Mia izgatottan ült egy asztalnál az egyetemi kávézóba. Komoly tervekkel készült, ugyanis lassan két hete találkozgatott egy irtó helyes sráccal, akinek ébenfekete, selymes tincsei, kerek, pirospozsgás babaarca, vastag, csókolni való szája, és vadító, sötét szemei voltak. Ez a fiú sport tagozatos volt, akárcsak ő. Épp ezért, testét szépen kidolgozott izomzat fedte, és az ártatlan tekintetű lánynak, minden vágya  volt ezen az izomzaton futtatni kezét. Mivel ez a félisten, eddig nem lépett, Mia úgy döntött, ő fordítja komolyabbra a dolgokat. Elszánt tekintettel bámulta az előtte gőzölgő forrócsokit.

- Ó ne haragudj. Mindig ezt kéred, gondoltam megleplek, de ha nem... - mondta zavartan mosolyogva Park Jimin, a vágyának tárgya. 

- Még a mosolyod is imádni való. - sóhajtotta vágyakozva, miközben a fekete hajú helyet foglalt mellette. Kezét, a fiú forrócsokis poharán pihenő kezére tette. Jimin nem húzta el, csak mosolyogva leült.

- A tiéd se kutya! Fogadok minden srácot megkapsz. - kuncogta másik kezével hátra simítva haját.

- Akit akarok, őt pont nem... - kezdett bele a lány. Ekkor azonban egy idegen lépett az asztalukhoz, és kezét Jimin izmos vállára tette.

- Minie! Csak nem a barátnőd? Megkomolyodtál, vagy mi? - kérdezte a  betolakodó gúnyos mosollyal.

- Sungwoon. Ő itt Mia. A barátom, egyenlőre... és igen, megkomolyodtam. - válaszolta határozottan, lelökve válláról a bizalmaskodó kezet.

- Pedig olyan pletykák keringtek, hogy összeugrasztottad a két jó barátot. - Jimin alig bírta visszafogni a mosolyát.

- Én is hallottam, de nincs közöm hozzá. - kortyolt kávéjába. Mia érdeklődve hallgatta az újságszerkesztőt.

- Kikről van szó? - dőlt előrébb izgatottságában.

- Jungkookról és Taehyungról. Pár napja látták őket együtt bulizni Jiminnel. Állítólag mind a ketten fűzték őt. Sajnos ennél többet nem tudtam kideríteni. Aztán azóta az egész harmadik emelet tőlük hangos. Folyton veszekednek, és tegnap volt a csúcspont! - dőlt előrébb. Az újságíró szemei, csak úgy csillogtak beszédközben. - Képzeld összeverekedtek az egyetemi clubban. Még egy fotót is sikerült beszereznem. - lengette meg  a  kezében a telefont. - Jimin, ha nem húzol bele letaszítanak a trónról. Úgy nézem kénytelen leszek új rossz fiút hirdetni.- kuncogta, miközben gyorsan készített pár képet a párocskáról.

- Hé! - kiáltott fel idegesen Mia. - Ezt nem teheted. Jimin szólj rá!

- Sungwoon. Mire kellenek a képek? - fordult egész testével a férfi felé. Ahogy tekintetük találkozott, egy pillanatra a diákelnök elpirult, az újságíró szíve pedig zakatolni kezdett.

- Gondoltam írok egy utolsó cikket rólatok, a választás előtt. Végül is pár nap ,és lehet, hogy leváltanak. - dugta zsebre a telefonját.

- Rendben, de mielőtt megjelenik látni szeretném. - intett Jimin, és se szó, se beszéd elhagyta a kávézót. Léptei lassúak, és megfontoltak voltak. Zsebre dugott kézzel, és mélyen a gondolataiba feledkezve ment a nyugalma szigetére, az edzőterembe. Meg se hallotta, ahogy egy vékony hang a nevét kiáltozza. 

- Jimin! - ugrott elé lihegve Mia. Sötét tincsei homlokára tapadtak, és ajkai kipirultak a hideg miatt. A fiú alaposan végig mérte a lányt, és rájött, hogy semmi kedvére valót nem talál benne. Túl vékony volt, túl kecses, túl nőies. Szinte elveszett a karjában, pedig inkább vágyott ő elveszni valaki karjaiban. Idegesen túrt sötét hajába, és az égre emelte a tekintetét. Zavarta, hogy a lány szája be sem áll, és könyörgő barna szemekkel néz rá. 

- Elég! Mia figyelj, én tényleg csak a barátod vagyok. - szakította meg a szerelmi vallomást, ami annyira hidegen hagyta, hogy semmit nem hallott belőle. - Próbáltam semmilyen félreérthető jelet sem küldeni feléd.

- De én azt hittem... - döbbent le a lány.

- Mia... Gondolom sok pletykát hallottál már rólam. - mosolyodott el csábosan a fekete hajú. - Olyan srácnak tűnök, aki eddig még nem próbált volna legalább megcsókolni, ha akarna téged?

- Én...

- Segítek! Már rég alattam nyögnél, ha erre vágynék. Ne érts félre, nagyon szép kislány vagy. - tette a rázkódó vállakra kezét. - De én a barátod szerettem volna lenni. - Jimin látta, hogy a lány összetörik, így taktikát váltott. - Mindig ez van. Az én hibám az egész. - sóhajtotta, és hangja tele volt hamis fájdalommal. - Minden lány félreért, és utána meggyűlöl. - teltek meg szemei hamis könnyekkel. Mia döbbenten nézte az előtte álló fiút. - Miért nem akarnak velem barátkozni a lányok? Pedig annyira szükségem lenne egy jó barátra.... - takarta el az arcát. Mia könnyei elapadtak, és a fájdalom helyett bűntudatot érzett.

- Kérlek ne haragudj, az én hibám. Legyünk csak barátok, jó? - ölelte meg szorosan. Jimin elmosolyodott, és viszonozta a lány ölelését. Nem véletlen hívták rossz fiúnak. Velejéig romlott volt. Legalább is eddig azt hitte magáról. De amióta hallott Jungkook és Tae felől, máson se járt az esze.

- Köszönöm. - tolta el a lányt. - Azért rohantam el, mert beszélnem kell a srácokkal. Ugye megérted? - kérdezte, szemeit a lány tekintetébe mélyesztve, aki rögtön el is pirult, majd bólintott. Jimin gyorsan kikerülte, és szinte rohant, most már a kollégium felé. Ahogy a nagy előtérbe ért, nem is próbálkozott a csiga lassú, öreg lift hívásával, inkább a megszámlálhatatlan, kőlépcsők felé vette az irányt, és kettesével lépkedett rajtuk. Jó kondiban volt, de kissé ő is kimelegedett, mire a harmadik emeletre ért. A hosszú keskeny folyosó most kevésbé tűnt ismerősnek, pedig ő is itt lakott. Mégis a szíve úgy zakatolt, ahogy megközelítette a 316-es szobát, mintha idegen földre lépett volna. Tétovázva állt meg az ajtó előtt. Fogalma se volt mit akar, csak azt tudta, hogy helyre kell hoznia, mert... Igazából, még az se tudta miért akarta helyrehozni, de úgy feszítette a mellkasát a bűntudat, hogy bármire képes lett volna, hogy elmulassza. Így halkan, és bizonytalanul bekopogott. Csak pillanatok teltek el, de már érezte is, hogy legszívesebben láthatatlanná válna. Az ajtó kinyílt és egy kócos, kék-zöld foltos szépfiú jelent meg mögötte.

- Mi van már? - kérdezte szemeit dörzsölve. - JIMIN!? - lepődött meg. Amúgy is nagy, meleg, barna szemei kitágultak.

- Kook, én... beszélnem kell veled. - lökte beljebb az izmos testet, ami engedelmesen eresztette őt a sötét, rendetlen szobába. - Én hatalmas hibát követtem el...

- Ha most azzal jössz, hogy lefeküdtél rögtön utána Taehyunggal, akkor ne fáradj. Tudok róla. - dobta le magát a kanapéjára. Jimin még soha nem volt a másik szobájába. Ez az övével ellentétben egy egyszemélyes szoba volt. Nem sokban különbözött az övétől. Csak annyiban, hogy Hosoek ágya helyén, egy vörös bársonykanapé díszelgett.

- Nem ezért jöttem... - tette karba a kezét Jimin. - Valami sokkal mocskosabb dolgot kell elmondanom. - ráncolta szemöldökét komolyan. Jungkook előre dőlt, és meglepetten mérte végig az előtte álló tökéletes férfit.

- Hallgatlak.

- Én kértem meg Sungwoont, hogy írja meg azt a lejárató cikket rólad. Muszáj volt bebiztosítanom magam. Mióta itt vagyok, én vagyok a sporttagozat diákelnöke, és nagyon szeretek az lenni. Ennek köszönhetően ismertem meg Namjoont, Yoongit, és Jint. Akik a legjobb barátaim, és ez az elnökösködés, a legjobb dolog, ami történhetett velem.

- Ezt eddig is tudtam.

- De te elakartad venni tőlem. - támaszkodott az asztalnak Jimin. Tekintetét a kinti csodásan ragyogó égboltra emelte. Képtelen volt ezután a másikra nézni. - Ezért bosszút fogadtam. Feltűnt, hogy Tae nagyon fontos neked. - összepréselte ajkait. Látszott rajta, hogy nagyon nehezére esik folytatni. - Azt terveztem, hogy amíg te egyre rosszabb oldaladat mutatod meg, addig én egyre jobbat. Elcsábítom tőled Taehyungot, és ráveszem, hogy ne barátkozzon többet veled. A külvilágnak pedig, azt mutatom, hogy megkomolyodtam, és megbízható lettem. - tartott egy kis szünetet, hátha Kook közbe szólna, de a férfi csak őt bámulva hallgatott. - Kisebb akadályba ütköztem, mert nem igazán tudtam ellenállni neked. Olyan vagy nekem, mint vaspornak a mágnes. - keserűen felnevetett, ahogy arra gondolt, hogy nyilván most is ezért van itt. - Tae se könnyítette meg a dolgom. Olyan érzéseket váltott ki belőlem, amit egy bosszú alatt az ember nem szabadna érezzen.

- Beleszerettél? - szólalt meg most először a zenész.

- Nem. Ez valami más. Nem tudom mi... - hessegette el a gondolatot. - Na, mindegy. Mivel úgy tűnt a tervem első fele nem sikerült. Inkább arra kezdtem koncentrálni, hogy magamat jobb színben tüntessem fel. Aztán ma találkoztam Sungwoonnal. Aki mondta, hogy te és Tae összeverekedtetek, és csinált rólam egy képet Miával is. Akkor döbbentem rá, hogy tervem, habár azt hittem félre siklott valójában...

- Remekül működött. - zárta le Jungkook, és merev mozgással felállt, majd egészen közel sétált Jiminhez. - Tűnj el a szemem elől! - sziszegte a másik arcába. A diákelnöknek nem is kellett több. Lehajtott fejjel távozott a szobából. Az ajtó hangosan csapódott be utána, jelezve, hogy többé nemkívánatos személy. A folyosó most hidegebbnek tűnt, mint jövetelekor, és a mellkasába szorító fájdalmas bűntudat se szűnt meg, ahogy remélte, így telefonjáért nyúlt. A fülsértő csengés egyre erősödő szívdobogást okozott neki.

- Jiminie! - csilingelt Tae hangja, amitől gyomra rándult egyet. - De jó, hogy hívsz!

- Tae! Találkoznunk kell! - az ő hangja sokkal feszültebb volt olyan érzésektől, amiket eddig még nem ismert. 

A kávézóhoz vezető út sokkal hosszabbnak tűnt, mint azelőtt, mielőtt beszélt volna Jungkookkal. Ahogy a kirakat ablakán benézett tudta, hogy elkésett. Tae ökölbe szorult kézzel ült, a telefont füléhez szorítva ráncolta a szemöldökét. Látszott rajta, hogy majd szétveti az ideg. Jimin tudta, hogy a vonal túlsó végén egy sötétbarna hajú félisten, épp az ő bűneit sorolja fel. Sóhajtva lökte be a kávézó ajtaját. Még jól emlékezett, hogy Tae milyen hirtelen haragú, épp ezért próbált nyugalmat erőltetni magára, hátha a másik akkor kegyesebb lesz vele.

- Tae... - szólalt meg rekedtes hangon. Mintha lassított felvételre állították volna a világot. Tae megfordult, és ahogy tekintetük találkozott felállt, majd pólóját megragadva rángatta ki a bűnöst. Egész a parkig meg sem állt vele, ott erővel egy fának lökte a fekete hajút.

- Komolyan? Neked ennyire nem számítanak mások érzései? Hogy csak, így játszol? - üvöltötte idegesen. Jimin hatalmas gombócot érzett a torkában, amit sokadik nyelés után tudott csak enyhíteni. 

- Én, épp azért....

- Nem érdekel! - ütött a fatörzsbe öklével. - Bármit mondanál, csak enyhítene a bűntudatodon, és én azt akarom, hogy szenvedj Park! Soha nem bocsájtom meg neked, hogy tönkre próbáltad tenni a barátságom Jungkookkal! Csak édesem, te kevés vagy ahhoz! - engedte el a fekete hajút. - Remélem megnyered azt a szaros választást, pöcs. - hagyta ott a remegő Jimint, aki szinte rögtön a földre is rogyott. Szíve hevesen vert, szeme égett a benne dúló rengeteg érzelemtől. Remegő kézzel húzta elő a telefonját, és gondolkodás nélkül hívta az ő őrangyalát. - Jin...- hangja fáradt, és élettelen volt.

- Jimin. Mi az? Jól vagy? - érkezett a feszült válasz.

- Nem... én azt hiszem, mindent elcsesztem, hyung.