Vonakodva léptünk be a nimfa által kitárt ajtón. A nő konkrétan bevágta mögöttünk. Összeszorítottam a szám. Nestor közelsége felzaklatott, noha nem mutattam ki. Gyanakodva pillantottam hátra, de nem tartott sokáig a nézelődés, ugyanis a kisebb helyiség, ahova érkeztünk, jobban lekötötte a figyelmem. Öt-öt kör alakú, falba, plafonba és padlóba épített lámpa világított a kocka alakú szobácskában. A velünk szemben lévő falon görög betűkkel vésték fel Chicago városának nevét.

– Chicago?

Valami kattant egyet. Érdeklődve figyeltem, ahogy a fal egy kétszer kétméteres körben hátrébb tolódott, majd kinyílt, akár egy széf ajtaja.

– Tudom, hol vagyunk – közölte Nestor, miközben átléptünk a túloldalra. Chicago-ban, nyilván.

Újabb idegen környezet fogadott. A talpam alatt márványpadló húzódott, a túloldalon ugyanolyan nimfa álldogált, akárcsak a faházban.

– Legyetek üdvözölve a chicagói elosztóban! – A szőke nő oldalra lépett, aztán végigvezetett bennünket egy aranyszínű falakkal rendelkező folyosón. A végén műanyag ajtó várt. Rohadtul elütött a benti pompától. Annyira fényesre pucolták a padlót, hogy jóformán láttam a saját arcképem benne. – További szép napot! – Kitárta előttünk az ajtót, és kitessékelt bennünket a forgalmas utcára.

A hűvös szellő erőteljesen belekapott a hajamba. Lelombozva fordultam körbe a forgalmas utcán. Azon tűnődtem, mégis miért hozta ide Erósz Roryt. A gyenge nyomok innen határozottan megszűntek, de legalább már tudtam, miről beszéltek a szüleim, mikor elosztót emlegettek. A legjobb emlékeim szerint, ezek a helyek az ország több pontján fellelhetőek, és eljuthat velük az ember más városok elosztóiba, az Olümposzra, a Tartaroszba meg az alvilágba is. Persze az utóbbi kettőbe állítólag macerásabb a bejutás. Még sosem jártam hasonló helyen, így nem csodálkoztam, amiért nem esett le rögtön.

– Akár vissza is mehetünk – mormolta Nestor. – Nem tudtam, hogy egy elosztó az a faház.

– Már tudjuk – feleltem hűvösen. – Legalább nem az Olümposzon köröttünk ki. Azt hiszem, lett volna meglepetés.

– Voltál már ott?

– Nem.

– Nem?

– Nem! – emeltem meg a hangom. – Süket vagy?

– Drága...

Indulatosan kaptam felé a fejem, és a mellettünk lévő, kívülről átlagosnak ható, rozsdaszínű épület fala mellé húzódtam.

– Nem hagynál békén ezzel az idióta becenévvel? Van nevem!

Nestor felsóhajtott.

– Eddig nem zavart. Mivel bántottalak meg ennyire? Nem akartam.

Még kérdezi?

– Lényegtelen! Jössz vagy maradsz? – használtam szándékosan az ő korábbi szavait. – Én visszamegyek a suliba, ennek ismét semmi értelme! Hogy találjam meg egy ekkora városban Roryt? Az sem biztos, hogy itt van!

– Csak akarnunk kéne – mondta kimérten. – Akaratkivetítéssel bármi megoldható, ha a hagyományos módszerek befuccsolnak.

Megcsóváltam a fejem. Sosem használtam ilyesmire a képességeim.

– Akkor csináld, Nestor! Minél gyorsabban megtaláljuk őt, annál gyorsabban szabadulhatok tőled!

– Eirini! – Megragadta a karom. – Mi a szar bajod van?

– Te vagy a bajom! – kiáltottam rá. Néhány járókelő felém kapta a tekintetét, ahogy elhaladt mellettünk, így lejjebb tekertem a hangerőt. – Nincs kedvem játszadozni! Nem szeretnék a közeledben lenni! Elegem van abból, hogy ti férfiak azt hiszitek, mindent megtehettek velem! Hát elárulom, nem! Nincs kedvem veled bajlódni, mikor Braylen egyszer már összetörte a kicseszett szívem. – A vége drámai suttogássá alakult, mégis jól esett kiadni magamból a felgyülemlett feszültséget. Hadd tudja, mi a baj, legalább megérti, miért fogom nagy ívben elkerülni.

– Megértem – biggyesztette le az ajkát. – Van kedved jobban megismerni engem?

Ennek elment az esze?

– Tessék?

– Van vagy nincs?

– Nincs! Nemrég egyértelmű tetted, hogy csak szórakozol velem!

Összevonta a szemöldökét.

– Én csak azt mondtam el, mennyi akadály van közöttünk, és azt is, hogy ennek ellenére szeretek veled lenni. – Közvetlen elém lépett. Belenéztem sötét íriszébe. – Szeretnék több időt tölteni veled. Egy szemernyit sem érdekel a barátnőd. Azért vagyok itt, mert te a segítségemet kérted. Szívesen vagyok veled, szívesen csókolom a szád, és szívesen sütök neked krumplit is. Őrültség az egész. Semmi értelme, de érzem, hogy itt a helyem. Bízhatsz bennem, nem foglak elárulni. Nem az anyám vagyok.

Nagyot nyeltem. Baljós gondolat szaladt át az elmémen.

– Miatta csinálod, igaz? Tőrbe csalsz, és...

– Rini! – Megragadta a vállam, pár másodpercre lehunyta a szemét, mintha nehezére esne kiejteni a következőket. – Őszintén érdekelsz engem. Szeretném kideríteni mi lehetne belőlünk, még akkor is, ha meg kell érte küzdenünk. – Elhűlve pislogtam rá. – Azért mondtam korábban, hogy lényegtelen, mert úgy éreztem, hiba lenne kitenni téged ennek, de sosem akartalak megbántani vele. Nem akarom, hogy így érezz, ezért beszélek most mégis róla. Nem szórakozom veled! Minden gesztusom igazi. Én... azt hiszem, ez a sors.

Jaj! Istenek az Olümposzon! Ezt nem hiszem el.

– Nem hinném.

– Szeretnék később mutatni valamit. Azzal talán meggyőzhetlek, hogy nem a levegőbe beszélek.

Égnek emeltem a pillantásom. Hajlottam felé, hogy higgyek neki, de ez totál megrémített. Azonban elismerte, hogy tetszem neki, ami meg sajnos izgalommal töltött el. Francba. Ennek ellenére még mindig féltem, noha sejtettem, ha ármánykodna, nem hurcolna állandóan az otthonába, és nem ennyire nyíltan tenné. Vagy így akar a bizalmamba férkőzni? Azt tervezi, hogy beleszeretek, majd elárul? Az a legrosszabb bosszú. Egy olyan bosszú, amihez semmi közöm, hiszen nem követtem el ellene semmit. A szüleink konfliktusa nem ránk tartozik.

– Esküdj meg, hogy nem versz át! – erősködtem makacsul.

– Esküdjek meg? – Nagyra tágult a szeme, az ezüst pöttyök kiélesedtek benne.

– Igen, Nestor! Esküdj meg, hogy nem az anyád miatt akarsz tőrbe csalni, hogy így állj bosszút a nevében valami ezeréves konfliktusért!

Immár feldúltak látszott.

– Miért most jössz ezzel? Miért nem akkor, amikor először megcsókoltalak?

– Nem tudom – vontam vállat –, de ha jól értem, nem teszed meg.

– Nem. A bizalom oda-vissza működik, drága. Nekem is ugyanolyan rizikós ez az egész, mint neked. Nem tudom, feltűnt-e, de te is bármikor keresztbe tehetnél nekem.

A tekintetem a járdára siklott. Ebbe bele sem gondoltam az önfejű követelőzés közben. Mit tesznek anyáék, amikor kiderül, hogy Nestor Erisz fia? Engem nem bántott Thanatosz, ahogy eddig őt sem az én rokonaim, de... félistennek hiszik. A hazugságokra pedig egyszer fény derül. Kibújnak a felhők közül, beborítják az eget, elfeketedik minden, aztán hosszasan úgy maradnak. Egészen addig, míg a napfény lágy sugarai végül újra kikandikálnak a dühös fellegek közül. Röviden: nem kifizetődőek és bonyodalmat okoznak. Nem mintha nem lenne így is elég problémánk.

– Oké, ebben igazad van – ismertem el kelletlenül.

– Te adsz nekem egy esélyt, cserébe én is neked – vigyorgott rám szenvtelenül. – Ez milyen alku?

– Ijesztő!

Felnevetett.

– Ugyan már! Nem vagy te félős.

Mitől enyhültem meg? A remény miatt, azt hiszem, ami ott lebegett körülöttünk. Mi lehetne belőlünk? Egy katasztrófa vagy... valami szebb? Egy szép katasztrófa? Jeges rémület futott végig a gerincem mentén, de nem törődtem vele.

– Tényleg nem! – böktem meg a mellkasát. – Benne vagyok, amíg nem szúrsz szíven!

– Még a feltételezés is bántó, drága!

– Te akartál megölni! – vágtam rá háborogva, mire Nestor megrázta a fejét.

– Az anyám akart, én sosem. Már ezerszer elmondtam!

– Tudom, seggfej! – Megütöttem ugyanott, ahol a takarítószertárban is. – Most meg keressük meg Roryt!

– Délután gyere át hozzám! – hozta fel mit sem törődve az erőszakkal és a felvetésemmel.

– Nem lesz nyalakodás!

– Majd elválik. – Megemelgette a szemöldökét, úgyhogy kapott még egyet, de ezúttal erősebbet. – Nagyon erőszakos vagy!

– Megtépem a szárnyad is! – fenyegettem, bár csendült némi játékosság a hangomba. Örültem, amiért sikerült közös nézőpontra jutni. Nem mintha eleinte bármit terveztem volna vele, de... egy próbát megérhet. Maximum elvonulok egy görögországi templomba, ha darabokra szaggatja a szívem. Esetleg megetetem anya szörnykutyájával, Mountyval, aki igazából Orthosz – Kerberosznak, Hádész őrzőkutyájának a testvére. Akkor aztán megtudja, milyen erőszakos tudok lenni, ha kicseszik velem. Viszont van egy esélye, én pedig bizakodó vagyok. A kibaszott remény.

– Később ráérsz bántalmazni, drága. Most indulj el arra! – mutatott a hátam mögé. – Délután meg velem jössz, mert mutatni szeretnék valamit! Vagy elrabollak, és kénytelen leszek kiállni egy újabb verést.

– Rabolj el kérlek, mert nagyon szeretnélek meg... – A telefonom csörgése szakította félbe a szónoklatom. Előrántottam a farzsebemből, majd elszörnyedve Nestor felé fordítottam. – Apa az!

– Akkor javaslom vedd fel, mielőtt baj lesz!

Türelmetlenül felsóhajtottam.

– Tudja, hogy suliban vagyok...

– Szünet van – mondta vigyorogva. – Úgy látszik, az apád tisztában van vele, mikor van szünet. Gyerünk! Még a végén odamegy, és nem talál. Akkor lesz baj.

Lapos pillantásban részesítettem.

– Te aztán nagyon okos vagy – mormoltam elégedetlenül, majd fogadtam apa hívását. – Szia, apa! Minden oké?

– Hol vagy? Mi ez a háttérzaj?

Összeugrott a gyomrom.

– Hát... a focipályán! – hazudtam összeszorított fogakkal. – Miért?

– A suli előtt állok, odamegyek érted, mert beszélnünk kell!

Ajjaj. Jaj. Jaj. Ajjaj. Vége az életemnek?

– Ne! Mármint felesleges, már befelé tartok. – Nagyon nyeltem. – Mindjárt kimegyek, várj meg ott!

– Komolyan?– váltott szelídebb hangnemre. – Szégyellsz engem? Nem is nézek ki negyvennek!

Felnevettem, kicsit megnyugodtam, hogy nem gyanakodott.

– Amúgy sem hinné el senki, hogy az apám vagy. Várj meg ott! Máris jövök!

Ezzel kinyomtam, nehogy tiltakozni kezdjen. Becsúsztattam a készüléket a zsebembe, miközben gondterhelten meredtem az engem figyelő Nestorra. Csak nem hagyhatom itt, mikor ő segít nekem!

– Menj! – szólalt meg néhány pillanat múlva. – Én lerendezem ezt az ügyet, délután pedig jössz hozzám!

– Ha én erőszakos vagyok, akkor te akaratos! – kötözködtem összehúzott szemmel. Persze eszem ágában sem volt nemet mondani, miután önszántából indul Rory keresésére helyettem. – Jól van, találkozzunk a sarkon fél ötkor! Megfelel?

– Meg, drága. Addig megpróbálom előkeríteni a barátnőd. – Vigyort villantott felém, aztán homlokon csókolt. Homlokon. Szent istenek! – Menj, ne várasd az apád! A szülők rémálma, amikor nem azt tesszük, amit akarnak.

Nem feleltem, mindössze hátráltam két lépést. Azért elmormoltam neki egy köszit, mielőtt helyet változtattam, hiszen miattam kénytelen Chicago utcáin bóklászni. Ezt a számlájára írhatom, mivel tényleg eléggé segítőkész.

A suliba visszatérve, rögtön felmarkoltam a takarítóeszközök mellett hagyott hátizsákom, és sietősen kirontottam a parkolóba. Megtorpantam a fehér Cadillac mellett, amikor anya kiszállt az anyósülésről, majd előredöntötte a háttámláját. Az ajkam rágcsálva másztam be hátra. A visszapillantó tükörben találkozott a tekintetem apáéval. Rám mosolygott. Ezek szerint nem halt meg senki, ami örömteli hír, és nem is neszelték meg, hogy Nestor nem Zinon. De akkor mi a fenéért rángatnak haza? Esetleg a titánok...

– Mi a helyzet? – kérdezte apa, mialatt kikormányozta a járgányt a parkolóból.

– Semmi izgalmas – csúsztam középre, majd előrehajoltam. A kezem a két ülés háttámlájára támasztottam. – Veletek mi van? Miért kell hazamennem?

– Aggódtunk – vallotta be anya. Felém fordította a fejét, és arcon puszilt. – Beszélgettünk Hádésszal. Aggasztó hírek érkeztek.

– Annyira aggasztóak, hogy úgy döntöttünk, pár hétig nem fogsz iskolába járni – tette hozzá apa.

Megereszkedett a vállam. Komolyan?

– Ne vicceljetek! – nevettem erőltetetten. – Azért csak nem az iskola kellős közepén ér utol ez az aggasztó fenyegetés.

– Otthon megdumáljuk – zárta le apa a témát, úgyhogy egy mély levegővétel kíséretében hátradőltem, és lecsúsztam az ülésben. Bárhogy is lesz, szívás lesz a vége.

A hazaút iszonyatos csendben telt. Még a szüleim sem beszéltek, csak meredtek előre.

Pufogva vonultam be a házba. Levágtam a táskám az előszoba szekrény oldalára, aztán lerogytam a nappaliban a szabad fotelbe. Felhúztam a lábam, és megtámaszkodtam a könyökömmel a karfán.

Anyáék elhelyezkedtek a kanapén, végül apa megköszörülte a torkát.

– Hádész szerint Erisz a közelben ólálkodik, és nincs egyedül. Van egy fia. Állítólag a fiú engedte szabadon a titánokat. Belopózott a Tartaroszba, és az anyja parancsára elengedte Ókeanoszt és Hüperiónt. Erisz bosszút akar állni azért, amit Árésszal tettünk, és azért is, amiért soha többé nem mehet az Olümposz közelébe. Egyikünk sincs biztonságban.

Az istenekre! Ezt nem hiszem el!

○•○•○

Sziasztok!

Először is köszönöm, hogy itt vagytok velem! ♥

Másodszor pedig jöjjön a szokásos mi várható a köviben:

– Egy érdekes beszélgetés

– Thanatosz

– Nestor

– A kisbabák megevésének megvitatása