- ENNYIT MONDOT? - kérdezte elgondolkozva Mr. Peterson, amint kijöttünk Wendy-től. Mindent elmondtam neki, amire kíváncsi, persze a Nate-ről meg rólam szóló dolgokat kihagytam.

- Igen. - mondtam lehajtott fejjel.

- Jól van, köszönöm. - mondta és előkapta a mobilját, rögtön felhívva valakit. Ezt végszónak gondoltam, ezért jobbnak láttam elmenni. Megböktem a könyökömmel a kijövés óta csendes Nate-et. Ő rám kapta a tekintetét én meg a szememmel mutattam az ajtóra. Vette a lapot, én meg megindultam az ajtó felé.

Egyetlen hang se hagyta el egyikünk száját, ezért csak a lépteink hangját meg a házból kihallatszó morajokat lehetett hallani. Lábunk alatt a kavicsok csikorogtak, ahogy egymáshoz préselődtek.

Az ajtónkhoz érve Nate felém fordult, de én nem bírtam felnézni rá.

- Kim. - dörzsölte zavarában a tarkóját. Nem hiszem el, hogy még attól is melegség önti el a testem, ha csak kimondja a nevem. Egyszerűen nem fogom fel, hogy ilyen hatással van rám. Nem képzeltem volna, hogy fogok még ilyet érezni. Sőt ez sokkal jobb érzés, mint, ami Jules-nál volt.

- Ha mondhatok először én bármit is - kezdtem, közben felnéztem. Figyelt mintha minden egyes részletet meg akarna jegyezni rajtam. - Sajnálom. - összeráncolta a szemöldökét, ami miatt nagyon édesen nézett ki.

- Miért magadat hibáztatod? - a szavak megakadtak a torkomban, mintha egy falatot nem tudnék lenyelni és víz szükséges hozzá, hogy lemenjen a falat. Ittam egy nagy korty vizet - azaz mélylevegőt vettem és folytak a szavak a számból.
- Mert én is átéltem ezt és abba belegondolni, hogy Wendy-vel is megtettem borzalmas. Tudom milyen érzés és, Nate nem kívánom senkinek se. Abban a tudatban kelek és ébredek, hogy... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert ajkait az enyémekre nyomta. Először el akartam tolni magamtól, de ahogy megéreztem a nyelvét a számban, elöntött a mámor. Átkaroltam a nyakát, a keze meg csípőmre siklott. Beletúrtam mindig selymes hajába, másik keze arcomat simogatta. Neki lökött az ajtónak én meg dereka köré kulcsoltam a lábaim csók csatánkat meg nem szakítva. Benyúltam pólója alá, megfeszült hátizmait tapogatva. Nem tudtam semmire se gondolom, csak arra, hogy csókolhatom és érinthetem. Bőre tűzforró volt, bárhol is érintettem meg.

Hallottam, ahogy az ajtó kilinccsel szórakozik, és mielőtt beléphettünk volna, szorosan megtartott a fenekemnél, én meg a lehető legjobban kapaszkodtam benne. Kitárult mögöttem az ajtó, és beléptünk a kissé hideg szobába, bár ezt nem nagyon éreztem úgy összetapadtam Nate forró testével.
Lihegésünk egybeforrt, ledobott az ágyra, majd fölém mászott. Ismét ajkaimnak esett, ujjaimat hátába vájtam. Megrohant annak a bizonyos estének az emlékei és hirtelen, mint egy tűz riasztó visított a fülembe.

- Nate. - lihegtem, ő közben áttért a nyakamra. - Nem tehetjük ezt Wendy-vel. - meghallva a lány nevét lassan felemelkedett és megtámasztotta magát az alkarján. Másik kezével beletúrt a hajába, és végig simított borostás állán. Most veszem észre, hogy az eltelt hetek, hogy kikészítették. Szeme és arca fáradt volt, haja megnőtt, mert nem foglalkozott vele. Már nem szokott olyan sűrűn borotválkozni, mindig van az állán és arcán egy kis szúrós borosta.

Egy nagy sóhajtással felült, egy kis hezitálással én is.
- Nem tudom, mi történik velem, Kim. - mondta. Felnéztem rá ölembe nyugvó kezeimről.

- Én sem. - egymás szemébe néztünk, és én elvesztem bennünk. Szavakba önteni nem lehet azt, amit érzek, valahányszor csak a közelembe van a gyomromban mindig valami megmagyarázhatatlan szorító érzés van. Szívem úgy érzem, hogy mindjárt leáll, annyira verdes, szinte már fáj.

- Ha a közeledben vagyok, nem tudok gondolkodni, Kim. - kezdte őszintén, mélyen még mindig a szemembe nézve. - A szívem mindig gyorsabban ver, ha meglátlak, ha érzem tested melegét, ha csak tudom, hogy ott vagy te is ugyanabba a terembe, ahol én is. Tudom, nem szabadna ilyet éreznem, de te kivered még Wendy-t is a fejemből.

- Nem mondj ilyet! - meglepődök mélyebb, rekedtesebb hangomon.

- De ez az igazság! - megfogja a kezem én meg felállok, hogy azért is távolabb legyek tőle. Kezembe fogom a homlokom és gondolkozom. Mit csináljak? Éppen egy olyan lány pasijával vagyok, akit megszállt egy Szeráf és most a pasija vallott szerelmet nekem. Vagy valami olyasmit.

- Ki kell szeretned belőlem, Nate! - kis híján ordítottam rá a szavakat. - Ezt így nem lehet! Nem akarok az a lány lenni! Egy olyan kapcsolatot akarok, ami úgy kezdődött volna, hogy meglátlak a sporttáborba, felkeresel, és mikor elmegyek veled, bűntudat nélkül szerethetek beléd. - éreztem, ahogy könnyeim lefolynak az arcomon, gyengének és védtelennek éreztem magam. - De ez nem így történt. - csaptam a combomra. - Beléd szerettem úgy, hogy nem szabadott volna.

Nate csak nézett most már ő is felállva, nekem meg nem akart nyugodni a sírásom. Tettem felém egy lépést ezt suttogva:

- Kim.

- Nem bírok itt maradni! - töröltem le egy könnycseppet a szemem alól, felkaptam a fekete pulcsimat a földről és kiviharoztam az ajtón. Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt ezért friss levegőre volt szükségem. Lerobogtam a lépcsőn, ki a kétszárnyú ajtón. Nem volt erőm tovább menni, lábaim felhagyták a szolgálatot és lehuppantam a lépcső oldalához dőlve a fűre.

Az agyam, mintha kikapcsolt volna, csak az utolsó szavain tudtam gondolkodni. Megszakadt a szívem arra gondolva, hogy Wendy ott ül bent az iskolában a székhez kötözve, egy Szeráf lelkével.

Miért lyukadok ki mindig Wendy-nél? Magamat is sajnálhatom, nem?

Cipő lépteket hallottam, rögtön felnéztem, remélve, hogy nem Nate. És most az egyszer ki hitte volna, hogy bejön a csendben való imádkozás, Ashton-t pillantottam meg. Ott állt fölöttem, nem szólalt egy szót sem, csak leült mellém. Felhúzott lábaimra döntöttem a fejem.

- Minden rendben lesz. - felemeltem a fejem, majd megformálódott bennem egy kérdés. Összeráncoltam a homlokom újra átgondolva a szavait, mire lassan bólintott.

- Láttam, mikor bejöttetek, meg mikor leléptél. Elég feldúltnak tűntél. - sóhajtottam egyet, ahogy megjelentek a képek a fejembe. Hátra döntöttem a fejem a kőfalra.

- Annyira hülye vagyok. - néztem a csillagos eget. Vajon mi lehet ott fent? Az univerzumon túl? És annál is túl? Hol vagyunk mi egyáltalán. Egy nagy feketeségben? Lebegve, úszva, fekve, állva? Én biztos hamuvá váltam.

- Nem vagy az. - fél szememet kinyitottam és ránéztem. Arca komoly és nyugodt volt. Nem láttam rajta komolytalanságot. - Tudom, hogy te sokkal okosabb vagy annál, mint, amit mutatsz. - féloldalasan elmosolyodtam kétértelmű kijelentésén és visszafordítottam a fejem az ég felé.

- Figyi, nem úgy értettem.

- Tudom. - állítottam le nyugodt hangnembe. A csönd elhatalmasodott és ez egyszer jól éreztem magam a hideg estében. Mikor a nehéz időszakomat éltem át a szüleimmel, ha feldúlt vagy dühös voltam mindig kijöttem este és rendszerint kint megnyugodtam.

- Tudom, hogy arra gondolsz, hogy nincs itt a helyem, meg minek jöttem ide, hogy csak rontsam a levegőt... de azért vagyok itt, mert nekem kell elmondanom, hogy összeilletek Nate-tel. - felé fordítottam a fejem. Egész végig figyelt. - Látom, hogy néz rád. Hogy TE, hogy nézel rá. Mintha nem tudnátok megélni egymás nélkül.

- De ott van Wendy. - mondtam elfojtott hangon.

- Majd kezeli valaki más. - sejtelmesen húzogatta a szemöldökét, én meg nem bírtam ki nevetés nélkül.

- Ahhoz képest, hogy milyen utálnivaló vagy, van benned komolyság is. - mosolyogtam rá.

- Hát persze, hogy van. - vigyorgott vissza a képembe.

- Meg szerénység. - felnevettünk ismét, majd vállára hajtottam a fejem. Átkarolta a vállam és egyszer azt éreztem, hogy idevaló vagyok.

Nem tudom, hogy a következő részt mikor rakom fel, mert holnap elmegyek Szerbiába, és 4 napig ott leszek. A barátnőm hoz Notebook-ot, hogy tudjunk írni, meg filmet nézni (xd), de nem tudom, hogy hogyan fogok vele haladni. Köztudott, hogy nagyon fejfájós vagyok bármilyen közlekedési járművön, tehát fingom sincs, hogy lesz. Igyekszem megírni egy részt szombatra vagy vasárnapra, de ha nem sikerül, akkor a rákövetkező hétre jön új rész.

♥♥xx