Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!! ❤️🎄

Vajon menjek vagy inkább hagyjam a francba és ne találkozzak vele? E között a két variáció között örlődtem egész nap. Tegnap meglehetősen lekezelően beszélt velem... ugyan mit akarna most tőlem?

Egyeltalán miért írta azt, hogy fontos? Valóban az lenne? Eléggé össze vagyok zavarodva és ezen az sem segít, hogy már csak pár perc és kicsöngetnek, utána pedig végleg el kell határoznom magam, hogy megyek vagy nem megyek a parkba. Komolyan úgy érzem magam, mintha én lennék Hamlet. "Lenni vagy nem lenni", az én esetemben pedig menni vagy nem menni. Ez itt a kérdés. Döntésképtelennek érzem magam, ahogy mostanában egyre többször nagy részt sajnos Taehyung miatt.

A csengő, ami pár perc múlva jelezte a nap végét és mely annyi diáknak a szabadságot jelenti, köztük általában nekem is, azonban ezekben a pillanatokban pont ellenkezőleg. Nem tudok dönteni~.

- Jungkook! - Ugrott a hátamra Jimin, mikor kiindultam a teremből, ami furán nézhetett ki, hisz a jobb vállamon lógott a táskám. - Jössz velem és Sugával moziba? - Kezdte nyomkodni az arcomat, amit a folyosón szemben jövő Yoongi értetlen fejjel méregetett. Én sem értem Chim ilyesfajta megmozdulásait, de ezek szerint ezzel nem vagyok egyedül. Mindenesetre Jimin az egyik megszerethetőbb ember a világon, nem véletlenül a legjobb barátom ilyen rövid idő után.

- Meg sem kérdezem mit csinál. - Ért oda Suga, miközben Jiminre mutatott, melyet egy kisebb kuncogással díjaztam, míg Chim egy szemforgatással.

- Szóval, jössz? - Mászott le a hátamról az előbb még ott csimpaszkodó barátom.

- Nem. - Szaladt ki a számon, talán kicsit gyorsan, mire két értetlen szempár nézett vissza rám. - Úgy értem, dolgom van és nem igazán tudom lemondani, de legközelebb mindenképp megyek. - Próbáltam megmagyarázni a helyzetet, persze csak a fél igazságot osztottam meg velük, amit egyébként nyilván nem hittek el.

- Ezt nem veszem be, remélem tudod, szóval holnap mindent el kell mondanod. - Nézett komolyan a szemembe, majd azzal a lendülettel ment is vissza a terembe Jimin, gondolom a táskáját ott hagyta.

- Én sem vagyok hülye. - Mosolyodott el sejtelmesen Yoongi, miközben neki dőlt a szekrényeknek a narancssárga hajúra várva.

- Ahogy én sem, szóval jó randizást nektek. - Húzogattam a szemöldökömet, ami nem volt jó ötlet, ugyanis Suga egyből visszavágott.

- Neked is Taehyungal. - Kacsintott, mire lefagyott az arcomról a mosoly és talán kicsit fel is forrósodott a bőröm. - Tudod, van szemem. - Röhögött, majd komolyabban hozzátette - Szerintem siess, Tae már biztos ott van. - Adta tudtomra, ami valószínűleg tényleg igaz volt, hisz a fiú egyből rohant ki a teremből, amint vége lett az utolsó órának. Én azt hittem Suga és Taehyung nem beszéltek az utóbbi időben egymással, de ezek szerint nem láttam jól a dolgokat.

Időközben - ezek szerint - sikerült eldöntenem a kérdést, miszerint találkozok - e Taehyungal vagy nem. Mókás, hiszen ez nem egy bonyolult választás és nem is egy elcsépelt szappanoperában vagyunk, mégis a tudat, hogy a fiú ott vár rám és én pedig mint egy pironkodó kislány úgy érzem magam, megijeszt. Újra a határozott Jungkook szeretnék lenni, mint régen. Vagy pedig akkor sem voltam az, csupán azt mutattam a külvilág felé. Ki tudja?

Az iskola kapuján kiérve egyből a park felé vettem az irányt, s bár tudat alatt, de próbáltam olyan lassan menni, amennyire csak lehet. Eközben viszont izgatott voltam és minél előbb oda akartam érni az egyébként alig negyven méterre levő parkba.

Mikor ott voltam, autómatikusan Taehyungot kezdtem keresni a szemeimmel, akit a tó melletti padon ülve meg is találtam. Haja most sötét szőke volt, hisz - ha jól láttam - tegnap előtt volt fodrásznál. Farmer kabátja ki volt gombolva, ezzel megmutatva fekete pólóját, mely látszani engedte kulcscsontját. Akaratlanul is nyelnem kellett a látványra, főleg mikor megláttam fekete bőrnadrágját, mely kiemelte kellően izmos lábait. Most, hogy ilyesztően lassan végig mértem, azt hiszem határozottan tetszik ez a fiú.

Kezeivel lábain dobolt, néha néha megnézve telefonján az időt. Egy ideig még kémleltem Őt, ami egy kívül álló szemszögéből elég rémisztően nézhetett ki, azonban pár perc után muszály voltam rávenni magam és oda menni a most is tökéletes fiúhoz.

Mély levegő.

- Tae. - Szóltam erőtlen hangon, mire rögtön rám kapta a tekintetét és felkelt a padról.

- Kookie. - Ölelt meg hirtelen, amit nem tudtam hova tenni, hisz tegnap még bántóbbnál bántóbb dolgokat vágott a fejemhez. Elég hamar észre vette megrökönyödésem okát, hisz azzal a lendülettel elengedett egy halk bocsánat kérést elmotyogva. - Sétálunk?

Meg sem várva a válaszomat indult meg a tó melletti ösvényen. Őszintén szólva eléggé kínos volt az egész szituáció. A látszólag csalódott fiú után iramodtam, s amint mögé értem, habozás nélkül öleltem át hátulról, köré fonva karjaimat.

Mikor megérezte közeledésem, kissé megdermedt, azonban pár másodpercel később megfordult karjaim között, s derekamnál fogva húzott magához közelebb.

Bár nem beszéltünk egy szót sem, mégis ez az ölelés elmondott mindent, amit akkor éreztünk. Szükségem volt rá. És azt hiszem neki is rám. Taehyung kétségbe volt esve, azt viszont egyeltalán nem tudtam, hogy ennek mi lehetett az oka. Mindenesetre számomra egy felejthetetlen pár perc volt, amin valószínűleg egész este gondolkozni fogok magamat ismerve.

- Szereted a forrócsokit? - Jött a kérdés mellőlem, mikor már egymás mellett ballagtunk a park egy eldugottabb felén. - Mert itt a közelben van egy kávézó féleség, de lehet kapni teát, kakaót, forrócsokit meg turmixot is, ha ahhoz van kedved.

- Persze menjünk. Szeretem a forrócsokit, bár én inkább a teát preferálom. - Néztem Taere egy mosoly kíséretében.

Az ölelésünk utáni pár pillanat kínosan telt, azonban néhány percel később elkezdtük a beszélgetésünket leginkább semmiségekről. Elmentünk az úgy nevezett kávézó feleségbe, ahol elfogyasztottuk az általunk szeretett italokat. Taehyung forrócsokit, míg én gyümölcs teát szürcsölgettem, ezalatt az idő rettenetesen gyorsan elszaladt, s már a szinte teljes sötétségben igyekeztünk újabb úticélunk felé.

- Már csak pár sarok. - Fogott kezemre Taehyung, amit én csak kuncogva néztem végig.

Arcán gyermekies mosoly bújkált, ahogy a néhány percre levő játszótérre igyekeztünk, hisz Tae annyira meg akarta nézni. Azt mondta, annyi jó emlék jutott eszébe, mikor percekkel ezelőtt a kávézóban nosztalgiáztunk. És bármilyen furcsa, Ő abban a pillanatban mindenképp meg akarta mutatni a gyerekkori törzshelyét.

- Át szaladunk? - Nézett rám ördögi mosollyal, mikor a zebrától pár méterre megálltunk az út szélén, aminek a másik oldalán az a bizonyos rét tartózkodott és ahol a játszótér is található volt.

- Át. - Nevettem, miközben kissé gyermekies viselkedését, meg azt a büszke mosolyát figyeltem, ami azért volt, mert át mertünk szaladni az egyébként üres úton.

- Látod ez az a hely, ahova kiskoromban szinte minden nap eljöttem. - Ült le az egyik hintára, mikor már bent voltunk a mostanra üres játszótéren. - Akkor még minden olyan tökéletesnek tűnt. De komolyan. A legnagyobb problémám az volt, hogy a szőke fiú a homokozóban több fagyit kapott, mint
én. - Nevetett kiskori énjén, aki megjegyzem nagyon cuki lehetett. Szeretett gyerek lenni, ez látszik. Hihetetlen, hogy az alapján amiket itt és a kávézóban mesélt mennyire megváltozott. Ha évekkel ezelőtt ismerem meg, talán barátok is lehettünk volna, nem pedig ilyen néha jóban vagyunk, néha le se szarjuk egymást - illetve Ő engem - kapcsolatunk lenne. Ha ezt egyeltalán lehet bármiféle kapcsolatnak nevezni.

- Szóval mindig kijártunk ide játszani Anyukámmal, Apukámmal és a Bátyámmal, aki három évvel idősebb nálam. Pimasz voltam néha és szemtelen, de ettől függetlenül elég jó gyerek. Túl sokáig ragaszkodtam a kis kori énemhez, majd végül a bátyám hülyesége miatt elég... durva úton ,,nőttem fel". - Mutatott idéző jelet kezeivel.

Bár nem igazán értettem miről beszélt a felnövésével kapcsolatban, úgy voltam vele, jobb nem boncolgatni a témát, még akkor is, ha rendkívül furdalt a kíváncsiság. Taehyung megfejthetetlen.

Kíváncsian csillogó íriszekkel nézett fel rám, miközben az előbbi szavait elemeztem a hinta korlátjának dőlve.

- Te milyen gyerek voltál Jeon? - Mosolyodott el kacéran, mire nekem is felfelé görbültek ajkaim.

Annyira érdekes személyiség. Domináns a kisugárzása, de közben annyira sebezhető és gyerekes tud lenni. Határozott, ám rengeteg dologban egyeltalán nem tud dönteni. Egyik nap a képembe vágja, hogy mennyire idegesítem, másnap pedig elhív rand... akarom mondani egy találkozóra. Hihetetlen az egyszer biztos.

- Hát elég gyökér kisgyerek voltam. Például hittem a kacsára, hogy pulyka és fordítva egészen tíz éves koromig. - Ültem le a mellette levő hintára. - Tudod, nem szívesen beszélek a gyerekkoromról. - Néztem hirtelen a föld
felé, hisz ez a téma elég mélyen érint
engem. - Amikor alsós voltam apukám rászokott az alkoholra. Folyton bántó szavakkal illetett és később többször meg is vert... Ennek oka leginkább az volt, hogy szerinte nem voltam egy minta gyerek sok baráttal,
így adódtak gondjaim az iskola társaim
miatt. - Nem igazán akartam többet emlékezni a kisgyerekek között nagyon is bántó szavakra, mint például "lúzer", "undorító" és ehhez hasonló dolgok, amik egy alsós szájából igen is bántóak. Nem hiába mondják, a gyermeki kegyetlenség határtalan.

Persze volt egy két ember, akik a barátaim voltak és egy még a mai napig is az, mégis hogyha kipécéznek, rendesen meg tudják keseríteni a napjaidat.

- Felső tagozatban jobb lett a helyzet, hisz mindenki komolyodott és nyugodtan tudtam tölteni a napjaimat azzal a pár barátommal, akik melletttem voltak. Ötödikben viszont elég nehéz volt, hisz apukám akkor halt meg, viszont előtte... - Haraptam el a mondat végét, hisz féltem, hogy kicsordul egy könnycsepp szememből, pedig semmiképp nem akartam gyengének látszani Taehyung előtt. Bár, akkor miért mondtam el mindezt?

- Mi történt előtte Kook? - Kelt fel a hintából elém guggolva, kezeit térdeimre téve, így akaratlanul is egymás íriszeibe néztünk.

- Egyszer apám nagyon nagyon sokat ivott. És amikor hazaértem nem volt otthon senki rajta kívül. Kiabált meg megütött, viszont a nappaliban levő törött váza egy darabjával megvágta az arcomat, aminek mai napig ott van egy kicsit a nyoma. - Engedtem könnyeimet szabadjára. - Ettől függetlenül egyébként elég sok hihetetlen jó élményem is volt gyerekként és hálás vagyok, hogy mostanra a családom és én is túl tudtunk lendülni az akkor történteken. - Mosolyogtam Taehyungra, aki csak kikerekedett szemekkel bámult rám.

A következő pillanatban lassan feltérdelt, miközben bal kezét összekulcsolta az én jobbommal, jobb kezét pedig arcom
bal oldalára csúsztatta megsimítva
hüvelyk ujjával az ott található - alig észrevehető - sebhelyemet, mely az előbb említett eset miatt keletkezett.

Arcomat simogatta folyamatosan, míg én megbabonázva bámultam szemeibe. Taehyung közelről is szinte tökéletes. Nem túlzok. A Hold megvilágított minket, ennek köszönhetően egyeltalán nem volt sötét, így kitudtam szúrni az Ő szemeiből kicsorduló könnycseppeket is.

A szívemet a torkomban éreztem dobogni. Az arcom elkezdett forrósodni. Vágytam rá. A csokjára. Az érintésére. Vágytam Taehyungra. Úgy, mint még soha senkire. A szeretetére.

Akaratlanul is közelebb hajoltam, így ajkainkat már csak pár centi választotta el. Taehyung lassan közelebb hajolt, ezzel a maradék távolságot is megszűntetve köztünk. Forró puha ajkai érintették az enyémeket.

Amint fel eszméltem már el is hajolt. Szájon puszilt. És tökéletes volt. Azonban lehet telhetetlennek fog hangzani, de többet akartam.

Tae, mintha olvasna a gondolataimban behunyta a szemeit, majd közelebb hajolt...

Sziasztok!

Először is Nagyon Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!❤️😃🎄 (Bocsánat, hogy egy nappal később, csak tegnap elég későn fejeztem be a részt, ezért jobbnak láttam ma publikálni🙂)

Bár ez a rész nem mondható karácsonyinak, mivel az időben még nem tartunk ott, de ha valakit érdekel a OneShotos könyvemben megtalálható eddig három (nemsokára négy) karácsonyi történet. (Van köztük VKook is) 🙂🎄

Másodszor pedig remélem, hogy elnyerte a tettszéseteket ez a rész.😃❤️

Mindenkinek további jó szünetet és kellemes ünnepeket!❤️❤️❤️