Trigger Warning: vér sérülések részletes leírása

Ezek után a kellemetlen és váratlan történések után Luthernek először is Loire iskoláztatását kellett megoldania. Gondolt arra, hogy küldhetné abba az intézménybe, amibe Ward és Bastion is jár, képezhetnének belőle is katonát. Ha mást nem is, legalább rendet és fegyelmet tanulna. De amikor látta, mennyire megviselték lányát a történtek, elvetette ezt az ötletet. Annak kifejezetten nem örült volna, ha Loire kezelhetetlensége miatt egy ennyire híres katonaiskolában is felfordulást csinál.

A másik ötlete az volt, hogy Espada iskolájába írassa, hiszen az első találkozásuk óta elválaszthatatlanok voltak. Mintha Loire élvezné, hogy végre van valaki, aki fölött anyáskodhat. Hogy végre nem ő a legkisebb testvér. Espada volt az egyetlen, akinek az irányába mutatott némi felelősségtudatot.

Ez volt végül a fő indok arra, hogy a fiú iskolájába sem vitte. Jobb, ha hagyják Espadát egyedül kibontakozni, elég az, ha csak a szabad idejükben vannak sülve-főve együtt. Így nem maradt más választása, mint az otthoni, magán taníttatást választani. Vissza kellett vezetnie Loire-t a saját hatalmához, újra fel kellett bátorítania, hogy merje használni, nem hagyhatta elrettenni tőle. És a gyógyítás gyakorlását sem hagyhatja abba.

De az iskolaváltás, és Luther nyilvános bocsánatkérései sem jelentettek megoldást a lány ellen indult boszorkányüldözésre. Több média és felháborodott szülők tömegi követelték továbbra is Loire vérét.

– Sajnos nem tudom máshogy megoldani – mondta egyik este lányának Luther –, interjút kell adnod a Transcontinental Show-ban.
A lány értetlenül meredt rá. Nemcsak gyógyításban volt katasztrofális, hanem emberek előtt szereplésben is. Legyünk őszinték, ebben egyáltalán nem hasonlított Bastionra. Saját mágiáján kívül szinte mindenben tehetségtelen volt.

– Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte végül bizonytalanul.

– Egyáltalán nem vagyok biztos benne – felelte nevelő apja türelmetlenül –, sőt inkább arról vagyok meggyőződve, hogy ez egy rettenetes ötlet. De mint mondtam, nincs más megoldás. Ha nem teszel jó benyomást a közvéleményre, ellenünk fordulnak, és egy egész országgal én sem tudok szembe menni.

– De én nem tudok emberek elé kiállni... – próbált tiltakozni Loire.

– Pedig ki fogsz – szögezte le Luther. – Ez nem vita tárgya. Annyit tudtam elintézni, hogy nem élő adás lesz, hanem stúdió felvétel. – Látva a kétségbeesett kifejezést a lány arcán, gyorsan hozzátette. – Ne aggódj, végig ott leszek én is, próbálok majd inkább én beszélni. És elintézem, hogy senki se merjen tőled olyat kérdezni, amit nem egyeztetett előtte velünk. Annyi a lényeg, hogy légy alázatos és megtört, és kérj bocsánatot olyanoktól, akiknek semmi köze sem volt az egészhez. Fog menni?

– Remélem...

– Ez a beszéd – veregette meg bátorítóan a lány vállát.

✨✨✨✨✨

Pár nap múlva, a megbeszéltek szerint el is érkezett a felvétel napja. Loire a háta közepére sem kívánta, és Luthernek is már elege volt a tévés szereplésekből. Annyi más, fontosabb dologgal is foglalkozhatott volna. De tudta, ahogy egyre nő a feszültség a világban, az emberek egyre kevésbé lesznek elnézőek. Na nem játssza kellő körültekintéssel ezt a játékot, kicsúszhat kezéből az irányítás, és akkor az a harag képes lehet elsöpörni az Első Tacticust és a gyerekeit is.

A háta közepére sem kívánt ezt a talkshow-t, az pedig már csak hab a tortán, hogy ott helyben derült ki, az egyik meghívott vendég egy gyermekpszichológus, a másik pedig mágia-erkölcsi jogász. Loire-t már akkor leverte a víz, amikor meghallotta ezt a fejleményt. Mivel lemondani már nem lehetett, fájdalomdíjként jó apához illően Luther megígérte neki, hogy a forgatás után elviszi őket a kedvenc gyorséttermükbe vacsorázni.

A felvétel egyébként viszonylag fájdalommentesen indult. A műsor elején főleg a pszichológus és a jogász vitatkoztak. Arról folyt a beszélgetés, hogy hibás-e Loire. A jogtudós azzal érvelt, hogy két még taníttatás alatt álló mágussal történt a baleset, emiatt egyértelmű, hogy a tanáraik követtek el hibát. Megfelelő felügyelet mellett nem fordulhatott volna elő ilyen baleset. Amíg róla beszéltek, mintha jelen sem lenne, a lány rettenetesen zavarban volt, a körmét rágta, mocorgott a fotelben. Tökéletesen mutatott a kamerában ez a meghurcolt kamasz imázs.

A pszichológusnak az volt a véleménye, hogy Luthert terheli a felelősség, amiért a szigorú szabályozásokra fittyet hányva animátort fogadott örökbe. Hiszen az ilyen gyerekeknek a sajátjai közt van a helye, mert ők tudják kezelni, legyen az akár a beszolgáltatottaknál a lezárás... Itt a jogász védelmébe vette apát és lányát, miszerint nem játszottak ki szabályokat, ha a mágusok annyira veszélyesnek ítélték volna a gyereket, egyszerűen nem került volna a piacra.

– Mind tudjuk – avatkozott közbe a műsorvezető, Mirror Jonas lehűtve Luther indulatait, akinek eddigre fogyott el a türelme –, hogy nem Loire az első animátor, akit Eshteri polgárok örökbe fogadtak. Más mágus gyerekekkel is történtek már akár súlyosabb balesetek is. Az egyetlen, ami egyedülálló ebben az esetben, hogy most az egyik érintett animátor.

– Ebből a szempontból én sem értem, hogy miért koncentrálunk erre a mágiaágra – ragadta magához a szót Jonas minden igyekezte ellenére Luther. – A történtek után én is utána jártam korábbi eseteknek. Gondolom, nem árulok el titkot azzal, hogy még fehérmágus és gyógyítónak tanuló diákok is több halálesetet okoztak, mint animátorok.

– Ez vissza lehet vezetni statisztikai alapokra is – vetette ellen a pszichológus. – Kevesebben feltűnően vannak, ezért sokkal nagyobb visszhangot kelt, mint a többi eset.

– Éppen erről beszélek én is – indított rohamot a másik érvei ellen a Tacticus. Tényleg vele akar vitába szállni? – És a mostani esetben még csak haláleset sem történt. Ezért is felfoghatatlan számomra ez a hadjárat a lányom ellen. Ismét csak le kell szögeznem, hogy mindenben a jogszabályokban foglaltak szerint jártam el, legyen szó az örökbefogadásról, vagy a gyerek taníttatásáról. Rögtön az első ilyen, az animátorok képzésének tilalma, ez a megállapodás Esthadon felbomlása után köttetett Utódállamok és a mágusok között. Ez a rendelet az animátorok adás-vételére nem tér ki, így tehát betű szerint az örökbefogadásukat sem tiltja. Egyedül a halottkeltés intézményesített oktatását tiltja. Ez csak a Mágus szigeteken engedélyezett. Vagy tévednék, ügyvédúr? – fordult most megerősítésért az említetthez.

– Nos, igen, ez így van – kezdett készségesen magyarázatba. – A törvényes rend felforgatására irányuló illegális tevékenységnek minősítették az animátor mágusok képzését, mely rendelet megszegése a Törvényes Utódállamokban azonnali preventív akciókkal akár a mágus lezárásával is súlytható. Erre azért volt szükség, hogy ne ismétlődhessenek meg a Felbomlás-kori szörnyűségek és animátori visszaélések.

– Éppen ezek miatt a szabályok miatt döntöttem amellett, hogy a lányom tanuljon gyógyítást. Egyeztettem erről a mágusképviselettel is, akik szintén ezt javasolták. Véleményük szerint az animátorok ebben tudnak kiteljesedni a leginkább, ha már a fő képességüket a törvények szerint nem gyakorolhatják.

Loire ezt hallva felkapta a fejét. Tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy Luther nem kissé jár tilosban azzal, hogy a villája alaksorába egy animátor mestert költöztetett, aki tanította őt teljes titokban. Sosem vallotta volna be, de azon kívül, hogy nem választotta el Bastiontól ezért az egyért volt neki igazán hálás. Imádott animálni, beleőrült volna, ha nem teheti.

Az iménti érvek és magyarázatok elgondolkodásra késztették a világ ellentmondásos működéséről. Tilos animátorokat képezni, de azt nem tiltják a törvények, hogy a Szigetek által felkeltett animus szolgákat adják-vegyék, ahogy azt sem, hogy egy megbízott mágussal felkeltessenek egy-egy kedves személyt, csak hogy szobanövényként állíthassák egyik sarokból a másikba. Több esze volt annál, hogy ezt szóvá tegye, sőt úgy általában annál is, hogy megszólaljon a forgatás alatt, amíg nem kérdezték.

– És vette valaha a fáradtságot, hogy szintén szakemberekkel egyeztessen a gyermek lelki egészségéről? – kérte számon a pszichológus. – Mert annak ellenére, hogy gyógyítani tanult, minden tilalom ellenére animáláson kapták. Az igazán ijesztő az esetben az, hogy ki sem derült volna mindez, ha nem történik a baleset.

– Egyetlen törvény sem tiltja az animálást egyszerűbb formáit – szúrta itt most közbe a jogász –, csak a halottkeltést és az animátorok képzését a Szigeteken kívül. A gyerek nem tehet arról, aminek született. Azért nem lehet felelősségre vonni, hogy a természetes tehetségét használja, és játékképpen apróságokba lehel pillanatnyi életet.

– Visszatérve a korábbi kérdésre – ragadta ismét magához a szót Luther –, elmondhatom, hogy apaként azt választottam, amiről feltételeztem, a legjobb lesz neki. Természetesen rendszeresen beszélünk szakértőkkel is, hiszen a mágusképviselet is ezt kérte, felügyelik a gyerek fejlődését. Viszont utólag könnyebb bölcsnek lenni, és megkérdőjelezni minden döntést úgy, hogy arra sem veszik a fáradtságot, hogy utána járjanak, mivel jár egy animátort örökbe fogadni és taníttatni.

– És mi a véleményük arról, uraim – szúrta közbe a műsorvezető, amikor megint kezdtek elszabadulni az indulatok –, hogy a balesetet szenvedett gyermek családja visszavonta a vádakat?

Erre az ügyvéd ecsetelni kezdte, hogy semmilyen bizonyíték nem utalt szándékosságra, így nem is volt kétséges, hogy ez a helyes lépés. A pszichológus pedig nem volt meggyőződve Loire ártatlanságáról, illetve morálisan értelmezhetetlen cselekedetnek minősítette a család részéről a vádak visszavonását.

Luther ezt csak fél füllel hallgatta, mert ekkor megcsörrent a telefonja. Előhúzta zakója zsebéből, hogy megnézze, ki meri háborgatni ilyenkor. És nemcsak az előadás kedvéért sápadt három árnyalatot, mikor meglátta, hogy Ward keresi. Baj történt, másért nem hívná, hiszen mind tudták, hogy egész délelőtt és koradélután forgatáson lesznek Loire-ral. Félve emelte a füléhez a telefont.

– Nem tudom, mi történt – magyarázta azonnal a legidősebb fiú zavartan a telefonba –, egyszer csak megpróbált átfutni a túloldalra... Aztán jött az az autó...

– Ward, nyugalom! – szólt rá erélyesen. – Most úgy, hogy én is értsem!

Loire tekintetében rettegéssel hajolt közelebb Lutherhez, hogy ő is hallhassa. Rémületében szája elé kapta a kezét, mikor meghallotta Ward remegő hangját.

– Érthetően... Espadát elgázolták... Bastion épp próbál mentőt hívni...

– Hol vagytok? – Kérdezte Luther, még maga is megdöbbent azon, hogy nem képes nyugodt maradni.

– Egy sarokra a stúdiótól, a Szabadság Park mellett.

– Rendben, odamegyünk – Luther ezzel felpattant, lányát is felrántotta a fotelből, közölte Jonassal, hogy részükről véget ért az interjú.

Persze tudta nagyon jól, hogy ennyivel nem lesz vége, a tévések követni fogják őket. Látszólag nem törődött vele. Loire-ral az oldalán kirohant a stúdióból, és a Ward által megadott irányba indultak. A tévések pedig „diszkréten" követték őket.

✨✨✨✨✨

Luther kifejezetten meglepődött magán, hogy mennyire ideges. Soha semmi sem szokta kibillenteni mindig nyugodt, szinte sztoikus lelkiállapotából. És erre tessék, jön ez a hívás, és a nyugalom álarca szinte lerobban róla. Kifejezetten nagy erőfeszítésébe került, hogy megőrizze higgadtságát. Szeme sarkából látta, hogy Loire pár lépéssel lemaradva ott csörtet mögötte. Tudta, hogy mondania kellene neki valamit, hogy megnyugtassa, de képtelen volt rá. A saját lelkiismerete sem hagyta megszólalni.

Képtelen volt parancsolni a gondolatinak és az emlékeknek. Te jóságos ég, mennyi baja volt Espadával! A véletlenül a tervbe csöppent Loire után nem akart még egy gyereket. Mégis magához vette, de utána nevelni... az jelentette az igazi kihívást. Talán, ha nincs Loire, hogy annyira jóban legyen vele, és megkönnyítse mindannyiuknak a legkisebb fiú beilleszkedését, talán már régen lemondott volna róla.

Luther azért is burkolózott némaságba, mert már várta a hívást. Luther megrázta a fejét, ha már elindította ezeket az eseményeket, és meg is történtek úgy ahogy utasításba adta, már nem fordíthatja vissza őket. Ennek ellenére nem értette, mi ez a mellkasába költözött szorítás. Miért zakatol a fejében, hogy Espada nem halhat meg? Már megint... Épp, mint amikor örökbe fogadta. Azt is csak azért tette, mert a lelkiismerete nem hagyta nyugton.

Mi van, ha most rosszul tervezett, és Loire nem képtelen lesz meggyógyítani, vagy legalább életben tartani? Hátrasandított a lányra. Csak remélni merte, hogy Espada állapota nem lesz annyira súlyos, hogy a mágus képtelen legyen bármit tenni. Talán mégis az lenne a legjobb, ha a segítség már ott lenne, mire ők ketten odaérnek... De akkor elszalaszt egy remek lehetőséget, hogy Loire-t gyógyításra kényszerítse.

Tényleg végig akarja vinni ezt? Mióta lett a kölyök élete az első? Luther lélegzete bent szakadt a tüdejében. Mióta lettek a gyerekek mások, mint az eszközei? Mióta érez bármit is? Hiszen nem kellene... Mióta és miért aggódik értük? Mióta kezdett el forogni a fejében a gondolat, hogy talán nem is akarja majd elküldeni őket megvalósítani a terveit? Nem. Az érzései nem számítanak.

Tökéletesen emlékezett rá, hogyan fogadta örökbe Espadát, és most nem tudta lecsendesíteni a lelkiismeretét. Az ikrek örökbefogadása után nem akart még egy gyereket. Loire és az összes probléma, amit okozott, meggyőzte erről.

Ráadásul a terveivel is lassabban haladt a kontinens északi felén egyre inkább súlyosbodó a zavargások túl sok erőforrását kötötték le. Elégedetlenkedők és nélkülözők verődtek csoportokba, jutottak fegyverekhez, alakítottak félkatonai szervezeteket. Főleg az északi jeges országból, a politikai száműzöttek által benépesített Üres Havasokból.

Luther gyűlölte a Havasokat. Annak ellenére is, hogy a legjobb börtön volt, amit emberek valaha kitaláltak. Rácsok, falak nélkül. Csak örök voltak ott, ők is csak azért, hogy felügyeljék a munkát. Kő ős szén kitermelés soha el nem fogyó munkaerővel. Tökéletes. És ha valaki megszökött? Nem foglalkoztak vele. A fegyveres őrökkel kísért vonatok nélkül képtelenség volt elérni a civilizációt.

Egyetlen helyet érhettek csak el a lázadozó foglyok, ez pedig Albion volt, az a havas-jeges síkvidék, ami folyékony-fagyott ásványkincsekben és ércekben a leggazdagabb a világon. A folyamatos támadások és széthúzás hatására Albion lassan kettészakadt. Délebbi fele az Eshteri hatalomhoz próbált húzni, míg az északi, ahol több szükséget szenvedő élt, a lázadókhoz.

Fő kereskedelmi partnerük, a délnyugati Salva Scientia, egy ideje már ki akart válni a főváros, Lombardia és Eshter uralma alól, hogy önálló országként egyesüljön az ásványkincsekben gazdag Dél-Albionnal. Ha ez még nem lett volna elég, a terület lakói a mágia világmozgató szerepével szembefordulva azt hirdették, hogy egy szigetcsoport helyett a tudományokra kellene alapozni a világ vívmányainak fenntartását, és technológiával kiváltani minden szolgáltatásukat. Elsők közt az orvostudományt. Hiszen, ha bármely ország a maga erejéből tudna a kórok és sérülések ellen harcolni, erősebbé válna mindegyiknél. Eshter és a mágusok sem nézték ezt jó szemmel.

Eleinte hosszú, unalmas tárgyalások folytak arról, hogyan kerüljék el a fegyveres konfliktust. Luther nem hagyhatta, hogy belviszály kerekedjen ebből a helyzetből, ahogy azt sem, hogy Salva Scientia önálló állammá nője ki magát Dél-Albionnal megtámogatva. Hogy mekkora hatalommal rendelkezett a Fő Régió, senki előtt sem lehetett kétség.

Luther szerencsére olyan pozícióban volt, hogy meg tudta nyesni a szárnyait túlságosan is próbálgató régió önbizalmát. Éppen kapóra jött ekkor egy Salva Scientia részvételével szerveződő esemény. Delegáció készült Abundanciába, majd Beatumba a két élelemtermő vidékre, hogy tárgyaljanak az esetleges függetlenedés utáni kereskedelemről.

Luther azonnal döntött. Nem engedheti a tudomány régióját saját utakra egy közelgő háború árnyákában. Eddigre már a türelme is elfogyott, hogy folyton a Pátriárkák beleegyezése után fusson, a Hatodik Pátriárka bizonyosan forogna a sírjában, ha tudná, hogy ezek a mostaniak milyenek. Most neki kellett mozgósítania a saját kapcsolatait.

Ennek megfelelően rengeteg apró gócón keresztül pénzelni kezdett egy északi félkatonai szervezetet. Intézett nekik egy kegyvesztett hadvezért is, aki semmi perc alatt rendes hadat nevelt a csürhéből. Luthernek szinte háromig sem volt ideje elszámolni, a puccs már készen is állt. Ahogy a delegáció is Salva Scientiából, diplomata férjekkel, feleségekkel és gyerekekkel, ahogyan azt az illendőség megkívánta.

Luther megrendítő erejű csapást akart mérni Salva Scientiára. Elhatározta, hogy egyszer és mindenkorra elveszi a kedvüket az önálló döntések meghozatalától. Tudta, hogy szimbólum rombolás szempontjából ennek a delegációnak az elpusztítása ezerszer mellbevágóbb lesz, mint bármi, amit Salva Scientia területén lerombolhatna. Megcsonkítja a terület önmagába vettet hitét, és ezzel elveszítik az ételtermő vidékek beléjük vetett hitét is, aminek következtében hűségük Eshterhez megerősödik majd.

Aztán amikor a terv minden darabja a helyére került, Luthernek már csak hátra kellett dőlnie kényelmes bőrfotelében, hogy unottan szemlélhesse az arannyal hímzett falitérképet irodája falán. Nem maradt más hátra, mint feldobni a lábát a felbecsülhetetlen értékű mahagóni asztalra és várni a híreket. Tudta, hogy jó világ lesz ez, csak előbb ki kell fordítani a négy sarkából.

Arra nem számított csak, hogy az egyetlen túlélő, az árván maradt, romok alól előkerült Espada látványa, mennyire megváltoztat benne valamit. Akkor még fogalma sem volt róla, hogy mire vállalkozik, hogy mennyire nehéz lesz megbirkóznia egy, a teljes családja elvesztése miatt mentálisan, és a testi sérülései miatt fizikálisan is súlyosan sérült gyerekkel.

Megrázta a fejét. Nem szeretett ezekre gondolni. Nincsenek érzései. Nem kellett volna, hogy legyenek...

✨✨✨✨✨

Odaértek a Ward által megjelölt helyre. Nem volt nehéz megtalálni őket, rengetegen sereglettek addigra a szerencsétlenség helyszínére. Ahogy közeledtek, Loire egyre gyorsabban kezdett rohanni, maga mögött hagyta Luthert is, mindenkit félrelökött, aki nem lépett el elég gyorsan az útjából. Közben elhaladt Ward és Bastion mellett is, vetett rájuk egy gyors, nyugtázó pillantást. Ahogy elfutott mellettük, mintha látta volna Espada barátnőjét, akit úgy tűnt, Ward nem akar odaengedni az elütött fiúhoz. Már ebből sejtenie kellett volna, hogy mennyire rossz a helyzet.

Loire akkor nem gondolkozott, térdre vetődött Espada mellett, nem is érezte, hogy lenyúzza a lábáról a bőrt az aszfalt. Végignézett a fiún, borzalmas látványt nyújtott, mint egy teljesen összetört baba. Ahogy öccse is meglátta őt maga mellett, felé nyúlt, a lány pedig megfogta hideg, fém kezét. Közben az emberek ismét összezártak körülöttük, Ward és a fiú barátnője is a körön kívül rekedt. Egyre szorosabbra zártak körülöttük, lassan már úgy érezték, megfojtják őket. Bastion is csak épphogy át tudott surranni köztük.

Mindeközben Loire mintha a szeme sarkából látni vélte volna, hogy Ward ismét megjelenik az emberek közt, próbálva helyet szorítani az addig odaérkezett Luthernek.

– Negyed óra, húsz perc, mire ideér a mentő – világosította fel a dolgok állásáról apjukat, amikor végre melléjük.

Luther is odatérdelt hozzájuk, hogy megnézhesse, hogy van Espada, és elképedt, amikor meglátta. Egyáltalán nem festett jól. Arca sápadt volt, szinte kékes, az egyik bordája – feltételezte, hogy az –, átszúrta az oldalát, és a pólóját, vörös-fehéren meredt elő a bőre és szakadt ruhája alól. Feje, ami erősen csapódott az azóta már tovahajtott autó szélvédőjének, nagyon vérzett. Luther a szájára szorította a kezét, mintha ezzel elejét vehetné a hányingernek. De nem mozdult el a fia mellől.

– Segíts – súgta alig hallhatóan Loire-nak Espada, miközben megpróbálta erősebben szorítani a kezét, mintha a lány ujjaival saját életébe is kapaszkodna. Luther döbbent csodálattal vette tudomásul, hogy egyáltalán magánál van. A fiú száján nem jött ki több hang, ajkai mozgásáról lehetett csak leolvasni: „ments meg".

– Nem tudok... – nézett rá könnyes szemmel Loire –, nem tudok gyógyítani...

– Nem hagyhatod meghalni – próbálta bíztatni Bastion –, te vagy az egyetlen, aki segíteni tud rajta.

Nem merte megemlíteni, hogy ha most nem tud semmit tenni, biztosan eljátssza azt a bizonyos esélyt, amit még utoljára kapott.

– Különben sem lehet annyira nehéz – próbálta bátorítani Ward is, Loire döbbenten fordult felé –, miben térhet el az animálástól? Csak mondd a húsnak és csontoknak, hogy mit tegyenek.

Loire kétségbeesve nézett fel rá. Nem tudta eldönteni, hogy komolyan beszél-e. Már hogy ne térne el az animálástól? Most az élőnek kellene parancsolnia, és nem az élettelennek, mint általában teszi. Mégis szöget ütött a fejében, amit Ward mondott. Ha a hús csak hús, a csont pedig csak csont, és figyelmen kívül tudja hagyni az élőt benne, talán tud vele kezdeni valamit.

– Rendben, megpróbálom – határozta el magát. Pontosan nem tudta, mit fog csinálni, de abban biztos volt, hogy pokoli fájdalmat fog okozni vele Espadának. –, Ward, menj a feje mellé, és ha nagyon kapálózik, fogd le!

Bastion döbbenten figyelte a jelenetet, elképzelni sem tudta, mire készülhet húga. De nem kellett sokáig várnia, hogy kiderüljön, a lány egyetlen határozott mozdulattal belenyúlt a kitüremkedő, törött borda ütötte sebbe. Ujjai finoman csusszantak el az éles, csipkézett csontszegély mellett, egyáltalán nem sértette fel tenyere finom bőrét. Ujjai meghosszabbításaként használta a mágiát. Körbetapogatta a sebet, és mintha mindent látna, tudta, hogy hol vannak a sérülések, valahogy azt is, hogyan tartsa életben Espadát.

Utasította a csontot, hogy bújjon vissza a bőr alá, az őt körülölelő húsba, ahogy arra is, hogy forrjon össze a letört darabbal, ami vészesen közel került a tüdőhöz. Így azt is vissza tudta húzni eredeti helyére. Annyira koncentrált, hogy még azt is hallotta, ahogy nőnek a csontok, ahogy csorog Espada vére, hogy lecsöpög a még mindig nyitott seb szélein, ahogy végigfut az ő csuklóján. Annyira kizárta a külvilágot, hogy az sem jutott el hozzá, ahogy a fiú kínjában tágra nyílt szemekkel az égre meredve torkaszakadtából üvölt.

Bastion a fülére szorította a kezét, hallani sem bírta öccse kínjait. Legszívesebben Ward is ezt tette volna, de neki követnie kellett Loire utasítását. Kabátját az összetört fiú feje alá hajtogatta, majd két határozott mozdulattal erélyesen a földre szorította a karjait. Fejét igyekezett megtámasztani, hogy ne ütődhessen vergődése közben az aszfaltnak.

Loire-nak fogalma sem volt, mennyi idő telt el, míg egy volt Espada csontjaival és húsával. A következő, amit felfogott a körülötte levő világból, hogy valaki erősen megszorítja a csuklóját, és ellentmondást nem tűrően kihúzza a kezét a sebből. Aztán karok nyúltak a hóna alá, és valakik talpra állították, a lány minden erejével tiltakozott, és kétségbeesetten kiabált.

– Loire! – próbálta felrázni Bastion, miközben Ward tartotta, hogy össze ne essen. – Már itt van a segítség. Megmentetted, hallod?

A lány előtt akkor tisztult ki a világ, ekkor fogta fel, hogy hol van, rémülten pillantott körbe, tekintetével Espadát kereste. Aztán észrevette, hogy épp a mentőbe emelik be. Oda akart futni, de a lába megrogyott alatta, ahogy megmozdult. A gyógyítás rengeteget kivett belőle, még maga is elcsodálkozott rajta, hogy mennyit, az animálás sosem volt ennyire fárasztó. Ward azonnal értette, hogy mit szeretne, és eltámogatta a mentőig, oda ahol Luther épp az egyik orvossal beszélt.

– Ne aggódjon, uram, megmarad a fia – nyugtatta az orvos –, bár azt el kell mondanom, hogy rettenetes fércmunkát végzett a lánya. Nem fogjuk tudni hegek nélkül meggyógyítani a fiút.

– De ha nem teszi, meghalt volna? – kérdezte Luther megerősítésként. Amikor a doktor bólintott, a férfi annyit mondott csak Loire-t nézve. – Viszont, ha túléli, kit érdekel az a pár sebhely a mellkasán? Az számít csak, hogy túlélte, amíg ideértek.

Loire akkor olyan megkönnyebbülést érzett, mint még soha. Abban a pillanatban kiszállt minden erő a tagjaiból. Szerencsére Ward még mindig fogta, így nem esett össze, amikor elájult a kimerültségtől. Az egyik orvos intett a fiúnak, hogy fektesse be Loire-t a másik hordágyra, majd ők összeszedik.

Mikor a mentő elindult, Jonas odalépett Luther mellé. A kamerák még mindig pörögtek. A műsorvezető valami olyasmiről hadovált, hogy ha ezt a sztorit leadhatnák, azzal ország világ előtt tisztázni lehetne Loire-t. És az engedélyét kérték, hogy még aznap adásba kerülhessen a felvétel.

Luthernek épp a legkisebb gondja is nagyobb volt Jonas műsoránál, ezért talán azt sem tudta pontosan, mire mond igent. Józan énje persze tudta volna, hogy ez volt a tökéletes marketingfogás. De a legnagyobb gondot épp háborgó lelkiismerete jelentette számára. Sokszor adott már utasítást mindennemű szívtelen feladatok elvégzésre, de ez egy egészen új szint volt most. Csakhogy ilyen közel még egyetlen művéhez sem került, még úgy sem, hogy Espada már előző alkalommal is határesetnek számított, és volt jópár álmatlan éjszakája miatta.

Most viszont úgy érezte túl messzire ment, annak ellenére is, hogy jobban sikerült a terve, mint ahogy azt eredetileg remélni merte volna.