Otthon gyorsan felvettem egy egyszerű nyári ruhát, magassarkú cipővel és már indultunk is.

- Hova megyünk? - érdklődött Bea.

- Meglátjátok. – fordult hátra anya az első ülésről. Ez hamar ki is derült, mivel a kedvenc éttermünkbe mentünk. Szeretem ezt az éttermet, tágas, kedves a személyzet, az árak is eléggé jók, és finom, bő adagú ételt tálalnak fel.

Pár perc múlva jött is a pincér felvenni a rendelést. Én szokásomhoz híven most is mint máskor ebben az étteremben a gyros tálra szavaztam.  Imádom.

Amint a pincér távozott az asztalunktól a rendelésünkkel megszólalt a telefonom. Még itt sem hagynak nyugodtan. A kijelzőre néztem és Norbi hívott.

- Anya Beával kimegyünk a mosdóba. – fogtam meg Bea kezét magammal húzva.

- Jó, de siessetek!

- Oké. 

 A mosdóban újrahívtam Norbit. Szerencsére senki nem volt bent.

- Szia, valami gond van?

- Hát nem éppen, de te hol vagy, mert itt állunk a házatok előtt és zárva van az ajtó. – erre Beával elkezdtünk nevetni, mivel ő is hallotta amit Norbi mondott.

- Étteremben vagyunk, vacsorázunk. – nevettem.

- A francba. Dávid most haza kell menjünk, mert nincs itthon Regi. – mondta Norbi elemelve a telefonját, de azért hallottam, amit beszéltek.

- Bocsi, nem tudtam, hogy akartok hozzánk jönni. – mondtam és közben egyet megint szólt a telefonom és megnéztem, de már csak 9% - on volt.

- No problemo, hazaviszem Dávidot és majd én is hazamegyek. Még beszélünk. Szia!

- Okii. Szia! – köszöntem el.

- Komolyan ott vannak a házunk előtt? – kérdezte Bea nevetve, amire bejött egy fiatalkorú hölgy.

- Hát ezek szerint...- vontam meg a vállam és kimentünk a mosdóból. Az asztalunknál hamarosan tálalva lett az étel, így nekifogtunk a vacsorázásnak. Hamar bezabáltam a gyros tálam és el is vitték a tányérom, de meg kellett várjam a szüleimet is, hogy végezzenek.

- Anya nem mehetek el sétálni, mert már végeztem? – kérdeztem, mert már nagyon untam ott ülni, és amúgy is csak háromnegyed nyolc volt.

- De elmehetsz. – mondta, amire én felmentést éreztem, hogy nem kell ott ülnöm. – Haza jössz egyedül?

- Persze.

- Oké akkor kábé 9 órára otthon legyél!

- Rendben. – mondtam, majd felálltam az asztaltól fogtam a cuccaim és legelsőnek kimentem az étterem elé.

Kellemes nyári este volt. Elindultam a folyó part fele és csak sétáltam egyedül, amire kaptam egy két pillantást, de nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Örültem, hogy végre egyedül lehetek és kiszellőztethetem a fejem. Igazából tele voltam gondolatokkal és az egész eddigi hetem bántódásaival, de próbáltam átgondolni a dolgokat és jobb fele irányítani a hetem. A folyó partján több pad is volt, így egy padra leültem, ahol nem volt senki, és a halk folyású folyót bámultam és gondolkodtam.  

*Eközben otthon* 21:30

Anya: Hol van Regina?

Apa: Miért kellett elengedd? Hívtad már telefonon?

Anya: Ezerszer, de ki van kapcsolva.

Apa: Próbáld meg felhívni Norbit, hátha nála van.

Anya: Rendben.

~Norbi szemszöge~

Regi anyja hív, valami baj lehet?

- Csókolom! – köszöntem, miközben lehúztam a Tv hangját.

- Szia Norbi, azt szeretném kérdezni, hogy Regina nálatok van? – kérdezte Regi anyja aggódó hangon.

- Nincs. Miért?

- Mert az étteremből elkérezett sétálni és azt mondta 9-re itthon lesz, de nincs itthon és ki van kapcsolva a telefonja is.

- Nem tudom hol lehet, de felhívom Timiéket is.

- Jaj köszönjük szépen.

- Nincs mit és nyugodjanak meg. Megkeresem. – hülye vagyok hogy nyugtassak meg valakit, amikor én is kész ideg vagyok, mert eltűnt a barátnőm!!!...

- Anya elmegyek megkeresni Regit, mert nincs otthon és ki van kapcsolva a telefonja. – húztam fel a cipőm.

- Értesíts majd, hogy mi van! – nézett rám anyám meglepődött tekintettel.

- Jó. – mondtam, majd kimentem az ajtón és elindultam megkeresni Regit. 

Ha Regi lennék most hol lennék...

Útközben felhívtam Timit, Csngit, Ádámot, Dávidot és még Ricsit is, de senki nem látta. Még Cintiát is képes voltam felhívni, de azt mondta, hogy a suliban találkoztak utoljára. Remek, senki nem hallott felőle. Most azt sem tudom merre menjek. Jó gondolkodjunk lány fejjel... Hova mehet egy lány? Először elmentem az étteremhez, majd végignéztem az üzleteket, de sehol nem találtam és már tíz óra volt. a legrosszabb dolgokra tud gondolni az ember, ha este sötétben nem találja a szeretettjét...

~Regina szemszöge~

Elég sötét van már, nagyon eltelt az idő, és vihar is közeleg, inkább elindulok haza fele gondoltam és elővettem a telefonom, hogy megnézzem hány óra, de ki volt kapcsolva, annyira lemerült. A francba anyuék már tuti ki vannak akadva, amiért nem vagyok otthon. Tehát elindultam hazafele és egyre csak sötétedett. Nagyon féltem főleg a nem rég történt Ricsi letámadása miatt is. Szerencsére már láttam az éttermet, de még nem volt zárva, ezek szerint nem volt 11 óra. Elhaladtam az étterem előtt és egy dörgést hallottam, ami elég volt nekem, sokkal jobban berezeltem. Tovább mentem és egy sikátort láttam, ahol állt valaki, aki folyamatosan forgolódott, majd megállt a tekintete rajtam nagyon beparáztam. Bárcsak nem jöttem volna el, anyuékkal maradtam volna. Miért pont velem történnek meg az ilyenek? Közelebb mentem és megláttam Norbit. Annyira örültem neki, hogy egyenesen a nyakába ugrottam és egyből nyugodtabb lettem.

- Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet! – mondta Norbi, miközben szorosan megölelt.

- Megígérem. – könnyeztem el, mert hirtelen annyira megkönnyebbültem, hogy nem vagyok egyedül. – Te engem kerestél?

- Hát szerinted? Anyud hívott, hogy nem e vagy nálam, és utána elkezdtelek keresni, mert a fél osztályt felhívtam, de senki nem látott. És most hívd fel a szüleid, hogy épségben vagy, mert eddig már kikészültek. – vette ki a zsebéből a telefonját, majd ideadta.

- Oké felhívom. És annyira örülök neked! – töröltem le a könnyem, majd egyből tárcsáztam anyát.

- Szia anya Regi vagyok. Indulunk haza Norbival.

- Jaj hál' jó Istennek, hogy megvagy Regikém, azt hittem valami bajod esett. – köszöntött anya lelkesen.

- Neeem lett semmi. Jól vagyok, csak lemerült a telefonom és nem tudtam megnézni az időt sem és a folyó partján ülve kicsit elkalandoztam.

- Jó, hogy nem kalandoztál bele a Dunába! - mondta iróniával teli hanggal anya.

- Pedig gondolkodtam rajta. – mosolyodtam el, amire Norbi szúrós tekintettel nézett.

- Regina ne szemtelenkedj!

- Jó, oké sietünk haza. Szia anya! – búcsúzkodtam.

- Tudod, hogy ennyivel nem úszod meg! Várunk. Szia. – mondta, majd kinyomta a telefont. És visszaadtam Norbinak, majd elindultunk haza. Leszálltunk a buszról és még egy fél óra gyalog séta várt ránk, ami hamarosan átváltott gyors léptekbe, mert egyszer egy nagy dörgés és egyből zuhogni kezdett az eső.

- Ne már, a hajam! – kiáltottam, mivel ez a lányoknál szokás, ha elkezd esni az eső egyből a hajukat védik.

- Gyere! – mondta Norbi és behúzódtunk egy üzlet előtti lefödéshez.

- Miért pont most kell essen az eső? Ezt nem hiszem el! – nyafogtam. Majd egyet dörgött és egy óriásit sikítottam, mert megijedtem, mivel nem láttam a villámlást és nem tudtam felkészülni a dörgésre. A sikításomtól néhány eső elöl menekvő ember is felénk nézett, de nem foglalkoztak velem, dörgés idején a néhány helyről hallatszó sikítás természetesnek tűnik. – Én itt fogok lefagyni! – nyafogtam tovább, amire Norbi levette a felsőjét és nekem adta, majd felvettem. Beszívtam a felső illatát és egyből átmelegedtem Norbi illatától. – A lábom is tiszta víz! – néztem a le a magassarkúmra, ami már locsogott a víztől.

- Ezen nem tudok segíteni. – vonta meg a vállát Norbi, de mielőtt válaszolni tudtam volna, megint egyet váratlanul dörgött én meg megint egyet sikítottam. - Regi ne visíts annyit!

- Szerinted nem azon vagyok? - húztam össze a szemöldököm.

- Éppen azt hallom... - mondta majd egy óriásit villámlott én meg egyre jobban szorítottam Norbi kezét, ameddig dörögni nem kezdett.

- Ez fájt! – mondta, majd lazítottam a szorításomon. Ez után megnézte a telefonján, hogy hány óra. 10:20 volt a kijelzőn.

- Soha nem áll el ez az eső! Haza akarok már menni.– nyafogtam.

- Még várunk pár percet, és ha nem áll el, hazamegyünk! – fogta Norbi az arcomat a két keze közé, majd megcsókolt.

Még öt percet álltunk ott és már szerencsére nem dörgött, meg villámlott, így haza indultunk. Az utcánkhoz érve nem volt nagy nyoma az esőnek, de a hajamból csepegett a víz, Norbi felsője is csupa víz lett rajtam, a lábom sáros lett és a magassarkú cipőmben már alig tudtam menni, így minden meggondolás nélkül levettem a lábamról, mert a köves úton végképp alig tudtam a tócsákat kikerülve lépkedni.

- Mit csinálsz? - nézett rám furán Norbi.

- Leveszem a cipőm, mert nem tudok a köves úton menni.

- De mindjárt otthon vagy.

- Jó jó, de tudod, hogy már mennyire idegesítő ebben a cipőben járni?

- Nem tudom, de miért vettél fel ilyen cipőt?

- Mert nem ilyen hosszúra terveztem az estém. – forgattam a szemeim.

- Én sem. - mosolyodott el.

- Bocsi...

- Semmi baj, csak megkérlek, többet ne csinálj ilyet!

- Jó, igyekszem. – öleltem meg, mert már a házunk előtt voltunk.

- Reggel jövök, ha felébredek. – mosolygott. Majd megcsókoltam és bementem a házba.

- Sziasztok!

- Regina, végre itthon vagy! – köszöntött anyám és apám, majd sorra megöleltem őket. Ezután kicsit kiosztottak. Majd felmentem a szobámba és betettem a telefonomat tölteni. Elmentem lezuhanyoztam, megmostam a hajam és lefeküdtem aludni, mert annyira fáradt voltam már és amúgy is holnap suli és már fél tizenkettő volt. Ahogy lefeküdtem a pihe puha ágyamban egyből el is aludtam.

Kommentbe várom véleményeiteket!