- Sophie... Sophie.
Azonnal felébredtem, amikor meghallottam Willt, amint a nevemet kiabálja. Megrémültem. Will a lepedőt markolászta, a mellkasát verítékcseppek borították és nyögdécselt, az arcán könnycseppek folytak végig.
- Will. – próbáltam felébreszteni, de csak tovább dobálta magát – Will.
Picit erősebben megmozgattam a vállát, mire kipattantak a szemei és levegőért kapkodott. Szinte azonnal magához húzott, amint meglátott, és olyan erősen szorított magához, hogy levegőt is alig kaptam. Fogalmam sem volt, mi lelte. Abban biztos voltam, hogy valószínűleg rosszat álmodott, de nem tudtam, hogy mit.
- Sophie. Itt vagy... – lihegett – Itt vagy.
- Itt vagyok. Mi... Mi történt?
- Csak rossz álom. Nagyon, nagyon rossz. – suttogta, majd még szorosabban ölelt magához.
- Mit álmodtál? – húzódtam el tőle és az arcára tettem a kezem, letöröltem a könnyeit.
- Ami ma történt. A suliban. Amit Megan tett. Újra átéltem az egészet, de ezúttal... Meg... Meghaltál.
- Istenem, Will. – mosolyodtam el - Már nincs semmi baj. Semmi bajom.
Megfogtam a kezét és végigfuttattam az ujjait az arcomon, a nyakamon, a melleimen, mígnem Will megállt a kalapáló szívem fölött.
- Itt vagyok. – suttogtam, majd lágyan megcsókoltam.
Ezúttal olyan gyengéden húzott magához, mintha valami törékeny tojás lennék. A mellkasára hajtottam a fejem és a hajamat kezdte simogatni.
Hallgattam, ahogy lassan megnyugszik, éreztem, ahogy elernyed a teste és egyre mélyebbeket lélegzik. Azzal a tudattal merültem álomba, hogy Will mennyire aggódott, amikor összeestem, amikor kórházba vittek. Soha, egy fiú sem aggódott még ennyire értem. És ez boldogsággal töltött el. Mindig úgy ért hozzám, mintha én lennék a mindene. És úgy nézett rám, mintha én lennék számára a leggyönyörűbb a világon. Soha, senki nem nézett még így rám. Pedig a másik sulimban, New Yorkban sokszor próbálkoztak nálam. De ilyen érzéseket senki nem váltott ki belőlem. Olyan felemelő volt vele minden pillanat, olyan szenvedélyes, annyira gyengéd. És én kezdtem nagyon, de nagyon bolondul beleszeretni.

Amikor reggel felébredtem, Will még aludt. Álmában még kisfiúsabb volt az arca. Lágy volt, ellazult, én pedig annyira szerettem. Várjunk csak! Szerettem. Ez volt az első gondolatom, amikor felébredtem és ránéztem. Igen, szerelmes voltam belé. De mi van, ha Will nem úgy érzett? Bár minden, amit tett, azt éreztette velem, hogy igenis érez irántam valamit, meglehet, hogy ő csak azért volt velem, hogy lefektessen. Nem, erre nem gondolhattam. Will nem tett volna ilyet. Tudtam, hogy nem tenne ilyet, mégis féltem. Féltem a saját érzéseimtől és attól, mit gondolna Will, ha ezeket közölném vele. Talán az lett volna a legjobb, ha meg előzöm, hogy Will elhagyjon és én hagyom ott őt. Felültem és kimentem a fürdőszobába, hogy fogat mossak és megmossam az arcom.
Éppen megtöröltem az arcom, amikor egy meleg tenyeret éreztem meg a hasamon, valamint egy ajkat a nyakamon. Annyira megijedtem, hogy felsikoltottam, a törölközőt leejtettem a földre és megugrottam. Will belenevetett a nyakamba, majd szorosan magához húzott, így a hátam a meztelen mellkasának nyomódott.
- Jézusom. – fújtam ki a benntartott levegőt.
- Nem, csak én vagyok. – nevetett még mindig, mély hangja átjárta az érzékeimet.
Hogyan is gondolhattam, hogy valaha majd élni tudnék e nélkül a nevetés, érintés és fiú nélkül. Nem tudtam volna megtenni, hogy elhagyom. Nem tudtam nélküle elképzelni az életemet. És úgy döntöttem, inkább szeretem tovább csöndben, aztán majd talán ő is bevallja, ha így érez. Tudom, hogy ez hülyeség, de egyszerűen nem tudtam ellökni magamtól. Képtelen voltam rá.
- Jó reggelt, édesem. – suttogta a fülembe, majd megcsókolta a fülcimpámat, a kezeit pedig szorosabban fonta körém.
A teste meleg volt, biztonságot nyújtó és erős. Úgy éreztem magam a karjai között, mintha ott lennék otthon. Mintha ott nem érhetne semmi rossz.
- Jó reggelt, Will. – mosolyogtam.
Megfordultam a karjaiban és belenéztem a gyönyörűen csillogó barna szemeibe. Félmosolyra húzta azt a csókolnivaló száját, amit természetesen meg is csókoltam. A nyaka köré fontam a kezeimet és közelebb húztam magamhoz, ujjaimmal a haját kezdtem piszkálni.
- Jól aludtál? – kérdeztem két csók között.
- Attól a szörnyű álomtól eltekintve igen, nagyon jól.
- Csak egy álom volt, Will. – nyugtattam.
- Tudom. Tudom, de nem... Nem tudom, mi lett volna velem, ha elveszítelek. Te vagy a mindenem, Sophie. Soha nem akarok nélküled élni.
- Én sem nélküled. – mondtam halkan, mert teljesen meghatódtam attól, amit mondott.
- Nem fogsz. – mosolyodott el végre – Ezt megígérem.
Lágyan megcsókolt, hogy még a lábam is beleremegett. Olyan gyengéden dédelgette a számat, hogy teljesen elgyengültem tőle. Egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal végigsimítottam a nyakán, az izmos mellkasán, le a kockás hasán, majd visszatértem a mellkasára. Közelebb húzott magához, benyúlt a pizsamának használt pólóm alá és gyengéden simogatni kezdte a hátamat. Aztán megmarkolta a fenekemet és felültetett a mosdó melletti szekrényre. Vadabbul kezdett csókolni. Ajka áttért a nyakamra, le a kulcscsontomra, majd a mellkasomon kezdett időzni.
Hátrahajtottam a fejem és felnyögtem, amikor óvatosan belemarkolt a csípőmbe.
Akkor viszont valaki erősen kopogni kezdett az ajtón, mintha bombát dobtak volna közénk. Mindketten levegő után kapkodtunk, Will mellkasa gyors tempóban süllyedt és emelkedett, viszont vigyorgott.
- Azt hiszem, ez volt a végszó arra, hogy suliba kell mennünk. – mondtam.
- Mennünk? – kérdezte elkerekedett szemekkel – Neked pihenned kell.
- Will, nincs már nekem semmi bajom. – mosolyogtam, majd leszálltam a szekrényről és hozzá bújtam – Szeretnék iskolába menni. Veled. És szeretnélek ott is megcsókolni, mindenki előtt. Hogy mindenki lássa, hogy teljes egészemben a tied vagyok.
- Te... Teljes egészedben? – kérdezte meglepődve.
- Ahogy mondod. – bólintottam.
Lábujjhegyre álltam, majd megcsókoltam, mire ő szorosan magához ölelt.
- Istenem, te lány. Mit művelsz velem? – motyogta a vállamba, mire meg sem tudtam szólalni.
Nagyon sok mindent szerettem volna Willel csinálni, csak ahhoz kettesben kellett volna maradnunk minimum... Egy életre.
Lassan elkészülődtünk és iskolába mentünk. Mindenki azt kérdezgette, jól vagyok – e. És mindenkinek mosolyogva válaszoltam, hogy igen. És más dolog miatt is mindenki engem nézett. Will úgy bánt velem, mintha valami hercegnő lennék. Amikor csak tehettük, együtt voltunk, Will mellém ült az összes közös óránkon, a szüneteket is együtt töltöttük. Egész nap el sem mozdult mellőlem és ez nagyon jó érzés volt. Még az órákon is állandóan a kezemet csókolgatta és állandóan mosolygott rám. A folyosókon az összes lány olvadozott utánunk, de nem is érdekelt. Ők nem, csak az az isteni testű, kimondhatatlanul helyes és kedves fiú, akiről most már elmondhattam, hogy csak az enyém.
- Azért néha vegyetek már levegőt is. – szólt ránk Zack az ebédnél nevetve.
Will ajka elengedett, de a keze a derekamon maradt. Mivel az egyik hátsó asztalnál foglaltunk helyet, senki sem láthatta, hogy Will ujjai bekúsztak a blúzom alá. Hirtelen levegőért kaptam, amikor ezt megéreztem. Becca tuti észrevette, hiszen láttam, hogy az orra alatt alig tudja visszatartani a nevetését.
Szóval így telt az egész hét. Willel szinte minden percet együtt töltöttünk. Meganről annyit tudtam, hogy felfüggesztették elég sok időre és várható volt, hogy majd vallomást kellesz ellene tennem. Nem sok kedvem volt hozzá, viszont apa szerint valamit tenni kellett ez egész dolog ellen.
Szombat reggel Will korán kimászott az ágyból, mivel segíteni ment apának. Még egy kis ideig egyedül fetrengtem az ágyban, aztán lementem a konyhába, hogy kávét főzzek magamnak. A konyhapulton megtaláltam a postát is, miközben a kávét készítettem. Apának és a fiúknak jött egy csomó hivatalos, céges levél. Aztán egy borítékon a saját nevemet láttam meg. A feladó neve nem volt feltüntetve. És ezt nagyon furcsának találtam. Felnyitottam a borítékot és a szívem megugrott egy pillanatra. Csak egy négyfelé hajtogatott irodai lap volt, amire piros tollal írtak egy elég frászt hozó mondatot.
„ Annak a kis ribancnak nem sikerült kinyírnia téged, de ne aggódj, nekem sikerülni fog” .
Ez állt a lapon, a levegő pedig megállt bennem. Mark éppen abban a pillanatban lépett be a konyhába, amikor a félelem annyira átjárt, hogy megszédültem és elhomályosult a látásom. Azonnal hozzám lépett, elkapott a karomnál és segített megállni a lábamon.
- Sophie. Mi a fene történt?
- Ka... Kaptam egy levelet. Nem tudom, ki küldte. – dadogtam, miközben átnyújtottam a bátyámnak a levelet.
Mark kivette a remegő kezemből és láthatóan ő is megrémült, amikor elolvasta.
- Ki küldhette ezt? – ráncolta a homlokát.
- Fogalmam sincs. Az... Az is lehet, hogy csak valami vicc. Lehet, hogy nem is komoly.
- Igen, meglehet, de akkor sem gondolhatjuk ezt. Mert mi van, ha nem vicc? Nem bírnám ki, ha bármi történne veled.
Mark arckifejezése megenyhült és szorosan magához ölelt. Ölelésében sikerült egy kicsit megnyugodnom, de tudtam, ezt a levelet egyhamar nem verem ki a fejemből.
- Felhívom Logant és megkérdem, mi lehet ez. Ezt a levelet tedd el, hogy meg legyen, és ha még egy ilyet kapsz, azonnal szólj nekem.
Logan Mark legjobb barátja volt és nyomozó. Ő nyomozott anya ügyében is és csak reménykedni tudtam. Reménykedtem abban, hogy majd azt mondja, csak vicc az egész, ha pedig mégsem, akkor tud majd segíteni.
- De Mark. Mark, kérlek, ne mondd el senkinek. – kérleltem - Ha komolyabbra fordul, ígérem, elmondom apának és a többieknek is, de nem akarom, hogy feleslegesen aggódjanak.
- Jól van, kicsim. – nyomott egy puszit a homlokomra.
Nagyon szerettem volna elmondani Willnek, amikor estefelé bejött, de tényleg nem akartam, hogy aggódjon miattam. Fáradtan lépett be a szobába, én pedig félretettem a könyvemet, amelybe újabb érzéseket írtam.
- Fáradt vagy, Will?
- Igen. – mosolygott – Egy kicsit. Letusolok, és máris bújok hozzád.
- Siess. – vigyorogtam rá.
Will még akkor is vigyorgott, amikor bement a fürdőszobába. Pár perccel később csak egy bokszerben lépett ki a fürdőből. Ennyi idő után már nem szégyelltem, hogy egész látványosan végiglegeltettem a szemem az izmos felsőtestén, amelynek minden domborulata magával ragadott. Will szexisen elvigyorodott, majd ő is végignézett rajtam.
- Látsz valamit, ami tetszik?
- Nagyon, nagyon sok mindent látok, ami tetszik.
- Nos, Miss Daniels. – mondta lassan és felém lépkedett – Tudja, ön is nagyon, de nagyon tetszik nekem.
Az ágyra térdelt, fölém magasodott, majd megcsókolt. Azonnal feléledt minden porcikám. A hátamra csúsztatta a kezét és finoman végig fektetett az ágyon. Nyomott egy csókot a szám egyik sarkára, aztán a másikra.
- Mindened tetszik. Főleg a szemeid. És az arcod. – folytatta, és minden szava után csókot kaptam a szám egyik, majd a másik sarkára – A tested minden apró pontja. A kedvességed. A jóságod. A gyönyörű szíved.
- Nekem is minden tetszik önben, Mr. Thompson. Minden egyes pontja.
Szélesen elmosolyodott, majd végre tényleg megcsókolt. Nekem viszont eszembe jutott az a levél. Újra elkapott az az érzés, a félelem, amely átfutott rajtam nagyon rossz volt. Levegőért kaptam, mert újra úgy éreztem, hogy előjön az asztmám. Nem nagyon volt szabad feldühítenem magam, mert ha nem volt kéznél a gyógyszerem, elég rossz vége lett. Will azonnal felült és engem is felültetett.
- Sophie. Mi a fene van? – aggódott.
- Én csak... Én csak...
- Hol a gyógyszered?
- A szekrényben. – mutattam remegve az éjjeli szekrényre, Will pedig azonnal felpattant és kivette az éjjeliszekrényemről a gyógyszeremet.
Aztán a kezembe adta egy pohár víz kíséretében, én pedig bevettem. Will a kezemet és a hátamat simogatta, pár másodperccel később pedig át is ment rajtam a kezdődő roham. Elernyedtem és Will mellkasának dőltem. Két karját körém fonta, megcsókolta a hajamat, majd a fejét a vállára hajtottam. Will hátradőlt, nekitámaszkodott a támlának, engem pedig magával húzott. Kényelmes volt. Olyannak tűnt, mintha a testünk is egymásnak lett volna teremtve. Az én vonalaim pontosan illettek az ő kemény, mégis gyönyörű és kényelmes testrészeihez. Csak feküdtünk ott és éreztem, ahogy a mellkasa a hátamnak nyomódik, amikor levegőt vesz. Hirtelen viszont Will megemelte a kezét és a nyakamon lévő érre nyomta, majd a csuklómra, végül pedig a keze megállapodott a mellkasomon.
- Mit csinálsz, Will?
- Csak ellenőriztelek. – mondta komolyan, de éreztem a vállamon, hogy elmosolyodott, majd elvette a kezét a mellkasomról, de visszacsúsztatta a csuklómra – Ne haragudj, tudom, hogy ezt nem kellene, de annyira... Annyira féltelek.
Nem találtam ezt furának. Azt hiszem, én is így reagáltam volna, ha Will az én kezem között haldokolt volna. Nem bírtam volna ki, ha így láttam volna.
Még a csend sem zavart. Tényleg nem csináltunk semmi mást, csak feküdtünk és hallgattam Will nyugodt légzését, éreztem a szívverését a hátamon. Picivel később el is álmosodtam.
- Pihenjünk le, édesem. – szólalt meg halkan, majd maga mellé fektetett, míg ő is elfeküdt, magunkra terített egy paplant, majd szorosan magához húzott – Holnap korán indulunk, hogy minél több időt tölthessünk ott. Jut eszembe, összepakoltál?
- Igen. – mosolyogtam rá – És bikinit is tettem el.
- Azt a pirosat, amit még együtt vettünk? – vigyorgott.
- Will, az három éve volt. – nevettem fel – Azóta kinőttem.
Will olyan jókedvűen nevetett fel, hogy beleremegett a lelkem. Nagyon jó érzés volt, hogy őszintén meg tudtam nevettetni. Még mindig nevetve megfogta a melleimet és jól megmarkolta.
- Hát az biztos, hogy ezek itt jól megnőttek.
- Hagyd abba! – csaptam rá a kezére, mire még mindig nem tudta abbahagyni a nevetést.
- De hát igaz. Emlékszem, milyen cuki kislány voltál, amikor először találkoztunk. Aztán minden nyáron, amikor visszajöttetek, egyre szebb lettél. Én... Én mindig is gyönyörűnek találtalak és valahogy mindig... Ezt el sem tudom magyarázni. Mindig valami többet éreztem irántad puszta barátságnál. De most, amikor ilyen hirtelen megjelentél... Minden előtört belőlem.
- Belőlem is. Nem tudom, hogy történt és miért. Valahogy én is mindig másképp néztem rád. Tudod, mindig úgy gondoltam, hogy nem vagyok olyan, mint a testvéreim, mivel én nem vagyok annyira oda az ilyen adrenalinos dolgokért. De amikor melletted vagyok, minden más. Úgy érzem, mintha... Mintha repülnék.
- Örülök, hogy én vagyok az, akitől így érzed magad, Sophie. – emelte meg a fejem, hogy a szemébe nézzek – El sem tudod képzelni, mennyire örülök ennek.
Semmit sem válaszoltam, csak közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam. Csak olyan futó csók volt, mégis beleremegtem.

Arra ébredtem, hogy Will a nyakamat csókolgatja. Felnyögtem félálomban és ösztönösen magamhoz öleltem. Ujjaimmal bejártam az izmos hátát. Lassan kinyitottam a szemeimet, mire a világ legszebb barna szempárával találtam magam szemben.
- Jó reggelt.
- Jó reggelt. – motyogtam álmosan.
- Kelj fel asszony, indulnunk kel! – csapott egyet a fenekemre.
- De olyan jó ágyban lenni. –nyafogtam és a fejemre húztam a paplanomat, amit persze Will azonnal le is szedett rólam.
- Ott majd annyit leszel ágyban, amennyit majd szeretnél. De előre szólok, aludni nem sokat fogsz.
Hirtelen felé fordultam és belenéztem igéző és mosolygós szemeibe.
- Ez tetszik.
Megcsókoltam, aztán felálltam és a fürdőszobába mentem, hogy rendbe szedjem magam. Felvettem egy kék nyári ruhát, kifésültem a hajam és megmostam a fogam, meg az arcom. Mire kiértem, Will is felöltözött. Egyszerű fehér póló és fekete farmer volt rajta. A reggeli napfény világosabbá tette a haját, szinte fénylett. Rám mosolygott, amitől majdnem elolvadtam. Basszus, mennyire helyes volt. Néha még mindig nem tudtam felfogni, hogy ez az eszelősen jóképű, szexi, vicces és kedves fiú engem akar. Hihetetlennek tűnt. Csak reménykedni tudtam, hogy ennek sohasem lesz vége.
- Indulhatunk?
- Igen.
A szekrény mellől elvettem a bőröndömet, amit Will azonnal kikapott a kezemből.
- Majd én viszem.
És el is indult a szobám ajtaja felé. Lent, a konyhában apa és a testvéreim reggeliztek. Apa felállt és puszit nyomott a homlokomra.
- Megvan mindened?
- Igen, apu.
- A gyógyszereid is?
- Igen. – nevettem fel.
- Jól van. Nagyon vigyázzatok magatokra. És azért itt – ott jelentkezzetek, hogy tudjam, még megvagytok. – nevetett ő is.
- Jól van.
- Vigyázzatok magatokra. – csicseregték a testvéreim.
- Oké. Sziasztok. – intettem nekik mosolyogva, majd kimentünk Will autójához.
Betette a csomagomat a csomagtartóba, majd kinyitotta nekem az ajtót, hogy beszállhassak. Miután megtettem, ő is beszállt, beindította a motort és feléjük indult.
- Az én cuccaim otthon vannak, szóval teszünk egy kis kitérőt.
- Jól van.
Pár perccel később megálltunk Willék háza előtt és öt perc alatt be is ment a házba, köszönt az apjának, betette a bőröndjét a csomagtartóba az enyém mellé és be is pattant az autóba. Észrevettem a kezében egy kék kendőt, de nem értettem, miért van arra szüksége.
- Sophie. Tudom, hogy ez nagyon, de nagyon hülyén fog hangzani, de be fogom kötni a szemed. – jelentette ki, én pedig akkorát nyeltem, hogy majd megfulladtam.
- Minek?
- Mert nem akarom, hogy lásd, hová megyünk. Nagy meglepetés. – mosolygott titokzatosan.
- Hát jól van.
Teljesen megbíztam Willben, így nem esett nehezemre beleegyezni, hogy bekösse a szemem. Megfordultam és éreztem, ahogy a kendő finom anyaga végigsiklott az arcomon. Will gyengéden bekötötte, mégis elég erősen ahhoz, hogy ne csússzon le a fejemről. Semmit sem láttam, de a többi érzékem felerősödött. Éreztem Will leheletét a nyakamon, a tenyerét a vállamon, majd gyengéden végigsimított az arcomon. Közelebb hajolt hozzám. Éreztem a meleg, finom leheletét a nyakamon, amitől megborzongtam. Vártam, hogy megcsókolja a nyakamat. Imádtam, amikor ott csókolt meg, valamiért az volt a gyenge pontom. Akárcsak Will csókjai. Felsóhajtottam, amikor megtette, amire vágytam, majd halkan, dörmögő hangon szólalt meg.
- Tudod te, kicsi Sophie, hogy mit tesz velem, hogy így látlak? Bekötözött szemmel. Gondolj bele, Sophie, hogy mi mindent tehetnék veled, ha bekötözött szemmel feküdnél alattam.
Bele is gondoltam. És esküszöm, már attól nedves lettem, hogy belegondoltam, mi mindent tehetne Will, ha bekötözött szemmel feküdnék alatta. Hogy nem látnák semmit, csak érezném, ahogy végigsimítja, csókolja a testem minden pontját. Ha nem tudnám, mire készül, csak kényeztetne. Levegőért kaptam, amikor Will finoman újra megcsókolta a nyakam, majd a fogaival megcsípte a fülcimpámat. A hasamra csúsztatta a kezét, aztán lejjebb haladt és a szoknyám alatt végig simított a combom belsején. Egyre feljebb haladt. És még feljebb, mígnem elérte a bugyim szélét és félrehúzta. Felnyögtem, amikor megérintette a szeméremajkamat és nekidőltem a mellkasának, ujjaimat a két erős kezére kulcsoltam.
- Istenem, Sophie. Mennyire nedves vagy. – suttogta a fülembe – Amint odaértünk, azonnal ágyba viszlek és egész héten ki sem engedlek onnan. – ígérte.
- Akkor... Akkor induljunk el mi... Minél hamarabb, mert már nagyon ágyban szeretnék lenni veled.
- Ez nagyon jó ötlet.
Will kihúzta az ujját a bugyimból és miután még egyszer megcsókolta a nyakamat, elengedett. Becsatolta az övemet és hallottam, ahogy beindította motort. Megnyugodni viszont alig tudtam. Annyira kívántam Willt, hogy magamon is éreztem, mennyire nedves vagyok. És ez csupán attól, hogy csókokat hintett a leggyengébb pontomra és hogy megérintett odalent. A szívem úgy dörömbölt, hogy úgy éreztem, kiugrik. Erősen markoltam meg az ajtó kartartóját és próbáltam úrrá lenni az érzéseimen. Aztán pár másodperccel később hallottam, ahogy bekapcsolja a rádiót. Egy Chainsmokers szám csendült fel, a Closer. Reméltem, hogy a zene egy kicsit meg tud nyugtatni Imádtam azt a számot, már rongyosra hallgattam. Mozgatni kezdtem a fejem a zene ritmusára, elengedtem a fogót és ujjaimmal a combomon kezdtem dobolni a dallamot.
- Látom, te is bírod ezt a számot. – hallottam meg Will jókedvű hangját.
- A kedvencem.
Ami aztán következett, azon olyan jót nevettem, hogy megfájdult a hasam. Will hangosan énekelni kezdte a számot, de annyira hamis hangon, hogy szinte fájt. Először csak nevettem rajta, de amikor a lány része következett, én is beszálltam. Elengedtem magam és teljes hangon énekeltem Willel, miközben mind a ketten jót nevettünk magunkon. Régen éreztem magam ennyire felszabadultnak. Will a vége után lehalkította a zenét és még mindig jókedvű hangon szólalt meg.
- Szép hangod van, Sophie.
- Beccának és Chasenek szép hangja van. Nekem csak olyan normális. Talán családi vonás. Anyának is nagyon szép hangja volt.
- Igen, talán az.
- Ami a te családodról nem mondható el. – nevettem – Rémes hangod van.
- Nemsokára odaérünk, és akkor majd kapsz ezért, kicsi Sophie. – mondta komolyan, de kihallottam a jókedvet a hangjából.
Vettem a bátorságot és megfordultam, majd közel hajoltam hozzá. Megcsókoltam a nyakát és a kezem alatt, amely a vállán pihent, éreztem, ahogy megremeg.
- Mit fogsz velem tenni, Will? – kérdeztem halkan és megállás nélkül a nyakát csókolgattam.
- Legyen meglepetés. De ígérem, élvezni fogod. – válaszolta morogva.
- El fogsz repíteni?
- Ahányszor csak szeretnéd. – felelte csábító hangon.
Tovább csókoltam a nyakát, egy picit ki is szívtam, közben pedig a kezem a válláról lejjebb csúszott és a nyaki kivágásnál benyúltam a pólója alá. Végigsimítottam a gondosan kidolgozott mellkasán, éreztem, ahogy a szívverése egyre csak gyorsul, szinte egy ütemre vert az enyémmel.
- Sophie. – sóhajtotta, tenyerem alatt nagyot emelkedett, majd zuhant a mellkasa – Hagyd abba, mert esküszöm, félreállok, és nem állok jót magamért.
- Akkor miért nem húzódsz le? – csábítottam tovább.
- Mert minél hamarabb oda akarok érni. Ott aztán majd kapsz a rémes hangomért és ezért is. De most ülj szépen vissza, légy egy kicsit türelmesebb.
Feladtam és visszaültem a helyemre. Magamban pedig megállás nélkül vigyorogtam, amiért ilyen hatást váltottam ki belőle.
- Nehéz türelmesnek lenni, ha tudom, mi vár rám, ha odaérünk.
- Ne gondold, hogy nekem könnyű. Ha tehetném, minden percben éreznélek magam mellett. – ebben a mondatban már egy csöpp jókedv sem volt.
Ismertem Willt, mint a tenyeremet és tudtam, mikor milyen a hanglejtése. És ez jó dolog volt. Biztos voltam benne, hogy ő sohasem verne át. Még akkor is, ha ez hülyén hangzik és naivnak gondoltok emiatt.
Egész úton énekeltünk, meg nevettünk Willel. Nem tudtam, hol vagyunk, nem láttam semmit, fogalmam sem volt arról, hogy merre tartunk. Mégis felszabadultnak éreztem magam és boldognak. Úgy másfél órával később éreztem, hogy már nem egyenes úton járunk. Valami földútra térhettünk le. Vagy két percig hajthattunk ezen, aztán az autó megállt. Will leállította a motort, majd hallottam, ahogy nyitja, csuklya az autó ajtaját. A kilincs után tapogattam, de mire megtaláltam volna, Will kinyitotta nekem az ajtót. Éreztem a meleg tenyerét a kezemen, az ujjait összekulcsolta az enyémmel. Felhúzott, hallottam, hogy bezárja az ajtót, majd a hátamon pihentetve meleg tenyerét, elindított egyenesen. Botladozva mentem, a földön kavicsok hevertek, melyeket felrúgtam. Pár lépéssel később Will megállított. Éreztem, hogy előttem állt meg, a fejem hátuljához nyúlt és megfogta a kendő végét.
- Készen állsz?
- Igen.
Will meghúzta a kendő végét, kioldotta, az pedig lehullt a szememről. Egy pillanatra minden megállt körülöttem, mert nem hittem el, amit láttam. A tóparti háznál voltunk. Kicsi korom óta rengeteget jártunk ide, imádtam ezt a helyet. Rengeteg emléket rejtett számomra. Egy kicsit másképp nézett ki. Kívülről le volt festve, halvány krémszínű volt. És építettek elé egy teraszt. A tetőt is kicserélték, szinte mindent. Sokkal szebb volt, mint a nyáron.
- Will, ez...
  - Nem voltam a fősulin két hete. Itt voltam apával.
- Istenem. – sóhajtottam fel és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe a boldogságtól.
Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Ez a ház... Bárhová néztem, emlékek villantak be. Például, amikor a ház melletti fasorra néztem. Mikor kicsik voltunk, Willel mindig ott fogócskáztunk. Emlékszem, egyszer nekimentem az egyik fának. Will először jót nevetett rajtam, de amikor meglátta az orromból ömlő vért, azonnal bevitt a házba és gondosan letörölte rólam a vért, bekente fájdalomcsillapítóval és vigyázott rám.
Elmosolyodtam, amikor ez lejátszódott bennem. Will az arcomat fürkészte és gyengének éreztem magam, amiért meghatottságomban és örömömben kigördült egy könnycsepp a szememből.
- Minden rendben van, Sophie?
- Igen, csak... Ne... Nem tudom elhinni, hogy ezt megtetted. Én nem is tudom, mit mondjak. Ez annyira... Annyira csodálatos. Köszönöm. – borultam a nyakába és ő szorosan magához ölelt.
- Örülök, hogy boldoggá tehettelek ezzel.
Felkapott az ölébe és rám mosolygott. Kezeimet összekulcsoltam a nyaka körül és csak néztem, ahogy felvirul az arca. Csodás volt. Szerettem ezt a fiút. Te jó ég, igen! Szerelmes voltam belé. Minden porcikámmal.
Will bevitt a házba. Ott lényegében semmi nem változott, mindössze olyan bútorok is kerültek bele, amik még otthonosabbá tették. Will meg sem állt, egyenesen az emeletre indult.
- Még szét sem néztem. – tiltakoztam.
- Majd szétnézel később. – vigyorgott, majd bevitt az egyik szobába és lefektetett a hatalmas, puha ágyra.
Fölém magasodott és azonnal a ruhám alá nyúlt. Finoman végigsimított a combom belsején, ajkával pedig az enyémet kezdte dédelgetni.
- Az autóban nagyon, de nagyon kikészítettel, kicsi Sophie. Itt az ideje, hogy én készítselek ki téged.
Hirtelen felállt és kivette a zsebéből a kendőt. Kérdően nézett rám, én pedig határozottan bólintottam. Will felültetett, majd újra finoman átkötötte a szememen a kendőt. Lefektetett az ágyra, nekem pedig egyre hevesebben vert a szívem. Tudtam, hogy újra repülni fogok. De ezúttal minden érzékem felerősödött, mivel a szemem be volt kötve. Felemelő, egyben kéjes érzés volt így feküdni Will alatt. Éreztem, hogy megfogja a lábam és finoman végigcsókolta a bokámtól, egész a combom belsejéig. Finoman levette rólam a ruhát. A hátam alá nyúlt és kikapcsolta a melltartómat, aztán egy kicsit megemelt, hogy levehesse rólam. Megéreztem a finom haját a nyakamon, aztán az ajkát, a meleg leheletét. A felsőtestemnek egyetlen pontja sem maradt csók vagy érintés nélkül. Vonaglani kezdtem, ahogy egyre lejjebb haladt a testemen, mígnem elért a köldökömig, aztán a fogát éreztem a bugyim szélénél. Természetesen ezt is eltépte. Először a fogát éreztem meg a szeméremajkamon, aztán a nyelvét. Felnyögtem, amikor belém hatolt. Úgy futott végig a borzongás a testemen, mintha megráztak volna.  Kitapogattam a sűrű haját és belemarkoltam, kicsit talán téptem is. Megfeszült a hátam, minden porcikám feléledt, közben pedig így éreztem magam, mint egy kocsonya, mert alig tudtam mozdulni.
- Istenem, Will.
Meg sem szólalt, csak tovább ízlelgetett. Hallottam, hogy ő is felnyögött.
  - Annyira finom vagy.
Ajka elengedett, majd egy pár pillanatig nem éreztem őt. Hallottam, ahogy kicsatolta az övét és a ruhája suhogását, amint megszabadult tőle. Aztán megéreztem a teste melegét, ahogy újra fölém hajolt. Mindkét kezemet megfogta és a fejem mellett összekulcsolta az ujjait az enyémekkel. Alig kaptam levegőt, de ez nem olyan volt, mint amikor rohamom van. Ez más volt. Ez az az érzés volt, ami minden alkalommal elfogott, valahányszor Will hozzám ért. Az érzékiség, a szenvedély, még a szerelem is, amit iránta éreztem. Elengedte a kezeimet és végighúzta a tenyerét a melleimen, a mellkasomon és a hasamon, mígnem megmarkolta a csípőmet és miután arcát a nyakamba temette, erősen belém hatolt. Felsikítottam. Még szerencse, hogy biztosan senki nem hallhatott. Csak ketten voltunk. Egy teljes hétig csak ketten, senki más. Végigmartam a hátát, egyszeriben azt sem tudtam, melyik testrészére tegyem a kezem, hogy mit érintsek. Egyre vadabbul szeretkeztünk. Merthogy szeretkeztünk. Az első alkalomtól kezdve ez nem dugás volt, vagy bármi. Tudtam, hogy Will nem csak emiatt van velem. Nem csak ez volt a lényeg. Will mindig éreztette velem, hogy igenis fontos vagyok neki. Láttam a szemeiben, éreztem a csókjában, az érintésében. És talán pont az volt az, amiért ennyire menthetetlenül beleszerettem.
- Will.
- Mondd, bébi.
- Kérlek, csókolj meg. – mondtam szinte könyörögve.
Szinte azonnal megéreztem ajkamon a forró ízét, amint kimondtam, amit szerettem volna. Ezúttal nem volt gyengéd. Nem hazudott, amikor azt mondta, el fog repíteni. Tényleg a felhők között éreztem magam. Fogaival megcsípte az alsó ajkamat és belemorgott a számba. Egyre erősebben és gyorsabban mozgott bennem, én pedig egyre közelebb kerültem a Mennyországhoz. Majd elvesztettem még az eszméletemet is, amikor egy utolsó lökéssel mindketten elélveztünk. Will rám nehezedett, arcát a vállamba temette és elengedte a csípőmet. Csak akkor vettem észre, hogy egész idáig erősen szorította. Egy kicsit el is zsibbadt. Végül megszabadított a kendőtől és a földre dobta.
Miután mindketten megnyugodtunk egy kicsit, Will felemelte a fejét és finom csókot lehelt az államra.
- Annyira jó vagy, Sophie, hogy az már fáj.
- Én nem csináltam semmit, csak feküdtem. – nevettem fel, majd a hátára gördítettem és a mellkasára tettem mindkét kezem, rátámasztottam az államat és csodáltam, ahogy az ajka szexis vigyorra húzódott.
- Nem az a lényeg, Sophie. Hanem úgy minden. Tökéletes vagy, finom és istenem, annyira szűk. És ahogy hozzám érsz. Ahogy érzem, hogy nem tudod, mit is tegyél magaddal, mert annyira élvezed. Nem is tudod, mit művel ez velem.
- Az érdem akkor is a tiéd. – vigyorogtam, majd megcsókoltam.
Abban a pillanatban megkordult a gyomrom és mindketten felnevettünk.
- Éhes vagy?
- Igen. Van itt valami kaja is?
- Őszintén szólva nem tudok főzni, szóval erre a hétre lefizettem egy bejárónőt, hogy minden nap vásároljon be valamit.
- Lusta vagy elmenni vásárolni? – nevettem.
- Minden percet veled akarok tölteni. A vásárlás sok időt elvesz.
- Na, rendben. Én elmegyek lezuhanyozni. – mondtam és kimásztam az ágyból, majd magam köré tekertem egy takarót és elindultam a fürdőszoba felé.
Will viszont elkapott a csuklómnál és magához húzott. Arcát a nyakamba temette és megcsókolta az ütőeremet.
- Ha adsz nekem két percet, veled tartok.
- Két perced van, Thompson.
Will fogaival finoman megcsípte a nyakam, majd csapott egyet a fenekemre és miután felöltözött, lerohant a lépcsőn. Két perc múlva újra megjelent és hatalmas vigyorral az arcán felkapott az ölébe.
- Jöjjön, Miss. Daniels. Most kényeztetni fogom.
Will bevitt a fürdőbe és leültetett a kád szélére. Megengedte a vizet és jó sok habfürdőt öntött bele. Finoman lebontotta a vállamról a takarót, majd ő is leöltözött. Beült a kádba, majd engem is behúzott és az ölébe ültetett. Nekitámaszkodtam a mellkasának és ellazultam. Mellette mindig ellazultam. Ha Will velem volt, szinte minden gondom szertefoszlott. Nem volt fenyegető levél, nem volt asztma, nem voltak iskolás gondok, nem volt fájdalom. Végigsimítottam a karján, amit a hasamra tett és megcsókolta a hajam. Csendben voltunk, amíg a kád megtelt vízzel és a hab már ellepett minket.
- Ez jól esik.
- Akkor jó. – suttogta a fülembe – Holnap este meteorhullás lesz. Mit szolnál hozzá, ha az ég alatt töltenénk az estét? – ajánlotta fel jókedvűen, nekem pedig nagyon tetszett az ötlet.
- Az nagyon jó lenne. Sőt, kint is aludhatnánk.
- De Sophie. Tudod, hogy éjjel előjönnek a kígyók, meg a pókok és az ilyen rémisztő állatok.
Oké, megijedtem. Rettenetesen féltem a csúszómászóktól, a pókoktól meg még duplán. Ennek tetejében pedig Will ujjaival egy pók járását kezdte utánozni a vállamon. Rácsaptam a kezére, mire csak jókedvűen nevetni kezdett.
- Hagyd abba!
- Jól van, jól van.
Will elvett egy fürdőszivacsot és behabozta. Finoman végigsimította vele a vállam, a nyakam vonalát, a mellkasomat és a melleimet. Aztán a víz alá dugta a kezét és ugyanezt megtette a hasammal, a hátammal és a lábaimmal. Olyan gyengéd volt. Basszus, még ettől is felizgultam. Főleg amikor lehajolt és megcsókolta a nyakamat. Tudta, mivel készítsen ki. A következő pillanatban már nem a szivacsot éreztem a lábaimon, hanem az ujjait. Szinte fájt, mennyire lassan simított végig a combomon. És ahogy egyre közelebb ért a gyenge pontomhoz, fészkelődni kezdtem a kádban.
- Will. – sóhajtottam és becsuktam a szemem.
Will finoman beleharapott a nyakamba, majd belém dugta két ujját és lassan mozgatni kezdte bennem. A másik kezét a melleimre tette és kényeztetni, simogatni kezdte. Hátrahanyatlott a fejem és meg kellett kapaszkodnom a kád szélében. Ahogy egyre gyorsabban mozogtak bennem az ujjai és mellette a mellemet kényeztette, vonaglani kezdtem és kéjesen felnyögtem.
- Közel vagy, bébi?
- I... Igen. Kérlek... Kérlek, ne hagyd abba.
Egyre gyorsabb volt és gyorsabb. Megszorítottam a kád szélét, éreztem, ahogy a gyönyör átcikázik a testem minden pontján és egyre csak közelítek afelé a csodálatos érzés felé.
- Gyere bébi. Élvezz el nekem.
Abban a pillanatban, ahogy kimondta, hüvelykujjával dörzsölgetni kezdte a csiklómat, én pedig egy sikítás közben ezer darabra robbantam szét. Will szorosan körém fonta két erős karját és megcsókolta a nyakam.
- Istenem. – mondtam levegő után kapkodva, remegő hangon.
Többet akartam. Magamban akartam őt érezni teljes egészében. Néha úgy éreztem, hogy sóvárgom utána, de tudtam, hogy ő ugyanúgy kívánt engem szinte minden pillanatban, ahogy ő engem. Megmozdultam és az ölébe ültem. Egyik kezemet a mellkasára tettem, a másikkal a hajába túrtam. Megmarkolta a csípőmet és magára ültetett. Mindketten felnyögtünk, amikor megéreztem őt magamban. Belemartam a mellkasába és lassan mozogni kezdtem rajta. Egy ideje már fogamzásgátlót kezdtem szedni, ezért már tényleg nem állt közénk semmi. Amikor belenéztem a szemeibe, azokból csak úgy sütött a vágy és a tűz meg még valami, amit nem tudtam hová tenni. Nem tudtam, jó vagyok – e, hisz eddig ilyet még csak egyszer csináltam. De Will tekintetéből ítélve élvezte. És azt akartam, hogy még jobban élvezze. Gyorsabban kezdtem mozogni rajta. Will erősebben markolta a csípőmet, kicsit feljebb ült a kádban és szorosan magához ölelt, miközben fel – le mozogtam rajta.
- Istenemre, Sophie. Annyira jó vagy. – suttogta, majd végignyalta a nyakam ívét és lefelé haladva a testemen a szájába vette a mellbimbómat.
Felnyögtem a gyönyörtől és körmeimmel a hátába vájtam. Will az ujjai köré tekerte a hajam és hátradöntötte a fejem, így szinte az egész felső testem szabaddá vált számára. Végigcsókolta a bőrömet egészen az államtól a mellemig, én pedig csak tovább mozogtam rajta.
- Megőrülök, Sophie. Teljesen elveszed az eszem.
- Fogd be és csókolj már meg.
Will vigyorogva engedelmeskedett és a melleim helyett ezúttal az ajkamat kezdte kényeztetni, harapdálni és végignyalta az ajkamat. Összekoccantak a fogaink és éreztem, hogy közelítek egy újabb orgazmus felé. A kádból pedig egyre több víz loccsant ki, de nem érdekelt.  Még gyorsabban mozogtam Willen, amikor megtekertem rajta a csípőmet. Aztán Will is mozogni kezdett, kemény volt. Lehunytam a szemem és belevájtam a körmeimet Will hátába. Aztán egy sikítás kíséretében akkorát élveztem, mint a világegyetem. Will velem egy időben élvezett belém és erősen megmarkolta a csípőmet. Will hátradőlt a kádban, engem pedig magával húzott. Még nem szálltam le róla. Éreztem őt erősen lüktetni magamban. Will végigsimított a gerincem mentén, amitől jólesően megborzongtam.
- Jól vagy?
- Miért kérdezed meg mindig?
- Csak biztos akarok lenni benne, hogy nem bántottalak.
- Te sohasem tudnál bántani. – mondtam, miután felemeltem a fejem és belenéztem a csodás barna szemeibe.
- Nem is akarlak. – suttogta, majd finom csókot lehelt az ajkamra.
Wiil az ölében tartva engem, kimászott a kádból, majd kihúzódott belőlem és a kád szélére ültetett. Elővett a szekrényből két törölközőt. Egyiket a csípője köré tekerte, a másikkal finoman letörölgette rólam a vizet, aztán belecsavart a törölközőbe és felkapott az ölébe. Kivitt a szobánkba és leültetett az ágy szélére. Miután mindketten felöltöztünk, Will megállt előttem.
- Most mit szeretne csinálni, Miss Daniels?
- Összebújni pár horrorfilm mellett.
- Ez jól hangzik. – mosolygott – Akkor válassz filmet, én pedig csinálok kukoricát.
Lementünk a nappaliba és amíg Will a konyhában ügyködött, kiválasztottam pár horrorfilmet. Elindítottam a „Démonok között” című filmet, majd Will lehuppant mellém egy nagy tál pattogatott kukoricával, én pedig szorosan hozzá bújtam.
Egész nap filmeket néztünk. A nap végére majdnem összefostam magam. Részben a filmek miatt, részben pedig azért, mert Will állandóan ijesztgetett. Állandóan jót nevetett rajtam. Aztán, miután besötétedett, elaludtam a vállán. Olyan mélyen, hogy csak érzékeltem, hogy az ölében felvitt a szobába, lefektetett az ágyra, majd nyomott egy puszit a homlokomra, befeküdt mellém és magához ölelt.
- Jó éjszakát, szerelmem.
Fogalmam sincs, hogy csak képzelődtem, vagy tényleg azt mondta, hogy „szerelmem”. De annyit tudok, hogy ettől az egy szótól hevesebben vert a szívem. Aztán újra elaludtam.

Másnap egész nap ágyban voltunk Willel. Csak kajálni jártunk ki. Will egész nap kényeztetett és annyiszor tett magáévá, ahányszor csak tudott. Persze nem szeretkeztünk egész nap. Sokat vicceltünk és beszélgettünk is. Will azt mondta, nem biztos benne, hogy el tud menni főiskolára. Rettenetesen féltem, hogy tényleg nem tud eljönni velem, viszont biztos voltam benne, hogy ha Will is úgy érez, mint én, akkor talán majd kibírjuk valahogy. Fogalmam sem volt róla, Will érzett – e irántam valamit. Nem tudtam, mennyire vagyok neki fontos, nem tudtam, hogy szeret – e engem. Úgy, ahogy én szerettem őt. Este szigorúan meghagyta, hogy kimegy előkészíteni néhány dolgot, addig készüljek el. Gyorsan lezuhanyoztam, kimostam a hajam és kiszárítottam, majd kifésültem. Felvettem egy pánt nélküli vörös ruhát, amely a csípőmig szűk volt, aztán lazább, fodrosabb. Felhúztam hozzá egy fekete magas sarkú cipőt, majd meghallottam pityegni a telefonom. Elmosolyodtam, amikor megláttam Will nevét a kijelzőn, majd megnyitottam az üzenetet.
„ Kijöhetsz kicsim. A hátsó kertben várlak.”
Ledobtam a telefonomat, de mielőtt elindultam volna kifelé, újra megcsörrent a telefonom. Mark hívott, én pedig rettenetesen megijedtem, bár talán semmi okom nem volt rá és jó híreket akart közölni. De bárhogy is ebben reménykedtem, így is remegett a kezem, amikor felvettem a telefont.
- Mark?
- Sophie. Beszéltem Logannel. Lecsukták Megant és elég sok mindent elmondott a zsaruknak.
- Mit mondott?
- Hogy valaki azt mondta, végezzen veled. Ez nem csak... Ami történt, nem sima féltékenységi jelenet volt. Valaki felbérelte. Az a levél, Sophie. Veszélyben vagy.
- Én... – kezdtem remegő hangon, de abban a pillanatban Will belépett a szobába.
Azt hiszem, akkor már késő volt bármit is mondani. Amit Mark mondott, attól megrémültem és éreztem, hogy könnyek gyűltek a szemembe.
- Jól vagy, kicsim? – kérdezte Will aggódó tekintettel.
- Igen. Csak Mark hívott, hogy minden rendben van – e.
- Sophie... – kezdett valamit Mark, de elmosolyodtam.
- Mark. Minden rendben. Később felhívlak, jó?
- Sophie. Nagyon vigyázz magadra, kérlek. – kérlelt a bátyám.
- Jól van. Szeretlek, Mark.
- Én is szeretlek, kicsi.
Letettem a telefont és Willre mosolyogtam. Tudom, hogy látta, hogy valami nincs rendben és esküszöm, belül remegtem a félelemtől. De nem akartam erre gondolni. Ismertem Logant és tudtam, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elkapja a fenyegetőmet. Nem akartam félni és egy valamiben biztos voltam. Hogy Will mellett semmitől sem féltem.
- Minden rendben? – kérdezte újra.
- Persze. Ne haragudj, éppen elindultam ki, amikor Mark felhívott.
- Értem. – mondta összeszűkült szemekkel.
Sejtette, hogy nem mondok igazat, de nem erősködött. Én is tudtam magamról és ő is rólam, hogy előbb – utóbb úgyis elmondom neki. Elém lépett, megfogta a kezem, majd gyengéd csókot lehelt rá. Szexisen elmosolyodott, majd magához húzott.
- Mehetünk, kisasszony?
- Persze. – mosolyogtam rá.
Will kivezetett a hátsó kertbe. Egy ösvény vezetett egyenesen a tóparthoz. Fák és bokrok, meg virágok vettek körül, Will pedig egy pillanatra sem engedett el. Csodálatos volt. A tóparton takarókat láttam, gyertyákat, valamint egy csomó kaját. És a takarón egy nagy csokor vörös rózsa volt.
- Virágot is kapok? – mosolyogtam rá.
- Bármit.
Ránézett az órájára, majd az égre pillantott.
- Pár perc és kezdődik. Gyere, helyezkedjünk el.
Lerúgtam a cipőmet, Will pedig ugyanezt tette. Mindketten lefeküdtünk a takarókra. Will annyi sokat tett egymásra, hogy szinte nem is éreztem, hogy a földön fekszünk. Elvettem a virágokat és beleszagoltam, majd a hasamra tettem, Will pedig megszorította a kezemet, amivel tartottam. Nem kellett sokáig várnunk, az égen fények tűntek fel, egymás után egyre több és több, majd kihunytak.
- Kívánj valamit.
Lehunytam a szemem és azt kívántam, hogy soha ne veszítsem el őt. Csakis ez az egy kívánságom volt. Hogy Will mindig mellettem maradjon. Mert mellette éltem igazán. Ha velem volt, nem voltak gondok, nem volt veszély, nem volt nyugtalanság. Mellette boldog voltam, éltem. Repültem.
- Mit kívántál?
- Nem mondhatom meg, mert akkor nem teljesül. – mosolyogtam az ég felé.
- Akkor én sem mondom el, én mit kívántam.
Eltűnődtem azon, vajon ő is hasonló dolgot kívánt – e. Mert ha igen, akkor azt teljesíteni tudnám. Mert én soha nem akartam őt elhagyni.
Letettem magam mellé a virágot, majd Will fölé magasodtam. Belenéztem a gyönyörű barna szemeibe, a kezemet pedig elfektettem a mellkasán.
- Tudod, van ám igazi oka annak, hogy apával újjáépítettük a házat.
- És elmondod, mi az?
- Itt akarok élni, Sophie. Itt akarom leélni az életemet majd a szerelmemmel. Ez a ház rengeteg emléket rejt. Rengeteg szép emléket.
- Ó. – mondtam csalódottan, majd visszafeküdtem a hátamra.
Will talán szerelmes volt valakibe, aki biztosan nem én voltam. Vagy talán úgy volt vele, hogy keresi az igazit, addig pedig én is jó voltam neki. És ez rettenetesen fájt.
Will viszont csak felnevetett, majd fölém magasodott. Próbáltam visszagyűrni a válaszától belém gyülekezett csalódottságot, de egyszerűen nem ment.
- Már tudom is, ki az. Te is szeretnéd tudni?
- Nem igazán.
- Azért elmondom. Tudod az a lány gyerekkorom óta a legjobb barátom. Pedig csak nyaranta találkoztunk. Ő a leggyönyörűbb lány a világon. Persze az ikertestvérével együtt, mert tök egyformák. A szomszédomban lakik, és hogy is hívják? Ja, igen. Azt hiszem, Sophienak.
A csalódottságom egyszeriben szertefoszlott és valami teljesen más érzés, egy sokkal, de sokkal jobb érzés vette át rajtam az uralmat.
- Will...
- És kezdek nagyon, de nagyon bolondul beleszeretni.
Először azt sem tudtam, mit gondoljak. Will tényleg… Tényleg úgy érzett, ahogy én, ha nem is teljes mértékben Szinte meg sem tudtam szólalni, de aztán észrevettem a várakozást a szemeiben és erőt vettem magamon.
- Sophie is beléd. – suttogtam.
Esküszöm, több hang az égnek nem jött volna ki a torkomon. Teljesen elvesztem abban, amit Will mondott. Szóval ő is érezte. Ő is... Ha nem is volt belém annyira szerelmes, mint én belé, akkor is. Istenem, el sem hittem, amit hallottam. Will ujjaival végigsimította az ajkamat, aztán lefelé indult. Végigfutott az állam vonalán, a nyakamon, majd a melleim domborulatán.
- Tudja, hogy mennyire gyönyörűnek találom minden porcikáját?
- Már elmondtad neki párszor. – mosolyogtam.
- A mosolyát szeretem a legjobban. És a szemeit. A természetét. Szeretem azt, amilyen érzéseket kiváltok belőle. Szeretem, hogy ő ugyanolyan érzéseket vált ki belőlem. Szeretem, hogy jólesően hevesebben ver a szívem, ha mellettem van.
Oké, ennyi kellett és máris bőgtem. Annyira meghatódtam és szerelmes voltam, meg boldog, hogy egyszerűen már nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Will pedig letörölte őket az arcomról.
- Ne sírj, Sophie. Nem akartalak megbántani.
- Nem bántottál meg. Csak amiket mondtál... Tudod te milyen boldoggá tesz, hogy ugyanúgy érzel, ahogy én?
- Sejtem, mert én is ilyen boldog vagyok.
Lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Olyan gyengéden, ahogy még soha. Amikor először lefeküdtünk egymással, akkor is gyengéd volt. Máskor is volt gyengéd. De ez most más volt. Most érzékibb volt. Nem azonnal vette le a ruháimat, hanem először végigpásztázta mindenemet. Aztán lassan, tényleg nagyon lassan simogatni kezdte a combomat, ujjai bebújtak a ruhám alá. Közben pedig finom csókokat lehelt a melleimre, majd a nyakamra. Minden csókja, minden érintése azt éreztette velem, hogy igaz, amit mondott. Hogy tényleg kezd belém szeretni, hogy fontos vagyok neki. Én pedig azt akartam, hogy ő is érezze.
- Soha nem éreztem még így magam. – vallotta be halkan, miközben a ruhámat lassan lebontotta rólam és a takaróra tette – Ennyire elveszettnek és boldognak egyszerre. Te is érzed ezt, Sophie?
- Igen, Will. Érzem. – suttogtam olyan közel hozzá, hogy ajkam az ő forró ajkait súrolta.
Úgy éreztem, majd kiugrik a szívem. Főleg amikor végre ismét megcsókolt. Remegtem minden porcikámban és forróság futott végig a testemen.
- Fogalmam sincs, mit kezdjek magammal most, hogy elmondtam neked, mit érzek. – mondta halkan, a kezei pedig egy pillanatra megálltak rajtam, mélyen nézett a szemembe.
- Csak tedd, amit szoktál.  – mosolyogtam rá.
Nem gondoltam volna, hogy valaha ennyire tehetetlenné fogom őt tenni. Bátorításképp levettem a pólóját és egyik kezemmel a felső teste pontjait jártam be, a másik kezemmel megfogtam az övét és végigvezettem a saját testemen. Ujjait összekulcsolta az enyémmel, majd a fejem mellé nyújtotta a kezeinket és megcsókolt. A másik keze útnak indult rajtam és kikapcsolta a melltartómat, ami a másik pillanatban már a ruhám mellett feküdt. Egy percre elengedett, de csak addig, amíg megszabadult a nadrágjától és a bokszerétől, majd végig csókolta a melleimet, a hasamat. Megremegtem, amikor az alhasamhoz ért és fogaival finoman megcsípte a bőrömet, majd a bugyim szélébe harapott és a fogaival húzta le rólam. Rám villantott egy édes mosolyt, amit boldogan viszonoztam. Ismét fölém hajolt és ujjait összekulcsolta az enyémekkel. Mielőtt megcsókolt volna, a kezeinket a mellkasára húzta és egy kis ideig a reakciómat figyelte. Ahogy megéreztem a szívét erőteljesen és gyorsan zakatolni, magamhoz húztam és én csókoltam meg. Aztán megéreztem őt magamban. Esküszöm, soha nem volt még annyira gyengéd és lassú, romantikus, mint akkor, azon az estén. Minden tökéletes volt. Itt – ott még felfénylett egy – két meteor az égen, mint egy csillag, aztán kihúnyt. Will csodás illata betöltötte az érzékeimet. Az ajka az enyémen, a karjai körülöttem, a teste melege engem is felforrósított. Ha eddig volt bármi elképzelésem is arról, mi az a szerelem, az biztos nem ez volt. Mert ez elrepített. Olyan helyekre, ahol Willel mindig szívesen jártam.