- Megcsókolt? - Visított fel Jimin, míg én próbáltam csöndesebb hangerőre bírni barátomat, ami lássuk be, nem igazán sikerült.

- Nem. Vagyis... Csak tudod, a szám sarkába adott egy puszit. Semmi több. - Vontam vállat nem törődöm stílusban, miközben töri cuccomat pakoltam elő, ugyanis az az első óránk, ha jól tudom.

- De te többet szeretnél, nem igaz? - Tört elő Jimin szerelem doktor énje.

- Hát... Mondjuk úgy, ha megcsókolna, valószínüleg nem utasítanám el. - motyogtam zavartan, egyre vörösödő fejjel. Ma már másodjára. Remek. Hová lett a határozott Jungkook?

Nagy az esély rá, hogy határozottan elment nyaralni és kitudja mikor tér vissza.

- Szóval nem ellenkeznél? - Húzogatta szemöldökét, ezzel eléggé perverz arcot varázsolva magára.

Yoongira nézzen ilyen fejjel és ne rám, ilyesztő.

- Jimin. - Sóhajtottam kissé gondterhelten. - Legyünk reálisak. Nyilván láttad, hogy Taehyung és Én nem vagyunk a legjobb kapcsolatban. Őszintén szólva, eléggé rosszban vagyunk, viszont ennek ellenére eléggé sok érdekes szituációban találtuk már magunkat. Biztos láttad, hisz ez alatt a rövid idő alatt, amióta itt vagyok, veled, meg persze úgy önmagában még Taeval és Yoongival voltam a legtöbbet. Plusz a legjobb barátom vagy. - Eresztettem el egy apró mosolyt, mire a mellettem ülő - ki most velem szembe fordulva hallgatta mondandómat - büszkén kihúzta magát, mire kénytelen voltam az előbbi mosolyomat vigyorrá formálni. - A lényeg csak annyi, hogy azt hiszem valamit érzek iránta. Egyáltalán nem vagyok benne biztos és hogy őszinte legyek, félek. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem most fog kiderülni, mi kavarog bennem valójában, csupán el szerettem volna mondani, mert magamban ezen örlődni nehéz. Meg persze kiváncsi vagyok a véleményedre és esetleg a tanácsodra, bár egyelőre leginkább a legjobb az, ha várok, azt hiszem. Idővel úgyis fény derül arra, mi játszódik le bennem és hogy mi folyik Tae körül. - Suttogtam az utolsó pár szót inkább magamnak, mintsem a narancssárga hajúnak.

Ő figylemmel végig hallgatta és egyet is értett abban, hogy mindenképp várjuk meg mi fog kisülni ebből az egész "lehet, hogy érzek Taehyung iránt valamit" dologból.

- Unatkozok. - Fetrengtem a padon negyedik órában, legjobb barátomnak suttogva.

- Ennyire azért nem kell szenvedni - röhögött.

- Próbálj meg te túl élni egy földrajz órát az emelt föci osztályban. - Szóltam vissza neki.

- Soha. Be nem tenném oda a lábam. Földrajz. Fúj. És amúgy sem mennék be, viszont kötelező, nem hogy emelt föcire...
utálom. - Borzongott meg, már csak a gondolatra is.

Megmosolyogtam tettét, hisz pontosan tudom, hogy ki nem állhatja a tantárgyat, még akkor se, ha nagyrészt csak természetfilmeket nézünk. Szerintem érdekes a földrajz egyébként, viszont tény, hogy ha valakit nem érdekel, akkor annak aztán hiába magyarázzák mi az a vulkánikus kőzet vagy éppen merre van észak, esetleg hol helyezkedik el Kína. És ezek még csak jócskán a legkönnyebb kérdések.

- Nah akkor érted, mit érzek, amikor ezt a rohadt kémiát kell vegig ülni, rossz esetben pedig megtanulni. - Szenvedtem továbbra is, miközben a tanár próbálta át adni tudását az alkánokról valamint a kovalens kötésről. Csendben megjegyzem, hogy az utóbbit három éve nem értem és ezek szerint az osztályban is van, aki hasonló cipőben jár tekintve, hogy ezt az anyagot nyolcadikban meg kilencedikben tanultuk és gyanítom a többiek is.

Az egész nap elég átlagosan telt, ahogy a következő, majd az azutáni is. Átlagos alatt azt értem, hogy kissé monoton volt és azon kívül, hogy Jiminnel, néha pedig Yoongival töltöttük az egész napot, nem igazán történt semmi érdekes. Bar elég valószínű, hogy ezt azért érzem így, mert eddig Taenek köszönhetően (meg persze a narancssárga és a menta zöld hajúnak) eddig mindig történt valami szokatlan és meglepő. Ebben a pár napban azonban Taehyung, ígérete ellenére nem volt hajlandó beszélni velem, még  csak rám sem hederített, én viszont egyre kíváncsibb lettem. Érdekel az a rohadék na. És persze tudni szeretném mi történik vele, meg úgy egyébként körülötte.

Miért ilyen fura?

Miért ilyen hirtelen?

Mit nem mond el?

Mikor harmadik nap sem sikerült elérnem, hogy egyeltalán bármennyire is figyeljen rám, nem érdekelt, hogy lesz e következménye, esetleg furcsán fognak méregetni, suli után mindenképp meg akartam várni a kapuban, hisz Ő igen is fontos nekem. Azonban nem fogok utána koslatni. Ha ma sem sikerül szóra bírnom, nem fog többet érdekelni mi baja. Így is túl sokat próbálkoztam, nem szeretnék hülyét csinálni magamból. Lehet, hogy félre értettem az eddigi egy - két hetet és még sincs köztünk semmi féle kapcsolat. Úgy értem sem baráti, sem pedig haveri, pláne nem egy kicsit több.

Volt olyan pillanat, hogy igazán reménykedtem, hogy legalább nem utál. Az pedig, hogy pár fura cselekedetet félre értettem és talán többet képzeltem bele, mint ami valójában volt... az talán csak buta ábránd. Különben is, a saját érzéseimen sem tudok kiigazodni. Nem megy. Hogyan legyek reális, amikor Taehyung folyamatosan eldob magától, majd újra eljátssza, hogy minden rendben és képes lefoglalni akaratlanul is a gondolataim nagy részét?

Órák után sietve indultam az iskola kapu elé, hogy végre kitudjam húzni Taeből, mi lelte az utóbbi napokban. Jimin és Yoongi úgy voltak vele, hogy jobb, ha ebbe nem folynak bele, hisz bár őket is érdekli, hogy Taehyungal mi történt, szerintük gyorsabban sikerül megtudnom, ha csupán egyedül beszélek vele, s majd, ha Tae hajlandó lesz megnyílni, Ők is rákérdeznek a dolgok miértjére.

Mikor már szinte mindenki haza felé vette az irányt, csupán a szakkörösök valamint a kosárcsapat tagjai maradtak az épületben, kezdtem magam elég kellemetlenül érezni a suli bejárata előtt egyedül álldogálva a kissé hűvös időben.

Vajon Taehyung hazament volna, csak nem láttam?

Remélem nem, mert akkor legközelebb, nemhogy beszélni nem fogok vele, de még meg is nyúzom, amiért elmerte hagyni úgy az iskolát, hogy én közbe rá vártam és majd megfagytam. Bár, hogy miért cövekelek itt azt ő nem tudja, de akkor is.

Negyed óra múlva, mikor már végleg elindultam volna haza, kivágódott a suli bejárati ajtaja és egy ideges Taet láttam meg, miközben kapucniát egy elég hangos káromkodás kíséretében húzta fejére.

Pár méter múlva már a kapun is kiért, ám amikor meglátott engem lépteit felgyorsította, ezzel elég egyértelműen tudtomra adva, hogy nem akar beszélni.

A baj csak az kedves Taehyung, hogy
engem most pont nem érdekel, hogy mit szeretnél, nem azért fagytam meg, (nem szokásom meleg ruhákat felvenni sajnos) hogy aztán végig nézzem, ahogy elsétálsz - inkább
rohansz - mellettem, csupán egy pillanatra tekintve  rám.

- Tae. - Indultam el felé, azonban ezzel csak azt értem el, hogy még gyorsabb tempóra kapcsolt és szinte futott előlem.
- Taehyung! - Szóltam utána. Kissé hátra tekintett, viszont arca szinte semmit sem  tükrözött, csupán talán egy kis rémületet. Komolyan aggódom érte. Mi lelte? - Taehyung baszki! Állj már meg kérlek! - Siettem, hátha utol érem.

Az előttem gyorsan lépkedő fiú ezt persze azonnal észre vette és azzal a lendülettel váltott még gyorsabb tempóra. Rohadjon meg.

- Nem fogok utánad futni! - Álltam meg hirtelen, hisz azonnal fejbe csapott a felismerés, miszerint nem kéne rohannom csak azért, hogy megkérdezzem, mi baja. Ugyanmár. Ki Ő, hogy utána futkorásszak? Hogy bárki utána futkorásszon? El van szállva magától, ennyi.

Meglehet, hogy dühös vagyok. De még mennyire, hogy az vagyok, viszont engem ne verjen át kamu tettekkel. Nem leszek ott, amikor Ő akarja, vagy legyünk ott egymásnak mindig vagy pedig hanyagoljuk ezt a barátságot... vagy legyen bármi is ez, ami köztünk történik. Pontosabban mostmár nagyon úgy néz ki, hogy köztünk semmi nem történik.

Meglehet, hogy ezért vagyok ideges. Egyszerűen szükségem van rá, elsősorban, mint emberre. A személyiségére. Rá. Ha akár csak, mint haver, akkor legyen velem haverként.

Azt szeretném, hogy kelljek neki. Épp annyira, mint Ő nekem.

Borzalmas ember vagyok. Önző. De nem tudok mit csinálni. Megbolondulok. A hiányától. Tisztázza le, mit szeretne tőlem. Legyünk barátok vagy ne. De ez a köztes állapot... egyszer ellök, majd elhiteti, hogy fontos vagyok számára. Nem, erre nincs szükségem.

- Hogy érted, hogy nem fogsz utánam
futni? - Rántott ki kusza gondolataim közül az eddig szinte rohanó fiú. Jobb is, hogy megszabadított iménti eszmefuttatásomtól, különben úgy érzem megőrültem volna.

Talán nincs minden rendben velem. Ez a srác itt előttem felkavar. Túlságosan is.

- Figyelj Taehyung, - Sóhajtottam egy nagyot ahogy belekezdek, hisz nem egyszerű ám kimondani mindazt, amit tervezek. Egyébként mikor sétált ilyen közel hozzám? Vagy talán csak az egész napos kerülgetés után a fél méter szinte már intim területnek számít? Mondjuk... meglehet. - Ne hidd, hogy mindenki a játékszered. Hogy bárkit csakúgy megfogsz és eldobsz, majd vígan továbbállsz. Ezt nem csinálhatod az emberekkel. Velem is csak szórakozol, utána pedig ügyesen meggyőzöl, hogy mégsem. Nincs igazam? És tudod mit? Hiszek neked. Minden alkalommal hiszek neked. És mielőtt rákérdeznél, igen számítasz nekem. Ahogy Jimin és Yoongi is. Tudom, hogy nem vagyunk barátok. Talán haverok is alig,
de vannak közös emlékeink. Nekem ez
fontos. - Álltam meg egy szusszanásnyi pillanatra. Nem tudom pontosan, miért tört ki belőlem ez az egész, de bevallom, baromi jó érzés volt mindezt kimondani. Viszont azt a részét kihagytam, hogy valamit valószínűleg érzek iránta, hisz nem adom meg neki azt az örömet, hogy még nagyobb képe legyen, esetleg még ki is röhögjön meg amúgy is. Ez nem arról szól, hogy tetszik vagy sem, hanem arról, hogy elkezdett változni rossz irányba. - Nem tudom mi lett veled Tae, - Folytattam. - de ne feledkezz meg az emberekről, akiknek számítasz. És jó lenne, ha segítenél tisztázni a köztünk levő konfliktust, ami folyamatosan fenáll minden percben, amikor beszélünk vagy csak egymásra nézünk, szóval még egyszer elmondom, nem tudom mit akarsz tőlem, de...

- Épp ez az! - Szakított félbe. - Nem akarok tőled semmit. - Nézett mélyen a szemembe, s szavaival szépen lassan indított el egy keserű, maró érzést bensőmben. - Nem kell a szentbeszéd, érted? Nincs köztünk semmi féle kapcsolat. - Túrt hajába idegesen, míg lábával a járdán toporgott, ezzel egy kissé irritáló hangot hallatva. Halántékán egy pár izzadságcsepp kezdett folydogálni, szemei pedig egyre többszöri pislogástól kissé könnyesek és pirosak lettek. - Olyan vagyok, amilyen. Nem fogsz megváltoztatni! Nem fogsz! - Emelte fel hangját, majd mint egy őrült, úgy kezdett fel alá járkálni néha néha a keskeny járdáról az útra lépve majd vissza. Eddig azt hittem, én nem vagyok normális, de most Taehyung... megilyeszt. - Senki sem fog tudni más embert faragni belőlem. Nem is tudna senki. Én ilyen vagyok, nem lehet mit csinálni. Rossz vagyok Jungkook. Fogd fel végre! - Jött közelebb, majd kicsit lökött rajtam, ami ugyan nem igazán tette meg hatását, mivel nem volt ebben a lökésben semmi erő. Taehyung keze remegett, ami arra enged következtetni, hogy valami nincs rendben.

- Mi bajod? - Próbáltam visszafogni dühömet, csalódottságomat és feltörekvő kétségbeesésemet, mindezzel egy elég halk hangerőt megütve. A velem szemben álló, - ki hangom hatására, mintha kicsit lenyugodott volna - viszont tökéletesen hallotta.

- Te. Te vagy a bajom. Kurvára elegem van belőled érted?! - Mutatott rám, mellkasomat egyre többször megbökve mutató ujjával. - Egész nap figyeltél! Nem hagysz békén! Mindig csak a rosszat vágod a fejemhez! - Zihált. Alig kapott levegőt. Azon kívül, hogy az aurámba belemászott, szavait késként vájta a lelkembe vagy akárhova, de nagyon fájt. Azonban most nem az én érzéseim a lényegesek. - Miattad van minden! Miattad... - Suttogta az utolsó szót, ezzel egy igazán őrült hatását keltve. Ki tudja? Talán az is volt. - Te vagy az oka Jungkook. Te... és a bátyám. - Mondta elhaló hangon mondatának végét. Szinte alig értettem. Van bátyja?

Íriszeit lassan enyémekbe fúrva váltott arca egyre vészjóslóbbá. Életemben először úgy igazán féltem valakitől. Tőle. Taehyungtól. Akiről még körübelül három napja reggel azt állítottam, hogy tetszik nekem. Most azonban úgy igazán nem tudom. Nem is ismerem. Azt sem tudtam, hogy van testvére. Az viszont tuti, hogy valami nincs rendben vele.

Lehet, hogy ivott vagy rosszabb.

Ha tudtam volna, hogy ebben a pillanatban jártam a legközelebb az igazsághoz...

Rettegtem. Nem, nem attól, hogy Taehyung megütne vagy bármi ilyesmi. Inkább attól, hogy teljesen félre ismertem, ezáltal pedig elveszíthetem. Azonban Ő fontos nekem!

Szemeim könnyesek voltak. Az ilyedségtől. Megrettentem a kialakult szituációtol. Ez nem lehet. Nem történhet meg pont velünk. Sosem volt felhőtlen a kapcsolatunk, de ennek ne most legyen vége. És ne így.

- Tae. - Suttogtam. - Mi a baj? Úgy értem most mi a baj? Kérlek, magyarázd el, mi történik veled. - Vezettem tekintetem a járda irányába, s szemeimet próbáltam valamelyest elrejteni a velem szemben álló elől. Nem hiheti azt hogy sírtam.

Tényleg nem sírtam, csupán ideges voltam és ilyedt, ezáltal pedig szemeim könnyesnek látszódtak, de akkor se lásson így. Gyengének érzem magam. Túlságosan feszélyez az egész helyze.

- Nem mondhatom el. Nem érted Jungkook? Rossz vagyok. - Fogta meg mind két vállamat, s tekintetemet kereste, ám én inkább arcát fürkésztem. Közel volt. Kicsit kipirult volt és csapzott. A szemei. Nem azt tükrözték, amit kellett volna. Semmit nem tükröztek. - Hagyjuk egymást békén. Nem érdekelsz. Értsd meg nem vagyok rád kiváncsi Jungkook! - Fakadt ki, s vállamba hol kapaszkodva, hol pedig azt rázva eresztette ki hangját. - Soha nem voltunk jóban. Nincs köztünk semmilyen kapcsolat, érted? Nem érdeke... - Csuklott el hangja, ahogy egy hatalmas csattanással érte jobb tenyerem, arcát.

Bőre, ha eddig nem lett volna piros, a pofonnak köszönhetően a vörös elég mély tónusába fordult szép lassan át, ahogy kezeit odarakva próbálta tompítani a - gyanítom - kissé égető fájdalmat.

Ezek után egy percel sem tovább maradva, rögtön sietni kezdtem az üres utcán el onnan. Abban a percben egyáltalán nem érdekelt, hogy a mostmár jóval hátam mögött hagyott fiú mennyire van rossz állapotban. Ott hagytam.

Adtam neki egy - szerintem - elég nagy pofont. ( Bevallom, kicsit büszke is vagyok rá... életem legjobb pofozása eddig. ) Ezt követően pedig elmentem. És tudjátok, mit? Nem bánom. Megérdemelte.

Fájt nekem is. A különbség csak annyi, hogy míg neki az arcán érződött a fizikai fájdalom, nekem a bensőmben áradt szét az elképzelhetetlen mardosó érzés. Az egészet tetézte a torkomban lévő folytogató gombóc, s mindehez társulva nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy ha egy olyan személyt, aki
iránt érzek valamit és fontos nekem
ilyen nehéz elveszíteni, hátrahagyni és
összeveszni vele, akkor milyen lenne, ha úgy
igazán beleszeretnék?
Hogy bírnám ki?
Szerelmes leszek egyáltalán belé?
Ő érez irántam valamit?

Bár a mai történések alapján hülye kérdés az összes. Főleg az utolsó. Világosan megmondta, hogy utál. Ezek után én hogy tudnám szeretni?

Ezek ellen viszont felsorakozik az az érv, ami bár nem biztos, de még mindig tartom hozzá magam. Taehyung nem volt magánál teljesen. És rá fogok jönni, mi történt vele. Legalább is mindenképp tudni szeretném.

Amint nagy nehezen hazaértem, újra és újra lejátszódtak a mai események az agyamban, ezzel engem az őrület határa sodorva.

Egy kisebb pánik roham elkerülése érdekében próbáltam mely levegőket venni, s ezzel együtt lenyugtatni magam kisebb - nagyobb sikerrel.

Miután gyorsan letusoltam, már pizsamában az  ágyamon elterülve próbáltam aludni, azonban ez az egész nap sok volt. Túl sok.

Végül egy szó kavargatt a fejemben, amint elnyomott az álom: Fáj.

-Nem aludtál valami sokat Kook. - Paskolta meg a reggel a hátamat drága legjobb barátom, akinek a társasága bár megnyugtatott, mégis most inkább gondolkodtam volna csendben padra hajtott fejjel. - Történt valami? - Hajolt le hozzám Jimin, ami érdekesen nézhetett ki, tekintve, hogy az én arcom a padló felé nézett, míg fejem a pad tetejére támasztottam, így Jimin szinte a pad alá hajolva próbált szemeimbe nézni.

- Nincs kedvem beszélni róla Chim. Majd később elmondom, rendben? - Emeltem fel fejem, s egy halvány mosoly kíséretében győztem meg barátomat.

Ezek után egy pillantást vetve a többi osztályteremben tartózkodó személyre terveztem visszahajtani fejem a padra, s pihenni, ezt azonban valaki megakadályozta.

Taehyung ugyanis pont ekkor lépett be a terembe, majd a padom felé közeledve érzelemmentes tekintettel jött egyre közelebb. Arcán látszódott a tegnapi ütés - melyet tőlem kapott - helye, kissé pirosas árnyalatba burkolva bőre kis részét.

Mikor közvetlen elém ért, velem szemben rátámaszkodott padomra, majd lehajolva hozzám, - hogy fejünk egy magasságba
legyen- mélyedt szemeimbe, végül pedig jobb karjával átnyúlt a padon, majd nehézkesen, de egy összehajtogatott papír fecnit csúsztatott farzsebembe, végül mint aki jól végezte dolgát, ellökte magát a padtól, s elsétált.

Összezavar.

Mit sem sejtve halásztam ki a kis papír darabot farzsebemből - amit most sem értek, hogy csúsztatott oda bele, amikor én ültem Ő meg velem szemben a pad másik oldalán állt - és megnéztem, mi van rajta.

Őszintén szólva sok mindenre számítottam, azonban erre pont nem :

" Délután négykor a parkban. Gyere el! Kérlek. Fontos. "

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Kicsit hosszabb lett, mint általában. Gondolkodtam is, hogy ketté kéne szedni, de inkább így egyben hagytam, mivel szerintem ebben a formában több értelme van, valamint jobban átadja az egész összefüggését.

Kivételesen nagyjából megvagyok elégedve a résszel, bár ez bármikor változhat nálam. 😅 (köszönöm, drága önkritika😂) Viszont annak örülök, hogy sikerült ilyen hosszú részt írnom és bár az első fele kissé inkább Jungkook örlődését írja le, a második felében viszont egy elég fontos veszekedés megy végbe, pár érdekes információval. 🤔😏😉🙂

Az előző posztomhoz nagyon szépen köszönök minden kommentet, minden csillagot és azt, hogy volt aki elolvasta. Nagyon sok erőt adnak a mai napig, mind a voteok, mind a kommentek és, hogy volt aki végig olvasta. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! ❤️😃

Remélem tetszik nektek a rész. Megpróbálok sietni a következővel. 🙂❤️❤️

További jó hétvégét! ❤️