Este fél hétre értem haza, miután kettőtől egészen idáig az utcákat jártuk. Nestor nem csatlakozott hozzánk, azonban én sem a Braylen, Andy, Zaya hármashoz. Inkább egy teljesen idegen csoporttal tartottam. Fő a békesség, nem igaz? Noha nem találtunk semmit, de nem lepett meg. A zsigereimben éreztem, hogy Lory egy istenség miatt került bajba. Tévedhetek, ám mindenképpen utána akartam járni. Ezért is vonultam le nyolckor a nappaliba, és álltam el a kilátást a tévét bámuló szüleim elől.

Apa érdeklődve vizslatta a farmer, kék póló kombinációt, amit viseltem. Ha előre nem is látta, de sejthette, készültem valahova.

– Mi a helyzet? – kérdeztem tőlük édesen mosolyogva. – Jó a film?

– Jobb lenne, kicsikém, ha tennél odébb pár lépést, és látnám, mi történik – jegyezte meg anya, mialatt apa kezébe nyomta a kezében tartott pattogatott kukoricás tálat.

– Most burkoltan kövérnek hívtál? – Összefontam a karom, mire anya rám emelte kék szemét. Tanácstalanul mért végig.

– Remélem, erre nem kell válaszolnom – sóhajtotta lemondóan, és összenézett apával.

– Na jó, térjünk a tárgyra! – vágott a közepébe az apám, miközben bedobott egy pattogatott kukoricát a szájába. – Mit forgatsz a fejedben, Eirini?

Megfontoltam a szavaim, mielőtt szólásra nyitottam a szám. Nem szokásom, de most mindent be kellett vetnem.

– Elmennék egy barátommal...

– Egy barátoddal? – Anya szeme összeszűkült.

– Igen! Csak bandázunk – vontam vállat lazaságot tettetve. – Éjfélig hazaérek.

Apa akkorákat pislogott rám, hogy azt hittem, el fogja hagyni a szempilláit. Már előre éreztem az elutasítás hűvös szellőjét.

– Ki ez a barát?

– Zinon! – eresztettem le a karom, hátha nem tűnök sértődött tininek.

– Csak – mormolta apa, miközben egy pillanatra lehunyta a szemét – kérlek, használjatok gumit!

Elkerekedett a szemem. Ez most komoly?

– Nem dugni megyek – nevettem fel zavaromban. – Majd, ha úgy lesz, akkor azt mondom.

– Menj, drágám, de vigyázz magadra! – nézett rám aggódva anya. – Legyen nálad telefon, és jegyezd meg, nem szégyen elmenekülni! Menekülj, ha veszélyt látsz! Ide, hozzánk! Hozd a kis barátod is, szívesen látjuk!

Hát ez aztán elég váratlan fordulat!

– Miért? Azt hittem, utálni fogjátok Zinont. – Akinek amúgy nagyon is Nestor a neve, de ez mellékes. – Brayt nem kedveltétek.

– Mert egy seggfej! – közölte apa teljes meggyőződéssel. A véleményét egy maroknyi popcorn szájába tömésével koronázta meg.

Pár hónappal ezelőtt még durván tiltakoztam volna, azonban mostanra már egyetértettem vele.

– Az.

– Szóval valamikor meghívhatnád ebédre! – dobta fel anya a világ legborzalmasabb ötletét. Miért mániájuk ez a szülőknek? Mindig csak ismerkedni akarnak a kölykük barátaival. Minek? Jaj, istenek!

– Miért?

– Csak úgy. Normális fiúnak tűnik – tette hozzá apa.

Halk sóhajt hallattam. Hamar meg fog változni a véleményük róla, amikor kiderül, ki Nestor drága édesanyja. A legfontosabb, hogy ezt mindenképpen elkerüljük. Habár eleve furcsa, ami itt zajlott. Normális fiú? Tessék? Párhuzamos univerzumba kerültem, és az apám úgy érzi, Nestor tökéletes választás? Talán azért, mert félistennek hiszi? Vagy Thanatosz szimpatikus neki? Inkább nem gondoltam bele.

– Akkor ez azt jelenti, hogy nem bánjátok?

– Hova mentek egyébként? – érdeklődött apa.

– A környéken sétálgatunk – bólogattam piciket. – Éjfélig hazaérek. – Legalábbis nagyon reméltem, ezért ismételgettem, mint egy őrült.

– Érezd jól magad! – jelentette ki az apám, mire meglepetten rávigyorogtam.

– Köszi! Szeretlek titeket!

Apa tényleg komolyan gondolta, amikor hetekkel ezelőtt azt mondta, megpróbál engedékenyebb lenni. Nos, eddig állta a szavát. Lekonyult a szám, ahogy elvonultam az emelet felé. A bűntudat szinte belém harapott, miután realizáltam, mennyire undorító dolgot művelek. Hazudozom, holott ők tartják magukat ahhoz, amit megbeszéltünk. Őszinteséget vártak, én meg... folyamatosan kamuztam.

Dühösen csuktam be a szobám ajtaját. Azzal nyugtattam magam, hogy a saját és az ő érdekükben teszem. Nem előítéletesek, de joggal féltenének Erisz fiától, még akkor is, ha maguk vették szemügyre a múltkor. Ennek ellenére ramatyul érintett az egész. Idővel meg kell nyílnom előttük, nehogy még mélyebbre sodródjak a hazugságok végtelen tengerében. Örökre elveszíthetem a bizalmukat, és erre van a legkevésbé szükségem.

Tíz óra előtt pár perccel elköszöntem a még mindig a nappaliban tévéző szüleimtől, és elsétáltam az utca legvégére. Reméltem, ugyanarra a végére gondoltunk Netsorral, de szerencsére ott várt a mihaszna az oszlopnak dőlve.

– Szia, drága! Készen állsz a közös kalandra? – Rosszallóan megcsóváltam a fejem. Nem bírtam elmenni a tény mellett, hogy a sötétségben pont úgy festett, mintha el akarná rabolni a lelkem. Megint talpig koromfeketében álldogált előttem. Bőrkabátot és egy szűk farmert viselt. A fene... Igazából tényleg istenien nézett ki. Pontosan úgy, ahogy csak egy igazi isten képes. De ő nem csak isten, hanem a halál fia. Van benne valami izgalmas, ami egyszerre rémisztő és vonzó.

– Azt hiszem – feleltem a szemébe nézve. – Gondolom, nekem kell helyet változtatnom. – Felé nyújtottam a kezem. Nestor magabiztosan megragadta. Forró bőrének érintésére megborzongtam. A kora tavasz ellenére, még hideg volt idekint, de már megint azon a csókon őrlődtem. A semmiből jött elő bennem. Egyre frusztráltabb lettem. Istenek! Úgy éreztem, nem tisztességes ezen agyalnom, miután kétszer is visszautasítottam utána, holott ebben a meggondolatlan másodpercben talán engedtem volna neki.

– Mivel te tudod, hova kell menni...

– Jól van, adj egy percet! – Lehunytam a szemem. Koncentrálni próbáltam, de Nestor lusta köröket írt le a hüvelykujjával a kézfejemen, így elég nehezen ment. Végül felrémlett előttem a helyszín. Méghozzá a klotyó melletti rész, ahol Zaya és Braylen smároltak. Fújtattam egyet. Rohadékok!

– Minden oké? – Felpattan a szemhéjam Nestor hangjára.

– Igen! – vágtam rá, majd hagytam, hogy az erő átjárja a testem.

A következő pillanatban hangos, dübörgő techno zene csapta meg a fülem.

Sikerült a helyváltoztatás, ám arra nem számítottam, hogy ma is bulit tartanak. Ijedten húzódtam be az egymás mellé felállított vécék mögé, magammal rántva Nestort is. Basszus!

– Hát ez meglep. – Kikukucskált az egyik fülke mögül, míg én fintorogva igyekeztem minél kevesebb levegőt venni. Facsarta az orrom az állott húgyszag. Kiváló! Mi jöhet még?

Végül összeszedtem magam, és óvatosan kilestem két vécéfülke között. Ismerős arcokat kerestem; leginkább Apollónt, Hádész, esetleg Démétért. Az egymáshoz simuló, táncoló emberek eltakarták előlem a kilátást. Néhány durván erotikusan dörgölőztek egymáshoz, amíg mások sorra visszajártak a pulthoz Dionüszosz csodaboráért. Oké, nagyjából váltották egymást a táncolók és részegedők, szóval mindenki totál beállt.

– Most mi legyen? – Nestor keze a vállamra simult. Az egész hátamon éreztem a közelségét, forró lehelete a fülem cirógatta, ahogy közelebb hajolt hozzám. Akaratlanul összeugrott a gyomrom tőle. Fél másodpercre elképzeltem magunkat a tömegben: egymáshoz simulva, csókolózva, nevetve... Aztán visszatértem a szörnyű valóságba. Nem is értettem, honnan jött ez a felettébb furcsa gondolat. Néha csak úgy vágyunk valami normálisra. Valami átlagosra.

– Nem mehetek be a tömegbe, múltkor két perc alatt kiszúrtak – motyogtam, majd a szám belsejét kezdtem rágcsálni. Felé fordultam. Elakadt a lélegzetem, amikor közelsége miatt megcsapott hívogató illata. Fás, fűszeres és... esküdni mernék, ezúttal rózsát éreztem. Egyszerűen... csábító. Fenébe! Elég ebből! Mi ütött ma este belém?

– Van egy ötletem! – Nestor megragadta a kezem, és a tisztás legszélére húzott, közvetlen az egyik vastagabb törzsű fa mellé. Összevont szemöldökkel kémleltem az erdős területet. Mi van, ha Lory eltévedt? – Vedd le a kabátod!

Úgy bámultam rá, mintha húsz orra lenne.

– Minek?

– Odaadom az enyém – bújt ki belőle ruganyos mozdulatokkal. – Ennek van kapucnija, a fejedre húzod, és lehajtod!

Nem ellenkeztem, még akkor sem, ha totál hülyeségnek tartottam, amit kitalált. Belebújtam a dzsekijébe, melynek belseje tökéletesen puhának bizonyult, míg a kellemes aroma totál elködösített az elmém. Nestor illat, remek! Szánalmas, de belebizsergett a szívem tájéka.

A fiú felém nyúlt, majd feltette a kapucnit a fejemre. Elvigyorodott.

– Édes vagy, Rini!

Elpirultam. Égett az egész képem!

– Felnyársallak! – sziszegtem felé, mire halk kuncogás tört ki belőle, és megigazította a pulóverét. Fekete. Még a pulcsija is fekete! Halál. Nestor nem viccel, totál azonosul az apja imidzsével.

– Később nekem eshetsz – tolt meg a derekamnál. – Most menjünk! Szaglásszunk körbe!

Megközelítettük a zsúfolt embertömeget. Kézen fogva hatoltunk át az ismeretlenek között, akik brutálisan tolták a táncot. A buli magjában lökdösődve ringatóztak. Fejvesztve forogtak, ugráltak és lötyögtek. Többen kiabáltak és énekeltek. Döbbenten haladtam végig a letaposott, füves területen. Nestor törte nekünk az utat, azonban nem tudtam, hova tartunk.

Végül kikötöttünk azt hiszem, a hely másik oldalán. Nagyjából szembe azzal a fával, ahol átöltöztem. Tekintetem bejárta a sokaságot, miközben egyik lábamról a másikra helyeztem a súlypontom. Idegesen pásztáztam a népet, és szép lassan elhagyott a remény. Minden pontosan ugyanúgy festett, mint a legutóbb. Fiatalok és idősebbek együtt mulattak, ám istenségeket egyelőre nem szúrtam ki.

– Ennek semmi értelme! – kiabáltam túl a fülsiketítő dallamot. – Akkor kéne visszajönnünk, amikor nincs itt senki!

– Igazad van – válaszolta szájhúzva Nestor. – Napközben, akár holnap. Menjünk vissza a kabátodért!

Nem haboztunk, rögtön bevetettük magunkat a tumultusba. Nestor ismét magára vállalta a hálátlan feladatot, és előretörve utat nyitott nekünk a fülledt izzadságszagban. Csalódottan követtem. Valamiért azt hittem, sikerülhet valamiféle nyomot találnunk. Nem számítottam rá, hogy kedd este is partit csapnak! Ráadásul rohadt sokan!

Már félúton jártunk, amikor hirtelen megtorpantam. Földbe gyökerezett a lábam. Baszki! Pár méterre tőlem kiszúrtam Apollónt. Heves vágtára kezdett a szívem, miközben rendesen a homlokomra rántottam a kapucnit.

– Mi a baj? – kérdezte a fülemhez hajolva Nestor. Lassan pillantottam fel rá. Megragadtam a vállát, olyan közel préseltem magam hozzá, amennyire csak lehetséges.

– Ott van Apollón, jobbra! – suttogtam, az arcom odanyomtam az övéhez. Hideg bőre borzongásra késztetett. Nyeltem egyet, és úgy fordultunk, hogy háttal legyek a nagyapámnak. – Látod őt?

– Nagyon is, mivel éppen minket bámul. – A karja szorosan körém kulcsolódott. – Nem hinném, hogy felismert, de el kéne terelni a...

Beléfojtottam a szót. Tekintve, hogy Apollón a hátam mögött volt, megemeltem a fejem, és rányomtam a szám Nestoréra. A smároló párok nem túl nagy látványosság egy ilyen buliban, így talán ez a legtermészetesebb dolog, amit tehettünk. Nem igaz?

A halál fiát nem kellett kétszer kérni, noszogatni sem. A tenyere az arcom oldalára simult, úgy húzott közelebb magához. Ajka vadul csapott le az enyémre. Nem terveztem ennyire hevesre ezt az egészet, de kutató nyelve magabiztosan kért bebocsátást, így hagytam magam elveszni a pillanat mámorában.

Ijesztő tűz hatolt az alhasamba. Azon tűnődtem, mialatt Nestor feltérképezte a számat, hogy megdöbbentően élvezem, ahogy az erős teste az enyémnek feszül, míg a nyelve összegabalyodik a sajátommal. Olyan meghatározhatatlan érzést keltett bennem, mintha ez lenne a helyes. Helyes, hogy a puha ajka sebes táncot lejt az enyémmel. Braynél sosem tapasztaltam hasonlót. Hogy lehetséges ez? Miért vált ki belőlem Nestor csókja ennyire erős késztetést a folytatásra?

A gondolat megrémisztett, így lassan elszakadtam tőle.

– Ne! Még! – mormolta, és a nyelve végigsiklott az alsó ajkamon. Halk sóhaj szakadt fel belőlem. A francba!

A pulzusom a fülemben dobolt, a szívem ki akart törni a bordáim közül. Esküdni mertem volna, elnyomta a zene ütemét. Megszűnt a külvilág, amikor belenéztem a csillogó ezüstös sötétségbe. Egyszerűen elragadott, beszippantott.

A következő percben ismét összegabalyodott a szánk. Nestor egyik keze az arcom cirógatta, a másik a derekam szorította. Nyakába fontam a karom, a tarkójánál fogva szorítottam. A selymes, sötét szálak közé szaladtak az ujjaim.

Istenek! Ez csodálatos!

Beleharapott az ajkamba. Az illata és ízének kavalkádjától már tüzelt az egész testem. Hálát adtam, amiért nyilvános helyen voltunk, mert annyira elragadott a hév, hogy képes lettem volna eldobni az összes ruhám, és bármit megadni neki, amit szeretne.

Az istenekre! Megőrültem.

Ezúttal Nestor szakította meg a csókot. A pillantása a hátam mögé esett, majd felsóhajtott.

– Elment.

– Kicsoda? – Teljes testben megmerevedtem Apollón hangjára, ami Nestor háta mögött csendült fel. – Eirini, nem megmondtam, hogy ne gyere ide? Azt hitted, ha felveszed ennek az emberi... Te! – Megfogta Nestor vállát, és egyenesen az arcába bámult. – Te nem vagy ember.

Úgy éreztem, forrásban lévő vízzel öntöttek nyakon. Nekem végem. Nestornak is vége. Egyáltalán miből jött rá? Mondjuk oké, tényleg nem fest átlagos srácnak...

– Sokkal emberibb vagyok, mint ti – felelte szárazon Nestor. Apollón felvonta a szemöldökét, és rám vezette a pillantását.

– Hol a csalfa emberke?

– Kidobtam a francba! – vágtam rá határozottan, miközben leemeltem a kapucnit a fejemről. Nincs értelme tovább bujkálni.

– Remek! – biccentett, majd Nestorra nézett. – Hasonlítasz az apádra. – Ezzel hátat fordított.

– Várj! Nem rángatsz haza? – kiáltottam utána. A válla fölött lesett hátra.

– Nem. Mindenkinek meg kell vívnia a saját csatáit, Eirini. Tréfásabb a sors, mint gondolnánk, a jövő pedig néha kiszámíthatatlan homály. Amikor szükség lesz rám, ott leszek, de most nincs.

Apollón folytatta az útját, és eltűnt az emberseregben.

– Ez az ő nyelvén azt jelenti, hogy szarik az egészre? – kérdezte homlokráncolva Nestor.

Megvontam a vállam.

– Azt hiszem.

○•○•○

Sziasztok! 

Boldog 2025-öt mindenkinek! Eirini és Nestor velünk tartanak idén is.

A következő rész tartalmából:

- Nestor

- szárnyas Nestor

- szexi Nestor

- félmeztelen Nestor

- hülyeségeket beszélő Nestor és egy sértődött csaj, aki állítólag a béke istennője

Hát, azt hiszem, egyelőre ennyi. :D