- MIKOR MEGÉPÜLT AZ ISKOLA EGY VARÁZSLÓ, DE BIVILLE, EGY VÉDŐ KUPOLÁT KERÍTETT AZ ÉPÜLET ÉS A KÖRZETE KÖRÉ. - Mr. Peterson az irodájában ült. Nate lehajtott fejjel hallgatta a tanár beszédét. Próbáltam lazára venni a dolgot, így neki dőltem a falnak, keresztbe téve a karom a mellem előtt. De egyáltalán nem voltam nyugodt. Valójában le voltam döbbenve. Nem akartam elhinni azt, ami velünk történik.
- Mint kiderült de Biville varázslata nem lett olyan erős. - a tanár megdörzsölte a szemét, mintha kimerítette volna a beszélés. - És ekkor jutott be a Szeráf is. Onnantól ott jukadunk ki, ahol vagyunk. Wendy-t megszállta, és addig nem kell fel míg nem egyesül a lelkük.
Nate felkapta a fejét, szemében idegesség csillogott.
- És nem lehet máshogy felébreszteni?
- Attól tartok nem, Nate. - Nate beszívta alsó ajkát, és belülről rágcsálni kezdte a száját.
- Wendy hány éves? - kérdezte Mr. Stevenson egy kis feszült csend után Nate-től.
- 17. Miért?
- A Szeráfok csak akkor egyesülnek a gazdatesttel, ha már megérte a felnőtt kort. Hivatalosan 18 éves kortól válik minden ember felnőtté...
- Wendy néhány hét múlva tölti a 18-at. - vágott közbe Nate.
- Pontosabban... - sürgette, még is nyugodtan Nate-et.
- 3-4 hét múlva. - Mr. Stevenson elgondolkozva dörzsölte az állát.
- Talán addigra megpróbálhatnánk kitalálni valamit. - Nate rögtön felugrott a helyéről, ahogy kimondta ezt az egy mondatot a tanár.
- Neki is látok. - mintha puskagolyóból lőtték volna ki, kiviharzott az ajtón. Mr. Stevenson meg se próbálta állítani, én meg egy szavát se hittem el.
- Az igazat tanár úr! - álltam közvetlen az asztal elé, mire ő felnézett.
- Csak két féle mód van, hogy Wendy felébredjen. Az egyik, ha egyesül a Szeráffal, a másik, amiből sose kel fel.
Meghal.

-----۞-----

Ne mond el Nate-nek! - figyelmeztetett még mindig Mr. Stevenson mély hangja valahányszor rápillantottam a könyveket bújó Nate-re. Mikor kiviharzott után mentem, mire a könyvtárba találtam meg, ami inkább jobban hasonlított belülről egy templomra, tele könyvekkel.
Nem teljesen értek egyet Mr. Stevenson parancsával, mert ha nem mondjuk el neki az igazat, ő buzgón keres valami megoldást és aztán le kell törnünk a lelkesedését. Mondván minden erőveszítés hiábavaló volt, mert Wendy nem fog visszatérni. Vagy másképp, egy a (pokolból, mennyből?) lelökött angyal-valamivel a lelke helyett, vagy meghal és akkor már sehogy se lesz.
Elszomorodtam valahányszor csak megfordult a fejembe ez az egész. Attól még, hogy utálom sose akartam volna, hogy meghaljon, vagy hogy egy lény megszállja.
- Találtál valamit? - kérdezte Nate tőlem, kizökkenve a bámulásából.
- Nem. - mondtam csöndesen, majd vissza ejtettem a fejem a kezembe. - Te? - valami morgás felét hallatott, de szerintem ez egy nem volt.
Idegesen túrogatta a haját, figyeltem is, hogy mielőtt kiszedné állítsam le. Hirtelen felállt, hátra lökve a széket és dühösen bevetette magát a könyvespolcok közé. Jobbnak láttam utána menni, de igazából nem tudom, hogy mit mondjak, csináljak.
Az egyik polcnak támaszkodott a kezével, le hajtott fejjel. Oda léptem mögé. Megakartam érinteni. Lassan vállára tettem a kezem, mire minden olyan gyorsan történt. Megfogta a karom és átpörgetett, így én nyomódtam a polcnak. Erős karjai átölelték a derekamat, én meg hirtelen nem tudtam, hogy mi tevő legyek. Toljam el? Öleljem vissza? De hát ez nem helyes. Nate foglalt te idióta! De végülis azzal nem lesz semmi gond, ha csak megöleljük egymást. Ugye?
Bizonytalanul, de visszaöleltem, bele fúrva az arcom a vállába. Behuntyam a szemem és csak rá tudtam koncentrálni. Éreztem testmelegét, szíve dobogó ritmusát, lehelletét a tarkómon. Keze mintha lyukat égettek volna a pólómba. Éreztem samponja jellegzetes illatát, férfias dezodorát. Éreztem a kockás hasát az én hasamon. Gombóc nőtt a torkomba arra gondolva, hogy ez csak vigasztaló ölelés. De most nem gondolhatok magamra. Most Nate lelki világa a fontos.