Taehyung szemszöge:

- Nem értem még mindig, hogy miért tenne ilyet bárki is veled. - Emelte rám a tekintetét szobatársam.

- Pedig már elmondtam ezerszer Bogum, volt egy egyezség amibe belementem és én húztam a rövidebbet. - Sóhajtottam felkelve a kényelmetlen ágyról, ami a szobában foglalt helyet.

- Nem tudom elhinni, hogy az emberi rosszindulatúság és gonoszság ennyire...

- Határtalan?

- Pontosan.

- Mondod ezt te, aki lopásból éltél, amíg el nem kaptak. - Vettem le pizsamámat, hogy egy kényelmes hétköznapi ruhát vegyek fel helyette.

- Mondtam már, hogy a rákos nagymamám otthon feküdt és így is alig kapott nyugdíjat. Különben már azt sem tudom, hogy javult - e vagy romlott az állapota... - Ült fel a saját ágyán, miközben gondterhelten túrt bele sötétbarna hajába. - Mi van, ha már... ha...

- Elég! Ilyenre ne is gondolj. Biztos vagyok benne, hogy jól van és amint kiengednek otthon fog várni. - Ültem le mellé immár egy szürke melegítőalsóban és egy barna elnyűtt rövidújjúban.

- Persze tudom... - Mosolyodott el erőtlenül. Nem volt őszinte ezzel tisztában voltam, de ha belegondolok... én sem cselekedtem volna másképp; a pozitív gondolatok itt nem igazán népszerűek. - De az még bőven egy hónap és abból három hetet egyedül kell kibírnom,
mert te, drogos barátom kimész innen öt nap múlva. - Vágott hozzám egy párnát, ami tökéletesen arcon talált, így nevetve terültem el egyetlen itteni barátom ágyán.

- Gondolj úgy rá, hogy már csak egy hónap és ne úgy, hogy még egy hónap. Ráadásul biztos kapsz valami menő szobatársat - nálam persze nem menőbbet - és megoszthatod vele is az életedet. - Vigyorogtam fel rá, mire a párna újra találkozott az arcommal. - És olyanokat párna csatázhattok, hogy azt még szomszéd zajos szoba lakói is irigyelni fogják. - Nevettem, amit Bogum is követett, így egy idő után szinte már könnyeinket törölgetve próbáltuk folytatni a beszélgetést.

- De most komolyan, mi van, ha valaki olyan lesz, aki idegesítő vagy mit tudom én. Lehet pszichopata lesz. - Ült ki a teljes ilyedség az arcára, amin csak kuncogni tudtam.

- A nevelőintézetben mindenki idegesítő és/vagy pszichopata. Csodálom, hogy fél év alatt nem vetted észre. - Indultam meg szekrényem felé, amiből a fogkefémet, s fogkrémemet halásztam elő apró mosollyal az ajkaimon.

- Nem mondod? - Csengett a hangja szarkasztikusan, valamint jókedvűen, ami azért feldobta az én kedvemet is. Főleg, mert pár perce még igen szomorkás volt a hangulata. Jól esett azt hinni, hogy segítettem valamelyest felderülni. - Na és te melyik vagy Tae?

- Mindkettő, azt hiszem. - Suttogtam.

- Vagy egyik sem. - Jelentette ki ugyan olyan halkan, mint én, mire felé fordultam. Halvány mosoly bujkált a szája szélén és arca, mintha piros pozsgás lett volna.

Pár másodpercig meredtünk egymásra, ám amikor kezdett kellemetlen lenni a helyzet, Bogum szakította meg szemezésünket.

- Ooo he's sweet but psycho a little bit psycho...! - Énekelte mire mind kettőnkből kitört a röhögés.

Elindultam a mosdó felé, hogy a mindennapi reggeli rutinomat elvégezzem, ami azért annyira nem volt egyszerű egy fiúkkal teletömött nevelőintézetben. A fürdő három szoba között helyezkedett el, ami annyit jelentett, hogy hat vagy esetleg hét ember osztozkodott rajta.

Szerencsémre senki nem volt bent, így volt egy nyugodt fél órám fürdeni, fogat mosni, valamint úgy ámblokk átgondolni az életemet.

Már csak egy hetem volt hátra és bár rettenetesen örültem, hogy itt hagyhatom ezt a helyet, fájt, hogy Bogumnak itt kell maradnia és a tudat, hogy nem lesz egy biztos barátja az intézményben - úgy érzem nekem sem lesz
kint - felemésztett.

A letartóztatás napján és utána további két hétig egy egyszemélyes kis szobában kellett aludnom amíg a tárgyalások folytak. Szerencsére engem nem tituláltak bűnösnek, csupán egy fiúnak, aki belefolyt a rosszba - ami igaz is volt - így a büntetésem három hónap a nevelőintézetben, ahol a tizennyolc év alatti problémás srácok kaptak helyet. A többiekkel nem tudom mi történt és megmondom őszintén nem is érdekel. Az egyetlen, akiért aggódom az a bátyám... nem tudom, ő milyen büntetést kapott, hisz nem láttam, mióta retartoztattak minket a rendőrök.

Amikor idekerültem három igen balhés sráccal voltam egy nagyobb szobában, azonban miután az egyik ittasan elkezdett vetkőztetni, úgy éreztem itt az idő beszélni az igazgatóval.

Szerencsére pár napon belül átköltöztettek egy másik szobába, ami ezúttal két személyes volt. Az előttem ott lakót kb egy hete engedték ki, úgyhogy volt szabad hely.

Akkor ismertem meg Bogumot. Furcsa, hogy előtte nem találkoztunk, hisz az ebédlőben szinte mindenki egy időben evett, mégsem szúrtam ki őt egyszer sem.

Amikor a szobatársa lettem, eleinte ellenségesnek tűnt, azonban egyik este elég jól elbeszélgettünk és alig egy hét alatt ritka megbízható, kedves és jóindulatú srácot ismertem meg benne, akit mára már büszkén mondok a legjobb barátomnak.

Néhány hete arra is felfigyeltem, hogy ő talán többet is érez irántam, habár ezt nem merném biztosan kijelenteni. Én pedig nem az a fajta ember vagyok, aki rákérdez a dolgokra vagy tisztázza azokat. Sajnos én inkább kerülgetem a forró kását, s ez nem egyszer okozott problémát az életemben.

A világért sem akarnék itt maradni, örülök, hogy egy héten belül letelik a harmadik hónap és végre hazamehetek. Ennek ellenére hatalmas kérdőjel van a fejemben úgy... azt hiszem mindennel kapcsolatban.

Hogy viselkedjek, ha innen kimegyek? Megpróbálok magabiztosnak látszani, így elkerülhetem a bántó szavakat. Legalább is Bogum így gondolja. Vajon Yoongi még a barátom lesz? Hülye kérdés. Nem hiszem, hogy bármikor leszünk olyan jóban, mint régen. A szüleim... a szüleim nem foglalkoznak velem továbbra sem. Eddig sem tették, most sem fognak. Kiskoromban még minden rendben volt, utána... elhanyagoltak minket: engem meg a bátyámat. Azóta sem tudjuk, miért tették, s teszik a mai napig.

Jungkook emlékszik még rám? Vagy csak valami elcseszett bunkó gyerek vagyok az emlékeiben, aki játszott vele, ahogy mindenkivel. Sajnos nem jár messze a valóságtól.

Két ember iránt éreztem őszinte szeretetet, Yoongi és Jungkook. Mára már Bogumot is szeretem, hisz a legjobb barátom és nem tervezem ezt a barátságot elrontani. Nem mintha bármelyik barátomat tudatosan löktem volna el magamtól.

Suga már nem igazán foglalkoztat. Fáj ebbe belegondolni, de ez az igazság. Láttam, ahogy szép lassan lemondott rólam, ahogy a barátságunkról is. Nem hibáztatom, teljesen jogosan tette.

Jungkooknak az élete pedig már biztos boldog és nincs szüksége rám. Őszintén, én is próbálom elfelejteni őt. Vicces belegondolni, hogy három hónappal ezelőtt képes lettem volna bevallani neki az érzéseimet. Ma már azt sem tudom, milyen érzésekről van szó. Nem akarok iránta érezni semmit. Dühít, hogy tovább lépett. Örülök, hogy megtette, mégis fáj és haragszok rá. Még ha ez csak a fejemben van így, akkor is rossz tudni, hogy nem jelentek neki semmit. Biztos tovább lépett és már nem gondol rám sehogy. De ha neki sikerült felejtenie, akkor nekem is fog.

- Kész vagy már hülyegyerek?! Más is használná a mosdót! - Dörömbölt az egyik srác, mire kénytelen voltam kimászni a tusoló alól és amilyen gyorsan csak tudtam, megtörölköztem, majd felöltöztem, ugyanis ha nem teszem simán rám töri az ajtót.

Amilyen észrevétlenül bejöttem, annyira feltűnően sikerült távoznom a fürdőből; ha négyszer nem ejtettem el valamit amíg a szobám felé igyekeztem, akkor egyszer sem. Legalább a dörömbölős gyerek békén hagyott (azon kívül, hogy legalább öt féle képpen kínzott meg a szemével). 

- A mosdó biztos nem fog hiányozni. - Csuktam be az ajtót, amint beléptem a szobába.

Bogum nem reagált, csupán az ágyon feküdt, s egy könyvet lapozgatott. Nem hiszem, hogy olvasta, mivel a könyv fejjel lefelé volt, de legalább elfoglalta magát valamivel, ha már a tv elromlott, a telefonokat meg egy héten kétszer, ha használhatjuk.

- Félsz? - Nézett rám lassan, halkan, de tisztán feltéve kérdését.

- Nem kéne? - Ültem rá az ágyamra frusztráltan nézve ki a szobában lévő kicsiny ablakon.

- Csak nem változott olyan sok minden. És tudod, én felfognám úgy, mint egy lehetőséget. Kimész innen és egy új ember lehetsz. Legalábbis helyre hozhatod, amit elrontottál. És bár ez a duma totál elcsépelt - mert ezt te szoktad mondogatni - de igaz. - Sóhajtott Bogum fáradtan és bár tudtam igaza van, nem tudtam másra gondolni, csak arra ami kint vár; és az én fejemben ez minden volt, csak jó nem.

- Nem akarom tudni, ki mit gondol rólam, bár ez azt hiszem elkerülhetetlen lesz. - Néztem fel barátomra, ki kiváncsi, ugyanakkor együtt érző íriszekkel kemlelte arcomat.

Lassan felkelt az ágyáról, majd a polcáról levett valamit. Kérdő tekintettel meredtem rá, ám ő halvány mosollyal a szája sarkában egy kis fényképezőgépet nyújtott nekem. Ez volt a kedvence és ezzel csináltunk rengeteg közös képet unalmas perceinkben. Lassan elvettem tőle, s bár tudtam emlékbe adta, mégsem akartam elvinni egy ilyen szamára fontos tárgyat magammal. Ám mielőtt lett volna lehetőségem megszólalni, Ő megelőzött.

- Az önutálatot és a kétségbeesettséget azzal tudod a legjobban palástolni, ha magabiztosnak mutatod magadat az emberek felé. De azt hiszem ezt te nagyon jól tudod Taehyung.

Mit gondoltok a szemszögváltásról?

Sziasztok! ❤️

Ismét sajnálom a hatalmas nagy kihagyást, őszintén nem igazán van mentségem. Próbálok jobban beilleszkedni itt Angliában, minél több emberrel időt tölteni, közben pedig a tanulással is foglalkozni és ez mostanság felemészti az időmet. Ugyanakkor most van ihletem; ezt a részt zökkenőmentesen sikerült megírnom, szóval próbálom ezt minél tovább fent tartani.🙂

Remelém tetszett a rész!😃
További jó hétvégét nektek!❤️