– Miután haza érünk, én elválok tőletek.

- Micsoda? Mi?

- Ezt hogy érti?- állt fel Jennie. –Valami rosszat csináltunk?

- nem, nem. - nevetett fel. – Nyugdíjba vonulok. - erre egy hangos ,,ó"-zással felet az osztály. – Igazából már ebben az évben sem kellet volna dolgoznom, de úgy gondoltam ez az egy év még belefér. Hisz anno amikor találkoztam veletek kis gyerkőcök voltatok , 5 éve veletek vagyok és figyeltelek titeket, ahogy fejlődtetek. És most, ahogy készültök kilépni az iskola falai közül és beléptek a nagybetűs életbe,remélem végig figyelhetlek titeket.

Néma csend töltötte el a buszt. Könnyes szemekkel fordultam barátaim felé akiknek szemei ugyan úgy könnyesek voltak mint az enyém. Ahogy meghallottuk az egyik lány osztály tásunk sírását, mindenkiből kitörtek az érzései.

- annyira szeretjük Yeongsik bácsiii!!- ölelte magához Winwin akit követtett sorban az osztály többi része is.

Ahogy figyeltem a szélesen mosolygó ősz hajú férfit, aki az egyik legfontosabb ember volt az életemben , azaz az életünkben, egy szorító érzés kerített hatalmába.

- én..annyira szomorú vagyok. - szipogott mellettem Taehyung .

- Én is az vagyok. – öleltem magamhoz a fiút. – Lassan tényleg itt a vége.

- De ugye. - Jimin maga elé bámult .- Mi együtt maradunk a suli után is, ügye? – ahogy ránk nézett bizonytalanság csillogott szemeiben. Felé nyújtottam a kezem így bár szökősen, de beült mellénk , majd őt is magamhoz öleltem.

- Mi mindig együtt maradunk.

Miután Yeongsik bácsi közölte velünk a jövőbeli terveit, teljes szomorúság lett úrrá rajtunk . Bár mindannyian megértjük őt, hisz már idős és ha maradna is , mi már nem leszünk ott többé. Ahogy látta hogy milyen szomorúak lettünk próbált felrázni minket de ez elég nehézkesen ment , bár végül az osztály bohócai mentették a helyzetet így fél óra múlva már nevetés rázta fel a buszt.

- Énekeljünk! – kiáltott fel az egyik lány.

Egyből nagy lelkesedés fogadta ezt a kijelentést, ahogy Xiumin bekapcsolta a hangszóróját, rácsatlakoztak majd pár perc vitatkozás után elindult az első szám. Nevetve karolt át Jimin és egyből éneklésbe kezdett. Az évek alatt rendesen összerázódott az osztály és mindenki kijön mindenkivel így elég ritkán történt összedörrenés köztünk. Bár ahogy már elhangzott, mi csak omegák és béták között élünk míg az alfák külön élnek tőlünk. De így is megvan a hierarchia köztünk, a családi származás tesz minket különlegesebbé a többieknél, persze ezt nem úgy kel elképzeli hogy ránk se nézhetnek, csupán vannak határok amiket nem léphetnek át. Rangtól függetlenül barátkozunk és ez a legtöbb szülőt nem is zavarja hisz miután megházasodnak már nem találkozhatnak úgy mint anno. Ennyiben szerencsénk van hogy mi hárman nemesi családból származunk így mi tarthatjuk a kapcsolatot.

- ide adod a vizet? –bökdösőt meg Taehyung miközben rám se nézett csak a telefonját bámulta.

- de már üres mind.

- akkor hoz nekem . – ahogy meglátta gyilkos pillantásomat egyből behúzta a nyakát. - légyszi?

- na így már más. - felálltam és átverekedtem magam a többieken mivel a busz elejében voltak az innivalók.

Ahogy oda értem a sofőr mintha ideges lett volna, eltette a telefonját és feszülten meredt előre. Különösképpen nem foglalkoztam vele, nagy nehezen kibontottam a kartont majd kivettem belőle egy vizet. Ahogy felálltam pont akkor fordult le a busz, ahogy megkapaszkodtam megláttam a másik oldalon lévő táblát. Értelmetlenül néztem a sofőrre majd hátra a többiekre, de rajtam kívül senkinek nem tűnt fel. Rossz felé fordultunk.

Szapora légzéssel mentem vissza a fiúkhoz és egyből megragadtam Jimin karját.

- Jimin , itt valami gáz van !

- mi? miért?- értetlenül nézett rám.

- a busz, rossz fele fordult.

- micsoda? nem értem miről beszélsz. - idegesen fojtattam.

- mit nem értesz ezen? rossz felé fordultunk! Láttam a táblát, amikor fordultunk es nekünk egyenesen kellett volna menni.

- lehet rosszul láttad. - vonta meg a vállát.

Idegesen engedem el és mivel látszólag senki nem foglalkozik ezzel, Yeongsi bácsihoz siettem.

- Osztályfőnök. – meglepetten nézet rám, sose szoktam így hívni. - szerintem valami baj van. –a sofőrre pillantottam, aki a visszapillantóból figyelt minket.

- mi bánt fiam?

- a busz, láttam a táblát és rossz felé fordultunk. – a férfi komoly arccal nézett rám. Ahogy beértünk egy erdősebb részre hirtelen lehúzódott az út szélére.

- megkértem a sofőrt. - ezzel felállt és előre sétált a férfihoz. Láttam, hogy megkérdi tőle de a férfi nem válaszolt.

És ekkor történt meg az a dolog, ami egész életemben végig kísért, mint a rémálmok legrosszabbika. És a tudat, ha akkor én mentem volna oda, ha hamarabb szóltam volna talán nem történt volna meg.

Ahogy ismét megmozdult Yeongsi bácsi szája , hirtelen mindenki megdermedt a buszon. Vér szag. Ledöbbenve álltam csupán pár méterre a földön fekvő férfitől akinek testéből kifolyó vér szaga szinte megbénított minket.

-Mr...Kim?- Rose tanárnő kikerekedett szemekkel nézett a fájdalomtól eltorzult arcú férfira.

- Senki ne mozduljon!!- kiáltott fel a férfi majd befékezett. – Aki megmozdul, megölöm!