Dan ezt már régen tudta, ugyanis tegnap délután járt a bankban. Most pedig a boncolás eredményein gondolkozott. Ő egyértelműen Mike-ot gyanúsította, csak az okát nem tudta még. De holnap Sophie elmondja majd – gondolta. Vagyis remélte. Jó kapcsolataival kiderítette, hogy Sophia Lorens, 35 éves nő az angliai Grettonban lakik, és szintén szobalányként dolgozik egy tehetős családnak. Kétórányi autózásra van Biburytől. Dan egy napot megszáll majd a közelben, hogy biztosan elég ideje legyen beszélni a lánnyal. Holnap hajnalban elindul, de előtte még figyelmezteti Kate-t, hogy elutazik, nehogy megijedjenek. Ilyen tragédia után már nem tudhatja az ember, hogy mire számítson.

Dannek muszáj előbb beszélnie a lánnyal, mint a rendőrség, ezért önmagát meghazudtoló módon korán kelt, és hamar el is indult. Vitt pár szükséges dolgot: jegyzetfüzet, 5db toll, hogy biztosan ne fogyjon el a tinta, és ruha holnapra. Talált egy olcsó, de ígéretes szállást, ahol majd alhat. Most pedig ül az autójában, és azon gondolkodik, hogy mit kérdezzen Sophietól: Miért hagyta ott a Brown családot? Hallotta, hogy mi történt? Önnek nem volt semmi gyanús Toby viselkedésében? Na és Mike-éban? Valamiért Dan ezt akarta bebizonyítani: hogy Mike tette. Bizonyára azért, mert a családjáról nem feltételez gyilkosságot, és nem akarja, hogy bajba kerüljenek egy ilyen piszkos ügy miatt. És amúgy is: nem kedveli az inast, így nem zavarja, ha elviszik, sőt, talán még meg is könnyebbülne egy kicsit. Dan azzal a szándékkal jött ide, hogy kiszedi Sophie-ból, hogy Mike miért akarta megölni Tobyt. Lehet, hogy szegény lány megijedt az inastól, azért menekült el a Brown házaspártól.

Megérkezett Grettonba. Mi is a cím? Caistor Road 7. Megvan a ház, kívülről nagynak tűnik. Udvariasan bekopog, egy 40 körüli férfi nyit neki ajtót. Mikor hallja, hogy Sophie iránt érdeklődik, beengedi Dant a házba, és elkíséri Sophie szobájába. Azelőtt csak néhányszor futottak össze, hiszen Dan már elköltözött otthonról, amikor Sophie odakerült. Sovány arcú, rövid, barna hajú bájos nő fogadta a szobában.

– Jó napot Mr Brown! – köszönt, és a váratlan vendéggel járó meglepettségen kívül egy kis ijedtség is kiült az arcára.

– Jó napot Sophie, szólítson csak a szokásos nevemen, Dannek. Gratulálok! – nézett Sophie gömbölyödő hasára. Sophie terhes volt.

– Köszönöm – egy kicsit elpirult, aztán gyorsan elterelte a szót – Dan, mi járatban errefelé?

– Ami azt illeti... szeretnék egyet, s mást megbeszélni magával. De nem szeretném sokkolni semmivel, látva az állapotát.

– Miről lenne szó?

– Hallotta, ami tegnapelőtt történt Biburyben?

– Nem, miért, mi történt? Megijeszt, Dan.

– Nos, készüljön fel, nem épp jó hírt hoztam: Toby meghalt. Meggyilkolták.

– Jézusom! ­– sikított fel – Ugye nem... nem gondolja, hogy én tettem!

– Nem, Sophie, dehogyis – a hangja megnyugtatóan csengett – viszont Mike-ra erősen gyanakszom.

– Mike? Miért tenne ilyet?

– Azt gondoltam, hogy a kisasszony tudja erre a választ. Nem mondott önnek semmit, amiből gyilkosságra lehet következtetni?

– Nem, Mike nem tenne ilyet. Annyi ideje ott van, úgy megbíznak benne... Képtelenségnek tartom, hogy Mike legyen a gyilkos.

– Igazán? Akkor hogyhogy eljött a Brown-házból? Nem Mike akarta beszervezni?

– Mit nem gondol Dan! Nem! Azért jöttem el, mert... mert jobb életmódra vágytam. – fejezte be gyorsan a mondatot. Ez a hirtelen megakadás Dannek is feltűnt, de nem hangoztatta.

– Ne haragudjon! Én igazán nem akartam megbántani.

– Ugyan, semmi gond – mondta, és felsóhajtott – tudom, hogy ilyen helyzetben nehéz, de azért mindenki jól van Biburyben? Mendy, Kate és Mike is?

– Természetesen mindenkit felkavart apa halála, de erősek maradtak. A Brownok már csak ilyenek.

– Ezt örömmel hallom.

– Tudja, mi volt igazán nagy meglepetés? Az, hogy apa összesen 50-50 fontot hagyott rám és Kate-re. Nem mintha szükségem lenne sok pénzre, jól élek, de apa nagyon jól keresett. Az a pénz eltűnt. Sem a bankszámláján, sem a pénztárcájában, sőt még a készpénzes dobozkájában sem maradt egy font se. Persze, a rendőrség nem igazán tartja ezt lényegesnek, de én igen. Szerintem valaki megfenyegethette apát, aztán megkapta a pénzt, később pedig megölte apát. Talán valami piszkos ügybe keveredett, olyan dolgot tudott, amit nem szabadott volna.

– Dan! Ne gondolja ezt az apjáról! Az is lehet, hogy eladományozta azt a pénzt.

– Persze, az is lehet...

– Nem kér egy teát?

– De elfogadom, köszönöm.

Egy negyed óráig még a tea mellett beszélgettek, aztán Dan elment a közeli szállására. Holnap rögtön megyek haza, nincs miért tovább faggatóznom – gondolta – amit akart, elmondott, amiről hallgatni akart, azt holnap sem fogja elmondani.

Így is tett. Reggel nyolckor megette a reggelijét, aztán hazaindult. Otthon már várták, az anyja el is kezdte faggatni?

– Hol voltál?

– Sophie-nál.

– Miért mentél oda? – kérdezte Mendy gyanakvóan.

– Mert kíváncsi voltam, hogy van, mit tud itthonról. És képzeljétek: terhes!

– Tényleg? De jó! – örült meg Kate.

– Valóban az. – mondta unottan Mendy.
Még beszélgettek egy ideig, aztán Mike ebédre hívta őket. Ebéd után ki-ki ment a maga dolgára: Mendy varrogatott (egy kis időszakra otthonról dolgozik), Kate tanult (hiszen az egyetem nem áll meg egy gyilkosság miatt), Mike elmosogatott, Dan pedig a jegyzeteibe mélyedt. Az összes jegyzetét elővette a boncolástól kezdve Sophie-ig, az összes tényt, arcot, reakciót átgondolta, mígnem egyszer csak felkiáltott: – Úristen, tudom!