Van egy mondás amit az emberek egykoriban a fülembe súgtak, mi szerint "A szem a lélek tükre". Szerettem ezt a mondást, mert ténylegesen láthattam bennük a csöpnyi történeteket, az érzelmeket, a jót, a rosszat, a megbánást, a kalandokat, és a legféltettebb kincseket miket őriztek, de mára az ellentetjük mutatkozik meg az utcákon. Mintha el lenne tévedve számos szempár, és a történetek amiket láttam egyszerre értek volna véget, de az én szemem, még meg van. Látom az igazságot, látom azt, hogy ezek az emberek félnek, nem a haláltól, hanem amit a halál félelme okozott nekik. Hiányolják a halált, pedig még érezni sem érezték közeli jelenlétét sem, most pedig... soha nem is fogják. Tíz éve, tíz éve egy akkoriban név nélküli multimiliárdos ember feltalálta a reprodukatív sejtek előállítását egy szerrel ami a vér molekula szerkezetét átalakította és egyben ezzel felgyorsította a regenerálást. Dr. Abrehem March, volt ennek a fickónak a neve. March egy kísérletben magyarázta el azt, hogy tulajdonképpen ha valakit fejbe lőnek seb is begyógyulna, ha az agyat nem éri a lövedék, hisz az agy végzi el a legfőbb feladatát a sejtek regenerálásának, és ha a sejt regeneráció felgyorsulna akkor képes lenne a lövedék gyorsaságát megelőző sebek befoltozására is. March feltalálta azt amitől mindenki tartott, a halhatatlanságot.

Kezdetben nagyon kevés ember vállalta ezt, mert tartottak a mellékhatástól, tartottak attól, hogy ez valamit be kavar a magzatoknál is, hogy lehet valakinek ettől nem lehet gyereke, a nőknél a menstruáció megszűnne-e, és hogy esetleg az mivel járna. Csodák nem léteznek, és a halhatatlanságnak pontosan ezek voltak a mellékhatásai, így a halhatatlansági szérumot nőknél csak 50 éves kor felett, a menstruáció lejártával lehetett alkalmazni, illetve azoknál akik a gyerek meg volt, vagy akik végleg le mondtak erről. Legalábbis ez volt a szérum első változata, később pedig megoldották az efféle gondokat is, jelenleg pedig azon dolgoznak, hogy születéstől benne legyen ez az anyag a gyermekekben is, így a gyermek halálok nem fognak megtörténni.

Tudják az ember mindig csak azt az oldalát nézi a kenyérnek, ami ehető. Az ilyen milliárdokkal felpakolt ügynökök, pedig szemek nélkül születtek, mert ha lett volna szemük akkor látták volna a következményeket egy vivid álomkép formájában, ahogy kirajzolódik az, ahogyan az emberek a traumákat kezelik, vagy az életet. Az emberek gerinctelennek neveztek, amikor azt mondtam, hogy "A halál megváltás". Nem a jó embereknek, hanem a rosszaknak. A halál veszi el tőlünk azokat az embereket akik abban látják örömüket ahogy egy kés élével felnyitják mások vénáját és videóra veszik ahogy elvérzik, miközben kiverik rá. Mert egy ilyen világban éltünk, és most már élni is fogunk. Érzik a fájdalmat, érzik, a szenvedést, és a halálért könyörögnek, de az nem jön. Örökké ennek az ördögnek a karjaiban fognak ragadni. Mi lesz akkor, ha a gyerekeknek is halhatatlan életük lesz? Fel nem tudnám fogni, hogy élhetné meg egy kislány a világról alkotott első véleményét, miután ilyen szörnyüségek történnek vele. Halálbüntetés? Ugyan már. Ezek a borzalmas lények a bolygónkon maradnak, ha el is kapják őket.
A pszichopaták pedig csak az egyik oldala ennek az újkornak, mert ott van a túlnépesedés helyzete is, a fák, a növények, az állatok veszélyeztetése, a túl sok étel/víz hiány, valamint az elárás ami feléjük nő.

Mi van azokkal akik korábban meghaltak? Akik természetes halált haltak, akik nem akarják a halhatatlanságot, akik menekülni szeretnének erről a bolygóról. Mi van a vallással? A mennyországban és a pokolban hívőkkel? Akik hisznek Istenben úgy érezhetik, hogy a technológia felégette a hídat mi elvezetne hozzá. March, vajon a kis székedben most a pénzt számlálod? Mi értelme a pénznek? Az emberek nem félnek lopni. Törvénybe ütköző? Mit csinálnak? Le lőnek? Hova visznek? A börtönbe? Addig reszelem a rácsot ameddig csak akarom, hogy kitörjek onnan, mert a börtönfalak nem halhatatlanok, azok mindig ugyanúgy fognak állni, jobb esetben még egy jó darabig biztosan.

Egyetlen egy olyan rohadéknak kell a Földre születni, mint Hitler és már a végzetébe sodorta az emberiséget az ember, saját maga.
Nekem az jön le ebből, hogy "Már úgy is mindegy", legyünk mi azok akik pusztulást hoznak, legyünk mi, az ellenállás, legyünk mi, az anarchizmus! A növények helyett az ember lett a halhatatlan, kérdem én, mi lenne ha lenne itt egy atomrobbanás? Mi túlélnénk persze, de a Földünk nem. Földünk. Ez sosem volt a miénk, ki sajátítottuk magunknak, és most az emberek sajátítják ki a vele egybőrben lélegzőket. Nincs választásunk. Halhatatlan vagyok, mint önök itt mindnyájan. Igazuk van, nem akarok meghalni, félek meghalni, de nem venném el ezt a félelmet magamtól semmi pénzért. Mert most? Bátor vagyok. Bátor vagyok ahhoz, hogy elvágjam a torkomat ezen a színpadon, bátor vagyok ahhoz, hogy lopjak, bátor vagyok ahhoz, hogy megöljek valakit én magam, mert tudom, hogy nem fog meghalni. Nem félek semmitől. Mitől félnék? Minden félelem a halállal kerül asszociációba, az ember megölte a félelmeket, a fóbiákat. Egyedül a fájdalomtól félek, ami ezzel jár. Ez maradt nekünk, de az is szúnyogcsípésnek tűnik majd minél erősebb lesz a szérum összetétele és ezzel együtt a regeneráló sejtfalak. Nem félek, söt mi több...

meg akarom kínozni Abraham Marchot. Fel égetni a bőrét, kiszedni a szemét amibe ő maga lelket képzel bele a kezdetektől, azt akarom, hogy könyörögjön a halálért a térdem előtt.
Ki tart velem?

Éljenzések dördülnek fel, a nevemet kántálják mint amikor a visszhang vissza verődik a barlangok faláról. A borzalmas mondatok kántálása ellenére látom, hogy ezek a szemek küzdenének a halálért. Küzdenének azért, hogy elmenjenek a világból, mert halhatatlannak lenni félelmetes, és én talán nem is lehetnék ennél boldogabb.

ⓗⓐⓛⓗⓐⓣⓐⓣⓛⓐⓝ ⓢⓩⓔⓜⓔⓚ 

March irodája előttem áll. Senki sem őrzi jelenleg, és éppen fogad. Int, hogy üljek le, és hogy beszéljek vele, amiért jöttem. Nem szólalok meg, csak azt nézem, hogy mennyire néz ki embernek. Olyan, mintha mű bőr kúszna fel az erein, a lüktetés áramkörökkel lenne megoldva, a szemei pedig olyan élettelenek mint egy fehérre festett üveggolyóé. Miközben azon gondolkodtam, hogy mennyire áll külsőleg közel hozzám mögém lép, elkapja a karomat és az asztalra nyom. Kiszedi a bicskát a zsebemből és a lambéria felé hajítja, az pedig tőből bele áll, mint az Excalibur a kőbe.

- Bicska, komolyan? Egy nyamvadt kisbicska? – Nevetett fel March.
- Leszarom, hogy mi az. – Felelem komor testbeszéddel, nem hagyom, hogy ez az alak kiszedje belőlem az emberségemet.
- Szerintem amit alkottam csodálatos, az embereknek nem kell többet szenvedniük.
- Többet szenvednek, mint valaha. Pszichopaták, tolvajok, szexuális zaklatások, kínzások: lelki-testi, és a vallástól is megfosztotta az egész emberiséget, de ezt maga feltehetően nem látja.
- Dehogynem látom, de ugyanúgy csodálatosnak tekintem ezt.
- Miért?
- Az ilyen emberek tökéletesítik ki a végső szérumot. Meg akarom szüntetni a fájdalmat, és azt nézem mennyire hatékony ez.

Előveszem a zoknim alól a másik bicskát és egyenest March torkába nyomom, a kés éle a tarkójánál villan meg a felettünk lebegő lámpabúrától.

- A húgomat, maga miatt erőszakolták meg. Vincent. Ismerős a név? Egy sorozatgyilkos, egy pszichopata, egy tébolyult vadállat. Tudja, mit adott a kezébe? Élvezetet. Felvágta a gyomrát, kifeszítette egy kötéllel, hogy nehogy begyógyuljon a tátongó űr. A belei az asztalt koptatták, de ezt ő nem érdekelte és ő csak élvezetet látott benne. Egy zsebkendő volt neki, semmi több. Három hét, HÁROM HÉT volt mire megtalálták. – March fulldokolt ahogy a vér folyamatosan próbált kiszökni a késél alól. - Higany. Ez a bicska, higanyba volt mártva és örökké fuldokolni fogsz tőle, mert ez nem hagyja el a kis szérumodat. Ez az anyag vérként tekint a fémszerű dolgokra így a higany mivel folyadék bele épül a szervezetedbe. Meghalni továbbra sem fogsz. Ahogy ezt a csodát megakartad őrizni magadnak.
Én pedig ezen a kanapén fogok ülni, számolom a másodperceket, a perceket, a napokat, a heteket, amíg három hétig nem szenvedsz előttem, és amíg nem bánod meg azt, amit tettél.

A lámpabúra alatti izzó veszettül égett ami be világította az előttem fuldokló áldozatot. Nem éreztem megbánást, nem éreztem gyötrelmet, én csak a könnyeimet éreztem ahogy kifutnak a szemhéjam alól bármennyiszer hunytam őket le pislogás közben. Sirattam a húgomat, aki traumában kuporog valahol a világ végén, még én ezeket a szemeket nézem.

- Igazad volt, a halhatatlan szemek tényleg szebb látványt nyújtanak. – A mellettem lévő digitális óra ekkor váltott 13:06-ra ami nekem egy pohár Tequilával, March-nak pedig egy évtizeddel ért fel.

Vége

2022, Szeptember 19. 22:00