Erre a mondatára eszembe jutott, ahogy meg fogta a kezem, ahogy biztatóan rám mosolygott és... és ez mind boldogsággal töltött el, s tölt el még most is.

Olyan szinten gyorsítottam be futásom, mint még soha, levegőt is alig kaptam. Már csak pár lépés hiányzott a célig, ám mikor újra oldalra néztem csapatom irányába, egy ilyedt tekintetű Taehyungot láttam, amint felém kezd futni ellökve maga körül mindenkit. Nem értettem az egészből semmit, ám a következő pillanatban, a célvonal előtt egy lépéssel megbotlottam.. valaki lábában, emellé pedig egy lökést éreztem meg, mely hátulról jött, s a harmadik sávban Futó gúnyos kacaját sem tudtam nem észre venni.

Kezeimmel valamennyire próbáltam tompítani az esést, azonban az egész olyan hirtelen jött, hogy ezzel együtt is kissé bevertem a fejem, felhorzsoltam az alkarom, s erős fájdalmat éreztem meg lábamban, mely igen kényelmetlenül ért talajt. Ezek együtt elegek voltak ahhoz, hogy a további eseményeket tompa hallással, látással valamint kevés eszmélettel figyeljem.

Szó szerint beestem a célba, ami a kicsi, mit sem sejtő ,,közönség" nagy részéből ujjongást, más felől azonban fújolást váltott ki. Igaz, megnyertük a versenyt, de ennek nem mindenki örült, tekintve, hogy ezáltal volt két versenyző, aki nem első helyezett lett, s az ő szurkolóik nem-igen voltak elragadtatva az eredménytől.

Mire kissé feleszméltem, még mindig a földön fekve egy mérges, valamint ideges hangra lettem figyelmes, mely rohamosan egyre közelebbről, s közelebbről hallatszódott, végül megállt  a harmadik sávban lévő Fiú előtt, ( ki ekkor szintén bent volt a célban) s meglendítette öklét, mely sikeresen arcon találta Ellökőmet.

- Hogy képzeled Te rohadék? Kisebbeket lökdösöl - Mutatott rám, s a harmadik sávos teljesen kigyúrt fiúhoz képest vékonyabb testalkatomra Taehyung. - csak azért, hogy te legyél az első!!? Azt már meg sem említem, hogy ráadásul Jeonnal tetted
ezt! - Ütött volna újra a fiú arcába, azonban barátai lefogták.

- Taehyung! Állítson magán! Mit képzel? - Sietett oda a tanár is. Még dulakodtak, üvöltöztek, azonban erre már nem tudtam figyelni, mert narancssárga hajú barátom szinte az összes létező kérdéssel el halmozott, amint mellém ért.

- Úristen Jungkook, jól vagy? Vagyis.. Aish persze, hogy nem vagy jól. Fáj a fejed? A kezed? - Sorolta, miközben próbált fel segíteni a földről. - A nyakad? A hajad? - Mondogatta tovább, míg én az egyre közeledő, valamint röhögő görcsel küszködő Yoongival néztem össze.

Félre értés ne essék, nem az esésemen vihogott annyira, ( Legalább is remélem volt benne annyi, hogy ne más fájdalmán szórakozzon jót) hanem Jimin egyre hülyébb kérdésein, miszerint fáj-e a hajam és hasonlók. Bevallom, ezeken én is jót derültem, miközben kezdtem visszatérni a valóságba, s a tompa hallásom, valamint látásom is enyhülni kezdett.

- Szerintem haja szála se görbült. - Ért oda a menta zöld hajú mosolyogva, Jimin kissé érdekes kérdéseinek egyikére válaszolva. Furcsa, Chim azt mesélte ritka, ha Yoongi nevet, kuncog, netán huzamosabb ideig (több, mint öt másodpercig) mosolyog.

- Nézz már rá! Piros az arca, tiszta seb a karja, a nadrágja pedig kiszakadt, s alig tud lábra állni. - Nézett Yoongira felháborodottan. - Inkább hívj egy ápolót, hogy segítsen.

- Nem találok oda egyedül, megmutatod hol keressem
Jiminie? - Emelte fel incselkedően szemöldökét a menta zöld hajú.

- De Jungkook.. - Kezdte Jimin.

- Nem fog elvérezni. - Kuncogott Yoongi.

- Biztos? - nézett rám félve Chim.

- Teljesen tuti. - mosolyodtam el.

- Aish. Okés. Akkor viszont
siessünk. - indult el az udvarról befelé vezető ajtó felé Narancssárga hajú barátom.

- Nem baj? - bicentett Yoongi előttem megálva gyorsan Jimin felé.

- Túl élem ezt az öt percet egyedül - mosolyodtam el, s már csak a Chim után futó Zöld hajút láttam.

Gyorsan körbe néztem. A kis csoportosulás - mely Taehyung és az Ellökőm körül alakult - feloszlani látszott, s egyre többen jöttek oda hozzám egy egy ' jól vagy? ' kérdéssel, majd távoztak a pálya túlsó végébe, ahol épp a röplabda meccs folyt.

Taehyung a tanárnak magyarázott, hogy jogosan ütötte meg azt a majmot, aki ellökött, aztán azonban egy legyintéssel elintézte, mondván, úgyis hiába jártatja a száját, ha végül a másik srácnak hisznek. Miután ezzel megvolt, szinte villámcsapásként vezette felém tekintetét, ezzel egy időben pedig szaladt is oda hozzám. Kétségbe esett szemekkel vizslatott, s mondott volna valamit, ha nem szakítják félbe.

- Ez de gáz volt Új fiú. Miért égeted le az iskolát ilyen esésekkel? Hogy tudsz megbotlani pont a cél előtt? Jesszus. Ez baromira gázos, ugye Tae? - Rebegtette meg szempilláit... Jun Seo ( Aki most ért ide a pálya ezen felére) Taehyungra nézve, aki csak ide oda jártatta tekintetét, s egy kissé kétségbe esett, szomorú pillantás után bárgyú mosollyal nézett a csajra.

- Igen, ez gáz. - Jelentette ki egy nagy levegő után, ezzel egy ütéshez hasonló láthatatlan fájdalmat képezve a mellkasomban. - Szerencsétlen. - Köpte szinte oda rám sem nézve a szavakat egy gúnyos mosollyal, majd indult meg a lánnyal az udvar másik oldalára.

Meg semmisülve, szinte elfeledkezve sebeimről maradtam a futó pályák melletti placcon a mellkasomban keletkezett, szinte folytogató űrrel együtt. Lassan leültem a fűbe, hisz talpon maradni nem igazán tudtam, s egy hamiskás mosoly kíséretében utat engedtem egy egy könnycseppnek.

'- Bármit csinálsz, az nem lesz elég jó.'
'- Mindenki jobb nálad.'
'- Gáz vagy.'
'- Miért égeted le az egész sulit?'
'- Szerencsétlen'

- Jungkook minden oké? - Jött oda Yoongi.

Szerencsétlen

- Jungkook. Mi a baj? - Ért mellé aggódva Jimin.

Szerencsétlen

- Válaszolj Jungkook. - Kezdte arcom pofozgatni óvatosan Jimin, míg Yoongi folyamatosan beszélt hozzám, hátha reagálok.

Szerencsétlen

Nem lehettem valami szép látvány. Könnyeim folytak, reagálni nem tudtam, mivel újra és újra az előbb elhangzottak jártak a fejemben. És a legdurvább, hogy ez szinte mind Taehyung miatt. Tudom, hogy utál, de ennyire? Akkor miért volt kedves, miért érte el, hogy érintésére kellemesen megborzongjak, két nap alatt miért lett számomra fontos, mint esetleg barát? És miért kellett csalódnom benne?
Egyszerű, mert ez vagyok:

- Szerencsétlen - Suttogtam magam elé.

- Mi? - nézett rám hirtelen Yoongi. - Ezt ki mondta?

- Szerinted? - nézett hátra Jimin Taehyungék felé, mikor leesett neki a szitu.

Yoongi egy halkat és elég cifrát káromkodott, melyben elhordta szinte mindennek legjobb barátját, majd Jiminnel együtt megpróbáltak egy kis életkedvet varázsolni nekem, míg sebeimet tisztították, s fájó lábamat bekötötték.

A nap végére egész sokat röhögtünk. Már jobban voltam valamivel. A sebeim persze fájtak, de lábam már szinte nem, hisz nagy részt csak pihentetni kellett, amit az egész napos fűben üléssel sikerült is. Örültem, hogy Jiminék egyszer sem kérdezték miért volt akkora baj, mikor Taehyung azt mondta, amit és miért esett annyira rosszul, mikor mástól nem lett volna ilyen rossz hallani. Erre a kérdésre a választ én sem tudtam volna megmondani.

Délután elindultunk haza, miután a két másik suli elhagyta a mi iskolánk területét, s a napnak is lassan vége volt. Végül küzdősportban nem indultam, tekintve, hogy a lábam nem volt a legjobb állapotban, de megígértem, hogy a következő alkalommal mindent beleadok. Hálás voltam Jiminnek és Yoonginak, hogy egész nap próbáltak mellettem lenni, felvidítani, - még, ha az utóbbi nagyrészt Jimin miatt - ami sikerült is, hisz alapjába véve nem vagyok depis természetű, azonban, ha valami bánt, az általában nagyon fájni szokott, mint például mikor ma a mellkasom olyan megmagyarázhatatlanul szúrt, s üresnek éreztem.

- Taehyung pulcsija nálam van, ha most oda megyek..

- Nem fog beszólni. - Mosolygott biztatóan Yoongi, az előttünk sétáló fiú felé biccentve.

Lassan előrébb futottam, épp a haverjai röhögtek valamin, amit Ő csendben hallgatott, majd kifordultak az iskola kapuján, s sajnos pont az ellenkező irányba lévő autóba szálltak be.

- Taehyung! - Üvöltöttem oda nekik, hátha meghallják. Ha jól tudom, Namjoon egy másodpercre hátra nézett rám, ezzel egy időben Taehyung is kissé felém sandított, azonban amint látta, hogy pulcsiját lóbálom, gyorsan beszállt a kocsiba nem foglalkozva Namjoon és az én kérdő pillantásommal.

- Mintha meghallotta volna, de mégsem. - Állt meg mellettem Jimin.

- Lehet, egyeltalán nem akarta meghallani. - Sóhajtottam.

- Annak is biztos meg van az oka. - Ért mellénk Yoongi is.

- Tessék ? - fordultam felé.

- Jungkook, ma este ideje meglátogatnod a szórakozó helyet, ahova Taehyung megy. - Jelentette ki nyugodtan. - Jah és mellékesen vissza adni a pulcsiját. - mutatott a kezemben tartott Nike-s ruhadarabra.

- Csak úgy mellékesen.. Én ezt nem tartom jó ötletnek. - Suttogtam magam elé..

Sziasztok! Itt a következő rész, remélem tetszik! Ha igen, hagyjatok nyomokat. ❤️🙂🙂