talán egyszer rájövünk,
hogy van élet a halálon túl is,
és hogy még nem haltunk meg úgy igazán, ahogy mindig is hittük
talán rájövünk, hogyan kell szeretni fájdalom nélkül,
és magunkhoz ölelni, ha nem is a világot, de önmagunkat

talán az egyetlen hibánk az volt, hogy túl fiatalok voltunk még ekkora teherhez, mint az élet,
de felnövünk hozzá, mert senki sem elég idősen születik, és senki sem úgy, hogy már tudja, hogyan kell élni

talán egyszer rájövünk,
mi magunk vagyunk az oxigén,
amire szükségünk van,
és minden szívdobbanásunkkal
mi magunk játsszuk életünk egyedi dallamát,
talán rájövünk majd,
hogy egyszerűbb csak kilélegezni mindent,
ami eddig belülről fojtogatott,
és felsóhajtani,
csak mert élünk,
és azért élünk,
mert élnünk kell

talán egyszer rájövünk,
kicsit rajtunk múlik,
mennyi mézzel édesül
életünk savanyú limonádéja,
melyet az élet által arcunkba dobott megannyi citromból facsartunk,
miközben észre sem vettünk, hogy belefacsartuk önmagunkat is

talán megtanuljuk,
hogyan kell táncolni az esőben
és levegőt venni
és nevetni, csak mert minden rossz
és sírni, csak mert minden szép
és ledőlni a fűbe
hallgatni a tücskök ciripelését
és azt képzelni,
nekünk énekelnek a madarak

talán egyszer megtanuljuk,
hogyan kell nem meghalni.

▪

ezt most mindenkinek.
mert szeretek mindenkit, és ígérem, a "mindenki" között mostantól én magam is igyekszem szerepelni.

kitartást,
mert még nincs itt a vég.