- Várj, hogy érted azt, hogy volt...?

Május 31 szerda

 Szabi megfordult és bevezette egy terembe. Egy kanapé volt még bent, tiszta fekete, fekete díszpárnákkal. Mindenhol kancsók és vázák, de ami a legborzasztóbb a középen álló asztalon egy fekete, cirádás, koporsó  volt. A kanapén egy lány ült. Hosszú, barna haja előre borult. Felnézett, az arca piros volt és puffadt, szemei vörösek és most is csupa könny volt az arca. Felállt, de a nagy lendülettől megszédült és visszahuppant a kanapéra. Zavartan a fejéhez kapott és óvatosan lábra állt, majd ingatag léptekkel elindult Lara felé. A lány odaszaladt hozzá és szorosan belekarolt Anna-Lénába. Óvatosan leültek és megint megölelték egymást. Anna-Léna megint felzokogott és belépett a házvezetőnő aki bekísérte Larát a házba. Kézen fogta Anna-Lénát és kikísérte. Lara követte a botladozó lányt a tekintetével majd csalódottan vette észre hogy Szabi sincs már a környéken. Felált és körbenézett. Csak ő volt, meg a halott. Odalépett az asztalhoz és csalódottan vette tudomásul, hogy csukva van a teteje. Körbe pillantott, nehogy meglássa valaki. De nem kellett félnie, senki se volt már a környéken. Felnyitotta a koporsó fedelét. Tartott tőle, hogy nehéz lesz, de be se volt zárva. Óvatosan belehunyorgott a sötétbe. A koporsóban olyat látott amire soha nem számított volna. Mert a koporsó, üres volt. Majdnem felsikított, pedig semmit se látott. A legrosszabbra készült, de ezzel nem számolt. Mert ez, még annál is rosszabb volt. Gyorsan körülnézett, nagy csattanással becsapta a fekete díszkoporsót és futni kezdett. 

 Azonban ahogy kitisztult a feje rájött, hogy ez a ház egy labirintus. Próbált eligazodni, de fehérfalu, szürkeköves folyosóról a másikba keveredett és végül már teljesen elveszettnek érezte magát. Már vagy tíz perce kóválygott amikor az egyik ugyanolyan szürke ajtón kinyúlt egy kéz és berántotta Larát a 21. századba. Krémszínű falak, narancs szőnyeg, poszterek, kupák és érmek csillogtak a falakon. És aki az ajtót éppen becsukta Szabi tökéletes mása volt, csak egyel idősebb kiadásban. Ahogy ránézett ugyanazok a szomorú, karikás, szürke szemek néztek vissza rá, ugyanaz a szőke, göndör haj, magas testalkat. 

 - Helló, te bizonyára Lara vagy. A hugi sokat mesélt rólad. - szólalt meg rekedtes hangon, ami akkór jön létre, ha az adott ember sokat sír vagy keveset beszél. - Mondjuk ez már régen volt.

 - khm, bocs a "hugi"? 

 - Ja, még be sem mutatkoztam! Balázs vagyok. Így már dereng?

 - Bocsi, de nem... - Mondta Lara. Tényleg nem rémlett neki senki akit Balázsnak hívnak. A szomszédon kívül, persze. 

 - Mindegy, Anna-Léna testvére vagyok. 

 - Meg Szabié, ugye? - tűnt fel Larának Szabika hiánya.

 - Ilyen nevű embert, nem ismerek. - morogta és hirtelen sokkal idősebbnek tűnt mint előtte. 

Lara telefonja törte meg a csendet. SMS-e jött. Balázs hirtelen megrázkódott és egy vigyor kíséretében kinyitotta az ajtót. 

 - Na látod, már keresnek is! A folyosó végén találod a liftet, ott van egy térkép a házról. Két emelet lefelé és a földszinten vagy, viszlát! - hadarta mint egy gép és becsapta az ajtót. Lara lefagyva meredt a csukott ajtóra és nagy nehezen elindult a lift felé. A folyosó elkanyarodott és meg is látta a liftet. Beszállt és megnyomta a gombot a fölszinthez. A térképre nem is volt szükség, amikor megérkezett reggel, látta a lift ajtót. Egy idejig csak bambult, majd rájött, mi is történt amikor kidobták. Meg nézte az üzenetet.

Anya

Gyere haza most!!!

Sürgős!!!

Lara

Mi történt? Indulok.