- Elvihetlek? - fékezett le mellettem.

- Nem lakom messze - tiltakoztam.

- Tudom, de nem is egyből haza akarlak vinni.

- Hát akkor?

- Szállj be és meglátod.

- Legyen - beszálltam, ő pedig egyből elindult - Merre megyünk?

- Szeretnék még egyszer bocsánatot kérni tőled és elvinni téged egy randira.

- Na, én randiba nem egyeztem bele.

- Akkor te nevezd bocsánatkérő kávénak, én meg nevezem randinak.

- Hát ha esetleg el is mennék egy randira, azért többet várok egy egyszerű kávénál - kötekedtem.

- És még én vagyok nehéz eset... Az előbb az volt a bajod, hogy randira akarlak vinni, most meg az, hogy nem valami puccos étterembe megyünk. Hallod, mindjárt meggondolom magam és kiraklak a lakásodnál.

- Nem is mondtam, hogy puccos étterembe akarok menni. Csak, hogy ha már mindenképp randit akarsz, akkor légy ötletesebb.

- És még sértegedsz is. Tényleg visszafordulok - nevetett - Várjunk csak. Te most beleegyeztél egy randiba?

- Egy kávét nem neveznék randinak.

- Akkor elviszlek máshová.

- Oké - mosolyodtam el.

- Komoly?

- Igen.

- Ezaz - úgy viselkedett, mint egy kisgyerek aki cukrot kapott. Muszáj volt kinevetnem - Ne nevess. Egyébként is mondtam, hogy nem tudsz sokáig ellenállni.

- Basszus, tényleg. Hm, még meggondolhatom magam.

- Oké, befogtam.

Ezután csendben maradtunk. Egy idő után leesett, hogy a part felé megyünk. Imádom nézni a tengert, főleg így naplementekor.

Annyira belefeletkeztem a tájba, észre sem vettem, hogy megérkeztünk. Alex kiszállt a kocsiból, majd megkerülte és nekem is kinyitotta az ajtót.

- Miért jöttünk ide?

- Hát a kávé neked nem volt elég randinak, étterembe nem vagyok hajlandó menni, szóval gondoltam sétálhatnánk.

- Milyen romantikus. A többi csajt sem vagy hajlandó étterembe vinni?

- Nem. Akik csak egy éjszakára kellenek, azokra nem fogok több száz dollárt pazarolni.

- És akik nem csak egy éjszakára kellenek?

- Olyan nincs - röhögött.

- Volt valaha komoly kapcsolatod?

- Ebbe ne menjünk bele - komorodott el - Na és neked?

- Úgy nézek ki mint aki falja a pasikat?

- Kinézetre olyan vagy, mint akinek eddig egy komoly kapcsolata volt. Annyira megbíztál benne, hogy odaadtad a szüzességed. Ő pedig miután megkapta amit akart, fűvel fával lefeküdt.

Megtorpantam, és lehajtottam a fejem.

- Beletrafáltam, ugye? - lassan bólintottam.

- 2 évig csalt.

- Meddig voltatok együtt?

- 2 évig - nevettem el magam.

- Uh, hát... Sajnálom. Nem akartam felhozni.

- Nem kell sajnálnod. Egyedül ő sajnálhatja, hogy elszalasztotta ezt - kihúztam magam és végigmutattam magamon.

- Egy idióta.

- Nekem mondod?

- De nyugtass meg, hogy azért megkapta a magáét.

- Meg ám. A sors tálcán kínálta a tesóját és az alkalmat. Így hát drága barátom páholyból nézhette végig, ahogy a saját ágyában a tesója megszerzi azt, amit ő nem tudott megtartani. Azután tönkretette a gimi utolsó évét, ugyanis mindennek lehordott. De végülis a látszat kedvéért együtt maradtam egy rövid ideig a tesójával, csak hogy fájjon neki.

- És a sulis társaid nem piszkáltak?

- De, nap mint nap megaláztak. Így született a zseniális ötletem, miszerint egyszer "véletlenül" elszóltam magam, hogy van egy kisebb kis betegségem. Kaptam emiatt is rengeteg beszólást, de akkor egy hétig tömegnyomor volt a nőgyógyászaton.

- És tényleg beteg voltál?

- Dehogy is. De megérte azt mondanom. Látnod kellett volna milyen fejet vágtak, a kis libák - a röhögéstől már alig kaptam levegőt.

- Hallod, te aztán nem vagy semmi.

- Ja és szerencsém volt látni, ahogy az egyik anyuka a suli előtt ordibálni kezd a sráccal, miszerint az megfertőzte a lányát. Életem legjobb húzása volt.

- És hogyan sikerült túl tenned magad a történteken?

- Hát először is, ez a kis vicc kárpótolt mindenért. Másodszor pedig, akkor valami felnyitotta a szemem. Amikor megtudtam, hogy az egész kapcsolatunk alatt megcsalt, sírtam ugyan, de nem éreztem különösebb fájdalmat. Sokkal jobban fájt, hogy elvesztegettem 2 évet rá. Aztán kiderült, hogy a legjobb barátom mindvégig szerelmes volt belém. Aztán amikor rájöttem, hogy én is érzek iránta valamit, akkor összejött egy másik csajjal.

- Uh, ez kemény.

- Ja, de végülis tovább léptem. Ők azóta is együtt vannak, épp az esküvőt tervezik és nyáron jön a baba.

- Azta. Hát eléggé eseménydúsak voltak a gimis éveid. Nekem két dolog szerepelt benne. Pia és csajok.

- És most mi van az életben?

- Két dolog. Pia és csajok.

- Hűha, lesz mit mesélni az unokáknak.

- Nekem olyan nem lesz - nevetett fel.

- Értem. A tipikus "sosem állapodom meg" pasi vagy. De ne félj, egy nap majd eljön az a lány, aki mindent meg fog változtatni.

- Nem vagyok egy ragaszkodó típus.

- Ja, csiripelték már a madarak.

- De te mégis itt vagy. Ez jelent valamit.

- Azt hogy meg akarsz szerezni egy éjszakára. És én egyelőre nem tiltakozom.

- Lenne kedved hozzá, hogy te legyél az a lány, aki megváltoztatja az elképzeléseim?

- Ha néhány óra után, azt gondolod, hogy én vagyok az a lány, akkor te igenis meg akarsz állapodni.

- Dehogy akarok - tiltakozott nevetve.

- Mégis elvennél úgy 5 óra után.

- Van benne valami - gondolkodott el, majd hirtelen elkapta a kezem és letérdelt elém - Mindig is független férfiként képzeltem el az életem. Aztán jöttél te és mindent összezavartál. Már nem vágyom arra, hogy minden éjjelemet más nővel töltsem. Egyetlen vágyam van csak, hogy minden napot melletted kelve köszöntsek. Eddig nem is igazán tudtam mit is akarok az élettől, de mostmár világos. Egyetlen dologra vágyom csak. Rád. Szóval megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Nagy erőfeszítés kellett hozzá, hogy el ne röhögjem magam. És láttam rajta, hogy neki is már lassan a könnye folyik a visszatartott nevetéstől. Körénk gyűltek néhányan. Volt egy két férfi aki nevetve a homlokára csapott, mondván "Mekkora idióta! Nem tudja mire vállalkozik!" A nők mindannyian majdhogynem meghatódva figyelték a jelenetünket, és hangosan suttogták együtt, hogy "Igen!" Ha tudnák hogy ez nem igaz...

- Igen! - mondtam ki műmeghatódva. Alex felkapott, megpörgetett majd egy vigyorral puszit nyomott a számra.

- Igent mondott - ordította el magát, és lepacsizott az ott lévő srácokkal. Hozzám meg odajött néhany nő. Gratuláltak és átöleltek.

- Szóval mikor tartjuk az esküvőt, Drágám? - fogta meg a kezem, majd elindultunk.

- Hm, nem is tudom. Tavasszal szép, amikor a virágok nyílnak - kezdtem áradozni.

- Ahogy csak szeretnéd, Életem! - játszott továbbra is.

- Huh, na ez pont az amit soha nem szeretnék hallani - száltam ki a szerepemből.

- Na mi az? Nem csak én játszom a magányos farkast?

- Hallottad életem történetét. Nekem ennyi elég is volt a szerelemből.

- Pedig hidd el. Egy szép napon fogom még ezeket mondani neked...