Megszólalt a csengő. Sebtében eldobtam a kezemben tartott mobilom, és futólépésben rohantam, hogy én érhessek előbb Zinonhoz. Apa elkerekedett szemmel lesett ki a konyhából, de nem foglalkoztam vele. A zoknimon csúszva érkeztem az ajtóhoz, ezzel megelőzve anyát, aki a nappaliból indult.

– Az istenekre, Eirini! – mérgelődött apa. – Nem fogjuk megebédelni a barátod.

– Ez biztos? – mértem végig őket hunyorogva, mire anya nagy levegőt vett, aztán az ajtó felé bökött.

Nem lepett meg a feszültség. Az annál jobban, hogy tegnap nem jöttek utánam. Ma reggel nyolc körül ébresztett apa, és lekenyerezett néhány csokiöntetes palacsintával, miután közölte, hogy nem titkolnának el előlem egy ilyen horderejű dolgot. Ráadásul kiderült, hogy Elsie, a nagynéném feladata problémásabb, mint előre gondolták. Azt mondta, tudjuk le a félisten barátom, utána pedig elmesélik, mi a helyzet a húgával. Nem tiltakoztam, tudomásul vettem, és még bocsánatot is kértem a lobbanékony viselkedésem miatt.

Sóhajtva tártam szélesre az ajtót. A víz fél másodperc alatt vert le. Az átkozott szívem eszelős tempóra kapcsolt. Szóhoz sem jutottam Nestor képe láttán.

Összeszorított szájjal bámult rám. Egyáltalán nem értettem, mit keres itt Zinon helyett, mikor egyértelműen kijelentette, hogy a napot az apjával tölti. Ennek semmi értelme, hacsak nem jött valami közbe az öccsének vagy barátjának. A rohadt életbe! Nagyon reméltem, hogy képes magyarázattal szolgálni a helyzetre, és kicseszett felkészülten érkezett. Vagy csak mazochista hajlamai vannak, és arra vágyik, hogy jól tökön rúgjam? Mert szívesen megtenném. Attól tartottam, tetszene neki, ha erőszakosan nekirontanék.

Kedves mosolyt varázsoltam az arcomra, majd odébb léptem.

– Anya, apa – kezdtem a tőlem telhető legnyugodtabb hangnemben – ő itt Zinon.

Nestor bátran csatlakozott hozzánk. Nem mintha bármiféle félelemre számítottam volna tőle. Az apám felé nyújtotta a kezét, bemutatkozott neki, majd anya felé fordult. Megdöbbentő nyugodtság áradt belőle. Még akkor is elkápráztató mosoly ült az ajkán, amikor anya beinvitálta a nappaliba.

Elképesztően kínosan éreztem magam a piros pöttyös zoknimban, de azért tettetett magabiztossággal lehuppantam az egyetlen szabad bőrfotelba, míg Nestort anyu a kanapéra terelte.

Apa leereszkedett az ülőhelyem karfájára, míg anya közvetlen Nestor mellett foglalt helyet.

– Tehát félisten vagy – kezdett bele apa. – Kitől származol?

– Thanatosz az apám – jelentette ki, mire élesen az ajkamba fájtam a fogam. Néhány másodpercig kínos csend állt be. Azon sem csodálkoznék, ha mindenki az én szívem erős lüktetését hallgatná. Félő volt, lassan kiugrik belőlem.

– Thanatosz? – Apa rám pillantott. – Akkor ezért kérdezősködtél a múltkor?

– Aha – bólintottam. – Az anyja meg ember. Nyilván.

Nestorral egy pillanat erejéig összeért a tekintetünk, de kénytelen volt anya felé fordítani.

– Nem is sejtettem, hogy Thanatosznak ekkora fia van. Hány éves vagy, Zinon? – Futólag megérintette a karját. Megfagytam. A francba! A rohadt életbe, de tényleg!

– Tizenkilenc.

– És honnan tudsz az elszabadult titánokról? Esetleg tartod az édesapáddal a kapcsolatot? – vette át a szót apa.

Kifújtam a levegőt. Nem érzékeltem, hogy gyanakodnának, de tudtam, anya már tisztában van Nestor érzéseivel.

– Tőle, igen – felelte Nestor. – Bocsánat, ha felkavartam ezzel a nyugodt mindennapokat. Nem állt szándékomban, de eltitkolni sem. Gondoltam, fontos tudnia róla az istenségeknek.

– Jó meglátás. – Anya felkelt, és elindult a nappali kijárata felé. – Maddox, egy szóra!

Összeszorítottam a fogam. Úgy éreztem, az lenne a legjobb, ha itt és most a Tartaroszba vetnének. Mondjuk a pipacsmezőre, mert az tetszett.

Apa ruganyos mozdulatokkal követte az anyám, így kettesben maradtunk Nestorral.

– Mégis mit művelsz? – tátogtam felé erősen artikulálva.

– Később, drága – felelte suttogva, miközben megigazgatta az ingének ujját. Okos döntés, így nem látszik a theïkósa. – Nyugi! Kézben tartom az ügyet! Eddig jól csináltam, nem?

– Nem! – mutattam ingerülten a szoba kijárata felé. – Mivel anya valamit észrevett! Hol van Zinon?

– Dolga akadt. – Felém hajolva suttogott. Ezzel egy időben a szüleim beléptek a nappaliba.

– Ez jó! – nevettem fel, mintha az imént életem legjobb poénját hallottam volna. – Szerintem is olyan az a tanár, mint egy kacsacsőrű emlős!

Nestor vette a lapot.

– Én megmondtam! – vigyorgott rám szélesen.

– Bocsánat – ült vissza anya Nestor mellé. Felé fordult, és elmosolyodott. – Örülünk, hogy megismerhettünk, viszont rövidre kell fognunk a találkozót.

– Közbejött valami – nézett felém apa. – Az előbb írt Elsie, épp, mikor Zinon megérkezett.

– Akkor menjetek! – ugrottam talpra. – Aztán mondjátok el, mi van!

– Mindenképpen! – Apa mellém lépett, és röviden magához ölelt. Miután elengedett, Nestor felé fordult. – Akkor ezek szerint nálad nem működik a Tartaroszba vetés, igaz? Mit fogok tenni, ha megbántod a lányom?

– Egek, apa! – löktem meg a karját. – Miért beszélsz ilyeneket?!

– Maddox! – rázta a fejét anya. – Ne legyél képmutató! Inkább menjünk!

– Azért szemmel tartalak – jegyezte meg apa Nestort figyelve, majd anyuhoz fordult. – Most már mehetünk!

Kifújtam a levegőt, amikor kézen fogták egymást, és végre helyet változtattak. Összevont szemöldökkel rogytam vissza a fotelba.

– Ez simán ment! – hozta fel Nestor. – Látod, drága? Remekül! Bármit is látott az anyád, nem keltett benne mégsem gyanút.

Grimaszolva forgattam a szemem.

– Csodálatos vagy! Hol van Zinon?

– Talán nem örülsz nekem? – Az ezüst pöttyök játékosan táncoltak sötét íriszében.

– Nem! Seggfej! Bármi rosszul sülhetett volna el, és akkor megnézhetted volna magad! Ha rájönnek, hogy ki az anyád... – Mély levegőt vettem. – Az gáz lesz. Ki fognak akadni, engem meg bezárnak egy toronyba, nehogy elfújjon az első szellő.

– Szerintem túlreagálod – vonta meg a vállát, aztán megtámaszkodott a térdén, és előrehajolt. – Zinon utánajár a titánok ügyének. Az apám utasította rá, így semmiképpen sem tudott volna eljönni. Tegnap tudtam meg, miután beszélgettünk. Arra is rájöttem később, hogy nem vagy a bűnös nyalakodás híve. Egészen elkeseredtem.

– Nem érdekelnek a szexuális utalásaid! – förmedtem rá. – Az apám közölte veled, hogy figyelni fog! Tudod, mit jelent ez? Hogy naphosszat azzal fog foglalkozni, benne talál-e a jövőmben!

Elvigyorodott. Szélesen.

– Nem fog. – Összeszorítottam a szám a magabiztos válaszára. Megfoghatatlan érzés körvonalazódott a mellkasomban. Csalódottság. Francba! Tagadhatatlanul nagyobb hatással volt rám az a csók, mint bevallottam magamnak, tekintve, hogy az éjszaka nagy részét azzal töltöttem, hogy azon agyaltam. Selymes ajkának érintése ott táncolt a gondolataim peremén, forróságot hagyva a bőrömön. Az az átkozott csók... Nem is szabadott volna megtörténnie! Kettőnkben nincs semmi közös – leszámítva, hogy mindketten istenek öléből születtünk. Sőt! Nestor az ellenségem. A családom ellensége. A probléma csak az, hogy nem érdekel, mert amit eddig láttam belőle, egyáltalán nem egy vérszomjas szörnyeteget festett le előttem. Igaz, egyszer kihasznált, de nem bírtam rá neheztelni. Emiatt biztos nem. Egy számára fontos személy megmentésének érdekében tette, és amilyen önző vagyok, biztosan ugyanígy cselekednék, ha bármelyik családtagomról lenne szó. Bármit elkövetnék a biztonságuk vagy életük érdekében.

Rose mama jutott eszembe, mire a mellkasom összeszorult. Lehajtottam a fejem. A pillantásom az idióta pöttyös zoknimra esett. Őt már nem kaphatom vissza, de legalább tudom, jó helyen van és boldog.

– Idővel elhalványul a fájdalom – mosolygott rám Nestor, az ezüst pettyek ismét felragyogtak. – A nagymamád jó helyen van.

Viszonoztam a mosolyt.

– Nem szörnyű érezni mások gyászát?

– Olyan, mint a szél: néha erősen, néha gyengén érkezik. Olykor pusztító, de többnyire megtanultam kizárni. Felfogás kérdése. A halál nem mindig rossz, sokaknak felszabadító.

Megérintettek a szavai. Egészen megfeledkeztem róla, kivel ülök szemben.

– És az öngyilkosok? Velük szerinted mi a helyzet?

Nestor elgondolkodva pislogott rám, majd szólásra nyitotta a száját:

– Gondold el azt a tudatállapotot, amikor már csak egy kiutat látsz az életből. Azt a mérhetetlen fájdalmat, mikor már csak a megkönnyebbülésre vágysz. Nyugalomra, békére. Talán ezt a részét te jobban érted nálam. Mindenki a saját életének ura, jobb esetben. Az ő döntésük, így a lelkük ugyanúgy békére lelhet. Persze remélem, ezek a fáradt lelkek segítségre lelnek. Ha nem az életben, legalább a haláluk után boldogok lehetnek. Összetettebb ez az egész, mint hinnénk. Nincs jogunk ítélkezni más élete felett, ahogy mások felett sem.

– Pedig az istenek szeretnek ítélkezni.

– Azok a vén farkak? Igen! Az tuti! De az apám megtanította, mennyit számít egy lélek, egy élet. Vicces ezt hallani, miután azért küldött a közeledbe az anyám, hogy megöljelek, nem?

– Nem öltél meg – világítottam á. Talán fél napig hittem, hogy talán megpróbálja, ám sosem tűnt logikusnak. Rengetegszer nyílt már rá lehetősége, mégsem tette. Ez jelent valamit.

– Sosem öltem meg senkit, drága. Sosem állt szándékomban bántani téged, de bevallom, volt valami izgalmas abban, hogy megfigyelhetek valakit, aki olyan, mint én. Sosem akartam a közeledbe kerülni, aztán odajöttél hozzám. – Felnevetett, majd beletúrt a sötét hajába. – Nem bánom, Rini. Egy részem meg szertetett volna ismerni. Azután meg főleg, hogy olyan elragadóan kínáltál sült krumplival.

Elragadóan? Felvontam a szemöldököm.

– Ezt jó tudni – kuncogtam fel. – Kedves tőled, hogy nem zártál a Tartaroszba sem meg ehhez hasonló finomságok.

Az ezüst pöttyök elsötétedtek.

– Nem tennék ilyet.

Nem tudtam, mit felelhetnék, helyette ismét a rohadt gyerekes zoknim szuggeráltam. Itt ültem előtte melegítőnadrágban, egy nálam háromszor nagyobb pólóban, amit az apámtól csentem el még kislánykoromban, míg ő fekete ingben feszült előttem, hozzá passzoló elegánsabb szabású nadrággal. Legalább megfésülködtem. Kínosan éreztem magam, előtte különösen. Zinon más lett volna, és ez valahol belül megrémített.

– Nem az apáddal kéne ma lenned? – kérdeztem, amint beugrott.

– De – dőlt hátra, és kinyújtotta hosszú lábát. – Majd hétvégén vele tartok, úgyis péntek van. A segítségem kérted, csak így tudtam megoldani.

– Köszönöm, hogy eljöttél!

Végtére, eddig nem torkollott katasztrófába a látogatása.

– Mit szólnál hozzá, ha csinálnánk valamit? – Huncut fény csillant a szemében. – Például...

– Nem lesz semmiféle nyalakodás!

Lebiggyesztette az ajkát.

– Kár érte – jelentette ki, miközben felállt. – Mihez lenne kedved, drága? Van egy egész napom! Akár tölthetnénk együtt.

Bármennyire kellemetlen bevallani, de kicsit sem voltam ellenére. A kezdeti meglepettségem és haragom elszállt a szüleim távozásával, így felemelkedtem, és töprengve az emelet felé indultam.

– Először is: átöltözök!

– Segítsek benne?

– Kedves tőled, de menni fog egyedül is! Itt várj meg! – adtam ki az utasítást, még egy megrovó pillantásban is részesítettem. Mikor változott meg ennyire a kapcsolatunk? A csók...

Összefonta a karját.

– Biztos vagy benne? Még mindig áll a nyalakodás lehetősége.

– Nestor! Az istenekre! Mi bajod van neked?

Halk nevetés buggyant ki belőle.

– Semmi! Bocsánat, mostantól tartom magam a szabályokhoz! Valóban nem vagyunk az iskolában, úgyhogy öltözz csak át, Rini! Addig itt leszek, és megnézem a boldog, családi fotóitokat, amiket a konyha melletti folyosón láttam.

– Helyes! – morrantam rá. – Ne lopd el őket, anya mérges lesz! Sírás lesz a vége.

– Sírás?

– Sírás.

– Nem értelek.

– Anya képes megsiratni az embereket az érzelmeik befolyásolásával. A képessége elég sokrétű, bármilyen érzelmet rád tud erőltetni. Szerintem nem akarsz bőgni.

Nestor megrázta a fejét. Hitetlenkedést láttam az arcán.

– Nem. Valóban nem. De most nincs itt az anyukád, és ha tovább fenyegetőzöl vele, véletlenül kedvet kapok elrablósdit játszani.

– Hű, de megijesztettél, halál! Tessék, itt vagyok! Rabolj el, Nestor! – dramatizáltam, mire a képén sunyi mosoly jelent meg. Ekkor már sejtettem, baj lesz.

Hirtelen termett mögöttem. Meleg tenyere a csípőm köré kulcsolódott, kemény mellkasához húzott. Forró lehelete a fülem ívét súrolta. Megborzongtam. A szívem vágtába kezdett. Automatikusan ragadtam meg a csuklóját, amit az alhasamon pihentetett.

– Nagyon csípős a nyelved, drága. Vigyázz mit kívánsz! Úgy döntöttem, mégiscsak bebörtönözlek a Tartaroszba – búgta, majd egyszerűen elteleportált velem.

○•○•○

Kicsit megkésve, de meghoztam az új részt.