- Szerintem meg ha nem akarsz szarban lenni eltakarodsz innen! – lépett elém védelmezően. Az idegen és Chanyeol farkas szemet néztek és pár pillanat múlva megéreztem erős illatukat is. Szinte pár centi választotta el egymástól őket, ez most főként nem rólam szólt hanem róluk. Az alfáknál ez általános hogy a velük egy szinten lévőkkel állandóan tűzharcban állnak, minden alkalommal amikor adódik össze mérik erejüket és a mostani alkalom is egy ilyen.

- Ne erőlködj! - törte meg a csendet Chanyeol ahogy a fiú felé emelkedett. Az idegen srác se mondható egy kis termetűnek, de Chanyeol még őt is simán túlszárnyalja. Ahogy megfeszült testtel állnak egymást figyelve, mindkettejükből csak úgy áramlik a dominancia és a felsőbbrendűség. Ilyenkor örülök hogy még nem vagyok abban a korszakomban, amikor betöltöm a 18 és nem lesz párom nem fogom ép ésszel túlélni az ilyen helyzeteket. Így is egy enyhe remegés futott végig testemen, de ahogy rendeztem légzésemet szerencsére elmúlt. – Mindig csak második maradsz! – lökött egyet a fiún aki csak fújtatva trappolt el tőlünk. Én ezt látva megkönnyebbülve felsóhajtottam. – Gyere, itt nem ép a legalkalmasabb beszélni. – nézett rám kedvesen , bár arcán még mindig látható volt az idegesség az előbbi miatt. Csendben sétáltunk egymás mellet egészen az egyik kis faházig, ahova bemenve egy irodában találtam magam. – Ülj le nyugodtan valahova! – mutatott szét a kis helységben. – Kérsz valamit inni?

- Egy kávé jól esni. –ültem le a kanapé egyik felére.

- Nem is tudtam hogy kávézol .- lepődött meg egy pillanatra majd kiöntötte nekem a kérd italt.

- Nemrég kezdtem csak el. Köszönöm! – vettem át tőle a bögrét. Amíg én nagyot kortyoltam a meleg léből ő csendesen ült mellettem .

- hogy-hogy ide jöttél? – fordult testével jobban felém.

- Suganak köszönhető . –lettem le nevetve a kis asztalra a bögrét. Elmeséltem neki röviden a sztorit, persze kihagyva a vele kapcsolatos dolgokat.

- Hát igen! Ez nehéz helyzet. –dőlt hátra és bár észrevétlenül akarta , nekem nagyon is feltűnt hogy kezét a kanapé háttáblájára tette így majdnem hogy átkarolt engem. Próbáltam vissza fogni a vigyorgást, de így is megjelent ajkamon egy halvány mosoly. Hiába telt el ennyi idő , még mindig ugyan olyan béna kis tettei vannak mint ezelőtt. – Mi az? Mi olyan vicces? – dőlt felém.

- Semmi,semmi! – legyintettem. – És te hogy érezted magad? Esetleg...találkoztál érdekes emberekkel? – kérdeztem meg a legnagyobb ártatlansággal, pedig már reggel óta ez a dolog érdekel a legjobban.

- Voltam már nem egyszer Sugaéknél, szóval nem okozott meglepetést a dolog. – vakarta meg tarkóját. – Hát ott csak érdekes emberek vannak.- nevetett fel. – De miért kérded?

- Csak úgy. – rántottam meg a vállaimat majd kavargatni kezdtem a kávét. – És esetleg, nem volt valaki akivel jól kijöttél? Jimin mesélte hogy sok barátod volt ott.

- Jimin ezt mondta ? – köszörülte meg a torkát miközben én csak bólintottam felé .- Hát, voltak páran akikkel jól összebarátkoztunk. – összeszűkített szemekkel figyeltem zavarodott arcát, valamit titkol.

- Jimin sok dolgot mondott. – álltam fel. – Visszamegyek a fiúkhoz. – egyszerűen annyi idegesít a tudat hogy lehet össze melegedett egy ottani omegával, rá se tudok nézni.

- de hát csak most jöttél. – állt fel majd az ajtóhoz sietett így megakadályozta hogy elhagyhassam a helységet. – Valami rosszat mondtam? – nézett rám aggódva, majd kezével arcom felé nyúlt de ellöktem azt .

- Nem, épp ez az hogy nem mondod el! – fújtattam idegesen - És örülnék ha kiengednél!

- Mit nem mondtam el? Miről beszélsz? Nem értem. – rázta meg a fejét.

- Chanyeol engedj ki !

- Nem! Veled akarok lenni nem érted?

- Legyél a kis omegáddal! - bukott ki végül belőlem. –Úgy is annyira elvoltatok! Meg te mondtad hogy milyen érdekes emberek vannak ott. Mit foglalkoznám akkor velem? - nem mondott semmit és én már úgy éreztem nem érdekel, csak ki akartam innen jutni. Ahogy rámarkoltam a kilincsre hirtelen megragadott hátulról és pár lépést téve velem ledobott a kanapéra. Nagyon nyekkentem majd hüledezve néztem rá. - Te normális vagy?

- Nyugodj már le kérlek. – sóhajtott fel.

- Nem! Mit képzelsz de komolyan? Nem elég hogy m...- ledöbbenve néztem a derekamra ülő férfira. Ép hogy elfértek lábai testem mellet, nem volt épp egy széles kanapé. – Ha nem szállsz le !

- Akkor mi lesz? – fogta le az öt ütők kezemet.

- H-hozzám ne érj! – kiáltottam rá ahogy egyre jobban közeledett felém arca. Fenyegetésemre csak elmosolyodott és mit se foglalkozva kalimpáló végtagjaimmal és vonagló testemmel amikkel kiakartam szabadulni szorításából ,ajkaimra hajolt.

Szinte villámütésként ért ajaki puha érintése, amiket finoman mozgatott saját párnáimon. A düh, amit eddig felé éreztem egy pillanat alatt elszállt, éreztem, ahogy testem ellazul és az a békesség haladt végig a testemen amit kevés ember élhet át élete során. Ahogy finoman becézte ajkaimat rájöttem hogy felesleges lenne tagadnom , rohadtul tetszett ez a helyzet. És ezt ő is észre vehette mivel eddig karjain támaszkodott most pedig finoman rám helyezte testét de figyelve arra nehogy nehéz legyen számomra. Ahogy testünk összesimult egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat. Teste forró volt és olyan hevesen dobogott a szíve hogy éreztem, ő is nagyon akarta már ezt a csókot. Elengedte karjaimat ahogy látta már nem ellenkezdtek ellene, ahogy ismét mozgathattam őket egyből átkaroltam nyakát így is közelebb húztam magamhoz. Nem tudom mennyi időt töltettünk el így, de ahogy megszakította hosszú csókunkat és apró puszikkal lepte el ajkamat és arcomat, éreztem és tudtam hogy ezentúl már semmi nem lesz ugyan olyan.

- Chanyeol.

- Sh! Maradj csendben kérlek. Csak még egy kicsit maradjunk így.- suttogta majd fejét mellkasomra döntötte. Mivel látszott rajta hogy nem most akar leszállni rólam, csak sóhajtottam egyet és fekete hajába túrva kezdtem el birizgálni tincseit. Ahogy teltek a percek egyre jobban elálmosodtam de tudtam hogy ha elalszok és nem megyek vissza Jiminékhez és esetleg ránk találnának ebben a pozícióban az isten se mosná le rólam.

- Chanyeol kérlek kelj fel. – álltam le haja simogatásában. Nem nagyon reagált erre semmit így gyors hozzá tettem. –Nehéz vagy. - ezt hallva pár pillanat múlva csak halkan sóhajtott majd felkelt rólam és leült. Én is így cselekedtem és a maga elé meredő fiúra néztem. – Ez mi volt?

- Neked minek tűnt? – húzta pajkos mosolyra ajkát.

- Miért csináltad? Nem értelek.

- Pedig tudhatnád. – kapta felém fejét. – Már 5 hónapja tudod . – hangja kimért volt és komoly arcát látva nyelnem kellet egyet. - Már 5 hónapja tudod miért akarok mindig a közeledben lenni, miért figyelem minden lépésedet, miért akarlak megvédeni még a széltől is. – elkaptam tekintetemet róla és a parkettára meredtem. – Amikor nem vagy veled féltelek hogy mi van veled,amikor meg itt vagy attól tartok hogy nem tudlak megvédeni.

- Mindig megvédtél. - tettem hozzá halkan.

- Igen, de mi van ha elkések? Ha pár perccel később érkezünk akkor az az állat...ki tudja mit csinált volna veled. – sziszegte idegesen.

- De ott voltál. – néztem fel rá ismét. Ahogy egymás szemeibe néztünk csak halványan rá mosolyogtam. – Chanyeol én..- ijedten kaptuk fejünket az ajtó felé.

- Park Chanyeol itt van? - az említett felállt és megigazítva ruháját krákogott egyet.

- Igen! Szabad! - egy fiú lépett be a helységbe.

- A főparancsnok keresi magát! Azt mondta sürgős!

- Rendben, elmehet! - a fiú meghajolt majd elment. Ahogy ismét ketten maradunk felém fordult.

- Akkor én...szerintem megyek. – álltam fel majd egy halk hello-t köszönve kiviharoztam a helységből. gyors léptekkel haladtam a kis faház felé és meg se álltam amíg be nem léptem rajta. 

–Jimin. – néztem a Taehyung szobájából kijövő fiúra. – Azt hiszem baj van.