Sophie

Nem volt elég, hogy Will már azzal is felforgatott mindent, hogy most valamiért teljesen másképp éreztem magam a közelében, még kiderült, hogy ő megmagyarázhatatlan okoknál fogva ugyanúgy érez, mint én. És előző nap... Előző nap tényleg majdnem megcsókolt a konyhában. Amikor érdes, mégis gyengéd ujjai hozzáértek a bőrömhöz, olyan volt, mintha jólesően égette volna. Azonnal éreztem, hogy felforrósodott a testem minden pontja. Annyira szerettem volna, ha hagyom, hogy elfajuljon minden. Elgondolkodtam, mi lett volna, ha hagyom, hogy megcsókoljon. Akkor többet akartam volna. És szétrobbantam volna a két erős karja közt. De nem tehettem. Talán részben azért is utasítottam el, mert tényleg akartam őt. És elgondolkodtam azon, hogy egy ártatlan csók mennyi mindent hozhat maga után. Pár boldog napot, aztán meg egy összetört szívet. Viszont a fő oka az volt, hogy Willnek igenis volt egy barátnője. Ha csak azért is, hogy az apját ne rúgják ki és láthatóan nem is volt boldog, sőt gyűlölte azt a lányt, akkor is a barátnője volt. És gyűlöltem magamat, amiért nem akartam közéjük rontani.
Reggel még mindig azon agyaltam, hogy a fenébe tudnám kiverni az érintését a fejemből. De nagyon nem ment. Nagyot sóhajtva kimásztam az ágyból és lementem a konyhába, hogy főzzek magamnak egy nagyon de nagyon erős kávét, merthogy egész éjszaka forgolódtam. Elképzeltem, hogy Will fölém magasodik és édesen megcsókol. Elképzeltem, hogy mindenhol megérint, hogy bejárja a testem minden kis pontját. Elképzeltem, ahogy a nevemet suttogja úgy, mintha én lennék neki az egyetlen. És ez az álmodozás elég is volt egy álmatlan éjszakához.
Miután a forró vizet a kávéra öntöttem, beszippantottam a kávé finom illatát és kimentem a teraszra. Néztem, ahogy a munkások szétszedik a kertet, majd egy sokkal szebbet teremtenek helyette. Néztem, ahogy a Nap sugarai kezdték birtokba venni az eget. Belekortyoltam a még forró kávéba. Aztán majdnem magamra is öntöttem, annyira megijedtem, amikor a hasonmásom ugyanolyan nagy bögre kávéval állt meg mellettem.
- Neked is hosszú éjszakád volt? – kérdeztem nevetve, mire felcsillant az álmos szeme és ő is nevetni kezdett.
- Ja. Tudod ez a se veled, se nélküled dolog fárasztó. Most pont a nélküled dolgot játsszuk.
- Mi történt?
- A fősuli. Zack nem akar főiskolára menni. – mondta ezúttal szomorúbb hangon.
- Mi? Miért nem? – csattantam fel.
- Halvány gőzöm sincs. De azt hiszi, hogy azért, mert ő nem megy, akkor én sem fogok.
- Remélem, tényleg nem akarod kihagyni a művészetit. – mondtam neki, de tudtam, hogy Becca a világmindenségért nem hagyná ki.
Becca és én is a művészeti egyetemre készültünk. Mindkettőnket érdekelt a művészettörténelem, emellett pedig mindketten tehetségesek voltunk valamiben. Becca úgy gitározott, hogy mindenkit felülmúlt a gimiben és a hangja valami eszelős volt. Látni lehetett rajta, hogy színpadra született. Én egy csendesebb művészeti ágban voltam „jó”. Az írásban. Azért mondtam idézőjelesen hogy jó voltam, mert ezt magamról sohasem hittem el. Viszont valamennyire csak jók lehettek az írásaim, ha felvettek arra a főiskolára.
- Egy ilyen miatt biztosan nem hagynám ott, hisz az volt minden álmom.
Belekortyolt egy nagyot a kávéjába, majd mosolyogva rám nézett. Mintha egy szempillantás alatt eltűnt volna az előbbi szomorúsága.
- És mi van Willel?
- Mi lenne vele? – kérdeztem közömbösen.
Mondjuk Beccának sohasem tudtam hazudni. A többi testvéremnek sem, vagy a szüleinknek, de Becca azonnal észrevette. Mintha az, hogy ikrek voltunk valamilyen kapcsolat révén éreztette volna vele, ha nem mondok igazat. És ez fordítva is így volt.
- Ugyan mi lenne vele? Hm? Lássuk csak. – kopogtatta meg mutatóujjával az állát, mintha tényleg gondolkodna – Tegnap vacsora közben le sem vette rólad a szemét. Azonnal sietett utánad, amikor kimentél és valamilyen oknál fogva te teljesen kipirultan, ő meg borzosan jött vissza.
- Csak... Nem tudom, miért, Becca. De most valahogy minden más. Másképp érzem magam mellette, teljesen. Basszus, sohasem éreztem még ilyet. És azt mondta, hogy szerinte is minden más. Tegnap pedig majdnem... Majdnem megcsókolt.
Becca egy pár pillanatig pislogás nélkül meredt rám, majd halványan elmosolyodott.
- Tudtam, hogy ti egyszer úgyis egymásra fogtok találni. – tapsikolt.
- De hisz barátnője van. - érveltem.
- És? Az szépséghiba? Nem. Akkor meg? Sophie, tudom, hogy nem pont nekem kellene itt hadoválni erről, de szerintem, ha egy fiú úgy néz rád, mint tegnap Will, akkor ne érdekeljen, hogy barátnője van.
Szóra nyitottam a számat, de mire mondtam volna valamit, Becca eltűnt. Mindig ezt csinálta. Mondott valami okosat, aztán elhúzott, hogy ne tudjak vele ellenkezni. De elgondolkodtam azon, amit mondott. Will tényleg másképp nézett rám. Sőt... Szinte felfalt. És az az előző napi dolog a konyhában. Tényleg szinte minden porcikám fellángolt, amikor hozzám ért. De akkor sem tehettem ezt.

Egész délelőtt fel – alá járkáltam a házban. Nem tudtam magamat lefoglalni semmivel. Tudtam, hogy Will kint dolgozik és annyira szerettem volna őt legalább látni. És ebédre sem jött be. Aggódtam, mert egész nap még csak nem is ivott, amely így a tűző napon eléggé komoly kiszáradást vonhatott maga után. Így délután egykor már nem bírtam tovább, lementem a konyhába. Kivettem egy nagy üveg szódát a hűtőből és kimentem a kertbe. Az istálló felé indultam, mert úgy gondoltam, hogy ott lesz. Viszont más valakibe ütköztem bele útközben. Mike Wandersbe. Undorítóan magabiztos vigyorral méregetett, ami egyáltalán nem tetszett.
- Merre, kicsi lány?
- Én... Willt keresem.
- Azt hiszem, hogy a garázsban van a kivételezett munkásotok.
- Mi az, hogy kivételezett? Ő nem kivételezett, Mike. Hanem a barátunk. És ha még egyszer így beszélsz róla...
- Akkor mi lesz? – tett felém egy fenyegető lépést – Szólsz apucinak? Ide figyelj, kicsi lány, szerintem hagyd azt a kölyköt a francba. Neked egy igazi férfire van szükséged.
- Tudod, mit, Mike? Igazad van. Nekem férfi kell. Majd szólok, ha találtam egyet.
És ezzel ott is hagytam a fenébe. A garázsunkhoz mentem, ahol egy tucatnyi ember ellakhatott volna, mivel volt vagy öt autónk és kényelmesen ellaktak. És volt mellette egy külön műhely, ami a legjobb eszközökkel volt felszerelve. Merthogy Markék autóinak csakis a legjobb kellett. Benyitottam a műhelybe és akkor jöttem rá, hogy talán nem is volt olyan jó ötlet. Will pólója felcsúszott a derekán, így kilátszott egy része a gondosan kidolgozott hátának. Épp a motorháztető felé hajolt és istenem, mennyire jó segge volt. Elképzeltem, mi lenne, ha csöndben mögé lopóznák. Hátulról átkarolnám és benyúlnák a pólója alá, végigsimítanák az izmos hasán. Aztán felém fordulna és megcsókolna.
Ja, már magamnak sem tudtam tagadni, mennyire kívánom őt.
- Khm. Will. – szólítottam meg, mire lassan felém fordult.
Verítéktől nedves barna haja a szemébe hullott és arcán itt – ott olajfoltok éktelenkedtek. De basszus, még így is annyira sexi volt. Mint egy autót szerelő isten.
- Hoztam neked vizet. Egész délelőtt nem voltál bent.
Hálás tekintettel átvette a palackot, kinyitotta, majd egy húzásra ki is itta a tartalmát.
- Kössz, Sophie. Csak apukád megkért, nézzem meg a kocsiját, mert fura hangokat adott ki vezetés közben. Elfoglalt.
- Segíthetek? – vettem a bátorságot és tettem felé egy lépést.
- Autót szerelni? – kérdezte felvont szemöldökkel – Te?
- Will. Három bátyám van. Szerinted nem tudok autót szerelni?
Erre széles vigyor jelent meg az arcán és helyet adott nekem maga mellett. Kutakodni kezdtem a motorháztető alatt. Will itt – ott segített, ha valamit rosszul csináltam. Az sem érdekelt, hogy gondolom nyakig olajfoltos voltam. Közben nevetgéltünk is, jó barátokhoz illően. De valahányszor a meztelen karja hozzáért az enyémhez, vagy összeértek az ujjaink, szinte érezhető elektromosság futott át az ereimben és a jó klímával felszerelt műhely egyszerre fullasztó lett.
Nem is tudom, mennyi ideig szereltük az autót, de amikor Will lecsapta a motorháztetőt, elismerően mosolygott rám.
- Azt hiszem, soha többé nem kételkedem a képességeidben.
Felnevettem. Nem tudom, miért, egyszerűen csak boldog voltam. Will viszont úgy nézett végig rajtam, mintha soha életében nem látott volna embert. Ajkai résnyire nyitva voltak, élesen szívta be a levegőt. Szemei végig perzselték a testem minden pontját, aztán a szemembe nézett, míg végül szemei megállapodtak a számon.
- Meg akarlak csókolni.
Elkerekedett a szemem és a szívem azonnal a duplájára kapcsolt. Jól hallottam, hogy azt mondta...
- Mi?
- Kurvára meg akarlak csókolni, Sophie.
Aztán már szinte levegőt sem kaptam. Fel sem fogtam, hogy mi történik, csak éreztem Will kezét a derekamon, a csípőmön, a másikat az arcomon, a nyakamon. Az ajkát pedig az enyémen. Basszus, ha valaha is elképzeltem, milyen lehet Willel csókolózni, akkor ez minden képzeletemet felülmúlta.  Azt hittem, ott menten meghalok, az ő karjai között. Esküszöm, gyönyörű halál lett volna. Ujjai becsúsztak a pólóm alá, az enyémek az övé alá és végigsimítottam az izmos hátán. Másik kezemmel a hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz. Rettenetesen kívántam őt és a combomnak nyomódó farkából ítélve talán ő is engem. Viszont ezt kurvára nem engedhettem meg magamnak.
Finoman eltoltam magamtól és próbáltam levegőt venni. Will tekintete olyan homályos volt, mintha egy álomból ébresztettem volna fel.
- Olyan régen meg akartam ezt tenni. – lihegte.
- Én meg olyan régen vártam, hogy megtedd. De ez nem fordulhat elő többé.
Mondtam és elmentem, mielőtt a könnyeim utat hagyhattak volna maguk után az arcomon.
Talán csak bebeszéltem magamnak, hogy azért nem engedem, mert barátnője van. De valójában ő maga olyan hatással volt rám, hogy tudtam, ennek az egésznek majd megiszom a levét. És nem akartam összetört szívű nyafogós kis picsa lenni. Még akkor is a hatása alatt álltam, amikor beléptem a házba. A szívem eszeveszettül dörömbölt a mellkasomban, úgy éreztem, alig kapok levegőt. Felszaladtam a szobámba, magamra csuktam az ajtót és az ágyamba zuhantam. Zokogtam. Nem értettem, miért, de sírtam. Megmagyarázhatatlan okok miatt úgy vonzódtam Willhez, hogy az szinte fájt. Nem akartam ezt. Nem akartam. Mert biztos voltam abban, hogy Will talán nem lenne képes úgy érezni, ahogy én. Talán ő nem kívánt engem úgy, ahogy én őt. Mert én kimondhatatlanul kívántam, azt akartam, hogy ajka megint dédelgesse az enyémet, hogy a karja simogasson. Hogy érezhessem a teste melegét. De ez neki talán csak egy futó csók volt, különben utánam jött volna.

Will

Megcsókolni Sophiet életem legjobb és legrosszabb döntése volt egyben. Úgy felpörgetett, ahogy életemben még soha semmi. Amikor elment, még akkor is olyan ütemben vert a szívem, hogy azt hittem, összeesem. Eddig egy lány sem volt képes ennyire gyengévé tenni. De esküszöm, megrogytak a lábaim, amikor megkóstolhattam a finom ajkait. A bőre olyan bársonyos volt, mint egy meleg takaró. Mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet őt megcsókolni. Minden képzelgésemet felülmúlta. Viszont amellett, hogy leírhatatlan módon felpörgetett és még ha lehet, az eddiginél is jobban kívántam, valami egy kicsit összetört bennem, amikor elszaladt. Tudtam, hogy Sophie soha nem menne bele olyasmibe, hogy az a csók még egyszer megtörténjen, amíg én Megannel vagyok. Úgy rohant el, mintha megégettem volna. És úgy éreztem, magával vitte egy darabkámat.

Még napokkal később is úgy éreztem. Abban reménykedtem, hogy ha nem látom, nem fogok rá gondolni. Lószart nem! Még álmodtam is vele. Az álmomban Sophie fölém magasodott, az ölemben ült. Fölém hajolt és megcsókolt. Aztán meleg leheletével és ajkával végigjárta a mellkasomat, a nyakamat, míg végül ajka újra megtalálta az enyémet. Selymes haja beborította a vállamat, finoman beletúrtam, magamba szívtam az eper illatát.
Aztán valaki megrázta a vállam.
- Will. Az ég szerelmére, kelj már fel! - sipította Megan a fülembe.
Kipattantak a szemeim, a szívem kalapált az álom hatása miatt. A kanapén feküdtem, mondjuk nem a sajátomon. Annyira emlékeztem, hogy Megannel eljöttünk náluk, filmet néztünk, aztán Sophiet láttam.
- Ne haragudj, bébi. Alig aludtam az éjjel.
- Semmi baj. - mosolygott.
Felültem a kanapén, mire ő lovaglóülésben rám ült és végigsimított a mellkasomon.
- Megan.
- Hm?
- Mit csinálsz?
- Álmodban Sophie nevét sóhajtoztad. Nem akarom, hogy arra a szukára gondolj. Azt akarom, hogy rám gondolj.
Lehajolt hozzám, beletúrt a hajamba, majd csókolgatni kezdte a nyakamat, az államat és a fülemet harapdálta. Talán szégyen volt, hogy a farkam még csak nem is reagált rá, de ez az igazság. Még csak nem is érzékelte, hogy Megan rám mászott. Bezzeg, amikor Sophie édes kis ajkait csókoltam, azt azonnal érzékelte. Olyan kemény volt, mint egy baszott kő. Elegem lett az érzésből. Abból, hogy nem tudtam, Sophie tényleg azért futott - e el tőlem, mert együtt vagyok Megannel. És ha tényleg ezért tette, meg kellett neki magyaráznom, mennyire nem érdekel. Mindig is őszinte ember voltam. El kellet mondanom neki, mit jelentett nekem az, ami a műhelyben történt. Látni akartam. Finoman megemeltem Megant a derekánál fogva és leültettem magam mellé.
- Most mi a fene van, Will?
- Megmondtam, hogy sohasem fogok veled lefeküdni. Ezen nem változtatok. Most pedig mennem kell. - mondtam, miközben felvettem a Jeepem kulcsát az asztalról.
- Hová mész?
- Fáradt vagyok. Aludni pedig tudok otthon is.
Elindultam a bejárati ajtójuk felé, viszont mielőtt kiléphettem volna rajta, Megan elkapott a könyökömnél.
- Hozzá mész, igaz? - kérdezte mérgesen.
- Nem. - hazudtam.
- Felhívsz később? - kérdezte ezúttal szelídebben és megmarkolta a kezem.
- Ja. Szia, bébi. - erőltettem mosolyt az arcomra, majd hagytam, hogy adjon egy puszit az arcomra.
- Szeretlek. - mondta halkan.
- Tudom.
Szemét voltam Megannel, ezzel azóta tisztában voltam, hogy apa miatt elkezdtem vele járni. De nem tehettem másat. Apa mindig keményen dolgozott, nem hagyhattam, hogy egy ilyen faszság miatt elveszítse a munkáját.
Bepattantam a Jeepembe, beindítottam a motort, majd elhajtottam Meganék háza elől. Egyenesen arra, amerre minden porcikám vezetett. Negyed órányi vezetés után Danielsék háza előtt álltam és bekopogtam az ajtón. Mr. Daniels nyitott ajtót.
- Will. Ma nem dolgozol.
- Tudom, de... Beszélnem kell Sophieval.
Meghúzta a száját, aztán megveregette a hátam és mosolyogva beinvitált a házukba. Ha nem lettem volna ilyen jóban Daviddel, összefostam volna magam. Tudtam, hogy foggal – körömmel védi a lányait.
- Sophie még iskolában van, ahol amúgy neked is lenned kellene. De megvárhatod a szobájában. - vigyorgott.
Elindultam felfelé a lépcsőn, bár kissé bizonytalan léptekkel. Tudtam, hogy pár perc múlva majd ő is ugyanezen a lépcsőn fog feljönni, aztán találkozom vele. És ettől elgyengültek a lábaim. Esküszöm, gyengének éreztem magam. Amikor benyitottam a szobába, eperilattot szívtam mélyen a tüdőmbe. Úgy éreztem magam, mint egy bolond. Soha, egyetlen lány után sem futottam, senki iránt nem éreztem még ilyen csillapíthatatlan vágyat. A lányok általában tódultak a szobámba. Senki után nem kellett még elmennem. De Sophie után a kibaszott Holdra is elmentem volna. Leültem az ágyára, aztán megakadt a tekintetem az íróasztala fölötti képeken. Én is ott voltam a sok emléke közt. Mindig azt hittem, hogy Sophie csak azért barátkozik velem, mert a szüleink jóban vannak. Pedig tényleg jó barátok voltunk, csak néha úgy éreztem, mintha erőltetett lenne az egész. De talán minden igaz volt.
Az is, ahogy belépett az ajtón és láttam a megdöbbenést az arcán, amikor meglátott. A szívverésem érezhetően megugrott. Te jó ég, hogy mennyire gyönyörű! Még akkor is csodaszép volt, amikor összeszűkült szemekkel méregetni kezdett, miközben a földre dobta a táskáját. Láttam átsuhanni a megdöbbenés után talán egy kis haragot a szemeiben, aztán láttam, hogy gyorsabban kezd emelkedni és süllyedni a mellkasa.
- Te mi a fenét keresel itt? - kérdezte nem éppen kedvesen.
Felálltam és odaléptem hozzá. Még mindig résnyire szűkült szemekkel nézte, ahogy bezárom mögötte az ajtót, közben pedig alkarom súrolta az övét, amitől picit megremegett, én pedig magamban elmosolyodtam. Nem léptem el tőle, hanem csak lenéztem rá és figyeltem, miként suhannak az érzések az arcán, a csillogó szemeiben. Meg akartam csókolni. Nem akartam beszélni, csak újra érezni akartam az édes, telt ajkait az enyémen. Mégsem akartam lerohanni. Mert amellett, hogy őrjítöen vágytam rá és leírhatatlanul fájdalmasan meg akartam csókolni, érinteni, tudatni is akartam vele, hogy mit érzek. Azt akartam, hogy tudja, mennyire kívánom.
- Beszélnem kell veled, Sophie.
- Én nem akarok veled beszélni, Will. Úgyhogy akár el is mehetsz.
Kinyitotta az ajtót és ujjaival a lépcső felé mutatott. Nincs az az Isten, amiért akkor elmentem volna. Becsaptam az ajtót, Sophienak mindkét kezét elkaptam, majd testemmel nekitoltam az ajtónak. Éreztem a saját mellkasomon, ahogy az övé még erőteljesebben és gyorsabban kezdett hullámzani.
- Addig nem megyek el innen, amíg meg nem hallgatsz. - hajoltam le és suttogtam a fülébe - Nem megy ki az a csók a fejemből, Sophie.
Belecsókoltam a puha, illatos nyakába, mire felsóhajtott, reszketegebb levegőt vett.
- Nekem sem, Will. - vallotta be halkan, mire meglepetten emeltem fel a fejem, hogy belenézhessek szürkés szemeibe.
- De akkor sem tehetjük ezt. - mondta komolyan, kirántotta a kezét az enyémek közül és erőteljesen ellökött magától.
- Sophie.
- Neked barátnőd van, Will. Bármennyire is szeretném, nem lehet.
- Mondtam már, hogy egy cseppnyi érzelmet és tiszteletet sem érzek iránta. Semmit, Sophie. Irántad viszont igen.
Akkorára kerekedtek a szemei, hogy csodálkoztam, hogy nem ugrott fel a homlokára. Tettem felé egy bátor lépést.
- Tudod nagyon jól, hogy a legjobb barátom vagy. De most másat is érzek. Nem tudom, mi történt, miért van ez. De átkozottul meg akarlak csókolni és kibaszottul kívánlak.
Arra számítottam, hogy a vallomásom után majd felhívja az apját, hogy repítsen ki a házból. De teljesen más, meglepő dolgott tett. Tett egy lépést felém, a következő pillanatban pedig újra az ajkait dédelgettem. Először meglepetten néztem rá, aztán lehunytam a szemem, hogy teljesen átadhassam magam neki és kóstolgatni, harapdálni kezdtem. Miközben derekára, csinos kis csípője köre fontam a karom, finoman végignyaltam az alsó, majd a felső ajkát, mire halkan felnyögött. Esküszöm, ennyire édes és izgató dolgot egyszerre még soha nem tapasztaltam. Apró kezeit becsúsztatta a pólóm alá. Minden porcikám egyszerre pezsdült fel és nyugodott meg, amikor finom ujjai hozzáértek a bőrömhöz.
- Sophie. - nyögtem bele a szájába.
- Ne haragudj, hogy így lerohantalak, Will. - lihegte és elhúzódott tőlem.
Nem akartam, hogy ezt tegye, érezni akartam.
- Sophie, ne... - megfogtam a kezét és finoman magamhoz húztam.
Derekára csúsztattam a kezem, láttam, hogy végigpásztázza az arcom, mintha ki akarná találni, mire gondolok. Nem talált volna sok dolgot a fejemben. Rajta kívül semmit. Olyan közel húztam magamhoz, hogy teljes testemmel érezzem őt.
- Kibaszottul kívánlak, Sophie.
Lehajoltam és megcsókoltam vonzó nyakát. Örömmel érzékeltem a remegését, valamint azt, hogy hátrahajtotta a fejét, hogy könnyebben hozzá férjek. Újra becsusszantak ujjai a pólóm alá, ezúttal elkapta a szegélyét és végighúzta a testemen az anyagot, majd a földre dobta. Sophie sokszor látott már félmeztelenül, de most mintha megpróbálta volna felfedezni a testemet. Ujjai végigfutottak a hasamon, a mellkasomon, ahol megállapodott. Biztos voltam benne, hogy érzi, majd kiugrik a szívem. Arcára simítottam a kezem és újra megcsókoltam. Aztán egy gyors mozdulattal felkaptam az ölembe, lábait összekulcsolta a csípőmön. Odavittem az ágyhoz és gyengéden lefektettem. Kibaszottul benne akartam már lenni, de előtte ki akartam élvezni a testét, őt magát. Felhúztam a pólóját és megcsókoltam a puha hasát. Halkan felnyögött és beletúrt a hajamba. Ahogy testén egyre feljebb csúsztattam az anyagot, úgy csókoltam és fedeztem fel az előbukkanó csodás kis test minden pontját. Sophie kapkodta a levegőt, már - már veszélyes üzemmódban.
- Jól vagy? - kérdeztem halkan és belenéztem a szemeibe.
- Igen. - suttogta - És te?
- Nem tudom. Majd kiugrik a szívem. - vallottam be neki halkan, mire kicsiny kezét a mellkasomra tette.
Azt hiszem, ennél meghittem pillanat még sohasem játszódott le az életemben. Egy pillanatra még meg is álltam.
- Szeretném, hogy folytasd, Will. - suttogta kissé félve.
- Ezer örömmel. - vigyorogtam rá.
Finoman lehúztam a  rövidnadrágját, miközben újra szenvedélyesen megcsókoltam. Ajkam úgy vágyakozott az övé után, mintha csak életért harcolt volna. Ujjaimmal végigsimítottam a finom bőrét. Transzba estem. Hihetetlenül puha volt és hívogató.
- Basszus! - mondtam elképedve, mire elkerekedett, ijedt szemekkel bámult rám.
- Mi a baj?
- Nincs baj kicsim. Csak elképeszt, hogy mennyire baszottul gyönyörű vagy. - suttogtam neki, majd újra mohón falni kezdtem a száját.
Kissé mintha félt volna, viszont aztán kezeivel elkezdte simogatni a hátamat, kicsit bele is mart, ajka harapdálni kezdte az enyémet. Ügyes kezeivel elkezdte kigombolni a nadrágomat, lehúzta rólam. Fehérneműben feküdt alattam, nekem pedig fogyóban volt a levegőm és szinte már fájdalmasan kívántam, hogy benne lehessek. Hogy érezhessem őt magam körül. A háta alá nyúltam és finoman megemeltem, ő pedig a vállamba mélyesztette a körmeit. Kikapcsoltam a melltartóját, majd levettem róla, ezzel felfedve telt és gyönyörű melleit. A bimbói ágaskodtak nekem. Kóstolnivalók voltak. És persze azonnal a számba is vettem a jobb mellét. Te jó ég, isteni volt. És az a hang, amit Sophie kiadott, az az édes nyögés örökre beleégett az agyamba. Azt akartam, hogy neki is tökéletes legyen, hogy ő is élvezze. Hogy ugyanolyan mámorító legyen az ő számára is. Lehúztam a fehér kis tangáját, mely alatt megbújt az édes kis puncija. Ujjaimat lecsúsztattam a hasán, a köldökén köröztem. És vadabbul nyomta ajkamhoz az ajkát, amikor belédugtam egy ujjamat. Belenyögött a számba, összehúzta a combjait, mintha megijedt volna az érintéstől, aztán viszont feljebb nyomta a csípőjét és hátravetette a fejét, hogy láthatóvá vált, ahogy az ér erősen lüktetett a csinos kis nyakán.
Ahogy ujjaimmal kényeztettem, édesen nyögött és sóhajtozott, egyre feljebb lökte a csípőjét. Aztán halkan felmordult, amikor abbahagytam a kényeztetést. Nem tehettem róla. Már benne akartam lenni. Levettem a boxeremet, majd a nadrágzsebemből előkotortam egy óvszert és feltéptem a csomagot, majd felhúztam a farkamra.
- Biztos akarod, Sophie? - kérdeztem lihegve.
Alig kaptam levegőt. Megmarkolta a vállamat, én pedig talán a kelleténél szorosabban fogtam át a csípőjét. De féltem. Féltem, hogy csak álmodom. Mint délután.
- Igen. De Will... El kell mondanom valamit.
- Mondd, bébi. - mondtam olyan közel hajolva hozzá, hogy ajkam súrolta az övét.
Aztán megcsókoltam a nyakát.
- Will, én még... Én még nem...
Hátrahőköltem. Mi a faszért nem jutott eszembe? Hisz tényleg. Elmondta volna, ha már lefeküdt valakivel. Én meg sürgettem és kissé talán erőszakoskodtam is vele.
- Jézusom. - suttogtam.
Fel akartam ülni, de Sophie körmei a vállamba martak és visszatartottak.
- De akarom Will. Veled akarom. Annyira kívánlak. - mondta szinte könyörögve, amitől megremegtek a lábaim.
- Istenem, Sophie. Ha tudnád, én mennyire kívánlak. Lassú leszek, oké? Nem akarom, hogy fájjon neked.
- De. Azt akarom, hogy fájjon és közben elrepítsen. Azt akarom, hogy mindent megtegyél velem, amit akarsz. - sóhajtotta és közben a farkamhoz nyomta a csípőjét.
Eddig is állt, de basszus, ezek után nem tudtam, hogy valaha le -e fog lankadni.
- Tényleg lassú leszek. - suttogtam neki és megcsókoltam a nyakát - Aztán, ha te, kicsi Sophie még mindig repülni akarsz, megmutatom, milyen képzelgéseim vannak rólad.
Finoman belé illeszkedtem, mire mindketten felnyögtünk. Basszus, ahogy körbezárt, ahogy magába fogadott. Esküszöm, azelőtt sohasem éreztem még ehhez foghatót. Tökéletes volt. Sőt! Több, mint tökéletes. Közelebb húzott magához, mintha azt akarta volna, hogy erősebben döfjem. De nem akartam neki fájdalmat okozni. Beljebb hatoltam, hagytam, hogy teljes egészemben magába fogadjon. És amikor elértem a célom, azt hittem, menten felrobbanok. Sophie körmei a hátamat cirógatták, tudtam, hogy némelyiknek nyoma is lesz. Megcsókoltam a nyakát, basszus, imádtam a nyakát csókolgatni. Viszont még jobban imádtam a puha, mostanra forró és kivörösödött ajkait. Sophie beleharapott az alsó ajkamba de olyan erősen, hogy a vér is kiserkent belőle.
- Kérlek, Will. - sóhajtotta.
- Mit? Mit szeretnél? - kérdeztem tőle, miután fogaimmal szántottam végig a nyakát és picit megcsíptem a bőrét.
Egyetlen szeretkezés alatt szinte minden gyengeségét megtanultam. És mindig érezni akartam.
- Erősebben. - lihegte.
- Nem akarok fájdalmat okozni.
- Will! Az isten áldjon meg, csináld már! - kiabált, mire kicsit meghőköltem.
Aztán megvadultam. Olyan szenvedélyesen tapadtam a szájára, hogy csodálkoztam, ha nem fájt neki és egyre keményebben kezdtem döfködni, ami már - már a dugás határát súrolta. De nem megdugni akartam Sophiet. Ezért bármennyire is kemény szerettem volna lenni, megtartottam a határt. Éreztem, hogy közeledem és Sophie nyögéseiből, az egyre csak összehúzódó combjaiból ítélve ő is közel játt.
- Közel vagy, bébi? - lihegtem az arcába.
- Nem. Nem tudom... Úgy érzem, mindjárt felrobbanok.
- Akkor közel vagy. Én is közel vagyok. Gyere velem, kicsim. Gyere velem.
Egyik kezét leszorítottam a feje mellett és összekulcsoltam az ujjainkat. Nem gondoltam volna, hogy a kis testében ennyi erő van, de olyan szorosan fogta a kezem, hogy elzsibbadtak az ujjaim. Másik kezével végigszántott a hátamon, éreztem, hogy felszakadt a bőr a hátamon. Megharaptam az ajkát, erőteljesebben szeretkeztem vele, míg végül felrobbantam. Éreztem, ahogy megfeszült körülöttem. Egy hangos nyögés kíséretében ő is elélvezett. Leírhatatlan érzés volt. Esküszöm, soha életemben nem élveztem még ennyire a szexet. Vagyis ez nem sex volt. Inkább szeretkezés. Merthogy nem csak szimplán megdugni akartam Sophiet. Őt tiszteltem.
Sophie lihegett, akárcsak én, a szívem majd kiütötte a mellkasomat. Lassan kihúzódtam belőle és mellé feküdtem. Miközben próbáltam rendezni a légzésemet, figyeltem, ahogy a mellkasa még mindig őrült tempóban mozog, ahogy aztán lassan megnyugszik. Felém fordította a gyönyörű arcát, melyen mosoly futott végig. Finoman megcsókoltam, ajkai forróak és édesek voltak. Gyorsan felálltam és levettem az óvszert, majd betekertem egy papírzsebkendőbe és kidobtam a fürdőben lévő szemetesbe. Aztán visszamentem hozzá, addigra a vékony takaróját magára terítette és kinyújtotta felém a kezét, amikor meglátott. Fölé magasodtam, a feje két oldalán a könyökömre támaszkodtam és csak néztem őt. Csillogtak a szemei, észrevettem, hogy ahányszor megcsókoltam, mindig csillogtak a szürke szemei. És örültem, hogy miattam.
- Jól vagy?
- Igen. – mondta halkan – És te?
- Azt hiszem, soha nem voltam még ilyen jól. – mosolyogtam rá.
- Will. – mondta komolyabb hangon, ami kicsit megrémített, sőt még el is szakította a tekintetét az enyémtől.
- Mi a baj?
- Most el fogsz menni?
Mi van?!
- Ilyet ne kérdezz, Sophie. Ha azt akarod, hogy elmenjek, akkor elmegyek. De nem akarom, hogy azt hidd, ez csak egy futó dolog volt nekem. Leírhatatlan volt, Sophie. Nem csak egyszer akarom ezt érezni.
- Én sem. – suttogta, miközben visszanézett a szemembe.
- Akkor maradok. – mosolyogtam rá újra, mire ő ugyanezt tette és megcsókolt.
Nem akartam újra rávetni magam, de az a csók egyre szenvedélyesebbé vált és a farkam megint jelezte, hogy benne akar lenni. Viszont nem akartam tolakodó lenni és azt sem akartam, hogy azt higgye, csak emiatt maradok. Így hát inkább megszakítottam a csókot és mellé feküdtem.

Egész este beszélgettünk. Úgy mindenről. Örültem, hogy ez semmit nem változtatott meg közöttünk. Ugyanúgy viselkedett velem és én is vele, mintha barátok lennénk. Bár én másképp éreztem magam. De jó érzés volt. Ezek után soha nem akartam elengedni őt. Amikor besötétedett, még beszéltem, aztán észrevettem, hogy Sophie szorosabban bújik hozzám, mélyebbeket lélegzik. Tudtam, hogy elaludt, de nem haragudtam rá. Sophie mindig is szeretett sokáig aludni és az iskolai koránkelések miatt ezek szerint hamar álomra hajtotta a fejét esténként. Része akartam lenni az életének. Nem értettem, mi a fene történik velem, egyszerűen csak azt kívántam, bár minden este így aludhatnák el.
És bár őt hamar elkapta az álom, én nem tudtam aludni. Nem azért, mert nem voltam álmos. Csak nem tudtam betelni az arca angyali látványával. Láttam már őt aludni, de csak a kanapén. Most viszont más volt. Arcát a vállam és a fejem közé fészkelte, amikor pedig végigsimítottam rajta, édesen elmosolyodott. És ez melengette a szívemet.