- TOLD BE ŐKET! JIMIN TOLD BE ŐKET! –kiáltottam miközben majd a tüdőmet kiköptem.

Barátom hezitált majd minden erejével elkezdte befelé tolni a többieket majd, ahogy elég mélyre jutottak már az evezőkkel is segíteni tudtak neki a többiek. Ahogy megláttam Jimin elmerülő testét ahogy a hajó mellet úszik JB-vel, örültem hogy nincsenek a part közelében így nem éri el őket olyan könnyen a farkas. De ahogy már csak pár méter választ el a víztől rájöttem, hogy így minket hagytak itt. Én egyből a vízbe vetettem magam de ahogy megláttam a még mindig a térdig érő vízben álló Taehyugot megálltam.

- Taehyung gyere! Siess!

Barátom csak állt ott és ahogy könnyes arcát láttam bevillant egy kép. Nem tud úszni.

- BAEKHYUN!- Jimin a nevemet ordította. Tudtam mire gondol.

Amilyen gyorsan tudtam vissza úsztam a fiúhoz, aki ezt látva egyre beljebb jött majd erősen megkapaszkodott testemben. Muszáj lesz nekem mindkettőnket eljuttatnom a csónakig. Ahogy elkezdtem úszni éreztem, hogy a plusz súly drasztikusan megnehezíti a dolgomat így hiába erőlködtem nem tudtam olyan gyorsan úszni amilyen gyorsan akartam.

- B-Bakehyun! – Taehyung kétségbeesve mutatott a part felé.

A farkas ott állt és bár azt tudjuk, hogy farkas alakban nagyon kevesen tudnak úszni, és valószínűleg ez a példány se tud, mivel az ideges járkálása erre következtet. De egy dolog biztos, sokkal nagyobb mint mi így neki teljesen más fogalom a ,,mély" víz. Így amíg nekem már rég nem ért le a lábam addig ő akadály nélkül elért minket. Mindent bele adva próbáltam elmenekülni előle, hamar utolért. Taehyung kiabálása és rúgásai,ütései ellenére megragadta a lábamat és rántva rajtam egyet a víz alá kerültem. Miközben eszeveszetten húzott kifelé én kezeimmel még próbáltam pár pillanatig a víz tetején tartani barátomat, aki bár próbált kezeivel és lábaival evezni, hogy fent maradhasson, ahogy elengedtem kezeimmel pár pillanat múlva a víz alá került. Ezt látva mindent megtettem, hogy elengedjen erős harapásából, de mindhiába volt, egészen a partig kihúzott ahol vállamba harapva kezdett el vonszolni az erdőbe.

- Baekhyun!- Jimin eltorzult hanggal kiáltott . Karjaiban már a bőszen köhögő Taehyungot tartotta aki ha nem ér oda Jimin tán már megfulladt volna.

- Vidd el! Menjetek a csónakhoz, meneküljetek!- kiáltottam miközben a fájdalom majd elvette az eszemet. –Vigyáz rá!

Sose gondoltam volna hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök, de mindig is tudtam ha élet és halál közé kerülők. A barátaimért és a szerzettemért habozás nélkül meghalnék, és most is ezt érzem. Ők ketten mindig is mellettem voltak, és ha az kel az ő biztonságukért hogy én meghaljak akkor ezt fogom tenni. Ahogy ez végigfutott az agyamon, megpillantottam a part felé úszó Jimin. Ez meg mégis mit csinál? ,,Menjetek vissza most azonnal! „- belső hangommal szóltam hozzájuk. A fájdalom miatt félek hogy ha kinyitnám a számat csak ordibálni tudnék.

Ahogy egyre beljebb húzott a sűrűbe már csak egy apró pontként láttam a csónakot, legalább ők elmenekültek. Pár méter után hirtelen egy kiabálást hallottam majd a következő pillanatban Jimin ugrott elő és egy botot tartva a kezében, egyenesen az el rablóm fejére ütött. Látszódott rajta miközben újabb és újabb csapásokat mért le rá hogy apait-anyait belead. De így is kevés volt hozzá. Bár elengedte lábamat a farkas most barátomat vette célba, aki bár a bottal próbálta megállítani a farkast az rávetette magát és csak a fa akadályozta, meg hogy ne harapja szét a fiú torkát. De ekkor történt meg az, ami után teljesen másféle kép tárult elém.

A komolytalan, gyermeteg fiú most könyörtelen, félelmet nem ismerve rohant egyenesen a farkas felé, aki miután felé kapta a fejét fájdalmasan felnyüszített. Leugrott a fiúról és örülten ordított , majd dühtől telve az őt megszúró fiúnak támadt aki a kezében tartott kést habozás nélkül vágta bele újra és a hatalmas szürke testbe egészen addig amíg az össze nem esett. Ahogy erőtlenül feküdt a földön Taehyung felé mászott és hangosan kiáltva szúrta tovább a testet.

- T-taehyung, elég! –szólaltam meg végül. De a fiú mint aki meg se hallotta döfte bele újból a kést. - Taehyung! – rántottam hátra a fiút aki felém kapott a késsel így egy apró vágást sebzett a karomon.

- B-Bakehyun, ne haragudj! – állt fel azonnal és a megvágott karomért nyújt. – Nem akartam, ne haragudj .- adott egy puszit a sebemre.

- Semmi baj Tae, semmi baj!- szorosan öleltem magamhoz a síró fiút aki a bicskáját eldobva ölelt vissza.

Ez egy mindannyink számára meghatározó mérföldkő volt az életünkben, hisz ölnünk kellet hogy ne minket öljenek.

Lassan eltoltam magamtól a fiút, aki már abba hagyta a sírást majd Jimin felé fordultunk, aki csak a tó felé fordult.

- Most mi lesz? Már messze járnak.

- Értünk fognak jönni. Biztos vagyok benne!

- De az még mennyi idő? Nincs náluk semmi amivel hívhatnának vagy üzennének, amíg nem találkoznak emberekkel semmit se tehetnek.

- Akkor nincs más választásunk, mint kitartani. - közölte a tényeket Jimin. - Vele mit csináljunk? –bökött a farkas felé.

- Hagyjuk itt, nem érdemli meg hogy eltemessük.

- Legalább kicsit fedjük le növényekkel vagy egy kis földel. –suttogta Taehyung.

- Most nincs erre időnk, biztos nincs egyedül lehet itt va...- megfogtam Jimin karját és csak megráztam a fejem. Taehyung ránk se nézett csak páfrányok nagy levelet tépkedte le majd terítette rá a farkasra.

Nem a farkas miatt tette, hanem saját maga miatt. Mindenki másként dolgozza fel a dolgokat, ha az ő lelke ettől lesz nyugodtabb, akkor tegye ezt. Ahogy egyre több és több levél lett, a végén mi is besegítettünk.

- Seungi.- ijedten kaptuk a fejünket az elő bukkanó középkorú férfi felé. –Ti.- ahogy ránk nézett egyből megérezte hogy kik is vagyunk.

Átváltozott majd egy hangosat vonyított. Egyből hozzám rohantak Jiminék és szorosan mellettem állva figyelték mi fog következni. Hirtelen még egy és még egy farkast pillantottunk meg, körbe vettek minket.

- fiúk, vége van. – lazította el a testét Taehyung.- Adjuk fel magunkat.

- Maradj csendben!- szólt rá Jimin.

- Nem, é-én ezt nem bírom tovább. Én nem bírom ismét megtenni...én. –

- Nyugodj meg. - fogtam meg szorosan kezét. - Nem lesz semmi baj.

Bár ezt mondtam tudtam, hogy nem igaz, nagy bajban vagyunk. Ahogy egyre közelebb jöttek és láttam mennyien vannak én is rájöttem, hogy nincs min álmélkodni, esélyünk sincs.

- Kérlek, változzatok át.- hangomra összerezzentek majd egymásra néztek.

- Mit művelsz?- suttogta nekem Jimin de én csak megböktem az oldalát.

- Had beszéljek a vezetőtökkel.

Kisebb morgások és lihegések után egy férfi lépet elő.

- Szóval maga az.- néztem a férfira, aki szélesen mosolygott.

- Csak nem lehetek olyan udvariatlan, hogy nem teljesítem egy ilyen szépség kérését. - elfintorodtam mondandóját hallva, mocskos alfa. – De mielőtt kérdezel hagy tegyem én meg elsőnek. Mit szél hozott titeket erre?

- Eltévedtünk. –válaszolt Jimin. – Vissza szeretnénk térni az otthonunkba, szóval kérlek hagyjatok minket elmenni.

- Ó, nekünk nem szándékozik fenntartani titeket. Csak hát tudjátok. - sóhajtott fel. – Nékünk következményeik vannak a dolgoknak , nem vehetem figyelem kívül hogy megöltétek az egyik falka társunkat.

- Önvédelem volt!- vágtam rá egyből.

- Azt majd mi eldöntjük. –arcáról eltűnt a mosoly. - Fiúk. - nézett szét maga körül. - Elkapni őket!

Ahogy ezt kimondta a fejemben egyből üzentem a fiúknak.

,,fussatok!"