Kedd.

Reggel eléggé kipihenve keltem fel, amitől egyből jó kedvem lett, és mivel eszembe jutott, hogy ma hazajön Norbi és végre érezhetem az illatát, meg lesz kit fárasszak a gondolkodásaimmal, nagyon boldoggá tett. Viszont nem sütött a nap, ami általában kissé elszomorít, mert ha nyár van akkor legyen sunshine, de ma ettől nem lettem szomorú. Így az időnek megfelelően egy hosszú, szürke márványfarmert választottam egy ujjatlan inggel és egy farmerdzsekivel, amit a piros conversemmel színesítettem meg és egy kis natúr sminkkel.

Hamar bekaptam a reggelim, fogtam az oldaltáskám és elindultam a suliba. Csengivel és Timivel mindig az utca végibe találkozunk, mivel nem egy utcában lakunk. Útközben a telefonomon babráltam az internetet kisebb, nagyobb sikerrel. Még az utcánkban mentem, majdnem ott voltam a kereszteződésnél, ahol se Timit, se Cwsengit nem láttam, amikor észrevettem, hogy Ricsi és két barátja felém közelednek, vagyis nem a suli fele tértek el. Furcsának tűnt az egész dolog, de ők tévesztették el az utcát nem én, így inkább nem foglalkoztam velük.

-Sziasztok! – köszöntem nekik.

-Szia Regina! – köszöntek vissza és elkezdtek engem bekeríteni és egy legelő előtti kerítés fele lökni. Na jó most mi a fasz legyen? A félelem teljesen átjárta a testem minden porcikáját. Nem tudtam, hogy mit akarhatnak velem és kiutat sem találtam. Próbáltam elkerülgetni őket, de nem hagyták, folyton csak olyanokat hajtogattak, hogy hova sietsz úgy, meg ne menj már el. Basszus nem tudtam mit csináljak addig közeledtek felém, és én nem találtam ki utat, ameddig el nem értem a kerítést. Na abban a pillanatban éreztem a véget. Pedig igen én vagyok a tököd nagyszájú csaj de hirtelen egy mákszemnek éreztem magam köztük és egy szó se jött ki a számon. Erőlködtem, de semmi. Miért nincs itt Norbi?

- Figyu srácok nem tudom mit akartok, de örülnék, ha hagynátok, hogy suliba menjek.

- Pff. suli, az rá ér, de ameddig te egyedül vagy, addig ki kell használni az alkalmat. – mondta Ricsi. Mi van milyen alkalmat? 

- Légyszi hagyjatok már, mert hanem kiáltok! – vettem fenyegetősre a témát, ami abszolút nem segített. Egyik fiú, aki nálunk tuti idősebb megfogta a karom és éreztem, hogy erősen megszorít. A sírás kerülgetett annyira féltem.

- Remélem, a Norbikád lekopik rólad. – nagyon féltem, mert Ricsi elkezdett felém közeledni, már a kerítést szinte leszedtem, és éreztem, hogy felém közeledve meg akar csókolni. Hát meg is tette. Rendesen lesmárolt. Kicsit váratlanul ért de valahogy el tudtam lökni magamtól. 

- Hagyjatok! – mondtam kicsit hangosabban elfordítva a fejem, hogy nehogy még egyszer át kelljen éljem az előbbi erőszakos viselkedést. Hirtelen Timi és Dávid hangját hallottam. A fiúk mind a hárman megfordultak, de én nem szökhettem, mert a srác még mindig a karomat szorította.

- Húzzatok el! 

- Hagyjátok Regit! – oh, a legjobbkor jöttek, úristen köszönöm megmenekültem. 

- Még nem végeztünk! –fenyegetett meg Ricsi. Erre a fiú elengedte a kezem, és mind a hárman elindultak a suli fele.

- Regi jól vagy? – szökött mellém először Timi.

- Igen azt hiszem, köszönöm, a legjobbkor jöttetek.

- Nincs mit és még jó, hogy a legjobbkor jöttünk.

- Regi megvagy? – érkezett mellénk Dávid is, aki eddig megfigyelésre vette, hogy a három fiú biztos a suli fele menjen és nehogy letámadják Brigit, aki már a kereszteződésnél állt.

- Aha. Menjünk. – mondtam felállva és vizsgálva a hátam, ami szerencsére nem lett nagyon mocskos, mert a kerítés viszonylag tiszta volt, csak egy kissé poros, amilyen az én hátam is lett, és megnéztem a kezem, ami eléggé piros volt és fájt is. Remélem elmúlik.

Odamentünk Csengihez, akit tudósítanunk kellett a történtekről a csók részt kihagyva.

- Szóval ezért nem köszönt Ricsi. – mondta szegény Csengi, de remélem ettől még szeretni fogja Ricsit, mert olyan álmodozó tud lenni. Viszont azt én nem szeretném, ha ilyen erőszakos barátja lenne. Az iskola 10 percre van az elágazástól, így a történetet mesélve, egy cigi társaságában a stressz levezetésére gyors léptekkel csengetésre be is értünk. Őszintén én Ricsit nem ilyennek ismertem, és nem értem, hogy ezt miért csinálta velem. De szeretném ha megváltozna, vagy vissza térne az igazi Ricsihez, akit megismertem és azt is szeretném, ha végre összejönnének Csengivel, mert egymásnak vannak teremtve. Vagyis azt hittem, de a mai tette után kételkedem...

Matekkel kezdtünk, amin szinte elaludtam, majd utána egy fizika, amin a tanárnő rikácsoló hangjától előjött egy kis napsugár, ami melegebbé tette a levegőt, és éreztem, hogy lever a víz. Nem akartam szaunába érezni magam, ezért lekaptam magamról a dzsekim, felfedve a reggeli szorítás nyomát, amit Ádám a szüneten mellénk érve egyből észrevett.

- Mi lett a karoddal?- kérdezte kapásból a szorítás nyoma fele bólintva Ádám.

- Semmi. – mondtam a legegyszerűbb választ, ami persze soha nem elég, a semmi válasz mindig azt jelzi, hogy bizony egy történet bújik a szó mögött. Ezt onnan vettem észre, hogy Ádám még mindig kérdőn nézett felém.

- Mondd el neki! – mondta Timi nemes egyszerűséggel. Végülis Ádám egyik legjobb haverom.

- Csajok én elvesztettelek, most akkor mi lett Regi kezével? – kérdezte Ádám, kissé mérgesen.

- Reggel Ricsi letámadott két sráccal és neki löktek egy kerítésnek, és az egyik fiú megszorította a kezem, miközben Ricsi meg akart csókolni. – mondtam el unottan egy szuszra. Ádám nagyon kérdőn nézett felém.

- Az a Ricsi? Csengi Ricsije? Az osztálytársunk?

- Ühüm. – bólintottam.

- Megölöm a gyereket. – indult el Ádám.

- Az nem zavar, hogy nincs itt a suliban? – tartotta vissza Csengi.

- Nem, megkeresem.

- Ádám állítsd már le magad. Nem lett semmi. – mondtam lenyugtatva Ádámot.

- Regi ez neked semmi? – fordult vissza Ádám, amire Dávid is megérkezett a büfé szinte egész kínálatával. – Jó én nem ölöm meg, de valaki más biztos megöli. – mondta Ádám Norbira célozva. – Legalább elmondtad neki?

- Nem és nem is fogom, nem muszáj ezt tudja. – válaszoltam bizonytalanul.

- Oké Regi, de biztos észreveszi, és akkor, ha nem mondod el mindenkit megölne, nem csak Ricsit.

- Jó lehet, igazad van, majd elmondom. - Ádám bólintott, miközben kért egy kicsit Dávid kínálatából és végül elvett egy kis csomag mogyorót.

- Basszus mit keres ez itt? És miért jön felénk? – kérdezte Timi, amire mind az egészen Ricsire néztünk, aki pont felénk közeledett. Nem volt elég neki a reggel, megint itt van, pedig már reméltem, hogy nem jön ma suliba.

- Nyugi elintézem! – mondta Ádám egy pár mogyorót rágva. Pfuj.

Ádám komolyan gondolta a tegnapi ígéretét, amit Norbinak mondott, hogy vigyáz rám. Pedig gondoltam, csak megnyugtatni akarja Norbit, de mégis komolyan gondolta, és ez ellen nincs mit tegyek, végül erre is valók a barátok, hogy kiálljanak egymás mellett, mindig ott legyünk, ha szükségünk van egymásra.

Amire Ádám megfordult, Ricsi pont elért hozzánk, így hallható volt a beszédjük.

- Mi van te, nem volt elég, amit reggel tettél hm?

- Bocsánatot akarok kérni Regitől.

- Ádám hagyd! – mondtam feloldozást téve Ricsinek, mert nem akartam, hogy konfliktusba kerüljenek.

Felálltam a padról, és Ádám engedte Ricsit, hogy elmondja, amit akar.

- Bocsi Regi a reggeliért, nem tudom mi történt velem, az a két srác adott nekem valamit és attól viselkedtem így, sajnálom.

- Ne sajnáld magad, inkább siess már, megzavartad az étkezésünket. – mondta Dávid miközben leharapott egyet a hot-dogjából.

- Ezt én csináltam? – kérdezte Ricsi eléggé lehangoltan, miközben lehajtotta a fejét. Tudtam mire céloz, de abban nem voltam biztos, hogy igazat mond-e. Ahogy rá néztem láttam, hogy megbánta, de nem vagyok abban biztos, hogy ez nem fordulhat elő többet, így hát nem tudtam mit mondjak.

- Nem, az egyik haverod. És most, de csak most megbocsájtok, viszont ezt nem felejtem el. És most kérlek menj el. – mondtam sajnálatból, mert hiába bántom meg, mert ha tényleg nem ő volt... Viszont a mondókám után egy kis mosoly ráncot láttam Ricsi arcán, amitől én is jobb kedvre derültem.

- Na el lehet menni. – mondta Ádám szemre hányóan, amire Ricsi eltávozott a társaságunktól és mi tovább folytattuk a megszokott tevékenységünket. Kajáltunk, nevettünk, beszélgettünk 2 percet, mert a csengő sajna megszólalt, és bajlódhattunk tovább egy irodalom órán.

Órán azon gondolkodtam, hogy mostanában engem rossz dolgok érintenek, amit nem szeretnék, hogy így folytatódjon. Tegnap Cinti, ma Ricsi, holnap... gondolkodásomat a tanár zavarta meg.

- Regina mi a válasz? – mi volt a kérdés? miért nem figyeltem oda? Nemár, nekem végem. Nah és amikor a tanár piszkos tekintettel nézett rám meghallottam a választ.

- Petőfi Sándor! – kiáltotta be Timi a választ, ami szerintem nem is a helyes válasz volt, mert mindenki elkezdett nevetni. Erre a tanár szúrós tekintettel az osztály felé fordult.

- Hát nem ez a leghelyesebb válasz, de elfogadható. – mondta a tanár és megfordult a tábla fele és írni kezdett. Az alkalmat véve Timi fele fordultam, aki a mellettem levő padsorban ül Dáviddal és a számmal egy köszit artikuláltam, amit Timi leolvasott, mert csak kacsintott egyet.

Az irodalom után szüneten rájöttem, hogy legyek már boldog, mert ma hazajön Norbi és érezhetem végre az illatát, és megölelhetem, és mesélhetek neki és lesz padtársam, és végre boldog leszek megint. Na de ezen még elgondolkoztam az angolórán is. Szerencsére annyira nem bámultam el, hogy a tanárnő rám szóljon.

Szép estét! Remélem tetszik a történet. Örülnék ha voteokkal vagy kommentben jeleznétek hogy mit javíthatnék rajta. Tudom egyelőre lapos és nem érdekes részeket gyártok de majd változni fog ez hamarosan. Előre is köszönöm a reakciókat.