- Park Chanyeolt azonnal vigyél a gyengélkedőre! – kiáltott fel a bíró. Ijedten néztem a földön fekvő fiúra akit a csapattársai felemeltek és gyors léptekkel bevitték az egyik épületbe.

- Utána megyek! – álltam fel .- Ti maradjatok itt!- a fiúk bólintottak én pedig egyből Chanyeol után rohantam.

Az épülethez érve nem engedtek be amíg meg nem vizsgálják Chanyeolt. A szülei is utánam pár pillanatra értek óda, ahogy belehetett menni hozzá nyilván ők mentek először. Én vagy 20 perc után léphettem be a terembe, ahol a fiú feküdt az egyik ágyon.

- Baekhyun. – ahogy meglátott egy aprót szisszenve ült fel.

- Ne erőltesd meg magad! – szóltam rá egyből. – Mit mondott az orvos? Ugye nincs semmi komoly baj? – bombáztam le kérdéseimmel.

- Ennyire aggódsz értem? – mosolyodott el.

-Igen. – komoly arccal néztünk egymásra, de láttam rajta hogy meglepődött válaszomon. – Mit mondott a doki?

- Semmi komoly. – tért vissza a megszokott arckifejezése. – Hirtelen megerőltettem magam . – rántotta meg nem törődően a vállait.

- De jó hogy ilyen komolyan veszed. – ráztam meg a fejem rosszallóan. – De lehet önzőség. – néztem szemeibe. – Örülök hogy te győztél.

- Ennyire nem jön be a srác? –nevetett fel.

- Nem éppen az esetem.

- Mi is az eseted? – támaszkodott meg tenyerén.

- Talán egyszer elmondom. – fojtottam el mosolyomat.

Még pár percig beszélgettünk utána bejött az orvos hogy ideje mennem, mivel pihennie kell a betegnek. Így elköszöntem és vissza mentem a többiekhez akik hangosan ünnepelték a győzteseket.

- Minden oké? – léptem Jackson mellé, aki bár mosolygott láttam rajta hogy nagyon mardossa valamii belülről.

- Naná! – vágta rá. – Azzal a faszfejjel mi van? Megmarad?

- Eddig úgy néz ki. – nevettem fel.

Ma már nem lesz több verseny így mindenki összegyűlt a saját kis társaságával és vagy ettek,ittak vagy hangosan nevetve beszélgettek. Mi is leültünk az egyik fogadó teraszára , majd kértünk magunknak egy kis ételt illetve piát. Először nem igazán akartam elfogadni de végül nekem is lecsúszott pár pohárral. Olyan hajnali 1 felé vánszorogtunk haza, próbáltunk csendben felmenni a szobáinkba de így is borítottunk ami előttünk volt és persze ezt rötyögés is kísérte. Amilyen jól eset ledőlni az ágyra, olyan rosszul esett másnap délben felkenni onnan. A reggelit kihagytuk de az ebéd szent és sérthetetlen , így bármennyire is forgott velem a világ le kellet mennem. De nem csak én voltam ilyen állapotban, szinte mindenki kivéve Suga, mivel ő nagyon jól bírja a piát, illetve Chanyeol akit ma reggel engedek haza .

- Menjetek ki egy kicsit a kertbe, hátha rendbe jöttök egy kicsit. – veregette hátba Changbin a fal fehér Jungkookot, aki a legrosszabbul nézett ki közölünk.

Nekem semmi kedvem nem volt felszenvedni magam az emeletre így én álltam fel először és mentem ki a kertbe ahol le is ültem a hintaágyra.

- nagyon másnaposnak nézel ki. – ült le mellém mosolyogva Chanyeol , aki nagyon viccesnek találta szenvedő arcomat.

- Úgy is érzem magam. – döntöttem hátra a fejem. – Veled minden oké?

- Kutya bajom! – vágta rá. – 2-szer ilyen rosszat is kibírtam volna ha cserébe láthatnám ismét Wonho megsemmisülő arcát. – önelégült fejét látva kitört belőlem a nevetés.

- Chanyeol! – kiáltott ki az ajtóból apja. – Lassan készülődj!

- Rendben! – kiáltott vissza a férfinak aki vissza is ment a házba.

- Hova mentek?

- ma megyünk a hegyre, napvirágot keresni.

- Napvirág? Szép neve van. – tényleg tetszett a neve, olyan különlegesen hangzott. – De kíváncsi vagyok hogy nézhet ki! – sóhajtottam fel. Chanyeol ajkaiba harapott, tudom mikor szokta ezt csinálni. Mondani akar valamit de még nem tudja hogyan.

- Nem ígérek semmit! – jelentette ki. – De mindent bele adok hogy hozzak neked egyet! – meglepetten néztem rá.

-Tényleg? – néztem rá csillogó szemekkel. – Megtennéd értem?

- Meg. – mosolygott rám. – Még többet is.

- Köszönöm.

Chanyeol, Seungi, Changbin és Jungkook elindultak a hegyhez a többiekkel. Suga eközben a felügyelőkhöz csatlakozott akik a falusiakra vigyáztak, hisz minden falka tudja hogy ilyenkor szinte alig van harcos a faluban. Meglepett hogy ő nem ment, de azzal magyarázta hogy nincs akinek hozzon, és ez látszólag egy elég erős döfés volt Jiminnek.

- Mi hova megyünk? – kérdezte izgatottan Yejin anyukájától.

- Amíg a fiúk nincsenek itt mi ajándékot csinálunk nekik, illetve ételt hisz biztos nagyon éhesek lesznek ha vissza jönnek. – magyarázta Mia a kislánynak.

- Milyen ételt? – mutatott végre valami érdeklődést Jimin.

- Édességet, illetve az idősebb asszonyok levest és húst sütnek.

- Én csokit akarok csinálni Jungkooknak! – karolt belém Taehyung.

- Szerintem én is csokit csinálok C....nektek. – köszörültem meg torkomat.

-Igen persze , nekünk!- nézett rám fapofával Jimin aminek hála mindenkiből kitört a nevetés. 

Ahogy a központba értünk minden asztalnál más milyen dolgot készítettek. Youngmin hozatott nekünk is egy asztalt , székekkel illetve a szükséges hozzávalókat is elintézte. Először nem igazán tudtam milyent kellene készítenem. Színeset, mintásat , nagyot vagy kicsit? Végül csak lemondóan sóhajtottam és elvettem egy átlagos bombom formát és abba öntöttem bele a felforrt csokoládék illetve mogyorót is tettem bele. Elég hamar kész lettem vele és mivel várnom kellet két órát hogy kihűljön addig leültem és a többieket néztem.

- Oppa! – sétált mellém Yejin. – Kérlek gyere el velem karkötőt csinálni! – nézett rám könyörgően hatalmas szemeivel amiknek nem lehet nemet mondani. Így végül miután elmondtuk a többieknek hova megyünk, megkerestük a karkötős asztalokat.

- Sziasztok, milyen karkötőt akartok? – lépet mellénk egy lány.

- Én anyának és apának akarok csinálni , meg a tesómnak is!

- Nézd csak. – tett le elé egy tálcát amin mindenféle gyöngy és medál volt.

- De szépek! - kezdte el fogdosni és forgatni a színes díszeket és kis arcán majdnem kétségbeesés látszódott , nem tudta melyiket válassza.

- Te milyet szeretnél? – fordult felém a lány.

- Én barát karkötőket szeretnék.. – mosolyogtam rá.

Alaposan kiválogattam a megfelelő díszeket és ahogy neki álltam az elsőt elkészíteni rájöttem, ez nem is annyira egyszerű mint hittem. Amire végeztem a négy karkötővel , már a csokim is rég lehűlt. Miután megköszöntük a segítséget, mélyen a zsebembe tettem az elkészített ékszereket és vissza mentünk a többiekhez.

- Mi a....- még a szavam is elállt amikor megláttam Jimin komplett tortáját. – Ezt...te csináltad?!

- Igen. – vágta rá.

- Már 16 éve barátok vagyunk és egyszer se mondtad hogy egy szakács veszett el benned! – járta körbe ámulva a torát Taehyung.

- Először is max cukrász veszett el bennem. – javította ki a fiút Jimin. – És amúgy sose kérdeztétek. – rántotta meg vállait majd folytatta a díszítést.

A többieknek is elég íncsiklandóan néztek ki a csokijaik, ellentétben az enyém olyan volt mint valami gagyi , olcsó megmaradt csoki a sarki kisboltban.

- Én ezt feladom! – ültem le és csalódottan néztem művemet.

- Naaa mi a baj? – sietett mellém egyből Taehyung.

- Az enyém miért nem néz ki olyan jól mint a tiétek?

- A tiéddel sincs semmi baj! Csak kicsit felkel turbózni. – mit sem törődve Jiminnel, kikapta kezéből a csoki nyomót majd ide-oda végig csurgatta tartalmát az eddig üres csokijaimon amik ezután végre normálisan néztek ki. – Sokkal jobb! – jelentette ki büszkén .

- Köszönöm Tae! Mit kezdenék nélküled? – öleltem meg a fiút.

- Hát ez az!