Először utáltak,
Ahogyan te is engem.
Útólag már csak
Jókat nevettünk ezen.

Nem is hittük volna,
Hogy ez lesz belőle,
Részem lettél azóta.
Nem mondtam elégszer.

Annyira különbözik
A két gondolkodás,
Mégis egymást megérintik,
S abbamarad a civakodás.

Onnantól felhőtlen,
Gondatlan boldogság,
Bódító szeretet ölel.
Ártatlan megnyugvás.

De ha mégis valami
Véletlenül felkavar,
Távolságok ellenére,
Szusszanunk egymás ölében.