| ,,Ez csak az élet. Észre se vesszük és vége lesz"
                      Rachel Lippincott |

             Június 8. Péntek

Újabb nap, újabb szemvedés. Sajnos Jeongguknak elfogyott az igazolása, így muszály volt bemennie. A tegnapi nap elájult, de ugyan ott kelt, ahol összeesett. Senki nem segített rajta. Az anyukája egész éjjel dolgozott, apja pedig üzleti dolgok miatt elutazott és csak hét nap múlva fog hazajönni. Fájó fejjel, kelt fel a földről, és vette utját a fürdőbe. Tükörbe nézett, s elszörnyűlt saját maga látványán. Karikás szemek, szinte már feketék voltak párnái, sápadt, fehér arc, kisírt, vörös íriszek. Megnyitva a csapot mosta meg arcát, ezután lezuhanyzott. Visszament a hálószobába, ahol kinyitva szekrényét, elővett egy fekete hosszúújjú, vékony pólót, egy fekete, dérdnél szakadt nadrágot, és újra a fürdőbe lépve mosta meg fogát, majd a konyhába ment, hogy egyen pár falatot. Nem akart enni, de nem szeretett volna megint összeesni. Ígyis túl gyenge a teste. Egy almát kivéve a hűtőből, pár falatott evett belőle, majd előkészítette pénteki tankönyveit, beletette táskájába és megnézte az időt. 07:10
Elfogok késni-gondolta magában. Lassacskán lement a lépcsőn és felvéve cipőjét, betette táskájába a lakás kulcsot majd maga után becsukva az ajtót elindult az iskolába. Szörnyen utálta, mégse szeretett volna évet ismételni a sok hiányzás miatt. Az iskola kapuin belépve hányingere támadt. Izgult, piszkálni fogják-e osztálytársai, csak mert több mint egy hetet hagyott ki. Az osztálytermébe érve hiányérzete támadt. Hiányzott neki Taehyung. Mindig elkísérték egymást az iskolába. Taehyung tavaly félévkor iskolát váltott, így másik iskolába járt. A fiatalabb nem örült neki, de megértette, hisz' Taet piszkálták az osztálytársai. Egyszer megis verték, de Jeon pont jókor avatkozott közbe, így nagy baja nem lett a fiúnak. Aznap nem mentek iskolába. Elmentek sétálni a parkba, s leülve kedvenc helyükre, estig beszélgettek. A fiú ott aludt Jungnál, mivel nem volt kedve már sokat sétálni hazáig, meg persze félt is. Félt a sötétben, de Jungkook megvédte őt. Szerette, amikor aggódik érte a fiatal szőkehajú. Aranyosnak vélte az aggodalmát. Ahogy Jeon felidézte azokat a pillanatokat, egyre jobban fájt a feje. Sokáig elbambulva páztázta a földet, majd felébredve elindult a helyére. Ma az első órája fizika volt. Nem szerette ezt a tantárgyat. Sosem értett hozzá, de Taehyung annál inkább. Ő imádta a fizikát, fizikusnak szeretett volna tovább tanulni. Mindig segített a szőkének ebben a tárgyban, de ebben az évben még a hármas átlagot sem érte el. Nem ment neki, de nem is értett és nem is akart hozzá érteni.
Csengő volt, ami azt jelentette, elkezdődőtt az óra, mégsem jött meg a tanár. Talán késik-gondolta, ám mikor tíz perc elteltével sem lépett be a tanár, körbe nézett. Az osztály létszáma csupán tizenhat volt, mégis Jungkooknak ez sok volt. Lehet csak neki. Sosem szerette, ha valahol sok az ember, tömeg van.
Öten nem voltak az osztályban, tehát késnek vagy lógnak. Nem kedvelte soha azt az öt illetőt. Ők piszkálták Taehyungot, s ők verték meg. Dühös lett az emlékkel kapcsolatban.
A tanár becsukva maga után az ajtót, kérdőn nézett végig az osztályon, majd megakadt a szeme Jungkookon. Tudta, hogy nem áll jól fizikából, mégis próbálta feleltetni, hogy jobb átlaga legyen. De ez sosem sikerült. Jeont-mint már ismertettem-nem szerette a fizikát. A tanárral ugyan problémája nem volt, rendesen tanított, mégsem érdekerte. Kivételesen nem feleltette a tanár, ugyanis tovább kellett menniük az anyaggal, hiszen ígyis lemaradtak már.
Hosszas idő után kicsöngettek, ami azt jelentette, hogy szabadulhat a fizika tanártól, s kedvenc tanárja jön helyette. Rajz. Ez volt az egyetlen, amit szeretett ebben az iskolában. Imádt rajzolni, Tae szerint szépen rajzolt. Egyszer próbálta a sötéthajút lerajzolni, mikor pedig készen volt, odaadta neki születésnapjára. Azóta is ott van Taehyung falán az a rajz, melyet Jeongguktól kapott.
Már kisgyermekként imádott rajzolni. Arról álmodtak mindketten, hogy Szöul egyik legjobb Művészeti Gimnáziumában lehessenek. Mindkettejük álma megvalósult, azonban sajnos Tae másik iskolába ment, mert piszkálták. Nem tudta miért bántották, hisz' semmit nem tett, hogy ezt műveljék vele. Sosem beszélt erről neki, még arról sem, hogy bántották. Ő maga jött rá, miután Taet megverték.
Csöngettek újra, bejött a tanár maga után becsukva az ajtót, el is kezdte az órát.
-Jeongguk, kérlek oszd ki a lapokat!- utasította a szőkét, aki tette is amire kérték.
Kiosztva a lapokat visszaült a helyére, s megkezdte a feladatot: Nyári tájat kellett levázolni, grafittal. Jungkook belemerűlve kezdett neki művének, s mire vége lett az órának, készen is volt. Egyik osztálytársa összeszedve a rajzokat, visszaülve helyére, kezdett el pakolni a többiekkel. Jung csak haza akart menni, neki ez a kétóra bőven elég volt. Számára már ez a nap elég volt. Nem akart az iskolában haszontalan dolgokat tanulni, mire úgysem fog emlékezni. Ő Taehyung sírjához akart elmenni. Ott volt a helye, bármennyire is badarság, a fiú szerette elmesélni, milyen napja volt. Tudta hogy egy halotthoz beszél, mégis végighallgatta, nem szólt bele.
Emlékszik, mikor Tae egyszer sírva jött át hozzájuk, mert az osztálya bántotta őt. Fájt neki így látnia szerelmét, így addig ölelgette míg le nem nyugodott, s elis aludt karjaiban. Aznap ugyanúgy a fiatalabbnál aludt. Nyugtató volt, hogy tudja, Tae mellette van, s vele alhat.

Az órák végeztével Jungkook sietett Taehyung sírjához, előtte pedig vett egy rózsacsokrot. Taehyungnak ez volt a kedvenc virága. Mindig mikor találkoztak, vagy randira mentek, a fiatalabb rózsát adott élete értelmének. Tae nélkül nincs értelme az életének. Vele boldog lehetett, mellette önbizalma is volt. De nélküle üres most Jeongguk lelke.
Mikor odaért a sírjához, könnybe lábadt szemeivel csak bambult, nézte a sírkövön lévő nevet.

               Kim TaeHyung
                  1995-2016
Nem bírta tovább, utat engedett könnyeinek, s zokogva borult a fiú sírhelyére.
-Úgy hiányzol, TaeTae-zokogott tovább, úgy tűnt megállíthatatlanúl. Könnyei csak úgy folytak, mintha öntötték volna. -Ez volt a kedvenc virágod-szipogva, de végűl letette a sírkő elé a rózsákat, feltápászkodott, és haza indult.
Hazaérve kinyitotta az ajtót, letette a kulcsokat, kibújtatta lábait a cipőből, majd felindult a szobájába. Mikor a hálószoba ajtajához ért, észrevett a falapon egy cetlit, mire ez volt írva:
,, Kedves kisfiam! Elkellett szaladnom a munkamiatt, de nem sokára visszaérek. Ne felejtsd el a naplódat!
                              Puszi: Anya"

Nagyot sóhajtva nyitotta ki az ajtót belépve szobájába. Letéve a táskáját, elindult az íróasztalhoz, ahol előző este hagyta a naplóját. Nem akarta újra egy emléket leírni a könyvbe, mégsem szeretett volna ellenkezni édesanyja kérésének, hiszen tisztelte őt. Ígyhát ceruzát fogva kezébe, írta a következő emléket.

,, Nyár közepe volt. Mivel nagyon meleg volt, a két fiú a házon belül maradtak. Jungkook és Tae az ágyon feküdve gyönyörködtek a másik szemében. Tae sokszor mondta a szőkének, gyönyörű szemei vannak, ezzel zavarba hozva őt. Szóval csak feküdtek, s nézték egymást.
-Annyira, de annyira szeretlek, Taehyung-szólalt meg végül a fiatalabb, ezzel mosolyt csalva szerelme arcára.
-Én is szeretlek, Kookie-mondta, majd kuncogva kezdte ez a szőkehajút puszilgatni, ahol csak érte. Jungkook nevetne védte magát, mígnem Tae a szájára hajolt, ezzel megszüntetve a távolságot köztük. Jungkook boldogan, kuncogva viszonozta a csókot, ami később szemvedélyesebbé váltott át. Csak úgy falták egymás ajkait, mintha az életük múlt volna rajtuk. Jungkook Tae fölé térdelt, majd oldalát kezdte el cirógatni, még mindig csókólva az idősebbet. A feketehajú levéve mindkettejük pólóját majd megszakítva csókjukat, nyakát vedte támadásnak.
Így haladtak egyre mélyebbre, míg a fiúval megtörtént az a dolog, mire oly régóta várt, mióta Taehyunggal együtt voltak. Vele vesztette el a szüzességét, magáévá tette az idősebb a fiatalabbikat. Jó érzéssel töltötte el őt ez. Bár visszamehetne az időbe, s mindent előlről kezdhetne. Akkor Taehyung még mindig itt lenne. "
         -Szeretlek, Taehyung, és szeretni is foglak, mégha bele is halok a hiányodba!- írta a naplóba, azzal össze is csukta.