Jungkook szemszöge:

- Hallottad a hírt? - Nézett hirtelen fel a telefonjából Sana.

- Milyen hírt? - Kérdeztem unottan. Ha megint azt akarja elmesélni, hogy Mark és Wendy összejöttek, akkor...

- Taehyung visszajön a suliba, végre. Elvileg lett volna lehetősége váltani isk.. - légzésem akaratlanul is felgyorsult, szám kiszáradt, torkom szorítani kezdett, ahogy a lány kiejtette a száján Taehyung nevét. A fejem zúgott, s Sana hangja eltompult. Gondolataimban csak az a jelenet játszódott le újra és újra, amikor a rendőrök elvitték őt. Eszembe jutott ahogyan megismertük egymást, a futó verseny, melyek minden nap elalvás előtt a fejemben jártak. És amikor kezdtem volna elfelejteni őket, visszajön...

- Jungkook. Jungkook! - Eszméltem fel Sana kezére, mellyel az arcom előtt csettintgetett. - Minden rendben? Úgy nézel ki, mint aki most bukott meg az érettségin.

- Hidd el, most még annak is jobban örülnék, ha még a kettest sem értem volna el. - Suttogtam inkább magamnak, de a lány biztosan meghallotta. - Sana. Ne haragudj, de nekem most mennem kell. Holnap találkozunk. - Öleltem meg gyorsan, majd felkapva táskámat rohantam Jimin hazához, hátha Ő tudja pontosan mi történik, hisz... Jimin mindent tud.

- Mondjad. Mi ilyen sürgős? - Kérdezte legjobb barátom kissé flegmán - teljesen jogosan, látszólag még mindig dühös a reggeli össze zördülésünk miatt - mikor már egy pohár limonádéval a kezemben, doboltam a lábamon, idegesen harapdálva a számat Jimin kanapéján.

- Taehyung visszajön. - Néztem fel rá kétségbeesetten.

- Tudom. - Jelenetette ki úgy, mintha csak az időjárást közölné. - Ezért jöttél? - Sóhajtott. Látszólag idegesen, hisz délelőtt még el hordtam mindennek, most mégis én várom tőle a biztató szavakat.

- Igazából... igen ezért. Meg hát... sajnálom amiket és ahogyan mondtam, nem kellett volna így kiakadnom rád. - Mondtam teljesen őszintén. Bár nem terveztem bocsánatot kérni, de úgy érzem bunkóság lenne, ha nem tenném.

- Nézd Jungkook, nem kell bocsánatot kérned csak azért, mert segítség kell és rosszul érzed magad, ha nem teszed meg. Bocsánatot akkor kérj, ha komolyan is gondolod. - Ült le a fotelba összefont karokkal.

- Rendben. - Nyeltem egyet, hisz igaza volt.

- Szóval?

- Hát csak gondoltam, hogy... hogy nem tudsz róla, mert akkor mondtad volna, de ezek szerint igen. És most nem igazán tudom mit kezdjek a helyzettel. Mármint mi van, ha összetalálkozok vele a folyosón vagy valami?

Ahogy láttam Jimin még mindig igen unott arcal nézett rám, amit nem igazán tudtam hova tenni, bár azért reméltem tervez valamilyen tanácsot adni.

- Akarod tudni, mit gondolok? - Keményedett meg tekintete, amiben szinte láttam a megvetést.

Az az érzésem volt, hogy valami olyat fog mondani, amire egyeltalán nem vagyok felkészülve. Éppen ezért csupán egy bólintásra futotta, aminek köszönhetően Jimin egyből neki kezdett.

- Közöttetek nyilvánvalóan volt valami, ami több volt, mint barátság. Szerintem a mostani reakciód alapján teljesen egy értelmű, hogy nem felejtetted el teljesen, most ne szólj bele Jungkook, mert tudom mit akarsz mondani, de előtte had mondjam el őszintén mit gondolok, hisz te kérdezted. - Emelte fel mutató ujját pont amikor nyitottam volna a számat,
hogy elmondjam én már semmit nem
érzek Taehyung iránt, ám inkább hátra
dőltem és tovább hallgattam Jimin
monológját. Szerintem így mind ketten jobban jártunk. - Ellenben tekintve, hogy miket tett, jobban járnál, ha elkerülnéd, bár ez attól is függ, hogy ő nyitni fog-e feléd vagy sem.

- Nem, nem fog. - vágtam rá rögtön. Ennyire azért már ismerem, hogy tudjam Taehyung szinte sosem kezdeményez. Túl nagy az egója.

- Szerintem sem. - sóhajtott Jimin, mire szemöldökömet felhúztam és úgy vártam a válaszát. Nem bíztatnia kellett volna? - Hé ne nézz így rám, csak azt mondom, amit gondolok, te kérted. - Mutatott rám komoly arcal.

- Igazad van, reális és őszinte tanácsot, illetve véleményt kértem és meg is kaptam. - Néztem a konyha ajtót kissé sértődötten, hisz nyilván valamilyen szinten fájt Jimin őszintesége, azonban teljesen igaza volt. Azok után pedig, hogy reggel megmondtam neki, hogy a ne szóljon bele az életembe, mert sosincs igaza és nem ismer.. nem csodálom, hogy nem kertelt és nem szépítette a mondani valóját.

- Hát akkor köszönöm, azt hiszem. - Álltam föl eddigi ülő helyemről, majd kínosan toporogva néztem Jiminre, ki úgy látszott valamin nagyon elgondolkodott.

Szerettem volna megkérdezni, min agyal vagy megbeszélni vele a reggel történteket. Sajnos ehelyett csak végig néztem ahogy megfogva poharainkat a mosogatóba helyezi őket, majd kikísérve az ajtóhoz egy kínos sziával elköszön.

Persze ezek után fél órát álltam a háza előtt és ide oda forgolódtam azt kérdezgetve magamtól: vissza menjek vagy inkább ne?

Nem meglepő módon inkább haza fele vettem az irányt, hisz lelkiekben már arra próbáltam felkészülni, hogy Taehyungot újra látni fogom és így nem lett volna szerencsés Jiminnel egy egész komoly beszélgetést lebonyolítani, hisz Jimin makacs, nagyon makacs, én pedig most nem tudnám kezelni azt, ha bunkó lenne velem, amikor felhozom a reggeli összezördülésünk témáját.

Mondanom sem kell egész este legjobb barátomon és Taehyungon gondolkodtam, míg próbáltam a két órányi forgolódás után elaludni.

Ennek persze meglett az eredménye, hisz reggel olyan karikás szemekkel ébredtem, hogy háromszor is le ellenőriztem a tükörben ez tényleg én vagyok - e. Semmi kedvem nem volt így iskolába menni, főleg úgy, hogy még dolgozatot is írunk történelemből, de mivel muszály volt, így felkaptam egy egyszerű fehér pólót (amire egy fekete bő pulcsit vettem) egy sötét kék farmerrel és egy zöld sport cipővel, majd a táskámat a hátamra dobva indultam el a jól megszokott úton az iskola felé gondolva, hogy a mai egy kifejezetten semmilyen nap lesz, hisz Jimin nem fog velem beszélgetni, mással pedig most nem-igen szeretnék cseverészni.

Beérve a gimibe egyből a szekrényemhez siettem, ám amikor éreztem, hogy valaki átkarol, kirántottam a fülemből a fülhallgatómat és ilyedten hátrafordultam.

Meglepetésemre Jackson állt mögöttem levakarhatatlan mosollyal az arcán, miközben egyik kezével még mindig derekam ölelte át.

- Baszki Jackson! A szívbajt hozod rám! - néztem rá komolyan, ám mondatom végére elröhögtem magam.

Nah igen, miután Taehyungot elvitték a rendőrök és kiderült mibe keverte magát nagyon magam alatt voltam. Heteken keresztül eltaszítottam magam körül mindenkit, ám egyik este Jimin elrángatott Yoongi bulijába, ahol eléggé sokat ittam és Jackson, aki Yoongi egyik jó barátja és évfolyam társunk végig ott volt mellettem. Ezek után pedig nem volt szívem elutasítani mikor találkozóra hívott, végül pedig már vártam a következő lassan randivá alakuló mozizásainkat vagy éppen csak iskola után való sétálásainkat. Most ott tartunk, hogy ugyanígy randizgatunk, bár nem vagyunk együtt akármennyire is tudom, hogy Jackson meg akarja kérdezni: lennék-e a párja, mindig kitérek a válasz elől, hisz arra még nem vagyok felkészülve.

- Első óra töri doga, felkészültél? - Kérdezte Jackson, mikor már a terembe érve derekamra simított, amire persze én zavarodottan, de rámosolyogtam.

- Úgy nézek én ki, mint aki fel van
készülve? - Röhögtem el magamat, hisz ő is tudja, legtöbbször az utolsó pillanatban jut eszembe a tanulás, így az anyagot vagy sikerül bemagolnom vagy nem.

Költői kérdésemre már nem tudott válaszolni ugyanis a csengő jelezte, kezdődik ez a rém izgalmas óra, ahol persze megírtuk a dogát és még a tanár is rossz kedvében volt. Mikor kész lettem Jackson se tudott szórakoztatni hisz ő elől én pedig hátul ülök és amikor befejeztem nagy nehezen a feladatsort, egyből lehajtottam a fejem alvás reményében, úgyhogy még csak szemkontaktust se tudtunk létrehozni.

Első óra után, amint kicsengettek a folyosóra siettem és amíg szekrényemben pakoltam Jackson támaszkodott a falnak és úgy nézett huncut mosollyal az ajkain.

- Igen? - Kérdeztem mosolyogva, hisz őszintén eléggé zavart a bámulása meg zavarba is hozott.

- Suli után ráérsz, szeretnék valamiről beszélni veled. - Jelentette ki határozottan.

Sejtésem miről akarhat beszélgetni, ám annak érdekében, hogy ne kelljen ezt a beszélgetést megejteni kész voltam valami kamu indokot benyögni akármennyire nem akartam neki hazudni, ám erre nem került sor. Amint válaszoltam volna láttam, ahogy a velem szemben álló szemei kikerekednek és azt is ahogy a többi diák fordult egy emberként a folyosó bal vége felé.

Tudatalatt éreztem mi váltotta ki ezt az emberekből, ám nem akartam elhinni. Igaz, hogy ma a nagy rohanás, dolgozat és fáradság közepette teljesen kiment a fejemből egy bizonyos ember érkezése, de nem gondoltam, hogy már mikor megfordultam a tengelyem körül akkor remegni fognak a térdeim és a torkomban hatalmas gombóc fog nőni.

Ahogy ott állt pár méterre tőlem Yoongival az oldalán egy szakadt szürke farmerben, bő sötétkék pólóban egy kapucnis fekete kardigánnal és kapucnival a fején, rádöbbentem mennyire haragszom rá, mennyire utálom, mennyire megvetem és... mennyire hiányzott.

Taehyung lassan közeledett felém és habár nem tudtam elhinni, hogy itt van és az én irányomba tart, össze kellett szednem magam és határozottnak lennem, hisz az arcom úgy nézhetett ki, mint aki szellemet lát és nem hiszi el.

Sejtésem beigazolódott, megállt előttem, mire persze megcsapott férfias illata így kénytelen voltam egy pillanatra lehunyni a szememet míg beszívtam a kellemes aromát, ám rájőve épp mit csinálok gyorsan kihúztam magam és magabiztosan néztem Taehyung szemeibe.

- Szia Jeon. - Ejtette ki mély hangján nevemet, mitől kezeim is remegni kezdtek és reméltem hallhatom ezt a hangot minden egyes nap minden percében, hisz nem tudnék betelni vele soha.

- Taehyung. - biccentettem.

Farkasszemet néztünk és szerintem próbáltuk kiolvasni egymás íriszeiből mit gondolhat a másik, ám én személy szerint nem sokra jutottam. Ezek ellenére magamban átkoztam a Kim Taehyung nevet, hogy ennyi idő után annyit tud mondani, hogy heló. Ezen persze felidegesítettem magam és problémámnak hangot is adtam.

- Ennyi? Tényleg? Nem gondolod, hogy
lenne mit megbeszélnünk? Mármint legalább egy sziánál több minden van, amit mondhatnál. - Kértem számon pont leszarva azt, mennyien néznek minket.

- Mégis mit kéne megbeszélnünk? Tudsz mindent vagy nem? - Mosolygott gúnyosan és bár tudtam ezt leginkább azért mondta, mert a letartóztatás nem olyan téma, amiről szívesen beszél az ember, mégis felment bennem a pumpa és minden mindegy alapon úgy éreztem megérdemelné, hogy azt érezze, amit én éreztem az utóbbi hónapokban.

- Hát ha mindent tudok, ideje, hogy te is tudj mindent. - Váltottam én is a gúnyos mosolyra, majd hirtelen rántottam Jacksont magam mellé, majd kulcsoltam össze ujjainkat, min nem csak ő, de én is eléggé meglepődtem, amit persze ki nem mutathattam. - Ő itt Jackson, biztos ismered, hisz nem voltál olyan sokat távol. - Itt már láttam, hogy tudja mit akarok mondani és mintha fájdalmat láttam volna szemeiben amivel nem tudtam foglalkozni, hiszem elvakított a tervem, amit már be kellett fejeznem. - Jackson a barátom, nemrég jöttünk össze. - Mosolyogtam, míg megszorítottam a mellettem álló kezét jelezve, hogy működjön együtt.

Az iskolában már amúgyis gondolják, hogy együtt vagyunk így ez nem nagy hír másoknak, de Taehyung semmit nem tud és ez látszott is a reakcióján. Szemei elkerekedtek, de tartotta magát, ami kicsit elbizonytalanított, hogy tudja, nem igaz, amit mondtam. Ám a következő mondatából, ami egy újabb gúnyos mosoly után következett látszott, nagyon is elhiszi.

- Gratulálok Jeon. - Nézett le összekulcsolt kezeinkre, még mindig gúnyos mosollyal az ajkain. Majd táskáját - mely eddig mellette pihent a földön - vállára dobta, s eltűnt egy teremben, ahol gyanítom a következő órája volt.

Gyomrom összeszorult, arcom elvörösödött a megalázottságtól. Elakartam süllyedni szégyenemben és az sem érdekelt, hogy az állítólagos barátom rájön mindenre vagy csak egy részére az igazságnak miszerint Taehyung és köztem volt valami még akkor is, ha csak egy kezdetleges dolog volt.

Legalább egy percig bámultam Taehyung hűlt helyére és ezalatt annyi mindennek el hordtam magamat gondolatban, hogy azt számolni meg nem lehet. Torkomban a gombóc kétszeresére nőtt, fejem zúgott.

- Jungkook. - Szólt hozzám gyengéden Jackson, mire rákaptam tekintetemet. - Gyere. - Kezdett húzni egy üres terem felé gondolom, hogy kifaggasson arról, mi történt az imént.

Ahogy néztem összekulcsolt kezeinkre mélyen éreztem, nem szabad hagynom, hogy Taehyung egy pillantásával irányításon.
Nem lehet ennyire hatással rám, hisz már nem az életem része. Ezen a ponton rajtam múlik, hogy mit teszek.

Kim Taehyung el foglak felejteni még akkor is, ha te megnehezíted.

:)