Marlene vidám mosollyal kerülgette az embereket a klubhelyiségben, aztán ledobta magát egy karosszékbe a tűz mellett.

- Helló, Lupin! – köszönt hangjában bujkáló nevetéssel.

A kócos, világosbarna hajú fiú összerezzent, lassan felnézett.

- McKinnon – biccentett.

- Mondtam már, hogy hívj Marlene-nek – kacagott fel a lány, addig egyik fekete tincsével játszadozó ujjaival dobolni kezdett a köztük álló asztalkán.

- Te is a vezetéknevemet használod – mutatott rá Remus. Vágyakozó pillantást vetett a kezében tartott könyvre, aztán halkan sóhajtva becsukta.

- Az más – közölte egyszerűen Marlene.

- Mit szeretnél? – érdeklődött Remus.

- Nem gondolod, hogy az október csodás alkalom a pároknak? – ábrándozott a lány.

- Nem. Honnan jutott eszedbe?

- Össze akarom hozni végre Lilyt és Jamest. Ez a mai tervem.

- Nagyszerű. Jó szórakozást. – Remus öntudatlanul végigsimította a regény borítóját.

- Segítesz? – döntötte félre a fejét a lány.

- Nem. Nem gondolom, hogy bele kéne nyúlnunk a helyzetbe. Majd ők kitalálják, mit szeretnének.

- De hát én nem belenyúlni szeretnék. – Marlene szája elnyílt a meglepetéstől. – Én csak alkalmat akarok adni nekik, hogy tisztázzák a dolgokat.

- Miért?

- Mert Lily kezd egyre szerelmesebb lenni, de sose vallaná be magától, James meg nem jól közelíti meg. Túlságosan feltűnően és nyomulósan csinálja, ez így sosem fog beválni.

- És mit akarsz tenni ellene? – Remus végre hajlandónak tűnt foglalkozni a kérdéssel.

- Csak akkor mondom el, ha segítesz – incselkedett Marlene. A fiú néhány pillanatra lehunyta a szemét, csak aztán válaszolt.

- Segítek, ha úgy látom, nem mész el túl messzire.

- Rendben – egyezett bele azonnal a lány. – Mondom az ötletem.

- Hát ezt nem hiszem el! – Lily Evans kifakadását valószínűleg még a Nagyteremben is hallották.

- Mi történt? – érdeklődött lustán Marlene, szája sarkában fel- majd eltűnt egy halvány vigyor.

- Az az idióta! Az a felfuvalkodott hólyag! – folytatta egyre idegesebben Lily.

- Potter? – tippelt barátnője.

- Az az utolsó szemét!

- Á, szóval Davies!

- Jacob Davies. – A vörös hajú lány fogcsikorgatása hosszú, fájdalmas halál ígéretét hordozta. – Mit hisz? Hogy megcsal, szakítok vele, ezek után pedig randira hív? Nem pofoztam fel elég alaposan!

- Akkor mit szólsz, ideje pótolni? – vetette fel könnyedén Marlene.

- Nem. – Lily nagyot lélegzett, próbálta visszanyerni a hidegvérét. – Látni sem akarom.

- Akkor megnyugodtam. Attól féltem, elmész, és megint feltéped a sebeket. – Marlene csevegő hangneme fenntartása közben sunyin fürkészte barátnőjét.

- Eszem ágában sincs elmenni – szögezte le Lily. – De nem értem, milyen sebekről beszélsz. Teljesen túl vagyok rajta.

- Hát hogyne, persze – helyeselt a fekete hajú lány lelkesen.

- Nem hiszel nekem, Marlene? – Lily résnyire szűkítette a szemét, gyanakodva méregette barátnőjét.

- Dehogynem!

- Nem versz át. Elmegyek, újra felpofozom, megmondom neki, hogy menjen a pokolba, aztán visszajövök. – Elégedett pillantást vetett Marlene-re.

- Ne csináld, Lily, kérlek!

- Már döntöttem.

Lily Evans magasra tartott fejjel kivonult a szobából. Marlene McKinnon győzedelmes mosolyát esélye sem volt már látni.

- Tapmancs! – James Potter győzedelmes rikkantására Remus hajlandó volt felnézni az éppen írt esszéjéből.

- Büntetőmunkán van. Történt valami?

- Lily találkozóra hívott! El tudod ezt hinni, Holdsáp?

- Határozottan nem. Szerintem csak rosszindulatú tréfa – vélte Remus, és lapozott az Átváltoztatástan könyvében. – Ne menj el.

- Ostobaság. Csak nem tud tovább ellenállni nekem. – Barátja ábrándos tekintetét látva Remus kétkedő grimaszt vágott, majd aggodalmas tekintettel fordult vissza a leckéjéhez.

Mire Lily a csillagvizsgáló-toronyba ért, már nem látszott olyan magabiztosnak. Megborzongott a hűvös, őszi széltől, hiszen csak egy vékony pulóver borította vállát.

Türelmetlen ciccegéssel körbejárta a teraszt, azonban Jacob Daviest nem találta. Nekidőlt a kőpárkánynak, ujjaival türelmetlenül dobolt.

- Hát már itt is vagy, drágám?

Az ismerős hang hallatán Lily meglepetten megfordult.

- Mit keresel itt, Potter? – sziszegte.

- Hogyhogy mit, virágszálam? – James arcán a meglepetés és a kétely keveredett. – Te hívtál ide!

- Én? Téged? – hüledezett Lily. – Én csak azért jöttem, hogy annak a himpellér Daviesnek megmondjam a magamét.

Zavarodott tekintetük összekapcsolódott, a felismerés szikrája lobbant bennük.

- Marlene! – ordította dühösen Lily, és az ajtó felé iramodott.

Azonban a lépcső alja felől két összekapcsolódó hang hallatszott.

- Colloportus!

Az ajtó becsapódott, és mire a vörös hajú fúria odaért, már hiába feszegette.

- Hagyjad, drágám. Zárva van. Felültettek minket – csóválta a fejét James, arcán széles vigyor ült.

- Csend legyen!

- De ha már így alakult, akár élvezhetjük is a helyzetet – ajánlotta a fekete hajú fiú.

- Kérem a pálcádat! – csattant Lily hangja.

- Nincs itt – vallotta be James. – Féltem, hogy dühös leszel valami miatt, és nem akartam, hogy ellenem fordítsd. Láttalak már párbajozni, nem akartam kockáztatni.

- Nagyszerű! – kiáltotta hisztérikusan a lány. – És persze az enyém sincs itt, mert persze puszta kézzel akartam megfojtani azt a barmot!

- Akkor sajnos itt ragadtunk kettesben, virágszálam.

- Marlene! Úgy ki foglak csinálni! – fenyegette barátnőjét Lily.

- Ha megnyugtat, Holdsáp is benne volt. Legalábbis szerintem.

- Szerinted ennek meg kéne nyugtatnia? Itt ragadtam egy pojácával, aki levegőt venni se hagy a hülyeségei közben, de semmi gond, nem egy, hanem rögtön két barátom árult el?

- Talán csak biztosítani akartak nekünk némi minőségi időt – vetette fel James, és egy óvatos mozdulattal átkarolta Lilyt.

- Na tűnj el innen, amíg szépen mondom!

- Ugyan már, szépségem, itt ragadtunk...

- Be se fejezd, ha élni akarsz! Te abba a sarokba mész, én az ellenkezőbe, és ha egy szót is szólsz, ha akárcsak rámnézel, mielőtt végre beengednek, akkor esküszöm, hármas gyilkosságot követek el!

James Lily villámló tekintete láttán inkább a békés megoldást választotta, és a kijelölt helyére hátrált.

Lily újfent az eget kezdte fürkészni, ahogy haladtak a percek, hűlt a levegő, egyre jobban remegett, majd a foga is össze-összekoccantak.

James összeráncolt homlokkal hallgatta, ahogy a lány lassan jégkockává fagy, majd halkan sóhajtva fittyet hányt az életveszélyre, lehámozta magáról a kabátját, és óvatosan megközelítette Lily-t.

A lány egy pillanatra jólesően lehunyta a szemét, ahogy a meleg ruhadarab a vállához ért, csak utána fakadt ki.

- Nem kérem. – Bár lassan lilult az ajka, hangja határozottan csengett. James nem hagyta annyiban.

- Lily – szólította meg kedvesen. – Ha gondolod, hozzád se szólok, levedlem azt a stílust, amelyet annyira utálsz, vagy amit csak akarsz, de vedd fel. Meg fogsz fázni.

A lány majdnem egy percig tétovázott, mielőtt egy újabb széllökés söpört végig a torony tetején.

- Köszönöm – suttogta végül.

James egy bólintással nyugtázta, és már elindult visszafele, amikor Lily némi ajakrágcsálás után megszólalt.

- Így te leszel beteg.

- Ha valamelyikünk, akkor inkább én – vont vállat James. – Legalább lesz néhány napjuk fellélegezni a tanároknak – tette hozzá cinkos kacsintással.

Lily felkuncogott, aztán újabb ajakrágcsálás után folytatta.

- Ölelj át! – A halk kérés közepette egész arca elvörösödött, nem nézett Jamesre.

- Tessék? – A fiú meglepetten túrt fekete tincsei közé. – Komolyan? – kérdezte hitetlenkedve.

- Ha átkarolsz, akkor mindkettőnk vállára tudjuk teríteni a kabátodat, mindketten megúszhatjuk a Gyengélkedőt. De! – felemelte mutatóujját a nyomatékosítás kedvéért. – Számítok rá, hogy tudsz normálisan viselkedni.

- Értettem. – James arcán széles mosoly terült szét.

Olyan óvatosan vetette át karját a lány vállán, mintha attól tartana, összetörik a karjai között.

- Büdös vagy, Evans – suttogta a lány vörös hajába.

- Ezt pont te mondod, Potter? Egyébként bocsánat, hogy nem mostam hajat, amikor az exemet akartam végleg lekoptatni.

- Semmi gond, a legjobbakkal is előfordul.

Lily James vállába rejtette kuncogását.

- Miből gondolod, hogy Remus is benne volt? – terelte inkább a témát.

- Megpróbált meggyőzni, hogy nem te írtad az üzenetet, miszerint itt vársz, és nagyon jól tudja, hogy ha megpróbál lebeszélni, akkor általában még lelkesebb leszek. Nem tudom, hogy nem tűnt fel korábban.

- Ha észrevetted volna, akkor korábban is észrevetted volna, és nem robbantjátok fel a harmadik emeleti lányvécét.

- Ugyan, fantasztikus volt – legyintett James.

- Kénytelen vagyok egyetérteni – ismerte be Lily. – Catherine Melton is épp arra járt, és hát... Nem járt túl jól. Ő hívott a múlt héten sárv... - A lány hangja elcsuklott.

- Tudom. Nem véletlenül időzítettük akkorra. És ne hallgass rá. Sokuknál jobb boszorkány vagy. Talán mindegyiküknél. És egész biztos, hogy borzasztó lehet olyan beszűkült gondolkozással élni.

- Köszönöm – suttogta Lily.

- És te miért gyanakszol Marlene-re?

- Hasonlóan történt, mint nálatok.

- És nálad is ilyen egyszerűen bezárult a csapda? – James hangja kételkedve csengett.

- Nem. – Lily újra paradicsomhoz hasonló arcszínnel büszkélkedhetett.

- Hanem?

- Elhitette velem, hogy úgy gondolja, még vannak érzéseim Jacob felé – motyogta.

James karja megfeszült, de a hangja nyugodt és kíváncsi maradt.

- És? Maradtak?

- Ezt pont veled beszéljem meg?

- Tudod, most a ritkán látott, normális James vagyok.

Lily felnevetett, nagy levegőt vett a válasz előtt.

- Szerintem soha nem is voltam szerelmes belé – vallotta be. Lehajtotta fejét, hogy a fiú még véletlenül se olvashasson le róla valamit.

- Akkor? – James hangja most már tiszta csodálkozásból állt.

- Csak nem olyan régen beismertem valamit magamnak, és nem tudtam dűlőre jutni vele – hadarta Lily zavarban.

- Mit? – Lily megrázta a fejét, nem válaszolt. – Velem kapcsolatos? – vigyorodott el James.

- Potter!

- Rendben, rendben, nem kérdeztem semmit. Nézd inkább, milyen szép ma az ég!

- Valószínűleg nem véletlenül hívják csillagvizsgáló-toronynak – kuncogta Lily.

- Melyik a kedvenc csillagképed?

- A Hattyú. A mugli mitológiában szereplő története emlékeztet, hogy ne akarjak túl sokra törni.

- Elmondod?

- Héliosz fia, Phaethón megpróbálta a napszekeret hajtani az égbolton, de nem bírt a lovakkal, és a tengerbe zuhant. Hattyúként emelkedett az égbe, és ezután ebben az új formájában még magasabbra, egészen az égbolt tetejéig emelkedett.

- Akkor talán csak újra kell születned, ha túl őrült a célod – vont vállat James.

- Lehet. – Lily halkan felnevetett. – És a tiéd?

- A Sárkány – húzta ki magát a fiú, mire a lány még hangosabban kacagott. – Most mi az? – kérdezte sértődötten. – Fiú vagyok, szeretem a sárkányokat!

- Ahogy gondolod – emelte fel védekezően a kezét Lily, szeme még mindig vidáman csillogott. - Ő Ladón, igaz? Aki Héra aranyalmáit őrizte.

- Azt hiszem. – James újra vállat vont. - Talán ez egy jel. Én vagyok a te hősöd, és megvédelek a sárkánytól. Az aranyalmák meg az értékességed szimbolizálják.

- Most mondtam, hogy a sárkány vigyázott az almákra, és pont a hős volt az, aki megölte őt, hogy ellophassa a gyümölcsöt.

- Jó, akkor a sárkányod vagyok. Úgy jobb?

- Bolond vagy.

- Tudom.

A fiatalok egymásra néztek, a csillagok fénye tükröződött arcukon. Lily szólásra nyitotta a száját, végül azonban előrehajolt, és szűzies csókot lehelt James szájára. Mindketten meglepetten meredtek a másikra.

A csendet halk pukkanás szakította félbe, a bejárat halk kattanással kinyílt.

Lily megrázta a fejét, kiszakította magát James karjából, futtában kiáltott vissza.

- Nekem, khm, most, szóval, muszáj mennem. Köszönöm a kabátot!

Marlene látszólag nyugodtan feküdt az ágyán, csak a takaróját gyűrögető ujjai árulkodtak az idegességéről. A nyíló szobaajtó hangjára odafordította a fejét, aztán hatalmasat ásított.

- Lily, te vagy az? – dünnyögte álmos hangon. – Hol voltál?

- Te küldtél Potterhez, igaz?

- Tessék? – Marlene zavartan pislogott. – Ott volt James?

- Igen. – Lily hangja bizonytalanságról árulkodott.

- Hát jó. – Marlene hangja alapján már majdnem elaludt, pedig nagyon is éberen bámulta az ágya melletti falat.

- Ébren vagy még? – suttogta Lily.

- Mhm.

- Tudod, talán félreismertem – lehelte maga elé, aztán szája elé kapta a kezét. – Hallottad?

Néma csend.

Lily megkönnyebbülten sóhajtott, lassan pizsamába öltözött, majd lefeküdt.

Marlene még akkor is éberen figyelt, amikor barátnője légzése egyenletessé vált.

- Hatodévre csak bevallod magadnak, drágám – mormolta maga elé, majd ő is nyugodni tért.

- Megcsókolt, Holdsáp, hallod? Megcsókolt! – ismételte James sokadszor.

- Tessék? – dünnyögte Remus, aki csak erre a sokadik kérdésre ébredt fel.

- Lily megcsókolt!

- Csak álmodtad. – Remus nagyot ásított. – Aludj vissza! Marlene, te lókötő – motyogta még, mielőtt megfogadta saját tanácsát.