása egyre csak közelebb húzott magához. Nem értettem, miért volt az, hogy ilyen hirtelen változott meg minden, de boldoggá tett a tudat, hogy ő is így érzett. Letett a földre, majd a fehérneműs fiókomhoz nyúlt.
- Belekukkanthatok? - vigyorgott szemtelenül.
- Hát, már így is otthon érzed magad, úgyhogy egész nyugodtan.
Még mindig vigyorogva nyitotta ki a fiókot, majd szemügyre vette a francia bugyikat, meg a tangákat is.
- Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha ma beosonnák az ablakodon.
- Nem kell beosonnod. Apa úgyis beenged. - nevettem fel.
- Ez igaz. Most vedd fel ezt. - adott a kezembe egy fekete franciabugyit a hozzá illő melltartóval - De szeretném, ha ez nem lenne rajtad este.
Egészen közel hajolt hozzám, a fülembe suttogott. Meg kellett kapaszkodnom a karjában, nehogy összeesek az izgalomtól, amely máris megint összegyűlt a lábam között.
- Minél hamarabb meg akarok majd szabadulni a ruháidtól.
A hasára tettem a kezem, majd végigsimítottam a mellkasán, aztán lefelé haladtam, majd a kezembe fogtam erős makkját. Erős nyögést hallatott és a derekamra csúsztatta a kezét.
- Ne csináld, Sophie. Mert ebédre sem érünk le.
- Nem nagyon érdekel. - súgtam neki vissza.
- Én viszont nem akarom elrontani a hírnevemet apukád szemében. - finoman eltolt magától, de tudtam, láttam a fellángoló szemében, hogy ő ugyanúgy akar, ahogy én őt - Kedvelem, de ha nem lennék ilyen jóban vele, összefosnám tőle a bokámat.
Ezen felnevettem. Úgy igazán, szívből nevettem. Talán egy kisebb röhögőgörcsöt is kaptam, mert amikor nehezen abbahagytam a nevetést, a könnyeimet törölgettem. Will csak állt velem szemben és mosolyogva nézett. A szeme is mosolygott, ezt szerettem a legjobban. Múltkor, a vacsoránál észrevettem, hogy ha Meganre mosolyog, a szeme nem nevet vele. De ha rám mosolygott, az egész tekintete megváltozott.
- Tudod, Sophie, hogy mennyire gyönyörű vagy? - kérdezte halkan, miközben finoman végigsimított az arcomon.
- Ezt az este folyamán elmondtad már párszor. - mosolyogtam rá, mire az ő ajkai megnyíltak.
- Neked nem lehet elégszer elmondani, Sophie. Még hasonlítani sem tudlak semmihez. Te vagy a leggyönyörűbb teremtmény a világon.
- Ezt most csak azért mondd, mert lefeküdtünk egymással?
- Ne beszélj hülyeségeket, Sophie! - csattant fel - Semmi nem változott bennem azóta, hogy lefeküdtünk. Max az, hogy még jobban akarlak. Miért, benned változott valami? Mert én eddig is gyönyörűnek tartottalak, nem csak azért mondogatok neked ilyet, mert lefeküdtünk.
Megszeppentem. Tudom, hogy gyenge voltam, amiért nem szóltam neki vissza azonnal, de esküszöm, egy pillanatra azt hittem elhagy. Attól féltem, valami rosszat mondok. Akkor már nem tudtam volna elképzelni az életemet Will tekintete, érintése vagy a közelsége nélkül. Valami annyira kötött hozzá, de fogalmam sem volt róla, mi lehet.
Talán észre is vette rajtam, hogy kissé megszeppentem és a gondolataim miatt könnyek szöktek a szemembe, mert hirtelen szorosan magához ölelt. Biztonságot, nyugodalmat nyújtott a teste melege, ahogy a bőrömön éreztem a bőrét, ahogy a hajamat simogatta.
- Ne haragudj, Sophie, nem akartam így felcsattanni. - mondta halkan, majd elengedett, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni és keze a hajamból az arcomra utazott - Én csak... Én csak nem akarom, hogy azt hidd, bármit, amit mondok neked, amiatt mondom, ami történt. Mert nem. Őszinte voltam veled mindig, Sophie, és ezután is az leszek. Tudod, hogy még csajozós szövegem sincs, amit mondhatnák neked.
Ezen felnevettem.
- Soha nem voltál a szavak embere.
- Nem. - mosolygott - Így hát minden, amit neked mondok, kicsi Sophie... - megfogta a kezem és finoman a mellkasára húzta, egyenesen a szaporán kalapáló szíve fölé - Az minden innen jön.
Ennél meghittebb és csodásabb pillanatom még nem volt az életben. Lábujjhegyre álltam és lágyan megcsókoltam.
- Le kellene mennünk, mielőtt apukád vagy valamelyik bátyád kivágja a farkam. - mondta két csók között.
Tudtam, hogy igaza van, de nem akartam lemenni. Egész előző délutántól csak ketten voltunk, egy nagy, biztonságot nyújtó buborékban. Attól féltem, hogy ha kilépünk a szobámból, minden megváltozik. Attól féltem, hogy semmivé válik Will ígérete, miszerint nem ez volt az utolsó. Így is eléggé felforgatta az életemet. Nem akartam, hogy még jobban a feje tetejére álljon minden.
Gyorsan felöltöztem, akárcsak Will, majd édesen rám mosolygott és nyomott egy csókot az orromra.
- Mehetünk, bébi?
- Ha nagyon muszáj. - mondtam szájhúzogatva, mire Will felnevetett.
Aztán megfogta a kezem és leterelt a konyhába. Ott öt kíváncsi szempár tapadt ránk azonnal. Apu egy picit talán morcos volt, de a mosolya elárulta, hogy nem haragszik egyikünkre sem. A legtöbb apa idegrohamot kapna egy ilyen helyzetben. Talán az én apám is csak azért volt ilyen nyugodt, mert pelenkás kora ismerte Willt és tudta, hogy nem bántana meg. A három bátyám az orra alatt röhögött, de azért szúrós szemekkel nézegették Willt. Kedvelték őt mindig is, de ők hárman olyanok voltak, mint a testőrök. Ha engem vagy Beccát megbántott valaki, azonnal három ököllel kellett szembenéznie. Ami Beccát illeti. Az ikrem kedvesen és kicsit büszkén mosolygott ránk, mivel hogy előző nap azt mondta, úgy látja, ebből lesz valami. Hát.... Ha tudta volna, mi lett belőle.
Willel egymás mellé ültünk le úgy, hogy Will apa jobbján helyezkedett el. Láttam rajta, hogy egy kicsit fél tőle, de amikor apa elmosolyodott, Will megkönnyebbülten megszorította a kezem az asztal alatt.
- Nos, Will. - kezdte apa, mire megállt bennem a levegő - Mik a szándékaid a lányommal?
- Neked nincs barátnőd? - kérdezte Jesse.
- Van, de.... Ez hosszú történet.
- Csak Bobby miatt van Will Megannel. - siettem a védelmére - Bobby elvesztette a munkáját és Kevin azzal a feltétellel vette fel őt, hogy Will teljesíti annak a kis ribancnak minden kénye - kedvét.
- Ez szép tőled, Will. - mosolygott rá Becca.
- Nem áll szándékomban elhagyni a lányodat, David. - mondta Will komolyan, apám szemébe nézve - Igazán nagyon kedvelem őt. Sajnálom, hogy nem tudom neki megadni azt, amit egy rendes barát tudna.
- Nekem elég, ha nem bántod meg. Tudod, hogy kedvellek, fiamnak tekintelek. De ha Sophie csak egyszer is sírni fog miattad...
- Tudom. Kivágod a farkam. Már mondtad. - fejezte be Will apa mondandóját, mire a fiúk felnevettek.
Apa is nevetett, majd megveregette Will vállát.
- Hamar megtanultad.

Nem sokkal később Will már kint dolgozott, én pedig mosogattam.
- Szóval. Zavar, hogy barátnője van, de lefeküdtél vele. - nevetett fel a konyha ajtajában Becca, majd megállt mellettem és törölgetni kezdte az elmosott edényt.
- Honnan szeded, hogy lefeküdtünk? - kérdeztem közömbösen.
- Látni rajtad. Valahogy más vagy. - Virulsz. Valójában nem is Megan zavart, ugye? Féltél.
- Hogy lehet, hogy olvasol a gondolataimban? - nevettem fel én is.
- Ikrek vagyunk, elfelejtetted?
- Nem.
- Will nem fog elhagyni téged, Sophie. Komolyan. Látom, hogy néz rád. Talán még Zack sem néz úgy rám, ahogy ő terád. Szóval ettől ne félj. - Higyj nekem.
- Hiszek neked. - mosolyogtam rá.
És csak reménykedtem, hogy igaza van.

Attól a naptól kezdve Will minden este nálunk aludt. Persze iskolában Megannel volt, de valahányszor találkoztunk és éppen nem lógott rajta az a cafka, félrehúzott és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy azonnal felforrt a vérem. Nem féltem attól, hogy esetleg Megan miatt fog elhagyni. Féltékeny az viszont voltam. Ebédnél, vagy szünetekben láttam, hogy nevetgélnek. Mondjuk még messziről is tudtam, hogy Will mosolya hamis. Más volt a tekintete, amikor őszintén nevetett. Olyankor a szeme is csillogott, amit annyira imádtam benne. És minden este megajándékozott legalább három orgazmussal, de ez nem csupán sex volt. Valahogy mélyebbnek éreztem. Talán csak azért, mert barátok voltunk. Vagy talán azért, mert kezdtem mélyebben érezni.
Aztán hétvégén minden boldogságom eltűnt. Anya holttestét haza szállították és szombaton el kellett temetnünk egy odaadó, szerető anyát. Rettenetesen fájt. Anya mindig mellettünk volt és soha nem volt konfliktusa egyetlen gyermekével sem. Sőt apával sem. Olyan boldogok voltak, most pedig apa úgy zokogott a temetésen, ahogy még sohasem láttam. Rettegtem attól, hogy ha egyszer olyan boldog leszek valakivel, mint ő, akkor nekem is át kellesz ezt élnem. És azt sohasem akartam.
Még az én erős, bátor testvéreim is sírtak, akiket maximum akkor láttam pityeregni, amikor kiskorukban elestek vagy bármi más. Soha életemben nem éreztem még ekkora fájdalmat. Elveszíteni egy ilyen szerető, odaadó anyát... Senkinek nem kívántam ezt az érzést. Ez volt a legrosszabb dolog, amit valaha átéltem.
Miután vége lett a temetésnek, apáék elindultak vissza az autóhoz.
- Jössz, kicsim? - kérdezte halkan, amikor észrevette, hogy meg sem mozdultam.
- Szeretnék sétálni egy kicsit.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Nem lesz bajod?
- Nem lesz semmi baj, apa. - mosolyogtam rá, mire nyomott egy puszit a homlokomra.
- Vigyázz magadra, kicsi.
Csak csendben bólintottam, majd visszafordultam a sírkőhöz. Néztem az anyukám gyönyörű arcát a képen és eleredtek a könnyeim. Sok emlék eszembe jutott. Rengeteg. Például, hogy amikor kicsi voltam, anya mennyi sokat énekelt nekem. Gyönyörű hangja volt. Mint egy angyalnak. Eszembe jutott, hogy ha valamit kitettünk, sohasem kiabált. Leült és szépen megbeszélt velünk mindent. Bármit elmondhattunk neki. Az emberek szerették őt. Apának pedig ő volt a mindene. Valahányszor egyikük üzleti útra ment, apa vagy egy csokor virággal várta anyát, vagy azzal tért haza. Mindig olyan szerelmet akartam, mint az övék.
Aztán hirtelen egy kéz simult végig a vállamon, mire ijedten megfordultam.
- Sophie. - hallottam Will ijedt hangját.
Csak hallottam őt, a könnyeim fátyolától semmit nem láttam. Ösztönösen a karjai közé bújtam és hagytam, hogy szorosan magához húzzon. Csak zokogtam megállás nélkül, miközben Will a hátamat simogatta, és nyugtató szavakat suttogott a fülembe, amíg meg nem nyugodtam. Akkor elengedtem, de nem húzódtam el tőle teljesen. Keze még mindig a hátamon pihent és ez jó érzés volt. Szükségem volt rá. Arra, hogy megérintsen, hogy ott legyen mellettem. Szabad kezét az arcomra csúsztatta és gyengéden letörölte a könnyeimet. A fátyol felengedett és immár tisztán láttam a helyes arcát, amelyen aggodalom és értetlenség tükröződött.
- Mit csinálsz itt, Will? - kérdeztem halkan, még szipogva.
- Anyura hoztam virágot. De te...
Elnézett mellettem le, a sírkőre. Elkerekedtek a szemei, amikor elolvasta anya nevét és újra szorosan magához húzott. Will tudta, milyen fájdalmat élek át. Ő is elveszítette az édesanyját. Még kicsik voltak, talán kilenc évesek lehettek. Will is nagyon szerette az anyukáját és ő is rettenetesen össze volt törve. Bár még gyerekek voltunk, megértettük, mi történt. Csak feldolgozni volt nehéz. Akkor én támogattam őt. És tudtam, ha most nem lett volna ott mellettem, már összeroppantam volna.
- Istenem, Sophie. - suttogta a vállamba, meleg lehelete cirógatta a bőrömet - Annyira sajnálom. Miért nem mondtad el? Emiatt... Emiatt jöttetek vissza? - nézett rám ismét.
- Igen. Igen és sajnálom, hogy hazudtunk nektek, hogy nem mondtam el. Egyszerűen képtelen voltam beszélni róla. Azt hittem, hogy ha nem beszélek róla, akkor valójában meg sem történt, de ez...
- Cccss. Nyugodj meg, kicsim. - szorított magához ismét - Minden rendben lesz. Itt vagyok neked. Szeretnéd, hogy hazavigyelek?
- Nem! Nem akarok most hazamenni.
- Akkor elviszlek valahová, ahol megnyugodhatsz, rendben? - mosolygott rám kedvesen.
- Biztosan van jobb dolgod is. Nem akarok a terhedre lenni.
- Te vagy az egyetlen ember, aki soha nem lesz a terhemre. Gyere velem.
Kinyújtotta felém a kezét, amit remegve megfogtam és csendben hagytam, hogy a Jeepjéhez vezessen. Kinyitotta nekem az ajtót és beszálltam. Nem tudtam, hová megyünk. Csak csendben figyeltem az utat és élveztem Will gyengéd a simogatását a combomon. Talán csak vagy 10 percig utaztunk, amikor Will egy ismerős helyen állt meg. A tó mellett, ahová annyi sokat jártunk együtt. Viszont nem a partnál parkolt le, hanem a sziklánál, ami a tó felé tornyosult. Régen Chase, Will és Jesse mindig onnan ugráltak a vízbe, engem és Beccát viszont soha nem engedtek oda felmenni.
Will kiszállt, majd gyorsan átfutott az autó előtt és nekem is kinyitotta az ajtót. Mosolyogva a kezét nyújtotta, amit elfogadtam.
- Hölgyem. - hajolt meg viccesen és kisegített az autóból.
Kézen fogva kísért a szikla pereméig, ahol kissé megijedtem a magasságtól és meg is szédültem, de erős karjaival megtartott. A mellkasomra tettem a kezem, hogy lenyugtassam a száguldó szívverésemet ami egyszerre zakatolt a magasság és Will közelsége miatt.
- Basszus ez magasan van.
Will gyengéden végigsimított a karomon, majd elvette a kezem a mellkasomról és a sajátját tette oda. Lehajolt hozzám és a fülembe suttogott, mire megborzongtam.
- Majd kiugrik a szíved, Sophie. Nem kell félned.
- Én nem félek. - mondtam halkan és megfordultam az ölelésében, hogy szemben lehessek vele.
A mellkasára csúsztattam a kezem, éreztem, hogy az ő szíve is száguld.
- Akkor mitől...
- Attól, amitől neked is. - suttogtam.
Will a kezemre tette a sajátját, majd lehajolt hozzám és megcsókolt. Annyira szenvedélyes volt, hogy beleremegtem. Abban a pillanatban viszont megdörrent az ég és szakadni kezdett az eső. Will nevetve felkapott, majd az autóhoz rohant velem. A hátsó ajtót nyitotta ki és finoman lefektetett az ülésre. Aztán ő is bemászott, bezárta az ajtót és fölém magasodott. Bár nem volt elég nagy hely, nem éreztem kényelmetlenül magam. Nem, ha ő így nézett rám. Mintha soha nem látott még volna hozzám hasonlót.
A hajából, ami pillanatok alatt nedves lett, az arcomra csöpögött az eső, de nem érdekelt. Will még dögösebb volt így, vizes hajjal. Beletúrtam a hajába, miközben ő megcsókolt. Ajka először finoman, aztán erősebben, szenvedélyesebben játszadozott az enyémmel. Lassan becsúsztatta a kezét a pólóm alá. Annyira meleg volt a tenyere, még a hideg, esős levegő ellenére is, hogy szinte elolvadtam az érintése nyomán. Követtem a mozdulatait és én is benyúltam az ő pólója alá. Végigsimítottam a hátán, mire megborzongott és megfeszültek az izmai.
- Hideg a kezem? - kérdeztem halkan, megszakítva a csókot.
- Nem. - csókolt bele a nyakamba - Az érintésed van rám ilyen hatással. Megőrülök tőle.
Fogalma sem volt róla, milyen érzéseket keltenek bennem a szavai. Néha nem is a tettei tüzelték fel bennem jobban a vágyat, hanem az, amit mondott.
Levettem róla a pólóját, majd végigsimítottam a gondosan kidolgozott hasán és a mellkasán. Kezei elengedtek, de a szája nem, amíg kigombolta a farmerját és a boxerével együtt letolta magán. Aztán hirtelen felült, az ölébe ültetett és egyetlen mozdulattal széttépte a bugyimat a ruha alatt. Lassan ráereszkedtem a farkára és mozogni kezdtem, miközben kezeink bejárták a másik testének minden egyes pontját. Aztán Will is mozogni kezdett alattam, amitől még mélyebben éreztem magamban és megfeszült minden porcikám az érzéstől. Will lehúzta a ruhám tetejét, így az már csak felismerhetetlen anyagként ölelte körbe a derekamat, majd a szájába vette a melleimet és nyalogatni, szívni kezdte, amitől erőteljesen felnyögtem. Olyan bizsergető érzés járta át minden porcikámat, amit egyedül az ő érintése váltott ki belőlem. Meleg tenyere felforrósította a testem minden pontját, úgy éreztem, az érintése alatt fogok elégni. Boldogan megtettem volna, ha az ő érintése az utolsó, amit érzek.