Odamegyek a szerelmemhez, majd óvatosan átölelem mindkettőt.
-Ti vagytok az életem!- mondom halkan de érthetően. Jimin erre a mondatra még jobban elkezdett sírni, és erősebben ölelte magához a kicsit.
-Szívem menjünk be kezd hideg lenni. És mesélj el mindent. - csak bólintott majd felálltunk. Az ölébe vitte a kislányt és puszilgatta. Amit beértünk gyorsan lefürdettem majd vacsorázott.
-Mami mesélj valamit! - kérte Emma Jimintől.
-Inkább énekelek neked, ezt még anyukám tanította nekem. - az ajtóban állva hallgatta szerelmem gyönyörű hangját. A dal végére a kicsi már aludt is, majd óvatosan adott neki egy puszit és felállt az ágy mellől.
-Menjünk. - mondja halkan majd becsukta az ajtót, és elindult előttem. Annyira hihetetlen az egész, hogy újra itt van. Nem hiszek a szemeimnek ezért kezemet a derekára helyeztem, majd így húztam magamhoz közel. Fejemet a vállára raktam. Könnyes szememből elindultak a szenvedésem sós cseppjei. Érzem hangomon, hogy remeg de megszólalok.
-El sem hiszem, hogy itt vagy, ez egy csoda! Mond nem álmodom? - teszem fel a kérdésem könnyeimel küszködve. Majd egy meleg kezet érzek meg mancsomon.
-Jungkook ez nem álom! Itt vagyok mármint vagyunk. - javítja ki magát.
-Mi? Mi az, hogy vagytok? - fordítom magammal szembe szerelmem aki csak mosolyog.
-Hát úgy, hogy én, és a kislányod! - jelenti ki könnyes szemmel mosolyogva.
-Mi? Ugye nem viccelsz?!
-Nem a kislány akire eddig vigyáztál a te lányod Jeon Jia! - lassan arcomra simít, és egy gyenge csókot ad ajkaimra. Alig hittem a fülemnek végig itt volt mellettem a lányom és nem tudtam róla. Hirtelen felkaptam szerelmem gyenge kis testét az ölembe és bevittem a szobámba. Óvatosan letettem az ágyra és fölé magasodtam. Érzékien kezdtem falni az ajkait amit egyből viszonzott is, majd felbátorodva átvezettem nyelvem a szájüregébe és így forrtak össze teljesen ajkaink. Érzem egyre bódítóbb csokis vanília illatát, és kezdem elveszíteni a józan eszem.
Mi lesz még ma?!