Haru még mindig nem volt benne 100% biztos, hogy Todoroki nem volt egy alakváltó, mert a fiú mindig olyan furcsán viselkedett vele. Mindig furán nézett rá és mintha kerülte volna őt.

'Biztos a bűntudat miatt, mert ilyen csúnyán átvágta!' gondolta.

Tökéletes tervezői képességével a lány erre is kieszelt valamit.

Reggel, amikor látta Todorokit a bejárat felé menni leszólította.
– Todoroki! Várj!

Biztosan túl halkan kiabált, mert a fiú mintha meg sem hallotta volna tovább sétált. Sokkal gyorsabb tempóban, mint ahogyan addig ment, ami fura volt, mert nem voltak késésben.

Nem volt mit tenni. Haru a képessége segítségével rögtön odakerült mellé, majd megragadta a felsője ujját. Todoroki erre megállt.

Haru belekezdett hát a tervébe. A fiú felé fordult, mire Haru:

– Meow? – kérdezte.

Haru olyan büszke volt magára, hogy gonoszan felnevetett gondolatban.

Ha hirtelen macska nyelven beszél Todorokihoz és tényleg ő az alakváltó, akkor a fiú véletlenül macska nyelven fog válaszolni neki, így lebuktathatja.

De Todoroki nem válaszolt semmit csak kérdőn nézett rá.

'Lehet csak nem hallotta rendesen' gondolta a lány, majd megismételte magát  hangosabban.
– MEOW??

Ezután már nem csak Todoroki volt az, aki kérdőn nézett rá, hanem néhány másik diák is.... az összes, aki épp jelen volt.

– N-nekem most menem kell! – hadarta a fiú, majd gyorsan megindult a bejárathoz.

– A terv teljes siker volt! – kiáltott fel Haru, majd látta, hogy még mindig őt nézi pár ember. – Mivan? Mit néztek? – kérdezte tőlük zavartan, mire azok gyorsan elkapták a fejüket és elindultak a dolgukra.

A lány, így már biztosra elkönyvelte magában, hogy Todoroki nem egy alakváltó.

Egy igazi zseni volt!

━━ • ✿ • ━━

Aznap egyik szünetben Haru odament Todoroki padjához, hogy kérdezzen tőle valamit. Egy olyan dolgot, ami mélyen legbelül nagyon zavarta a lányt.

Ahogy a fiú meglátta a padjához közeledni Harut sóhajtott egy nagyon.
– Mit szeretnél tőlem már megint?

Kérdésére a lány tördelni kezdte ujjait.
– Tudod van valami, ami egyszerűen nem hagy nyugodni.

Todorokinak úgy tűnt, hogy a lány most tényleg komolyra vette a témát.
– Rendben. Mi lenne az? – kérdezte.

Eldöntötte, hogy ha tud segít Harunak, mert látszólag a lánynak elég sok problémája volt.

– Ugye téged nem szoktak Todikának becézni?

A fiú nem értette merre megy ez a beszélgetés. 
– Öhm... nem?!

Haru a válaszát hallva látszólag nagyon megkönnyebbült.
– Oh hála az égnek! Tudod mivel a cicám rád emlékeztetett Todikának neveztem el és féltem, hogy téged is így szoktak becézni! Aztán képzeld el, ha szólok, hogy Todika és akkor mindketten rámnéztek és utánna mérgesek lennétek rám, hogy nem tudok választani!

Todorokin rajta volt a poker arc. Nem azért, mert nem érzett semmit vagy nem akarta kimutatni, mit érzet, hanem azért mert teljesen lefagyott az arca, ahogy az agya is. Ezt már képtelen volt feldolgozni.
– H-hát erre nem tudom mit mondjak...

━━ • ✿ • ━━

Órán Haru halálra unta magát. Nem csoda, hogy még maga a tanár, aki tartotta, (személy szerint Aizawa) is bealudt rajta. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy az ablak mellett ült, így tudta számolni a faleveleket a fákon. Igaz, sajnos mindig újra kellett kezdenie, mert elvesztette a fonalat... még így is jobb volt, mint ténylegesen figyelni.

A mai óra viszont más volt. Ahogy nézett ki az ablakon megpillantotta. Todika ott volt a suli udvarán. Haru ezt látva nem tudta visszatartani az izgatottságát és felpattant a székéről.
– Todika! – kiáltott fel, amivel az egész osztály figyelmét elnyerte.

Mindenki őt nézte, kivéve Todorokit, aki a tenyerébe temette az arcát.

Haru mit sem törődve velük  előre rohant a terem elejébe az ablakhoz. Aizawa is fent volt már és látva mit csinál a lány rá is szólt.
– Haru! Mit művelsz? Ülj vissza!

Harunak ez egyik fülén be, a másikon kiment és még mindig az ablaknál állt, amit egyik pillanatról a másikra ki is nyitott és készült, hogy kiugrik rajta.

– Haru?! – Szólt utánna még utoljára a tanár mostmár aggodalmas hangja, de a lány már ugrott is.

Az osztályban kitört a pánik.

Aizawa gyors reflexeinek köszönhetően sikerült elkapnia a Harut a sáljával, aki ennek hatására nekiütközött az alatuk lévő osztályterem ablakának és csak lógott a levegőben sikongatva.

Abban az osztályteremben is óra volt.

Haru csak kiáltozott tovább látva, hogy a cicája épp menni készül.
– Todika nee!!

Az ablakot, ami előtt épp lógott a lány kinyitották és készültek, hogy beemeljék rajta, de Aizawa hangja a fenti osztályból megállította őket.
– Várjatok! Hadjátok! Haru, folyton a baj van veled! Remélem ebből a büntetésből, majd végre tanulsz majd!

Utánna mondhatni Haru ellógta az egész órát.