- Iris Marva Baum

Miután Noah csak úgy elhajtott rossz érzetem támadt. A fiú valóban más volt valamiben, de kezdtem elbizonytalanodni, hogy jó formában más-e.

Összeszorított állkapoccsal figyeltem a messze haladó Suzukit. Legszívesebben felordítottam volna, megdobtam volna egy átkozott kaviccsal csak ne kellett volna látnom azt az undorodó grimaszt a fiú arcán. Ujjaim ökölbe szorultak és idegesen meneteltem a megállóban. Hirtelen már semmihez sem volt kedvem, nem akartam mást csak otthon punnyadni Calebbel és Keats-cel. Tökéletes program volt.

A kívánságom nem teljesült. Haza érve nem fogadott más csak apa és Edgar. Öcsém nevetve ölelt át, majd visongatva figyelte a mögötte loholó kutyát. Apa az asztal előtt ült és egy újságot olvasgatott.

Óvatosan feltekintett rám és lassan bólintott. Mintha csak felmérte volna azt, hogy minden rendben van-e velem. Ledobtam a cipőimet és helyet foglaltam mellette az asztalnál. Apa belekortyolt a forró italába és tovább olvasgatott, mintha ott sem lettem volna. Fészkelődni kezdtem, erre már hegyezni kezdte a fülét. Végül megadóan az asztalra helyezte az újságot és a bögréjét, amiben nagy valószínűséggel kávé volt.

- Kaori hívott, hogy haza értél-e már. – Megint végignézett rajtam. – Mondta azt is, hogy jósoknál voltál.

Azonnal lesütöttem a szemeimet és átkoztam a barátnőmet, hogy ennyire nagy volt a szája. Bármikor is bemártottam őt valamibe? Összekulcsoltam az ujjaimat az ölembe és mosolyogva felnéztem. Apa ismerhette ezt az ádáz fegyvert. Hátradőlt.

- Iris tudod, hogy anyád megtiltotta ezeket...

- Azért mert Kaori anyja teletömte a fejét különböző halandzsákkal! – keltem azonnal a jósnők védelmére. Egyre inkább biztos voltam benne, hogy abban a rózsateában volt valami, ami megfertőzte az agysejtjeimet.

- Ne beszélj így anyádról! – emelte fel a kezét apa. Tekintete az újságra tévedt én nem bírtam itt abbahagyni a vitát, mikor tudtam, hogy azt kellett volna. Apa bírta egy ideig, türelmes volt, de ha robbant, akkor jobb volt csendben behunyászkodni előtte. A vérem viszont forrt. Noah kettőször is lepattintott nem is válaszolt a kérdéseimre és ezek után nyugodt szívvel beszéljek az apámmal?

- Miért te talán így gondolod? – hangom sértődött volt. Apa lassan felnézett, pillantása borús volt.

- Higgyek holmi pénzsóvár nőnek, aki másra se vágyik csak, hogy behálózza az agytekervényeimet és elszívja az összes vagyonomat? – Az asztalra helyezte az újságot, pontosan a kávés bögre mellé. Ujjait az asztalperemén végig vontatva felnevetett. – Iris, mond hogyan bizonyítanád be, hogy léteznek ilyenek? Az egész egy baromság...

- Nem...

- Ne vágj közbe mikor beszélek! – felemelte a hangját. Tűz lobogott a szemében, ahogyan az én ereimben is bugyogott a rosszmájú láva. – Talán te hiszel ezeknek a Látóknak? Ugyan már Iris, erre neveltünk mi téged?

- Egyszerűen nem értek egyet anyával!

- Ó! – gúnyos nevetése hangosan pattogott a bézs falak között. – Na hol jártál, mit láttál? Ki befolyásolt?

- Senki – sziszegtem idegesen fészkelődve. – Saját véleményem van! És egyáltalán Kaori miért árult be? – Az utolsó kérdés nekem szólt, de sajnos hangosan kérdeztem meg.

- Talán azért mert benne szorult némi tisztelet a szülei iránt és irántunk! – csattant az ostor.

- Ja, hogy én nem tisztellek titeket? – Felpattantam a helyemről és hisztérikus kacagásba kezdtem. – Hogy én fittyet hányok arra, hogy mit mondasz? Hogy így állunk? Akkor bemutatom milyen az, ha tényleg leszarom mit gondoltok!

- Ne káromkodj! – morogta apa. – Azonnal ülj a helyedre és meg ne lássalak.

- Akkor csak figyelj!

Nem foglalkoztam azzal, hogy Edgar szipogva állt a folyosón, mellette a csüggedt Keats-cel. Nem érdekelt apa hangos kiáltása. Ha azt gondolta, hogy nem tisztelem őket, gondoltam adok nekik egy kis ízelítőt, hogy milyen is az valójában.

- Iris Marva Baum azonnal gyere vissza!

Lefutottam a lépcsőkön és kitörtem a megszokott téglarengetegből. Futottam, futottam és futottam. Messze West Town e részétől. Tudtam, hogy kapni fogok ezért, anya megtilt mindenfajta kommunikációt a barátaim és köztem, végtelen hosszúságú szobafogságra küld. De ezekben a pillanatokban nem bírt érdekelni.

Szívem hevesen dobogott a mellkasomban. Szemem előtt a széles út húzódott, teherautók és személygépkocsik hada száguldott el előttem. Hosszú sorokba tömörödtek. A járdán néhány zsebre dugott ember szédelgett, a kávézók teraszain kávét szürcsöltek az arra tévedő járókelők.

Csak figyeltem a megszokott chicagoi látványt. A széltől borzas fákat, a hosszú kátyús utakat és a néhol repedezett betont, ami lassacskán magába szívta az este alatt elhullajtott eső nagy részét. Szép volt és nyugodt. Talán nem volt a legtisztább város, én mégis kötődtem hozzá.

A zsebembe nyúltam és előhalásztam a telefonomat. Millió hívás és üzenet váltogatta magát a képernyőn, de egyikkel se foglalkoztam. Calebet akartam. Csak őt és forró ölelését. Messze a látóktól, a haragtól és mindenféle rossz érzetű dologtól. Csak lubickolni akartam a calebérzetben.

Három kicsengés után felvette. – Hello!

Biztos voltam abban, hogy apukám már halálra hívogatta a fiút, de nem támadott le azonnal. Mélyet sóhajtottam és felnéztem a lassan tisztuló égre, ahol néhol már megjelent egy-két foltnyi kék ég.

- Szüleid otthon vannak?

- Nem – mélyen magába szívta a levegőt. – Zina és Ori éppen szexelnek szóval ha gondolod beállhatunk mi is, legalább valahogy kizárhatnám a hangos nyögéseket és az ágy recsegését.

Felnevettem és a karkötőmet kezdtem piszkálni.

- Értem tudsz jönni? Itt vagyok a Mobil benzinkútnál.

- Ott leszek 20 perc múlva. – Hallottam, hogy már indul is. – Utolsó kérdés: minden oké?

- Minden.

Pontosan 25 perc múlva befutott elém az új fényezésű narancsszínű Range Rover. Caleb családja vagyonos volt, tehát nem is szegény negyedben laktak. A Gold Coast negyed volt Chicago egyik legnívósabb része. Gyönyörű házak, amik előtt szép számmal sorakoztak az autók. Gyönyörű verandák, gondosan lenyírt zöld gyep és kidolgozott előkertek.

Minden olyan más volt. Nem olyan, mint West Town egyszerű lakónegyede, itt minden kifinomult volt és drága. Érezni lehetett a pénz kecsegtető illatát.

Caleb csendben vezetett, néha a combomra simította az ujjait, de nem kezdeményezett beszélgetést. Gondolom látta az arcomon, hogy legszívesebben a falat verném csupasz öklömmel addig, míg nem marad más a kezemből csupán a törött csontjaim.

A kocsival felhajtott a bejárón és szemeim elé tárult a Werbutton rezidencia gyönyörű hófehér fala. A vörös muskátlikkal tele ültetett veranda, a formára vágott buxusok, és a szép vonalazású gyep. Néha igazán elfelejtettem milyen érzés gazdagnak lenni.

A táskámba nyúltam, ahol ujjaim a fekete noteszem gerincébe akadtak. Eszembe jutott a reggel belevésett szó.

Varázslat.

És tényleg meghatározta az egész álló napomat. A délutáni sugarak átszöktek a vastag lombú fák ágai között és különböző mintákat véstek a betonra. Szerettem itt lenni.

Amint kiszálltam az autóból Zina és Ori kilépett a mesébe illó faajtón. Ori megigazította az ingjét, majd mosolyogva integetni kezdett, de nem eresztve a lány ujjait. Caleb csak sóhajtva kocogta körbe az autót és nővéréhez hasonlóan ő is összefonta az ujjainkat.

- Na mizu öcskös? – kuncogott fel Zina és egy suta ölelés mellett tovább indultak. Ori kacsintva paskolta meg a karomat. – Csak csendesen a szomszédok már ránk akarták hívni a rendőröket!

Ori nevetve megpuszilta Zina szőke fürtjeit, majd egymásba karolva eltipegtek a hosszú utcán beleveszve a gyönyörű házak tengerébe.

- Oké – lépett be a házba és kulcsra zárta az ajtót. – Megkérdezzem, hogy apukád miért hívott fel több ezerszer és kérdezte meg, hogy nem hívtál-e engem?

Lehuppantam a fekete kanapéra. Hátra hajtottam a fejemet és a fekete tincsek belevesztek a huzatba. Megigazítottam magamon a ruháimat majd felpillantottam Calebre, aki ekkora már a dohányzó asztal előtt állt. Fehér galléros póló volt rajta és egy khaki színű nadrág, meztelen lábait a szőnyeg hosszú szőre közzé túrta. Szőke haját felnyalábolta az ablak felett elhelyezkedő légkondi erős fuvallata.

- Bonyolult.

- Iris – lehajolt hozzám. Két karját a csípőm két oldala mellett fúrta a kanapéba, ajkai érintették az orromat, míg a puha fürtök összekeveredtek az enyémekkel. Imádtam az illatát. Drága kölnije és édes pézsma illata elkeveredett egymással és bódító elegyet alkotva fúrták magukat az orromba. Mosolyogva néztem fel smaragd szemeibe. – Nem teheted ezt a szüleiddel.

A varázs el is illant. Mintha ott sem lett volna soha.

- Caleb te ezt nem értheted! – löktem el magamtól őt, mire sóhajtva huppant mellém. Az ölébe hajtottam a fejemet, puha ujjai a fejbőrömet masszírozták.

- Akkor mond el!

- Nem lehetne egyszerűen egy kis időre kizárni a gondokat és pihenni? – pillantottam fel a szemeibe. Csillámló smaragdok. Sosem teltem be a látványukkal. A fiú elvigyorodott. – Aztán mindent elmesélek.

Szusszantva tornáztam fel magamat és az ölébe ülve összedörzsöltem az ágyékunkat. Caleb nevetve fúrta fejét a nyakamba. Édes pihekönnyű csókok a vékony bőrön. Csak öleltük egymást néha csentünk egy-egy csókot.

Erre volt szükségem, egy idillikus kis burokra, ami magába szippant és nem ereszt el. Caleb hatalmas mancsa a hátamat cirógatta. Édes szavakat mormolt a fülembe és próbálta valóra váltani az álmomat, ami arról szólt, hogy kiszakadjak ebből a világból.

Apa tiszteletlennek tartott, Kaori elárult, Noah helyben hagyott ezek után legyen bűntudatom amiatt, mert lerohantam apát? Ő kezdte az egészet én csak tovább vittem a lehetetlen veszekedést. Szükségem volt az adrenalinra, ami szétáradt azonnal az ereimben. Elbújtam a dohos harag mögött.

Caleb telefonja hirtelen rikácsolni kezdett, a szőke fiú nyögdécselve nyúlt a készülékért. Tudtam, hogy miattam zaklatják ezért a vállába fúrtam az arcomat és reménykedtem benne, hogy az éles zaj egy idő után elhalkul.

- Kaori az.

Gondolkodás nélkül kaptam ki a kezéből a telefont. A fiú felszisszent és hallgatnom kellett volna rá, nagy meggondolatlanság volt ez tőlem.

- Kaori?

- Az ég ágyon meg Iris! – sóhajtotta barátnőm. Kimásztam Caleb öléből és füstölögve pillantottam az ablakra. – Miért nem vagy képes felvenni a telefont?

Caleb az ujjaimra fűzte a sajátját és próbált magához édesgetni és közben valahogy kiügyeskedni a kezemből a telefont, de acélszorítással fontam köré az ujjaimat.

- Neked áll még valami feljebb azok után, hogy gerinctelen módon beköptél a szüleimnek mikor tudod, hogy nem szimpatizálnak a jóslással!

Kaori elhallgatott. Caleb gyors volt, azonnal kikapta a kezeim közül a készüléket és elhajította. Puha tenyerei közé kapta az arcomat és kényszerített arra, hogy smaragd szemeibe pillantsak.

- Nyugi.

Figyeltem azokat a hosszú arany pillák mögött rejtőző pázsitos szépséget. Hirtelen kiszakadt belőlem a zokogás és a fiú csak markolta a tincseimet, nem eresztett el és ezekben a percekben ennél többet nem is kérhettem volna tőle.

Ajkaival felitatta a könnyeimet és addig ringatott, míg pilláim le nem záródtak és valóban egy olyan helyre kerültem, ahol nem létezett semmi rossz.

Viszont felébredni ezek közül a rózsaszín felhőjű álmokból nem volt valami bizsergető. Anyám hűs szemei engem mustráltak, ahogy eldőlve aludtam Caleb vállain. A fiú halkan szuszogott és csak akkor ébredt fel, mikor Zina halkan tüsszentett egyet. Néma csend honolt a nappaliban. Kaori bűnbánó képpel fűzte össze mellei alatt a karjait, majd az apámra nézett, aki anyu vállára simította vastag kezét.

Caleb azonnal felpattant és próbált egy kegyelmes mosolyt varázsolni az arcára, de anyám egy hűs pillantással belé rekesztette a szavakat.

- Iris van valami mondani valód? – nyers hangja a dobhártyámban pattogott. Ujjait ökölbe szorítva figyelt engem.

- Nincs. – Halkan szóltam hozzá.

- Nem akarod elmondani, hogy különböző jósnőkhöz jársz? Hogy nem tiszteled apádat és csak úgy elszöksz a barátodhoz? És te Caleb! Mélységeset csalódtam benned, hogy merészelsz egyáltalán ilyet tenni velünk? Megbíztunk benned, te pedig még arra se vetted a fáradtságot, hogy felhívj minket! – Anya füstölögve legyintett egyet, majd hirtelen megtorpant a mozdulatában. – Megtiltom, hogy valaha találkozzatok!

Zina ijedten felsóhajtott, Kaori előre lépett és még apa is lesápadt. Caleb nem bírta tovább szó nélkül, még az sem akadályozta meg, hogy ujjaim a csuklója köré fonódva rántották vissza. Caleb mérges volt.

- Avery, magát én mindennél jobban tisztelem és önt is Ben, de kérem gondolják át, mikor maguk is fiatal felnőttek voltak, gondolkoztak azon, hogy kinek fogadnak hűséget? A párjuk szüleinek vagy inkább a párjuknak? Iris nem akart magukkal lenni ezért jött hozzám és annak ellenére, hogy kínzott a bűntudat magukkal szembe nem árultam el őt, mivel szeretem és megbecsülöm az akaratát.

Kaori felszisszent. Anya szemei összeszűkültek.

- Nem érdekel az aranybeszéded Caleb! Nem találkozhattok soha többet!

- Nem teheti ezt – és Caleb hangja itt váltott át. – A lánya 18 éves van saját akarata, már egy felnőttről beszélünk! Igen hibázott...

- Aggódtam érted! – Anya rám nézett. – Sajnálom...

És kirohant a házból. Apa utána sietett, míg Zina leguggolt elém és kitűrt egy fekete tincset a szemeim elől.

Kaori lehajtotta a fejét.

- Nos most már jól fogsz aludni? – Caleb undorodva vetette oda a szavakat.

- Gyűlölöm a jósokat és tudod, hogy tönkre tette a családomat ezek után nekem legyen bűntudatom amiatt, mert a szemem láttára szúrtál hátba?

Megráztam a fejemet. – Hagyj most!

Kaori hevesen tiltakozni akart, de Zina belé fojtotta a szavakat. És ezentúl senki sem szólalt meg.

...

Apu kocsija tiszta volt. A hátsó ülésen bámultam kifelé az ablakon és a fehér csillagokat kémleltem. Anya nem szólt hozzám, apa levegőnek nézett és mindenki egyéb nem érdekelt. Bús volt a hangulat.

Az autó ablakán keresztül minden homályosnak tűnt, a fák összemosódtak, az utak mentén menetelő fiatalok pedig elvesztek a tört fények kavalkádjában. Hirtelen már nem száguldottunk olyan hevesen és szemeim kiszúrtak egy ismerős alakot.

Noah Cambern fekete Suzukija a parkolóban állt és a fiú a motorháztetőn ücsörgött. Apa beleakadt egy piros lámpába. Fogva tartottam a fiút, akinek sötét körvonalai elvesztek az éjszakában. Csupán világosbarna haja tűnt ki a sárga fények ostroma alatt. A göndör fürtök, melyek a homlokába csusszantak.

Két szemöldöke között egy mély barázda ütött otthont, míg mutató és hüvelykujjával az alsó ajkát birizgálta. Lazán egy pólóban ücsörgött.

Mosolyogva néztem a fiút és abban a pillanatban az a szénfekete tekintet rám talált és én újból az álmaim tengerébe merültem, mint anno tíz évesen.

Ő volt az.

És nekem tudnom kellett a válaszokat.

Sziasztok!

Szörnyen érzem magamat,  több mint egy hónapja nem volt rész😢 nagyon sajnálom, de szószerint semmire sem volt időm, el sem hiszitek mennyire hiányzik az írás.

Ha bárki is olvassa még a történet annak hatalmas köszönet a kitartásért, nagyon sajnálom tényleg.

Puszilok mindenkit💕