Reggel Alex meztelen mellkasán ébredtem. Nem ittam túl sokat az este, de nem nagyon emlékszem semmire.

Halvány emlékképek vannak arról, hogy odaülünk a srácok asztalához. Aztán hirtelen kettesben maradunk Alexszel. A következő emlékem pedig valami mélygarázs. És ennyi.

Ilyen kevés pia is így megártott? Jól megöregedtem...

Megnéztem a telefonomon az időt. 6:00. A munkaidőm 8-kor kezdődik. Király, van két fölösleges órám. Visszaaludni viszont már nem tudok, így neki kezdek a napnak.

Alexet nem akartam felébreszteni, így halkan mentem ki a fürdőbe. Ott megmostam az arcom és mégegyszet végig gondoltam mi is történt tegnap.

Halvány emlékképek ugranak be. Ahogy végigvezetett a házon. Majd a konyhában leültünk és egy pohár bort ittunk. Aztán kézen fogva vezetett be a szobájába. Ott csak annyi rémlik, hogy a ruhámat húzza le rólam.

Vajon megtörtént? Lefeküdtünk? Ha igen, miért nem emlékszem rá? Vajon ő emlékszik? Kérdezzem meg? Áh, ha megkérdezem, és kiderül hogy megtörtént és én nem emlékszem rá, azzal megsértem a férfi egóját. Az pedig tönkretenné a barátságunkat.

Tényleg, és akkor most hogyan tovább? Barátok maradunk? Ha lefeküdtünk úgy sem tudnánk barátok lenni. Barátok extrákkal? Ugyan, az meg csak tini korban van.

És most hogy megkapta (már ha egyáltalán megkapta) amit akart, akkor lepattint? Azt nem akarom, én kedvelem őt.

Fél 7-re értem ki a szobába. Szuper, egy fél órát eltársalogtam magammal...

Alex nem volt a szobában. Megmondtam. Megkapta amit akart, és máris lelépett. Basszus, hiszen ez az ő háza, hova menne? Áh, tök sötét vagyok ma reggel...

- Jó reggelt! - köszönt, ahogy besétáltam a konyhába. Hozzáteszem fehérneműben - Nem vagy másnapos?

- Két pohár után? Jól néznénk ki - nevettem el magam.

- Ja, két pohár, plussz fejenként egy üveg bor.

Leesett az állam. Fejenként megittunk még egy-egy üveg bort? Nem csoda, hogy nem emlékszem...

- Mit kérsz reggelire?

- Nem tudom. Amihez van itthon hozzávaló.

- Lássuk csak - lépett a hűtőhöz.

Most, hogy háttal állt nekem nyugodtan szemügyre vehettem jobban is. Felkönyököltem a pultra, a kezemmel támasztottam meg a fejem és úgy figyeltem.

Csak egy melegítőnadrág volt rajta, így felsőtestét láthattam. Izmos háta és karja van. Napbarnított bőréhez pedig tökéletesen passzol sötétbarna haja.
A hátán nem láttam karmolásnyomokat, ami arra utal, hogy nem történt semmi éjszaka. Én ugyanis szoktam nyomokat hagyni. Ahogy a hütőtől ellépett az egyik szekrényhez, felfedeztem egy foltot a nyakán. Szívás nyomnak tűnik. Viszont tegnap még nem láttam. Én csináltam volna?

- Palacsintát csinálok. Jó lesz? - fordult meg hirtelen.

Megijedtem, hogy lebuktam, így kicsit összerezzentem. A kezem kicsúszott a fejem alól, ennek következtében lefejeltem a pultot.

- Basszameg - motyogtam magamnak.

Alexből azonnal kitört a röhögés. Az én fejem pedig vörös lett. Egyrészt elpirultam, amiért lebuktam, másrészt pedig most találkozott az arcom egy gránitlappal.

- Most mit nevetsz? - kérdeztem duzzogva.

- Talán sírjak? - félig-meddig azt is tette, ugyanis már a könnye folyt a nevetéstől.

- Ne nevess ki! Amúgy is a te hibád.

- Hogy-hogy az én hibám? - kezdett kicsit megnyugodni, de még mindig alig kapott levegőt.

- Megijesztettél.

- Ugyan mit tettem?

- El voltam bambulva, te meg túl hirtelen szólaltál meg.

- Én nem akartam semmi rosszat. Ezt meg végképp nem, de nagyon jól szórakoztam.

Grimaszoltam egyet, ő pedig végre abbahagyta a nevetést. Bár még mindig hatalmas mosoly volt az arcán. A fagyasztóhoz lépett, kivett néhány jégkockát, majd belerakta azokat egy rongyba és úgy közeledett felém.

Egyik kezével hátrasöpörte a hajam és megtartotta a tarkóm. A másikkal óvatosan rányomta a jeget a homlokomra. Hirtelen felszisszentem, mire kicsit elhúzta a rongyot. Megfogtam a kezét és úgy nyomtam vissza azt.

Közben mélyen egymás szemébe néztünk. Eddig észre sem vettem milyen gyönyörű zöld szemei vannak. Nem is teljesen zöld. A belseje sárgás, abból jön a zöld, majd a külső rész halvány barnába megy át. Míg én kielemezték szemének a színét, addig fogalmam nem volt ő vajon mire gondol. Remélem arra, hogy meg akar csókolni.

Gyerünk, Alex, tedd meg! Tudod, hogy én is akarom.

Szinte a gondolataimban olvasott, és közeledni kezdett. Ajkaink összeérték és lágyan megcsókolt. A jeget lerakta a pultra, majd felemelt és engem is oda ültetett. Közben ügyelt rá, hogy ne szakadjon el tőlem. A gyomromban felkeltek a pillangók, a szívem pedig majd' kiugrott a helyéről. Hű, de rég éreztem már ilyet...

Bár, valjuk be, megismerkedésünk óta vágyom erre, még mindig nem éreztem elég közel magamhoz. Puha hajába túrtam és közelebb csúsztam hozzá. De nem is én lennék, ha közben nem verem le a jeget magam mellől. Ez pedig sikeresen véget vetett a csóknak. Alex rám mosolygott, majd lenézett a padlóra.

- Hozom a felmosót - azzal elment.

A kis rosszfiúk még mindig rosszalkodtak a gyomromban. A szívverésem még mindig az egekben volt, és szinte teljes testtel remegtem.

Leszálltam a pultról, de a térdremegésem megakadályozta a stabil talpon maradást. Így hát csoda szépen elcsúsztam a víztócsán.

Alex elnevette magát, gondolom hallotta a dübbenésem. Felmosóvödörrel és ronggyal a kezében tért vissza, közben vigyor volt az arcán. Én még mindig a földön ültem.

- 24 órás őrszolgálat kell melléd, te lány?

- Csak őrzöm a tócsát. Tudod, el ne kóboroljon - elnevette magát, könnyedén felvett menyasszony stílusban a karjába, majd a szobájába vitt. Ott finoman lefektetett az ágyra.

- Maradj itt. Szólok, ha biztonságos odakint - puszit nyomott a homlokomra, ahol lassacskán növekszik egy szép kis dudor.

Kiment, én pedig megnéztem az időt. 7 óra. Oké, akkor még mindig van időnk.

Felöltözni még nem volt kedvem, így gondoltam körül nézek.

Az éjjeli szekrényem egy családi fénykép volt. Rajta volt, Alex, a szülei, Mike és Melanie. Egy udvaron készült a kép, ami szerintem csodálatos.

Aztán a tv mellé léptem. A falon polcok voltak, amin rengeteg kupa és érem kapott helyet. Alatta pedig családi képek.

Volt egy kép keret, amiben két kép is volt. Az egyiken Mike és Alex felnőttként átkarolja egymást. Gondolom ugyanazon a napon készült, mint a családi kép. A másikon pedig két kisgyerek látható. Az egyik a kamerába vigyorog, és épp a fejére érkezik a labda. A másik gyerek a háttérben áll, egy foci kapu előtt és a szája elé teszi a kezét, úgy nevet.

Elmosolyodtam ezen a képen. Ekkor megéreztem a már ismerős kezeket a derekamon, és megéreztem lehelletét a nyakamon.

- Ez egy jó kép. Már akkor tudtam, hogy tehetséges sportoló vagyok. Viszont Mike egy hétig nem szólt hozzám.

Elnevettem magam, ahogy elképzeltem, hogy a főnököm gyerekként duzzog, amiért a testvére fejen rúgta egy labdával.

- Lassan indulnunk kéne, hogy el ne késs. Gondolom, még haza is akarsz menni átöltözni.

Elléptem tőle és bólintottam. Nem dühösen távolodtam el, inkább csalódottan. Én is tudom, hogy dolgozni kell mennem, de olyan szívesen maradnék még itt.

Felvettem a ruhám, de a cipzárt nem sikerült teljesen felhúznom. Vissza álltam Alex elé, félrehúztam a hajam, jelzésként, hogy húzza fel a cipzárt. De ahelyett, hogy felhúzta volna, még azt is lehúzta, amit eddig sikerült felhúznom.

- Na, mit csinálsz? - kérdeztem mosolyogva.

- Sssh - kibújtatott a ruhából, maga felé fordított, felkapott és az ágyra fektetett.

A nyakamat kezdte csókokkal behinteni, közben az oldalamat simogatta. A szívem hevesen vert és szagatottan vettem a levegőt.

- Nem lehet. Még el fogok késni - toltam el egy picit.

- Majd áthajtok néhány piros lámpán - elmosolyodott és megcsókolt. Én pedig nem ellenkeztem...