Sosem jártam olyan házibuliban ahol isznak és isten tudja miket művelnek. Sőt, soha egy hàzibuliban sem voltam. Sosem hívtak. Na jó ez így nem teljesen igaz mert egyszer voltam és ott csúnyán kitoltak velem. Hogy mi volt az a dolog az lényegtelen, csak legyen elég annyi, hogy azóta nem megyek ha az eszükbe jut hívni. Egyrészt mert az osztàlyom igazán elmebetegekből áll, nem mind de nem is ez a lényeg. Másrészt meg mert az osztályom eredetileg nem is az enyém. Engem úgy tettek át ezekhez az elmebetegekhez. A tanárok szerint, hogy hátha példát vesznek rólam. Na persze. Ez volt az év vicce. Persze nem egymagam kerültem át, de azóta a többiek hol jobban hol kevésbé de olyanok lettek mint az elmebetegek. Így aztán mondhatni magamra maradtam.
Most is testnevelèsen szenvedünk és a majmok szekàlnak egy szemüveges fiút. Nem bírtam nézni, hogy bántják ahogy azt se hogy senki nem menti meg.
Hát én vettem a fáradtságot és odamentem megvèdeni. Először kinevettek, aztán szòvàltàsba keveredtünk, végül aztán egy ismételt csúnya szónál behùztam egyet az illetőnek. Csak kicsit megtàntorodott az illető, nekem viszont reccsent a kezem. Fàjdalmamban fel is ordìtottam.
A tanár vette a fáradtságot, megjelent és azonnal jelenetet is rendezett. A szemüveges fiú mentett meg mindenkit. Pedig volt aki nem érdemelte volna meg. Azt mondta ugyanis, hogy épp labdàztunk és én a kezemre estem. Helyeseltem is, a többiek meg szintén.
A tanár engem rögtön az orvosiba küldött a szemüveges fiúval együtt. Az orvos csak rá nézett kezemre és máris írt egy papírt és küldött a kórházba. Ahol aztán rövid vizsgàlat után közölték, hogy eltört a kezem. Kaptam is egy csinos gipszet, meg néhány receptet és haza küldtek.
Persze én a suliba mentem vissza. Elvégre oda kellett adnom ami papírt adtak a kórházban, meg igazság szerint haza sem akartam menni. Úgyis egyedül lettem volna mint mindig. Így meg legalább, ha néhány idióta közt is, de nem egyedül töltöm a napot. Még aztán jobb ha nem maradok ki egy napot sem.
Elsőkènt a tornaterem öltözőjèbe mentem cuccomèrt. Szerencsèmre minden ott volt. Bár biztos a tanárnak köszönhetően. Szenvedve ugyan, de àtöltöztem. Aztán néztem meg milyen órára jutok még be. Egy volt az pedig a történelem. A tornaterem öltözőjèből így az adott terem felè indultam el. Az órák tartottak még közben. Kb félúton jártam mikor kicsengettek.
Mondanom sem kell nem örültem neki. Annak viszont igen, hogy az a szemüveges srác, Youngjae a neve, a nevem kiàltva rohant felém majd ... nos fékezett le lehet előttem és nézett úgy begipszelt kezemre mintha csak lyukat akarna égetni belé.
- Öhm... nagyon fáj?
- Most màr nem. - mosolyogtam rá kedvesen - Nem piszkàltak azóta?
- Hát.. Nem, nem igazán. - sejtettem, hogy nem mond igazat, de nem toltam le érte.
- Youngjae, legyünk barátok. - nyújtottam felé èp kezem - Ígérem én sose foglak bàntani téged. - nem fogadta el kezem, helyette inkább megölelt jó szorosan. Persze amilyen hirtelen ölelt meg olyan hirtelen engedett is el.
- Ne haragudj. - pirult picit el.
- Vehetem igennek az ölelèsed?
- Igen. - mondta és bólintott is.
- Menjünk akkor. Történelem lesz. Azt szeretem, nem akarom lekèsni. - megigazìtottam vàllamon táskám.
- Én is. - mosolyodott el. Cuki volt. - Van egy közös dolog bennünk. De jó.
- Ezért vagyunk barátok. - mondtam s indultunk is tovább.
El haladtunk néhány felsőbbèves mellett akik furán néztek ránk. De nekünk nem ők voltak a furàk hanem inkább a tény hogy akik utunk állhattàk volna mind félre húzódtak. Furcsa volt, nagyon furcsa.
De a kitűzött célnál, a teremnèl ahol a történelem óra fog lenni, s bent sem, nem volt sokkal másabb a helyzet. Ugyanis összesúgtak mögöttünk, mutogattak is ránk. Piszok bosszantó volt.
Szerencsére ez csak a tanár megèrkezèsèig tartott.
Az óra érdekes volt. Annak ellenére is, hogy hallottam valami verèsről szóló dolgot. Reméltem nem rólam szól nem Youngjae-ròl van szó.
Tévedtem.
Amint a csengő megszòlalt néhány diák futva menekült ki a teremből. Mi is felkeltünk Youngjae-val, összepakoltunk és mentünk ki. Azonban alig jutottunk ki a teremből máris meg lettünk tàmadva. Youngjae-t a falnak szereztèk egy gyomorszàjba vàgàssal, engem is meg akartak ütni, de én gyorsabb voltam s bizony ez igazi szerecse volt. Nekiugrottam annak aki Youngjae-t ütötte meg. A lendülettől elvàgòdott, velem együtt. De eddig tartott csak gyorsasàgom. Csak egy ütést vihettem be, a következőt már én kaptam.
Kisebb verekedés alakult ki aminek néhány tanár vetett véget.
Most meg itt ülünk az igazgatònàl és hallgatjuk a szokásos szentbeszèdet. Külön kaptam én is. Akkor is, annak ellenére is, hogy elmondtam mi miatt tört ki a verekedés.
Nem néztem az időt, hogy meddig voltunk bent, de mikor végre kiengedtek nagyon megkönnyebbültem. Youngjae-n is láttam, hogy kb ugyanúgy érezhet mint én.
- Hazakìsèrjelek? - kérdeztem tőle, először megszòlalva, már az iskola udvarán sétálva, mióta elhagytuk az igazgató irodáját.
- Nem kell. - mondta kedves mosollyal arcán - Jönnek értem.
- Oh értem. - fogtam fel táskám már vàllamra - Azért várok veled míg ideér.
- Baby! - a hangra Youngjae fülig vörösödött.
- Már itt van. Szia. - mondta és futott is a kapunàl vàrakozò bőrkabàtos, cigijèt épp eldobò egyén felé.
Komolyan leesett az állam. A pasi, mert hogy az volt az a valaki, eszméletlenül jól nézett ki. S ha ez még nem lett volna elég simán szájon csókolta Youngjae-t. Ami még meglepőbb volt, hogy lepacsizott néhány felsőbbèvessel.
Erölködnöm sem kellett, hogy meg tudjam ami épp eszembe jutott az bizony igaz, mikor éppen, észrevétlenül, elsètàltam mellettük. Mégpedig hogy az az iszonyat helyes pasi szintén egy felsőbbéves.
Utam hazafelé vettem. Jobban mondva először a buszmegálló felé ahova majd jön a szokott buszom, ami majd hazavisz engem.
A buszmegállóban nem volt senki, ezért le tudtam ülni. Hideg van, de ez nem zavart meg. Az már igen mikor utánam szinte azonnal, két oldalamròl ketten-ketten, leültek mellém. Ijedtemben nyeltem egyet.
- Bazd meg de utàlok futni. - fújta ki magát az egyik. Azt hittem, hogy egymàshoz beszélnek, de kiderült, hogy nem, hogy hozzám intèztek minden szót.
- Hozzád szóltam szöszi. - bökte meg vállam egyikük.
- Igen? - ostoba egy kérdés volt tőlem tudom.
- Igen. - ingerült volt az a làthatòan kigyùrt alak aki vàlaszolt nekem.
- Nyugi Shownu, nem ràijeszteni akarunk. - enyhén szólva betojtam tőle. De az aki nyugalomra intette ő kedvesnek tűnt. - Te pedig ne nézz úgy mint aki a kivègzèsère készül. - nekem szólt az a fiú - Velünk jössz.
- Inkább én hazamennèk. - szánalmas mennyire félek, holott nem is olyan nagyon rég még verekedésbe bonyolòdtam. Àlltam is fel, de a fiúk is.
- Nem-nem, jössz velünk. Aki Youngjae-t védi az a mi barátunk is. - megleptek megint.
A buszra ami jött felszàlltak ők is velem. Mentünk vagy hét megàllòt s aztán szàlltunk le. Jóval előbb le akartam szállni de nem hagyták.
A buszról leszàllva aztán sètàltunk kicsit, míg egy feltűnően nagy házhoz nem èrtünk. Oda csengettek be a fiúk, s aztán oda engedtek be minket.
Jelenleg igyekszem felfogni mindent. A törtèntekről, a fiùkròl meg úgy az egész napròl. Ülök mint egy szobor és csak lesek ki fejemből.
- Akkor alàìrhatom ugye? - Youngjae kedves hangja és picit piros arca térít észhez.
- Persze. - fel is húzom pulòverem s nyújtom oda neki gipszelt kezem. Ő meg egyből szèp mintákkal rajzol nekem meg odaìrja a nevét.
- De jó, én vagyok az első. - aranyos ahogy örül neki.
- Figyelj csak Youngjae, ugye jól vagy? - hiàba nem törtènt baj én féltem.
- Persze. - mosolyog és valószínűleg észreveszi hogy hogyan nézek a fiúkra - Ők barátok. Nem kell félned tőlük.
- Baby... - a fiúja jön oda hozzánk és csòkolja őt homlokon - mit csinàltok?
- Nézd. - mutatja művèt gipszemen.
- Nem rossz. - majd fogja kiveszi Youngjae kezéből a filcet és hanyagul ràfirkantja a nevét, éppen Youngjae-è mellé. Azt hittem nem hoz jobban zavarba. De igen, megtette. Füttyentett egyet a többieknek s jelezte írják csak alá ők is a gipszem. Megtettèk. Ellenkezni sem hagytak időt nekem.
- Ez cuki. - súgta Youngjae miközben ràmutatott egy alàìràsra ami mellett sok kis szivecske volt.
- Igen. - kedves dolog volt csak épp nem értettem - Figyelj Youngjae, ideje lenne hazamennem. Ne haragudj.
- Semmi baj. De akkor majd Jinyoung elvisz téged jó?
- Semmi szükség rá Youngjae. - utasìtottam el kedvessègèt - Van busz a világon, haza tudok menni. Meg amúgyis neki rád kell vigyàznia.
- Jól van. Akkor majd megkèrek mást. - nem akartam de ő csak ment.
De én is. Ám én az eloszobába. Cipőimbe csak belebùjtam. Kabàtom meg... nos segìtsèggel vettem már fel.
- Megmondtuk, hogy aki Youngjae barátja az a miénk is. - a Jooheon nevű fiú volt az, ő segített. Öltözött ő is. - Úgyhogy ha akarod ha nem most én hazakìsèrlek. - lestem mint egy hal.
- Igazán nem...
- De. - vágott közbe, aztán nyitotta is az ajtót, fogott meg és húzott magával ki. Az ajtót míg becsukta én tàvolodtam tőle. - Na gyere. - fogott meg megint a húzott egy motorig.
- Én erre nem ülök fel. - az lehetetlen Youngjae meg merte tenni a pasijàval, de én nem.
- Csak nem félsz? - nemet intettem fejemmel, de szerintem àtlàtott rajtam, mert elmosolyodott.
- Nem.
- Akkor ezt felveszed. - adott is rám egy bukósisakot, aztán felvett ő is egyet, majd felült a motorra. Sőt, hogy ne ellenkezhessek már, elvette táskám s vàllàra vette. Ismét csak nyeltem egyet, majd felültem mögé. Amint àtöleltem azonnal be is indította a motort s el is indultunk.
Egész úton úgy kapaszkodtam belé mintha csak az életem múlna rajta. Komolyan ezt is hittem. Sosem ültem motoron és nem is akartam. Ezután se akarok csak érjünk haza.
Mikor aztàn megèrkeztünk... nos, kicsit sem úgy viselkedtem ahogy kellett volna. Először is nem engedtem el Jooheon-t, másodszor meg remegtem mint valami menstruàlò csitri, harmadszor pedig szègyelltem magam és zavarban is voltam.
- Most már elengedhetsz. - kedves, már-már nevetős hangja kissé helyreràzott.
- Jó. - mondtam, de kellett még pár pillanat míg meg is tettem. Mikor aztán végre elengedtem és lemàsztam mögüle, kissé elfordulva igyekeztem levenni a bukòsisakot.
- Majd én. - gyors volt, nem hagyta nekem, levette ő rólam a bukósisakot. Le is tette a motor ülése alá. - Bocs, ha túl gyorsan mentem és megijesztettelek. Nem gondoltam bele mi van ha te is olyan leszel mint Youngjae.
- M...miért, ő milyen volt? - kérdeztem némi dadogàssal.
- Ha kapok egy kólát akkor megmondom. - nem cicòzik az biztos. Fura nekem. De én magam is.
Nem mondtam neki semmit, csak bòlintottam és elindultam ajtót nyitni. Kicsit bènàztam, de csak bejutottunk a házba. Cipőimből kibùjtam, a kabátom is vettem volna le, de nem ment egyedül. Jooheon segített. Meg is lepett. Nem értettem. Elvégre már eleget tettek értem Youngjae miatt. Ezt már nem kellett volna.
- Ne nézz szét. Nem takarítottam még ki. - mondtam ahogy az előszobàbòl a nappaliba mentünk, s onnan tovább a konyhába. De végülis mindegy mert nem sok választja el a két helységet.
- Ha nálam olyan rendetlenség lenne mint nálad akkor a padlóról is enni lehetne. - szavaibòl ítélve nála a helyzet nagyon rossz lehet.
A konyhába érve elővettem egy poharat, majd egy üveg kólát s öntöttem neki.
- Tessék. - oda is vittem neki. Megállt ugyanis a konyhaajtòban - De most már el kell mondanod Youngjae esetét.
- Oh igen, majdnem el is felejtettem. - ivott a kólábòl. Töltöttem magamnak is egy keveset s ittam is. Közben ő elmondta a dolgot. - De ne mondd el Youngjae-nak hogy tudsz róla. - bólintottam csak, hogy tőlem aztán nem tud meg semmit - Youngjae elhànyta magát. Amint leszàllt a motorról kiadta amit aznap evett. Szegényt sajnàlatam. Persze Jinyoung-ot is mert ő volt a szenvedő fél. Kapott ő is a ròkacsalàdbòl. - komolyan nem akartam de amint belefogott a dologba majdnem elmosolyodotam. De tartottam magam. Csak sajnos a végère nem ment. Kicsit ki is köptem a kólát. Jooheon persze jót mulatott rajtam, aztán meg jött és letörölgetett egy darab kèztörlővel.
- Kösz. - mondtam némileg zavartabban.
- Én is a kólát. - vissza is tért poharàhoz, felhajtotta a maradèk kòlàjàt - Na én megyek is.
- Kikìsèrlek. - ő előre ment én meg utána. Vègignèztem ahogy öltözött aztán azt is ahogy az ajtót kinyitottam. - Köszönöm, hogy elhoztàl és... - ahogy visszanézett rám meginogtam kissé érzelmeimben. Fura volt. - vigyázz az úton. Ha lehet ne menj olyan gyorsan mint ahogy engem hoztàl.
- Rendben. - elmosolyodott - Majd jelzek valahogy ha megèrkeztem. Szia.
- Szia. - néztem ahogy a motorig megy, ahogy felül, majd azt is ahogy int és elhajt. Miután visszatèrtem a lakásba nekidőltem az ajtónak és nagyot sóhajtottam.
Alig mertem elhinni a dolgot, az egész nap törtènèseit. Verekedtem! S ha ez nem lenne elég a kezem is eltörtem. Cserébe Sok barátot szereztem. Ha a szüleim itthon lennének tuti szobafogságra ítélnènek. De mert nincsenek itthon így nyugodtan emèsztgethetem a törtènteket.