Egyszer talán majd
lekopnak rólunk az álmosolyok
és merünk rosszul lenni
és merünk sírni
még akkor is
mikor "nem illene"

mert rájövünk
mit számít az,
hogy mások mit gondolnak
mikor csakis az számít
amit mi gondolunk
saját magunkról

és rájövünk arra is,
hogyan kell élni
ha már senki nem adott
használati útmutatót
mikor megszülettünk

és arra is,
hogy nem azok vagyunk,
ami mások véleménye rólunk

és képesek vagyunk azzá válni
akik mi magunk akarunk lenni

és nincsen ember,
aki gátat szabhat nekünk
csakis mi magunk

hogy a boldogság
tökéletes illúziója
melyet annyira keresünk
valójában nem létezik
de mégsem egy végtelen
agónia csak az élet

és rájövünk arra is
hogy az értékünket
nem az emberek száma
határozza meg
akik szeretnek minket

mert értékesnek születtünk

és akkor majd nem fog érdekelni
kinek nem tetszünk
ki nem kedvel
és ki utál minket,
kinek mások az elvei
kik akarnak meggátolni

és arra is, hogy
nem szükséges
folyton harcban állni
önmagunkkal

mert a legfontosabb
az életben -
tényleg a legfontosabb -
az, hogy önmagad legjobb barátja légy.