FÉL ÉV TELT EL, mióta a Szeráfok lecsaptak volna iskolánkra. Lassan minden a helyére került. Sajnos nem mindenki élhette túl az el nem kezdődött háború végét. Az iskolából jó néhány diák a kínzások miatt életét vesztette. Tiszteletükre eltemettük őket egy külön kis helyre az iskola mögé. Bevezették, hogy minden vasárnap elmegyünk a sírhelyekhez és csöndben megemlékezünk róluk.

Szép dolog volt, mert az egész dolgot Ashton mentette meg. Nekem azt mondta, hogy őt is elkapta egy Szeráf, de hősiesen kiszabadult. Elengedte a tanárokat, akik az életben maradt embereket kötözték ki a tornacsarnokba. Ashton-nak viszont nagy döntés elébe is kellett néznie, mert vagy lelövi Wendy-t vagy Nate, én és mindenki más hal meg.

Szívem szerint tényleg nem tudtam volna megtenni, részben azért, mert Nate barátnője volt, részben azért, mert tudtam, hogy Wendy ott van még bent, noha a Szeráf irányítja. Nagyon kevés esély is volt rá, hogy Wendy-t kilehetett volna szabadítani.

Ami Wendy-vel történt egyikőnk se heverte ki. Nate minden éjjel riadva kelt fel az éjszaka közepén és kérte, hogy feküdjek mellé. Idővel már rendszerint este nem a saját ágyamba, hanem az övébe bújtam be. Azt mondta, hogyha ott vagyok mellette, akkor nem háborgatják a démonjai.

Időközben köztünk is egyenesbe hoztuk a dolgokat, lassan már 5 hónapja járunk. Persze, sose felejtjük el Wendy-t, és Nate is szeretni fogja tovább, csak ár én leszek neki ott, hogy segítsek leküzdeni a nehézségeit.

Végre először elmehettem az iskolából, hogy haza látogassak. Persze kísérő nélkül a lábamat se tehettem ki, ezért is ül mellettem a kocsiba Nate. Emlékszem, mikor az iskola felé tartottunk. Akkor még nem volt ekkora zűrzavar.

- Izgulsz? – tette kezét a combomra, ahogy beértünk Annapolisba.

- Már nagyon várom. – vigyorogtam rá. Ő visszamosolygott, szívem meg még mindig meglódul, valahányszor látom ragyogó mosolyát. Időközben írtam Harry-nek, hogy már beértünk a városba, mire ő egy vigyorgó smiley fejet küldött.

Csöndben néztem az ismerős helyeket, figyeltem a hajókat az ismerős hangjukkal, amit imádtam hallgatni. Azt beszéltük meg Harry-vel, hogy a kedvenc helyünkön, a Ruth Chris's Steak House-ba találkozunk. Bekanyarodva a Main Street-re a szívem a torkomban éreztem, a fülemben lüktetett a vér.

Ránéztem az ismerős piros épületre, mikor megálltunk előtte. Kicsatoltam az övemet, és kiugrottam az autóból. Nate kézen fogott és nyugtatóan körözött a hüvelykujja a kézfejemen. Maga elé engedett az ajtóba és az első ember, akit megláttam az Harry volt. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon, ahogy felismertem a jellegzetes göndör barna haját. Felnézett telefonjából és most már ő is látott engem. Odarohantam hozzá és nevetve a nyakába ugrottam. Szorosan magához ölelt, átkaroltam a nyakát és megállás nélkül nevettünk. Nem érdekelt, hogy valószínű mindenki minket néz, a lényeg most az, hogy újra itthon vagyok a legjobb barátommal.
Újra éreztem talpam alatt a talajt és elengedtem őt. Felpillantottam az arcára és ez a jó néhány hónap alatt, mintha éveket változott volna. Mindig leborotvál állán most kis szőrzet ékeskedett, ami férfiasabbá tette a külsejét. Csőnadrágot és fekete izmosabb mellkasára simuló pólót viselt. Felvontam a szemöldököm az új stílusától.
- Mi a szar? Mi történt veled? - csak megvonta a vállát.
- Hiányoztál. - puszilta meg az arcom. Hirtelen eszembe jutott, hogy nem egyedül jöttem. Elléptem Harry-től és Nate felé néztem. Összefont karokkal vizslatott minket.
- Harry, ő a barátom Nate. Nate, ő az a híres Harry, akivel mindenféle hülyeséget csináltam. - kacsintottam. Nate kezet fogott Harry-vel, akiket feszült figyelemmel követtem a szememmel.
Az eleje elég kínosan telt, de aztán egyre inkább belefeledkeztünk a beszélgetésbe. Lassan mindenki feloldott és már könnyed volt a hangulat. A nap végéhez érve még mindig nem fogytunk ki a beszélni valóból, de muszáj volt elválnunk.
- Gyertek hozzánk. - ajánlotta fel az alvóhelyet Harry.
- Nem lehet, már kivettünk egy szobát nem messze innen egy hotelbe. - biggyesztettem le színpadiasan a szám. Félig meddig igaz is volt az, amit mondtam, mert tényleg van már foglalt szobánk, viszont kettesben akartam lenni Nate-tel. Nem akartam, hogy hallja, hogy mi mit csinálunk majd.
- Kár, pedig a szüleim biztos örültek volna neked. - nem vonta el a figyelmemet, hogy csak rólam beszélt.
- Talán majd máskor. - lassan elbúcsúztunk egymástól, nagyon nehezen, de véglegesen a következő találkozóig, ami kitudja mikor lesz.

-----۞-----

- Istenem mekkora ez a szoba! – mondtam és rádőltem a hatalmas baldachinos ágyra. A szoba sokkal nagyobb volt, mint, aminek hittem. Jobban mondva egy kisebb lakosztály. Már ha vannak kisebb fajta lakosztályok.

- És figyeld. Leengedhető Tv. – Nate megnyomott a távirányítón egy gombot, mire a plafonból egy plazma tv ugrott elő.

- Minek fizettél ennyit egy éjszakára? – kérdeztem, már a könyökömmel tartva magamat. Nate letette a távirányított és a szívem gyorsan kezdett kalapálni, ahogy láttam, hogy megfogja a pólója nyakát és áthúzza a fején.

- Mert a legjobbat akarom neked. – megtámaszkodott az ágy szélén a karjaival tartva magát. Közelebb hajolt és egy puszit adott a számra. Áramütés futott végig a testemen még egy ilyen kis érintkezés után is.

- Mit tervez Mr? – vigyorogtam kajánul még mindig egymás arcához közel.

- Majd meglátjuk. – mondta és megcsókolt. Rögtön visszacsókoltam, nyelvemen éreztem a nyelvét, ahogy játszadozik az enyémmel. Megfogta a pólóm szélét és lehúzta rólam. Felálltam, megfordultam Nate-tel és ledöntöttem az ágyra. arca először meglepett volt, de aztán huncut csillogás vette át a helyét. Fölé másztam, hajamat a bal vállamra tettem és újra csókolóztunk. Csípőjén ültem és éreztem még a farmerján keresztül is dudorodó férfiasságát. Nadrágjához nyúltam, hogy lehúzzam róla, de ő:

- Várj, Kim! – fogta le a kezemet, mire én értetlenül néztem rá. Felült, de én az ölében maradtam. – Csak mondani szeretnék valamit. – nagy levegőt vett, mintha nem bírna szóhoz jutni.

- Mióta volt ez az egész... - tudom, hogy Wendy-re gondol. – Teljesen összetörtem. Nem hittem, hogy egyszer fel fogok épülni lelkileg. De te ott voltál nekem. Segítettél elterelni a figyelmemet, hogy ne csak rá gondoljak. És ezt nem tudom eléggé megköszönni. Szeretlek, Kim. – önkéntelenül felfelé görbült a szám, ahogy kimondta.

Szeret.

- Én is szeretlek, Nate! – most már ő is mosolygott, majd újra egymás szájának estünk.

Leírhatatlan boldogság lett úrrá rajtam, senki iránt nem éreztem ilyen felmérhetetlen érzést. Boldog vagyok újra, egy olyan fiúval, akit tiszta szívemből szeretek.

Persze mind ketten tudjuk, hogy múlt fájdalmaira emlékezni fogunk, és ha még nem is múlik el soha, mi ott leszünk egymásnak, hogy kilábadozzunk belőle.

VÉGE

Hát idáig is eljutottunk, mondjuk soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt is befejezem.

Nem tervezek második részt, nem is tudom, hogy mivel folytatnám, de több regénnyel is dolgozom egy időben, majd azok is talán egyszer publikálva lesznek.

xx♥♥