„Ez itt a Transcontinental Show Esti kiadása. A stúdióban Mirror Jonas, és vendége, az Első Tacticusból Magisterré előlépett, köztiszteletben álló Luther!"

– Köszönöm, Shirley. Hát, Luther, szóhoz sem jutok. Vagyis, azt sem tudom, hogy hogyan is lenne illendő ezek után megszólítani téged. Hogy tegezhetlek-e még, vagy azzal tiszteletlenséget követek el...

– Természetesen tegezhetsz, Jonas. És minek másnak szólítanál, mint Luthernek?

– Sok minden változott, hiszen a Vidékek majdnem egyhangúlag választottak meg Magisternek... Soha ilyenre még nem volt példa, hogy a méltók közül egy valaki ennyire az összes többi fölé emelkedjen. Egy nap leforgása alatt a világunk legfőbb elöljárója lettél. De ahogy hallottam, nem volt zökkenőmentes a választás. Úgy értesültem, hogy több jelölttel is összetűzésbe kerültél.

– Igen, voltak nézeteltérések a jelöltek közt, és engem is értek bírálatok, de ezt semmiképp sem nevezném összetűzésnek.

– Ha jól tudom, felmerült többekben a múltheti, félresikerült katonai döntéseid kapcsán, hogy ez ezek a hibák nem feltétlenül tesznek alkalmassá a Magisteri poszt betöltésére.

– Igen, valóban rettenetes események láncolata volt, ezen nincs mit szépíteni. De aki azt hiszi, hogy Magisterré válni előléptetés, az súlyosan téved. Ez nem valami megérdemelt jutalom a több éves szolgálatért, hanem hatalmas felelősséggel és teherrel járó feladat. És hidd el, Jonas, ha lett volna bárki, akit nálam jobban megválasztani vágyott volna a nép, örömmel maradtam volna a háttérben, hogy épp úgy jobbkeze lehessek, mint Őméltóságának is voltam.

– Sokan azt állítják, azért választottak méltónak téged, mert szerencsésen alakult számodra a helyzet. Hiszen ki mást választhattak volna? Nem maradt egy előljárónk sem, a többi tacticus és tactica pedig a nyomodba sem érhet, már ami a tapasztalatokat illeti. Megint mások egyenesen puccsot sejtenek...

– Puccsot... Az emberek szeretik az összeesküvéseket és a misztériumokat. Szeretnek fantomokat okolni a háttérben. De mielőtt tovább megyünk, tisztázzunk pár dolgot. Egy puccsot mindig az adott hatalomhoz közelállók követnek el. De erről most nincs szó. Mind tudjuk, kik felelősek a borzalmakért.

– Valószínűleg azért is érnek majd bírálatok, mert sokan gondolják úgy, hogy előre kellett volna látnod, vagy legalább is észrevenned a támadás előjeleit. Emiatt és a dōri események miatt is sokan tartanak alkalmatlannak.

– Szívük joga annak tartani, hiszen ez a demokrácia szépsége. De én megfordítanám azért nekik a kérdést, hogy kicsit tisztábban láthassanak. Igen, személyesen is többször a fejemhez vágták már, hogy észre kellett volna vennem. De hogyan? És mit? Gondolom ők is tisztában vannak azzal, hogy eddig még soha nem történt ilyen tragédia a saját portánkon. Éppen ezért nemcsak nekem, senkinek nem volt tapasztalata benne, hogy mit kellene észrevenni.
Az a helyzet, Jonas, hogy elbíztuk magunkat. És sajnos azt kell mondanom, hogy ebben én is hibás vagyok. Túlságosan kifelé fordultunk az ostrommal, a világ helyreállításával, és elfelejtkeztünk arról, hogy a falainkon belül is vannak ellenségek. Ezt egyedül Őméltósága sejtette meg, és ő a maga módján próbálta is felhívni rá a figyelmet. De mint a sajnálatos végkimenetel is mutatja, ő sem tudta pontosan, mi készül, ezért megfelelően intézkedni sem tudott ellene... Azzal, hogy átszervezte a saját őrségét, próbálta megőrizni a nemzet belső szilárdságát.

– Említetted a belső ellenségeket. És hogy most nem ők állnak a háttérben a véleményed szerint. De akkor kik lennének azok? Kik az ellenségeink?

– Már a támadás másnapján magára vállalta a merényletsorozatot a Scientia Castitae terrorcsoport.

– Igen, minden hírportál az erről szóló videóüzenetükkel volt tele. De egészen biztos ez? Hiszen már korábban is előfordult, hogy hamisan vállaltak magukra olyan eseményeket, amikhez, mint később kiderült, nem volt közük.

– Sajnos ezesetben szó sincs tévedésről. Nem szívesen ismerem be, de kígyót melengettünk a keblünkön. Mindig is tudtuk, hogy a tudományok mágia fölötti fölényét hírtetik, és nevetségesnek tartottuk őket, nem gondoltuk, hogy valaha képesek lesznek ártani nekünk. De valahogy észrevétlenül megerősödtek, miközben mi végig lenéztük őket. És végül nemcsak közénk épültek, de ellenünk is fordultak.
És mivel úgy sejtettem, hogy a saját sorainkban is vannak árulók, minden tacticus és megmaradt tisztviselő ellen vizsgálatot indíttattam. Felállíttattam egy független bizottságot, akik átvilágították az összes megmaradt tacticust. Köztük engem is, hiszen, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ilyen vészterhes időkben mennyire fontos a bizalom.

– Tehát ez a vizsgálat nem olyan eredményt hozott, mint amit vártál.

– Tacticus vagyok, az a dolgom, hogy felismerjem a mintákat. Ezeken a támadásokon pedig azonnal látszott, hogy a terroristák kaptak belső segítséget is. Így egyáltalán nem lepett meg az eredmény. Biztosan tudtam, hogy találni fogok legalább egy árulót a sorainkban. Ezért azokat a tacticusokat és tacticákat vizsgáltattam meg először, akiket nem ért támadás.

– És megtaláltad köztük az árulót. De magyarázz meg nekem valamit. Ha én összejátszanék a terroristákkal, magam ellen is indíttatnék támadást, hogy ne tűnjek gyanúsnak.

– Igen, logikus, amit mondasz. De ha hiteles támadást szeretnénk, az veszélyes. Nem lehet kiszámítani. Akikről pedig beszélünk családos emberek. És bár elárultak minket, a gyerekeiket, élettársukat szeretik. A hitelesség kedvéért sem merték volna kockáztatni az ő biztonságukat.

– De ha családjuk van a fővárosban, mi vihette rá őket az árulásra? Lehet, hogy épp zsarolás áldozatai lettek, hiszen a családosok mindig könnyebben zsarolhatók.

– Nem szívesen mondom, de az árulás tényén az sem változtat, hogy esetleg zsarolás hatására cselekedtek. Mind tacticusok vagyunk, mindünknek van családja, és mind tudtuk, mivel jár tacticusnak lenni. Különösen ilyen kaotikus időkben.

– Azt már kijelentettük az előbb, a Scientia Castitae terrorcsoport áll a támadások mögött. Ők eredendően a tudomány mindenhatóságáért küzdő szervezet. Én már csak azt nem értem, hogy miért állna érdekükben olyan célpontokat megtámadni, mint a Pátriárka Palota vagy a Tacticusi torony.

– A terrorizmus célja elsősorban a félelemkeltés. Mi más keltene nagyobb félelmet egy akkora mágia felhasználó területen, mint Lombardia, ha épp a vezetőiket nem tudja megvédeni a varázserő? Mert vessünk számot a történtekkel, a mágikus detektorok, fegyverek és minden felkészültség ellenére is fölényes győzelmet arattak fölöttünk. De mindez nem történhetett volna meg, ha valaki bentről nem segíti őket, nem kapcsolja ki a létfontosságú biztonsági rendszereket.
És itt kanyarodnék vissza tragikus dōri eseményekhez, és az azzal kapcsolatban engem ért vádakhoz. Azok a rajtaütések, és tökéletes időzítés, amivel a csapatainkat meglepték, gyanusak voltak Őméltóságának és nekem is. Emiatt vizsgálódni kezdtünk. Vagyis inkább ő vizsgálódott, engem annyira letaglóztak a történtek. Mint tudod, az én gyermekeim is Dōrban vannak, ilyen tévedések pedig könnyen okozhatják az ő vesztüket is. És amíg én az aggodalomtól magamba roskadva ültem otthon, Őméltósága arra jutott, hogy valaki megváltoztatta az eredeti terveket. Feltehetőleg ugyanaz, aki a támadókat is segítette...

– Bocsáss meg, de itt közbe kell vágnom... Nem gondolod, hogy ez így túl kényelmes? Őméltósága már erősítheti, vagy cáfolhatja meg az állításodat. Emiatt sokan hiteltelennek tarthatnak.

– Tisztában vagyok ezzel. Hogy jelenleg csak az én szavam áll mindenki más meggyőződésével szemben. És éppen azért, hogy elkerüljem a hiteltelenség látszatát, nyilvánosságra szeretném hozni a Népmegfigyelési Archívum felvételeit a beszélgetéseinkről. Mindenképp szeretném, ha az emberek a saját fülükkel hallhatnák majd.

– Igen, szerintem is minden szeretnénk hallani. Esetleg arról mondanál még pár szót, hogy milyen intézkedéseket tervezel Magisterként?

– Konkrétumokat még nem mondhatok, mivel jelenleg is folynak a vizsgálatok a merényletről. Az eredmények függvényében szeretném meghozni az első döntéseimet. Viszont annyit előre kell bocsátanom, hogy lesznek a lakosságot kellemetlenül érintő intézkedések is. Ezért ezúton szeretnék mindenkit biztosítani arról – ekkor nem Jonasra, hanem a kamerába nézett, hogy mindenki úgy érezhesse, személyesen neki szól –, hogy ezek csak átmeneti kellemetlenségek lesznek, de minden esetben a lakosság érdekeit szolgálják majd. Ehhez szeretném a türelmüket és megértésüket kérni. Ha már ekkora bizalmat szavaztak nekem, nem szeretnék ezzel semmilyen mértékben visszaélni.

– Köszönjük az őszinteséget, Luther. Beszéljünk egy kicsit  akkor könnyedebb témáról is. Úgy értesültem, hogy vasárnap partit tervezel adni. Nem lehetett róla sokat tudni, teljes titokban szervezted. Mesélnél nekünk erről?

– Természetesen. Nem lesz parti. Ilyen körülmények között nem érezném illendőnek. És sajnos a kertem sincs olyan állapotban, hogy megrendezhessük az eredeti tervek szerint. Pedig jótékonysági esetet terveztem. Bizonyára mindannyian tudják, hogy e hét szombaton érkezik majd az első vonat a sebesültjeinkkel Dōrból. Az ő tiszteletükre szerettem volna ezt a partit megszervezni, és a bevételéből a sebesültek felépülését finanszírozni.

– Ez megdöbbentően figyelmes és nagylelkű lett volna tőled. Szívesen hallgatnálak még ennek az estnek a részleteiről. Úgy meg különösen, ha lenne módod összehozni ezt a jótékonyságot. Viszont, úgy látom, hogy lejárt az időnk. Köszönöm, hogy eljöttél ma hozzánk.

– Én köszönöm a meghívást, Jonas.

📺📺📺📺

Ezzel Luther távozott a stúdióból. Mikor már senki sem láthatta, arcán elégedett vigyor szaladt szét. Elégedett volt ezzel a kimerítő hosszúságú nyers felvétellel. Remélte, úgy vágják majd össze, hogy a legjobb arcát mutassa, amikor adásba kerül. Remélte, mindenki tudja a dolgát, és nem kell erre külön felhívni a figyelmüket.

Elégedett volt azzal is, ahogy kifőzte a támadás utáni állapotok megfelelőre formálását. Kifejezetten jó ötletnek tartotta azt, hogy ország-világ előtt árulót csináljon azokból, akik valóban el is árulták. Tisztában volt vele, hogy a sokkoló események után a nép másra sem vágyik jobban, minthogy valakiket a karmai közé kaphasson, és gyűlöletében széttéphessen. Attól pedig nem tartott, hogy a szerencsétlen bűnbakok nem fogják tökéletesen eljátszani a rájuk kiszabott szerepet, hogy nem fognak épp úgy elpusztulni, ahogy ő szeretné. Megmondta az interjú során is, a családosok rengeteg mindenre rávehetők. Ostobaság lenne, ha nem élne ezzel a lehetőséggel.

Félix eddig is kitett magéért, az előadás előkészítésében és felvezetésében is, és tudta, hogy a kicsúcsosodásban sem fog kudarcot vallani. Most épp azt bízta rá, hogy hamisítson egy hanganyagot az ő és a XXIII. Pátriárka korábbi beszélgetéseiből. Elég szószátyár volt Őméltósága ahhoz, hogy széndékán kívül bőven biztosítson felhasználható szövegelést. Ha ezt Félix jól megcsinálja, mint eddig bármikor bármit, Luther már tisztára mosta magát.

Szerencsére a nagyobb hitelesség kedvéért módja nyílt a gyerekeit is bevetni a beszélgetés alatt. Abban a pillanatban összeszorult a szíve, ahogy Ward eszébe jutott. Váratlanul vágta mellbe az a fájdalmas érzés, nem is értette magát. Azt a korábbi dühkitörést sem, sehogy sem tudta megmagyarázni magának az akkori gyengeséget. Azt hitte, könnyebb lesz megtennie, amit kell, ha azok négyen végre távol lesznek tőle. Remélte, tisztul a feje, hogy végre újra ugyanolyan hideg körültekintéssel hajthassa végre terve lépéseit, ahogy eddig is.

Erre mit csinált? Véres bosszút állt mindenkin, akiknek köze lehetett a fia halálához. És nemhogy nem bánta, határozott elégedettség töltötte el minden egyes alkalommal, amikor eszébe jutott, hogy már nincsenek. Az igazsághoz hozzátartozott az is, hogy egy ideje már érlelődött benne ez a döntés, eleve nem tervezte a szükségesnél tovább életben tartani ezt a semmirevaló bagázst. De eredetileg nem vállalt volna akkora kockázatot, hogy személyesen sétáljon be a mészárlás helyszínére, csakhogy még egyszer utoljára Őméltósága rettegéstől tágra feszült szemébe nézzen.

De amit most érzett, a sikeres bosszútól függetlenül semmit nem változott. Sosem gondolta volna, hogy valaha ilyen fájdalmat fog megtapasztalni. Annak ellenére is lelkiismeretfurdalás gyötörte, hogy azokat a kölyköket már az elején erre választotta ki. Arra, hogy akár meg is haljanak, ha úgy alakul. Nem értette, miért nem tud erre is legyinteni, mint az összes többi járulékos veszteségre.