- MIÉRT PONT LOS ANGELES? - tettem fel a kérdést miközben nagy nehezen megérkeztünk a Hollywood felirathoz a Mount Lee csúcson.

- Nem véletlenül az Angyalok városa. - Nate ennyit mondott majd átmászott a feliratot körülölelő kerítésen.

- Hé, haver! Itt kamerák vannak! - figyelmeztettem ijedten, mire visszanézett rám.

- Ne aggódj! Szart sem látnak.

- De miért nem? - Nate már a kerítés túloldalán volt és a rácsokon vonzóan, de mégis huncuttan simította meg az arcom az ujjával.

- Túl sokat kérdezel. - ezzel hátralépett és ott állt egy helyben, míg én is átmásztam. Nate-tel a H betű elé álltunk, ami több méter volt, majd csak bámultunk ki a fejünkből.

- Egyszer egy kezdő színésznő Peg Entwistle öngyilkos lett, mert nem újították meg vele a szerződését ezért levetette magát a H betű tetejéről. Viszont előtte meg kellett volna tennie azt, hogy benéz a postaládájába, mert ott volt egy főszerepet kínáló levél. - Nate oldalra fordítva a fejét figyelte a reakciómat.

- Komolyan? Ilyenekről mesélsz?

- Igen és ott ért földet, ahol mi állunk. - Hirtelen hátraugrottam 1 métert, mire Nate felnevetett. - Nyugi nem ide ért le. - Kinyújtottam a nyelvemet rá, majd előrébb lépett és drámaian felnézett a betűre, majd elkezdett valamit mondani, amit először nem értettem, de felismertem.

- Ki belépsz, ide hagyj fel minden reménnyel. - mire Nate nem bírta ki, elmosolyodott.

- Nate, ez Dante pokla. - forgattam a szemeimet.

- Tudom, csak szívatlak.

- Hahaha! Nagyon vicces. - Nate komolyabbra vette a figurát és spanyolul mormogni kezdett valamit:

- Juro que guardo el secreto de la asociación de los ángeles y ayudar emprendo todo el problema para un mortal evitado si los demonios se atreven a preocuparlo. - Esküszöm, hogy titokban tartom az angyalok szövetségét és segíteni fogok minden bajba került halandónak, ha a démonok háborgatni merik azt. - Ekkor a betűből egy ajtó nagyságú rész tolódott ki és oldalra csúszva megmutatta a folyamatosan lefelé előbukkanó lépcsőfokokat. Figyeltük, ahogy a nyirkos falon fellobbannak a fáklyák. Nate megindult a lépcsőkön, mire én észbe kaptam és követtem. Nem nagyon láttam semmit, épp, hogy eltaláltam a lépcsőfokokat és nem estem fejre. Cipőnk hangosan kopogott a kőlépcsőn, mire véget értek a fokok és megálltam Nate mellett. Nem szóltam semmit, ő sem szólt hozzám csak megfogta a kezem és ismét elindult. Az alagútban egyre világosabb lett és mikor a végénél tartottunk hirtelen elvakított a nap és nem bírtam sehová se nézni, így eltakartam a másik kezemmel a szemem.

- Isten hozott, a Marschi Vilmos Démonvadász Akadémián!

Mint észrevettétek egyes szám első személyben folytattam az írást, és a többi részt is átírtam. Nagyon rövid lett, sajnálom, de már rég raktam fel részt és most csak ennyire tellett... :( :D Köszönöm, hogy olvassátok a sztorim!