- Noah James Cambern

2007. november 9.

Kinyitottam a szemeimet.

Ásítottam egyet. Tekintetem önálló életre kelve elindult a fürdőszoba felé, hogy elcsíphessem Mary gyors lépteit. Arcomra magától kenődött mosoly, ami le is olvadt, amikor tekintetem a rózsás falak helyett egy furcsa téglaépületbe botlott.

Agyam azonnal dolgozni kezdett. Felderengett előttem apám hazug vigyora, az, ahogyan a nő kezét markolászva valamit a fülébe susogott. Láttam magam előtt a kaszás lenge táncát, ruhájának fodrozódó rojtjait. Minden előttem volt, mindent láttam. A hosszú úton a magam mögött hagyott fáktól egészen a szobámban lapuló bicskáig.

De ezek után az agyam egy hatalmas feketeségbe csöppent.

Hol vagyok?

Szemeim tovább siklottak a nedves téglafalról. Ujjaim valami fekete anyagba akadtak. Bűzölgött, úgy nézett ki, mint egy zsák, csak kellemes tapintása különbözött a megszokott textiltől. Undorodva felpattantam, a lábam alatt aszfaltozott út volt, tele kátyúkkal és valami kellemetlen szagot árasztó hatalmas monstrumokkal. Volt belőle kék, zöld és fekete. Tátongó szájuk fölött méretes legyek köröztek, próbáltak lecsapni a tárgyakban rothadó valamire. Ízelt lábukkal ráakaszkodtak a bőrömre, zümmögve suhantak el a fülem mellett.

Sikítva indultam el előre.

Reszkettek a végtagjaim. Mindkét oldalt mellettem hatalmas épületek húzódtak, meg akartak kaparintani maguknak. Hogy a furcsa lények ezúttal az én véremet rothasszák. Hogy a zsákokban az én tetemem poshadjon.

Lehunyt szemmel pillantottam fel az égre. Hisz mindezek ellenére az egyetlen dolog, ami nem változott az az égen úszó ezüst hold volt. Vékony sávban húzódott a sötétfellegek között, de még így is eltudott árasztani bennünket ezüstös leplével.

Óvatosan összehúztam magamon szatén felsőmet, minden porcikám remegett. A sokk hatása után éreztem csak meg a hideg szellő kíváncsi ujjait végigszaladni lúdbőrős karomon. Fogaim össze-összekoccantak. Az utcákról éles hangok hallatszottak, rengeteg ember.

Rengeteg más ember.

Sírva bújtam a falhoz. A fagyos szellő a csontjaimat ropogtatta. Éreztem, ahogyan a húsom lassan átfagy, éreztem, hogy lassan lecsukódnak a szemeim. Itt az új világban.

Hol vagyok?

Ez az egy kérdés szaggatta fel az elmémet, miközben a fejem felett hangosan csörtető hollók köröztek. Mély hangjukkal még a bőgő masinák dörömbölését is átszakították. Utat vájtak szívem elhaló dobbanásain. Megtöltötték a dobhártyámat.

A hideg szél kegyetlen karmai a hajamba kaptak, felsikítottam. Olyan érzésem volt, mintha meg akart volna fullasztani. Hogy karmaival, melyek a tincseimbe olvadtak, igazából a masinák közé akarnának vetni, szét akart cincálni.

Ordítottam.

- Minden rendben?

Könnyes tekintetemmel meredtem fel a lányra, aki előttem guggolt. Kezében valami meleg gőzöt árasztó folyadék volt. Innen úgy éreztem mintha tea lenne. A dolgok lassan összeálltak bennem.

Volt valami ebben a világban, ami a régi otthonomra emlékeztetett. A hollók, a hold, az ég, és a tea. Az előttem térdelő lány.

A lány hátra fogta barna haját és kibújt a kabátjából.

- Gondolom nagyon fázhatsz. – Belebugyolált a meleg anyagba. Ásítottam, de könnyeimet még nem bírtam elnyelni. Zöld szemei, Jane hatalmas tekintetére emlékeztettek. - Jane vagyok – motyogta elnyelve a szavait. Vagy talán a szél csente el őket? Lecsukódó pilláim összezavarták az elmémet. – Téged, hogy hívnak?

Nem bírtam koncentrálni. Az egyik percben még a földön fetrengtem a másikban pedig már Jane karjaiban voltam. A nyakába fúrtam a fejemet.

Jane hasonlított a nővéremre, a tekintete, az érintése, sőt még a hangja is arra emlékeztett, hogy jane otthon vár. Talán ez is csak egy játék volt? Igazából a mama és jane ugrattak volna?

- Noah.

Jane somolyogva simogatta az arcomat. Nem akartam James lenni, sosem szerettem James lenni.

- Nos Noah, hol vannak a szüleid?

A mamára gondoltam. A tekintetem előtt lebegett a kép, ahogy karjaival visszarántja a nővéremet, aki zokogva esett a poros útra. Nem gondoltam volna, hogy ekkora fájdalmat fog okozni az elvesztésük.

Megráztam a fejemet és sírni kezdtem.

- Hol van a mama? – hangom halk volt.

Jane a karjaiban marasztalt, én pedig átadtam magamat a felettem köröző hollók károgásának. Elaludtam.

. . .

Minden olyan más volt.

Először fel sem tűnt semmi, egyedül Jane édes mosolyát láttam, ahogy vörös ruhájában letipegett a lépcsőn és édes sutyorgással köszöntött. Édes illat kúszott az orromba. Éreztem, hogy édes cirógatás mellett vándorolt le egészen torkomig, ahol édes dalokat dalolászva lecsusszant a gyomromba, édes ízt hagyva maga mögött.

Minden édes volt.

Először fel sem tűnt semmi.

Nem láttam a kaszást, nem láttam apámat. Nem láttam a nőt és nem láttam Agathát, aki a markában szorította a gardróbomba bújtatott kést.

Az édes képek szerte foszlottak.

Először fel sem tűnt semmi.

Hogy az otthonomnak nevezett épület lassan omladozni kezdett. Vékony, mégis erős repedések tarkították a fehérre meszelt falakat. Láttam, ahogy a méretes csillár gyönyörű kristályai egymásnak ütődve csörömpöltek. Ahogy ezer apró szemre estek a csempére érkezve.

Az ablakokat kilökte az erős szél, magával hozva a természetet. Hosszú indák ölelték körbe az ablakkereteket, becsusszantak a hatalmas lyukakon, majd átcsusszantak az apró repedéseken elárasztva az otthonomat. Jane nem nevetett, hangja elhalt és üveges tekintettel meredt az indára, ami leszakította a falra függesztett csillárt.

A fénylő izzók megtelítették utolsó fénysugarukkal a szürkülő területet, ezer színben csillantak meg az ékes kristályokon.

Összeszorítottam a fogaimat és megszeppenve figyeltem a káoszt.

Először fel sem tűnt semmi.

A rokonaim nem kezdtek pánikba, nem rohant senki az ajtó felé. Mind megbabonázva szemléltük a betörő indákat, az orkán erejű szelet, ami haragos nótába kezdett. A susogó erdő, ami betelepedett az omladozó falak közé lassan elkapta a szél dörömbölő ütemét és együtt daloltak tovább egy zengő muzsikát.

Senki sem próbált menekülni.

Először fel sem tűnt semmi.

Jane nem volt Jane. Édes mosolya nem az övé volt, akárcsak édes illata. Mama nem volt mama, apa nem volt apa, és Agatha is csak egy halvány árnyék maradt, semmi több. Nem láttam többé vérszomjasan csillámló azúr szemeit, sem íriszei sarkában megbújó szarkalábakat. A kés hidegen koppant a repedezett padlóra.

Hirtelen minden elhalt: a szél nem dalolászott tovább, a fák, az indák csendbe maradtak. Minden rokonom semmivé foszlott, csupán megfakult árnyékok maradtak utánuk.

A kés hűvösen simult a csempéhez, olyan érzésem volt, mintha a gyönyörű csempe maga lett volna a bőröm és engem simogatna a hűs vas. Apránként felfogtam, hogy ez nem a valóság.

Ez egy álom volt.

Lenéztem magamra. Önmagam képmása ott állt mellettem én csupán egy megfakult lélek voltam, ami üres testem körül kapálózott. Figyeltem, ahogy megcsillan a szememben a nap besurranó aranyfonala, láttam, hogy elmosolyodok, majd végleg elterültem a padlón. Zakóm meggyűrődött, bőröm sápadt volt. Göndör, világosbarna tincsek az arcomba hulltak, és senki sem figyelt engem. Senki sem vette észre, hogy már nem voltam életben.

A kés valahogyan a szívembe vájta magát. Vörös vér buggyant elő kék mellényem alól. Fodrozódva csordogált a csempék vékony rései között, vastag folyamokat hagyva maga mögött. Olyan gyönyörű volt. A forrón gőzölgő vérem hirtelen semmivé foszlott. Nem voltam sehol sem. Csupán a lelkem szállt tova, az otthonom eltörpült. Már nem láttam az indáktól terhes falakat, a lassan zümmögő fák ékes lobjait.

Szemeim az előttem húzódó kertre terelődött.

Csupa-csupa gyönyörű vérvörös nőszirom virágzott a porhanyós talajban. Villaként kiálló, kemény leveleik keretezték a törékeny szirmú virágokat. Színük megegyezett a véremmel. Körülöttük szorgos méhek szívták az édes nedűt.

Először fel sem tűnt semmi.

Majd megpillantottam a sűrű gyepen a kaszást. Valamit pusmogott, olyan hangzású nyelvet használt, mint a szél, mint a fák mikor hangjukat hallatva dalolásztak.

Különös, hátborzongató dallama volt. A kaszás nesztelenül közelített meg. Nem láttam semmit az arcából, csupán azt az ismerős sárga tekintetet. Tovább magyarázott. Az íriszek rothadásnak indultak.

Össze akartam húzni magamat, de rájöttem, hogy már nem volt testem. Egy lélek voltam a kaszás mégis látott engem. Egyenesen rám szegezte napsárga szemeit. Az a valami, ami megmaradt belőlem egyre veszített a formájából. Alaktalan lény voltam, egy alaktalan világban.

Megbabonázott a nyelv, amit használt. Sorvadozó lényemet elnyelte a varázsa. Figyeltem a susmogó szavakat, melyek a levegőbe szállva megrészegítették az ott lévőket, egyenesen mérgeztek.

- Iris, Iris, Iris – susogta a szellő az én nyelvemen. Összeomló alakom utolsó erejével kapaszkodtam a szélbe. – Iris, Iris.

- Keress engem – Egy női hang szólt hozzám. Lehunyt szemmel vesztem a semmibe.

Először észre sem vettem semmit.

Iris.

. . .

Egy szobában kuporogtam. Tekintetemmel a kattogó órát figyeltem. Kizártam a külvilágot, a felém igyekező gyerekek hadát. A csörtető fenevadakat. Egyszerűen bámultam a fehér falakat és az álmomat emésztgettem.

A név, a lány hangja a dobhártyámba égett. Éreztem nevének harmatos ízét a nyelvem hegyén, sikamlós formáját a fogaimon.

- Noah?

Üveges tekintettel figyeltem a felém közelgő fekete nőt.

Soha életemben nem láttam ilyen színű nőt. Ijedten összeugrottam és rémülten meredtem fekete szemeibe. Hatalmas orra pumpált, vastag ajkai újból a nevemet formázták. Nem néztem rá. A bokámat bámulva hagytam, hogy nagy kezeivel a vállamat markolássza és végtelenszer elismételje a nevemet.

A sikítás a torkomba veszett. Nem akartam én mást csak Jane-t, a mamát és egy forró fürdőt. Nem akartam fölösleges kérdéseket, hamis mosolyokat és idegeneket. Nem akartam ezt az új világot.

- Noah figyelj rám!

Összerezzentem. Jane állt előttem. Nem a nővérem, a másik Jane. Az itteni. Zöld szemeivel az arcomat vizsgálta, kisimított egy göndör fürtöt a tekintetemből, majd mosolyogva megcsippentette az orromat. Furcsa duruzslás hangzott fel a mozdulatután. Motyogások. Morranások. Hitetlen kiáltások.

- Jane? – Lenéztem a tenyereimre, összegubózódtam. Egy apró gömb voltam.

- Noah! – morrant fel a lány. Nagyot nyelve nézett a mellette álló fekete nőre. – Susan, meg tudom oldani a fölösleges dirigálásod nélkül is!

Újabb hitetlen zümmögés.

- Jane! – hüledezett az előzőleg Susannek hívott fekete nő. – Hogy merészel ilyen hangnemet megütni? – de ahelyett, hogy folytatta volna a kioktatást egyszerűen megadva magát hátrált egy lépést és megadóan felhúzta az orrát. Körömmel kapaszkodott az utolsó szem büszkeségébe.

- Noah – szusszantotta Jane. – Vannak szüleid?

Lenéztem a tenyeremre.

Voltak szüleim: otthon várt a mama, Mary és Jane, a másik helyen pedig apa és a nő. De mit mondhattam volna? Csak a körmömet piszkálgattam. Lecsordult az első könnycsepp.

- Vannak szüleid? – motyogta ugyanúgy Jane. Puha ujjaival az állam alá nyúlt és a szemeibe irányította megfakult szemeimet.

- Nincsenek.

Halkan susogtam. A szavaimat magába nyelték az arcomba lógó fürtjeim. Csak leheltem a szavakat, Jane mégis meghallotta.

Haragudtam a mamára, hogy hagyta, hogy az apa elráncigáljon tőlük. Haragudtam Jane-re, mert azt mondta másnapra otthon lehetek. Haragudtam a nőre, mert elkobozta az apát.

Az itteni Jane felsóhajtott.

- Egyedül éltél?

- Haza akarok menni! – kiáltottam hisztérikusan. – A mamát akarom!

Susan megindult felém, de nem bírt elkapni vadul haraptam fekete bőrébe. A nő felszisszent. Jane elugrott tőlem, ijedten pillantott a szemeimbe, majd a felém közelgő szőke nőre. Alig pislantottam egyet egy tű már bennem is volt. Csípett az a valami, amit belém fecskendeztek.

Csípett, csípett, csípett.

Köhögve borultam a csempére. Vérem a padlóra csordult.

Jane a karjaiba kapott, de már nem bírtam nyitva hagyni a szemeimet. Minden elhomályosult és egy nagy káosz maradt mind emögött.

Iris, Iris, Iris.

Iris.

Mint a kertben nyíló nőszirmok. 

. . .

Hahó Kedveseim!

Nos nyár van és engem a mai napon teljesen megszállt az ihlet, szóval búcsút mondtam a péntek esti programoknak és inkább a billentyűzetet koptattam. El sem hiszitek milyen rég éreztem azt, hogy ennyire feltüzelt már maga az írás, hogy ennyire magával ragadott. 

Remélem nektek is tetszik majd ez a fejezet és kérlek ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után, mert furdal a kíváncsiság, hogy nektek mi a véleményetek erről a történetről! Ha tetszett nyugodtan nyomj egy csillagot! :)

Puszillak titeket!