SZINTE EGÉSZ ÉJSZAKA FORGOLÓDTAM AZ ÁGYBAN. Akkor fogott el az a merengés, hogy a szüleimnek vajon hiányzom-e. Mondjuk nem is lakunk egy házba, de most, hogy kilométerekre vagyunk egymástól, mit érezhetnek? Örülnek, hogy a lányuk végre elment? Vagy szomorúak ezért? Mindegy is, mert nekem nem hiányoztak, akár milyen meglepő.

Reggel, amint felébredtünk, kerestünk egy éttermet, ahol ehetnénk. Fejemet a kocsi ablakának döntöttem és majdnem elaludtam, mikor megállt a kocsi és Nate kiszállt. Lassan én is kikászálódtam, követve a fiút be az étkezdébe.

Kerestünk egy üres boxot, majd nem sokára egy felszolgáló nő is megérkezett az asztalunkhoz, fülhallgatóval a fülében.

- Mit hozhatok? – unott hangon Nate felé fordult, aki biccentett nekem, hogy kérjek először. Belenéztem az étlapba, majd elsőre ráböktem:

- Gofrit és sült szalonnát kérek, narancslével. – nem a legjobb összeállítás, de bármit megeszik, még ha az másoknak fura és gusztustalan. De Nate nem csinált semmit. Nem grimaszolt, nem nyújtotta ki undorodva a nyelvét, nem jegyzet meg rá semmit.

- Én is ezt kérek. – mondta, a felszolgáló nő sarkon fordult. Hirtelen eszembe jutott, mikor én dolgoztam – amiből valószínű kirúgnak, mert nem szóltam semmit, hogy elmegyek. Én is mindig ilyen savanyúan álltam hozzá a pincérkedéshez, és nem erőlködtem, hogy a vendégek kedvére tegyek. Csak levittem a munkát, és ennyi. Minek egy ilyen munkahelyen strapálni? Elég, ha ott vagy, megcsinálod, amit kell, amit kértek tőled, aztán adieu, mehetsz is utadra.

Viszont a reggeli szokatlanul csöndesen telt. Egyikőnk sem szólt senkihez, nem próbált senki sem beszélgetést kezdeményezni. Kezdtem azt hinni, hogy Nate a tegnap este miatt, ami az ágyra esést illetően történt mérges. Azt viszont nem tudtam, hogy miattam vagy maga miatt ilyen.

Mert most gondoljunk bele. Én persze, hogy nem akartam elhúzódni, mert én akartam, de Nate sem húzódott el, ami fura, hiszen neki barátnője van. Vagy pusztán udvarias volt, hogy megtartott, nehogy komoly bajom történjen. És, ami az ágyon történt, biztos csak meg akart arról bizonyosodnia, hogy rosszul vagyok-e, vagy kavarog vajon a fejem, mielőtt elengedett volna.

Biztos csak ez volt az oka. – tudatosult bennem. Viszont egy kicsit csalódott is voltam. Igen, csalódott voltam és ezt nem tagadhatom, hogy mennyire oda vagyok a srácért.

Vittünk magukkal útravalót az étkezdéből, hogy azért se halljunk majd éhen.

Estefelé, nem messze jártunk St. Louis-tól, mikor Nate végre megszólalt. Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Mindenki elvolt a saját gondolataival.

- Meg akarod nézni a Gateway Arch-ot? – elbűvölő szemeibe néztem és eszembe jutott az első találkozásuk. Nate a választ várva kapkodta a fejét az út és köztem. Éreztem, hogy válaszolnom kéne, de annyira izgatott voltam, hogy végre egy amerikai nevezetességet láthatok, hogy a szavak cserbenhagytak. Sosem jártam még más államba, viszont már végig haladtunk Ohio-n, Indiana-n, Illinois-on is.

- Persze! Naná! Alig várom. – sikongattam örömömben, egy kicsit el is szégyelltem magam, hogy megmutattam kislányos énemet és éreztem, hogy vissza kellene fognom magam, de Nate-nek úgy tűnik tetszett. Éveket foglalkoztam azzal, hogy eltaszítsam a nagyobb örömöket, de ki a francot álltatok? Öröm mindenkinek kell! Most ez egy olyan alkalom, mikor nem taszíthattam el magamtól a boldogságot.

-----۞-----

Elképesztően szép volt a várost ragyogó fényekben látni. Minden csak úgy sugárzott, éjszakai tevékenységek pedig arra sarkalta, hogy menjek be egy klubba vagy valami, de Nate nem volt hajlandó egyedül hagyni, viszont aludnia kellett, ha holnap is vezet. Így hát maradt a szálloda.

Mikor felmentünk a szobánkba észrevettem a hatalmas kinti medencét az ablakból. Nem is gondolkoztam. Megindultam az ajtó felé, de Nate vészsebesen megállított.

- Hova mész?

- Jesszus, Nate! Lazíts már egy kicsit! Komolyan úgy érzem magam, mint egy kislány, akinek babysitterre van szüksége. –elengedett, mire az folytattam. – Amúgy meg ott van egy hatalmas medence és nem fogott el a vágy, hogy fürödhessél egyet benne?

- De nincs is fürdőruhánk! – döbbent rá Nate, mire huncutul elmosolyodtam.

- Ki mondta, hogy kell? – kuncogva kiléptem az ajtón, végig szaladva folyóson, de tudtam, hogy Nate követ. Leérve, hatalmasat sóhajtottam majd elkezdtem vetkőzni.

- Kim, ezt most komolyan gondolod? – kérdezte a hátam mögött, és valahogy éreztem, hogy biztos nem nézi a produkciót.

- Igen! – addigra már egy szál fehérneműbe álltam háttal Nate-nek és ilyenkor adtam hálát az Istennek, hogy az egyik szexibb szettemet vettem fel. Fekete csipke melltartóm és a fenekemre simuló hozzáillő francia bugyim volt az egyik legkívánatosabb szerelésem. Viszont sajnos emlékszem arra a napra, mikor Jules is ebben látott. Gyorsan megráztam a fejem, elűzve a kínzó gondolatokat Jules-ről majd begázoltam a vízbe. A langyos víz elért a hasamig, majd megfordultam, de Nate még mindig ott állt kint felöltözve.

- Na mi van nagyfiú? Nem jössz be? – farkasszemet néztünk, mire Nate feladta és megadóan vetkőzni kezdett. Nem tudtam megállni, hogy ne bámuljam mag őt. Mikor a pólóját vette le megcsodálhattam csupasz, tökéletes hasát és mellkasát. Hirtelen beindult a piszkos fantáziám, mire egy hang rám mordult, hogy fejezze be. De végül is az nem baj, ha képzelődünk, így nem történik semmi. Nem tudtam uralkodni magamon, elgondoltam milyen lenne, ha olyan közel lennénk egymáshoz, ruha nélkül, ahogy egymáshoz illeszkedik mindenünk, ahogy a nadrágjából előbukkanó rosszfiú kényezteti...

Mit képzelsz??? Állítsd le magad!! Őszintén szólva láttam a vállamon a kisangyalka énemet és az ördög énem, ahogy mindenféléket sugdosnak a fülembe és minden vágyam volt lesöpörni onnan őket. Helyette, megfordultam és lemerültem a víz alá. Nem sokára felbukkantam, addigra Nate is bent volt a vízben, a medence szélének támaszkodva a könyökével.

- Végre, hogy feljöttél! Kezdtem azt hinni, hogy megfulladtál. – Odaúsztam hozzá, majd a medencében kialakított ülőkére leültem.

- És nem jöttél volna utánam? – humorosan sértődést mímeltem. – Ez nem szép dolog! – Nate felnevetett és arra gondoltam, hogy valahányszor valami kis szarkazmussal illetem, ő elneveti magát. De ez kifejezetten tetszett.

- Kérdezhetek valamit? – fordult felém.

- Persze. – Minden habozás nélkül megkérdezte:

- Hogyhogy ilyen merész vagy? – Először nem értettem a kérdést. Felvontam a szemöldökömet, majd vártam, hogy tovább magyarázkodjon. Vette a célzást; felsóhajtott majd végig mutatott rajtam, amitől önkéntelenül elpirultam és ezt ő is észrevette.

- Öm... gólyakoromtól kezdve egy kicsit – haboztam. – hogy is mondjam... - kerestem a megfelelő szavakat. – ribanc voltam. Túl nagy volt az önbizalmam, szinte mindenkivel összefeküdtem.

Érdekes volt erről beszélnem, hiszen csak Harry tudja mi volt a múltamban, más meg nem és, hogy most minden szennyesemet kiteregeti neki, kielégítő volt.

- 8. általános osztályom végén nagyon elszaladt velem a ló. Bulikba jártam, kipróbáltam a piát, a cigit és a fiúk is egyre jobban kezdtek érdekelni. – felkuncogtam, ahogy ezt kimondtam. – A családom nem nézte jó szemmel, viszont nekem akkor volt a lázadó korszakom. Nem érdekelt ki mit mond, nem érdekelt, hogy mit teszek és, hogy azoknak mik lesznek a következményei. A gimibe kerülve túlságosan nagyképű, ringyó voltam, aki fűvel-fával lefeküdt. Kapcsolataim egy óráig, néhány hónapig tartottak csak. 16 éves koromra a szüleim teljesen bepöccentek. Igaz majdnem minden reggel másnaposan feküdtem az ágyba és kurvára leszartam mindent és mindenkit. Egyik nap nagyon összevesztünk. A szüleim sose voltak azok, akik erőszakkal nevelték volna a gyerekeiket, de akkor apám megtette, ami végleg kidöntötte a bilit. Úgy csapkodta az arcomat, mint egy eszelős, mire én felszaladtam a szobámba elővettem egy bőröndöt és bepakoltam mindenem. Ruháktól kezdve, a laptopomon keresztül a fürdőszobai cuccaimig. Csak úgy leléptem. Viszont ne hidd azt, hogy a szüleim nem marasztaltak itthonra, de apára rá se bírtam nézni, viszont ő sem rám és ez így rendben is volt. Anyát sajnáltam azért, amit tettem, de egy kicsit örülök is, hogy megtettem.

Elmentem Harry-ékhez, ők meg szívesen befogattak. A szüleimet is fel akarták hívni, de én lebeszéltem róla őket. Akkor találkoztam talán igazából utoljára több időt velük.

Majdnem 17 voltam, mikor úgy döntöttem, hogy elég a tétlenségből és keresgélni kezdtem a házakat. Mivel pénzem sem volt, kölcsönkérni meg nem volt képem Harry-től kerestem állást és így jutottam el ahhoz a kis éjjel nappali vendéglőhöz. Befogadtak egy koleszba, de csak addig, amíg nem találtam lakást, ami egy kis idő után meg volt. Fél évet nem voltam suliba és ez egy kicsit segített elszakadnom a gyökereimtől. Akkor kezdtem kissé visszaváltozni. Nem ittam többet, leszoktam a cigiről, bár még mindig vannak időszakok mikor vágyom rájuk, de helyette mozogni szoktam. A folyamatos mozgás által is sikerült megtalálnom azt a Kim-et, aki valójában vagyok. – igaz Nate csak azt kérdezte meg, hogy miért nem vagyok szégyenlős egy fiú előtt, de valahogy dőltek belőlem a szavak és annak örültem, hogy nem próbált engem félbeszakítani. Csendesen, elmélyülten hallgatott végig.

Egyikőnk sem tudott vagy egyszerűen, nem mertünk mondani bármit is, így kifelé evickéltem a vízből. Hallottam, ahogy Nate is utánam iramodik, de ahogy megéreztük a vizes bőrünkön a hideg levegőt egyszerre borzongtunk meg. Gyorsan visszakapkodtuk a ruháinkat, majd felmentünk.

Féltem, hogy esetleg most mit gondolhat rólam azok után, amiket mondtam. Féltem, hogy esetleg teljesen megmutattam az egyik régi énemet. A sebezhető, szerény lányt, aki már évekkel ezelőtt meghalt.

-----۞-----

Én se tudtam hogyan, de nagy nehezen meggyőztem Nate-et, hogy ma hadd vezessek én. Viszont a szívemre volt kötve, hogyha meghúzom a kocsit, azt nem bocsájtaná meg nekem egy könnyen. Meg kell hagynom tényleg, szereti és aggódik az autójáért. Viszont egy kicsit jobban megbízhatott volna bennem, mivel kiválóan vezetek, de valahányszor oldalra sandítottam a mellettem ülő idegroncsra rám kiáltott, hogy az utat figyeljem. Minden pasi ilyen, ha egy lány vezet? – tettem fel magamban a kérdést.

- Higgadj már le, Nate! Nem lesz semmi baj és én legalább olyan jól vezetek, mint bármely más hímnemű egyed. – hangosan kifújta a levegőt idegességében és kezdett tele lenni mindenem. De erőt vettem magamon és visszatartottam a feltörőbe készülődő indulataimat.

Lassan Los Angeles-be is meg fogunk érkezni. Nem rég értünk be Texasba, de itt nem nagyon akartunk körbenézni, mert csak enni és aludni akartunk. Kerestünk egy éttermet, szokás szerint.

Mindenki cowboy kalapban és a megszokott öltözékben járkált, a színpadon élőzene szólt, ahol hangosan hallatszott a bendzsó jellegzetes hangja. Egy cowgirl jelent meg előttünk.

- Szép jó estét! – rikkantotta vidáman. – Kétszemélyes asztalt a párnak? – A fejembe megjelent a kérdés, hogy, hogyha látja, hogy ketten vagyunk akkor feltételes, hogy kétszemélyes asztalhoz akarunk ülni. A másik, ami az eszembe jutott, hogy olyan jó érzés lenne neki egyet behúzni.

Szőke haja két fonásba volt, egy-egy piros masnival megkötve a végén.

- Igen, legyen szíves. – mondta végül Nate és ügyet sem vetett a hülye kérdésre, meg arra, hogy párnak nevezett minket a csajszi.

Elvezetett minket egy bokszhoz, majd kaptunk egy-egy étlapot. Ahogy kinyitottam rögtön a steaken állapodott meg a szemem, ami eszembe jutatta Harry-t, a Steak House-t, ahol mindig ettünk. Borzalmasan hiányzott nekem a barátom.

- Kim! – szólított ki Nate a kábulatból, majd mikor kitisztult az elmém és végre tudtam figyelni a körülöttem lévőkre, majd felnéztem rá.

- Mi van? – kérdeztem kissé ingerültebben, mint akartam.

- Rendeljünk! – mutatott a pincérfiúra, aki felettünk állt írásra készenlétbe. – Rendelj először te! – adta az instrukciót Nate. Belenéztem megint az étlapba, majd ezt mondtam:

- Egy közepesen átsült steaket kérek, kólával. – összecsuktam az étlapot, a pincérfiú elvette a hóna alá csapva, majd Nate következett:

- Kettőt. – odaadta a pincérfiúnak a sajátját majd az lelépett.

- Miért kéred mindig azt, amit én? – tettem fel gyorsan a kérdést. A fiú csodálkozva nézett rám.

- Miért, baj? – kérdezte vissza. Agy-hugykövet kapok, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak.

- Nem, csak előző nap reggel is ugyanazt kérted, amit én.

- Csupán szeretek új dolgokat kipróbálni.

- Még nem ettél steaket? – akadtam fönn.

- Csak véresen. – mosolygott rám gonoszul.

- Te pszichopata állat. – röhögtem halkan, mire Nate is elkezdte. Teljesen vörös fejjel és légszomjjal állítottuk le magunkat, mikor az italokat kihozták.

- Most mesélj te magadról! – könyököltem az asztalra, közelebb hajolva.

- Nem nagyon van mit mesélnem. – Vártam, hogy folytassa, mert ez nem volt túl meggyőző válasz és az egyáltalán nem fair, hogy én elmondtam mindent Nate-nek, de ő nem akar megnyílni előttem. A fiú érezte, hogy nem fogok tágítani, így belekezdett:

- Árvaházba nevelkedtem egészen 15 éves koromig, míg örökbe fogattak. Nagyon örültem, hogy végre van egy családom, van egy húgom, egy iskola ahova járhatok, meg minden, ami egy normális gyereknek jár.

Azt hittem örökre velük maradok, de autóbalesetet szenvedtünk. Mivel a húgom nagyon kicsi volt esélye se volt a túléléshez. A szüleim úgy szint sem, mivel egy másik sávba átcsúszó autó jött belénk. – csillogtak a szemei, ahogy gyűltek a könnyei benne, de közbeszóltam.

- Nem kell elmondanod, ha nem akarod. – De ő rám se figyelt, folytatta:

- Én némi sérüléssel túléltem, de akkor muszáj volt visszakerülnöm oda ahonnan jöttem. Mivel nem voltam hajlandó visszamenni és egy rokonom sem volt muszáj volt ott maradnom, de minden este, amikor csak tudtam elszöktem néhány órára. Mindig a volt házunkhoz mentem és ott aludtam. Egyszer mikor visszamentem az árvaházba, lebuktam, de az intézet vezetője csak behívatott az irodájába, de nem ő volt ott, hanem egy lány. – mintha elkalandoztak volna a gondolatai, ahogy arra a lányra gondolt vissza. – Beszélgettünk. Ugyan azt magyarázta el nekem, mint, amit én neked. Én viszont nem vitatkoztam vele sokat. Rögtön beleegyeztem csak arra gondolva, hogy végre kiszabadulok a pokol házából.

Fiatal voltam, nem gondoltam túlságosan át a dolgokat. Eleinte sokat szenvedtem. Folyamatosan edzettek, de egyre jobban is éreztem magam, mert kevesebbet foglalkoztam a nevelőszüleimmel, a halálukkal. Mint mondtam, fél év után nem vágytam vissza.

Kiépítettem ott egy életet, ahonnan eszem ágába se volt elszakadni. – fejezte be drámaian, mikor felnézett rám és felkuncogott.

- Látom mind a kettőnknek zűrös a múltja. – Néhányat pislogtam, majd válaszoltam:

- Bizony, de ezen sajnos már nem tudunk változtatni.

Sajnálom, hogy ennyit várattam az új résszel, de nagyon elhagyott az ihlet. Látom még nem komiztok, de ha van valami kérdésetek, akár privátban, akár kommentben várom őket.

Oh, és köszönöm ezt a több, mint 80 olvasót. Tudom nem olyan sok, de én végtelenül boldog vagyok, hogy olvassátok a sztorimat! 

XOXO Szeretlek titeket!