- Ne aggódj Hazel virágszál, ez a mi titkunk marad! - mondta, mire a kisujjamat nyújtottam és egyszerre mondtuk ki.

-A tejút fényére esküszöm.

Egymás felé fordulva mosolyogva, nyugodtan aludtunk el.

~~~

Másnap reggel halk motoszkálásra keltem, de nem igazán voltam képes kinyitni a szemeimet. Kinyújtottam a kezem, éreztem, hogy Nick még mellettem van. Halkan hümmögöt, de tudtam, hogy ő se akar felkelni. 

- Ébresztő! - nevetett az Anyukája és lehúzta rólunk a takarót. Nick egyből felült.

- Anya! - csattant fel és vissza próbálta volna venni a takarót, de Denise erősen tartotta. Én csak felültem és az ágytámlának támasztottam a hátam. - Miért nem kopogtál? - vonta kérdőre Nick az anyját. 

- Bocsánat - nézett Nickre huncutul Denise - Eddig nem kellett kopognom, ha bejövök felébreszteni. - nézett kérdőn Nickre. - Amúgy meg meglepetésem van! 

Nickkel kíváncsian néztünk össze, majd újra Denisere. 

- Milyen meglepetés? - kérdezte Nick kimérten. 

- Akkor most már kopogjak az ajtódon? - kérdezte egy ismerős hang, majd Kevin dugta be a fejét.

- Kevin - kiáltottunk Nickkel egyszerre és azonnal odarohantunk. Kevin adja a világ legszorosabb ölelését, amit annyira szeretek a mai napig.

Azon a napon Nickkel esélyünk sem volt az éjszakáról beszélni. Hazamentem, reggeliztem, elmentem bevásárolni egy hatalmas grill partihoz,rendbe szedtem magam és az ajtó előtti lépcsőn vártam a szüleimet. Amikor hazaértek izgatottan rohantam eléjük. 

- Kevin hazajött, csinálunk egy grill partyt? Mindent megvettem és előkészítettem. - jelentettem ki.

- Neked is szia, te is hiányoztál - szólt Anya - Hátha mindent megcsináltál, akkor már nem mondhatok nemet. 

- Hívd át őket, addig lepakolunk! Kíváncsi vagyok mi történt azzal a fiúval az egyetemen. - szólt Apa, de már alig hallottam, mert rohantam a szomszédba. Kopogtam, vártam pár másodpercet és benyitottam. Denise és Paul ültek az étkező asztal felett és papírokba feledkeztek. 

- Itt hagytál valamit Virágszál? - kérdezte Paul.

- Hazel az? - kiáltott a kis Frankie  és  a konyhából száguldozott felém egy föld darabbal. 

- Mi az Frankie? - kérdeztem valódi kíváncsisággal. 

- Ebben a föld darabban ott van egy igazi dínó csont - mutatta büszkén, mire közelebbről is szemügyre vettem. Egyértelműen csont volt, de azt hiszem csak egy csirkecsont - Joe azt mondja ez nem dínó csont, de ugye ő nem ért ehhez - magyarázta, mire elismerően bólintottam. Eszem ágában sem volt lerombolni az álmait. 

- Joe valóban nem ért hozza. Ez a legmenőbb dinócsont, amit valaha láttam.

- Láttál már más dinó csontot?-kérdezte gyanakodva, mire megráztam a  fejemet - Nem vagyok már pisis, nem tudsz átverni - felelte és azzal kiszaladt az udvarra.

Denise és Paul jókat nevetett.

- Ez van! Öregszem. Mióta nem lehet átverni ilyenekkel? - néztem rájuk.

- Bizony túl gyorsan megnőttök. Egyik nap még a kezemben tartottam őket, most meg egyetemre járnak és tudják, hogy nem láttál még dinócsontot. - felelte Paul, mire elmosolyodtam. 

- Hazel? - nézett le Nick az emeletről.

- Szia - üdvözöltem.

- Gyere, mutatunk valamit! - kiabált Joe.

- Oké csak, átjöttök grillezni? - néztem Denisre, mire Paullal összenéztek. 

- Miért ne? Végre mindenki itthon van! - bólintott Denise.

- Gyere már!- ragadta meg Nick izgatottan a kezem és felhúzott a padlásra, ahol egy egész próbaterem volt nekik lehangszigetelve. Dobok, gitárok, mikrofonok és kották hevertek mindenfele. Nick a dob mögé pattant. Joe és Kevin pedig már a helyükön voltak. 

- Oké szóval. Mondtam a filmforgatást. - vázolta fel Nick, mire bólintottam, próbáltam nem arra gondolni, hogy nem soká elhagynak. - Vannak már dalok hozzá. És most Vip módon meghallgatod, mielőtt még hivatalos lenne. - ragyogott fel Nick arca, mire lelkesen tapsolni kezdtem. 

Kb. egy óráig tartott, mire az összeset megmutatták és mindről beszéltünk kicsit. Már egy egész tiszta kép állt előttem, hogy miről is fog szólni a Camp Rock. A fiúk még mindig lelkesen magyaráztak, amikor lesétáltunk a bejárathoz. Nick feltűnően csendes lett hirtelen.

- Látom az arcodon. - nézett rám a lépcsőn sétálva.

- Mit? - mosolyogtam rá.

-A műmosolyt - húzta Nick féle félmosolyra a száját.

- Mehetünk? - nyitotta ki az ajtót Frankie, mire mindenki még lelkesebben, egymás szavába vágó beszélgetésbe kezdett. 

- Nézd, csak egy szavadba kerül és nem fogadjuk el! - mondta Nick, amíg a többi Jonastól lemaradva kullogtunk.

- Soha nem kérném ezt! -feleltem ingerülten. Pár pillanatig hallgatott.

- Okék vagyunk? - ragadta meg a karom és a kapunk előtt megálltunk. 

- Persze,miért ne lennénk? - kérdeztem kíváncsian. 

- Úgy érzem - kapta el rólam a tekintetét, majd újra rám nézett - Nem tudom. - rázta meg a fejét.

- Jöttök? - kérdezte Anya az ajtóban állva, mi pedig szó nélkül mentünk. 

Ha kettesben lettünk volna se biztos, hogy tudtunk volna beszélni az estéről. Ezért inkább a nap további részében gyomorgörccsel ültem Nick mellett, mert persze mindenki furcsálta volna, ha nem mellette ülök. Csendben hallgattuk Kevin beszámolóját az egyetemről. Aztán Frankie lelkesedését a dinócsontról. Joe is mesélt Samről a barátnőjéről, majd megígérte, hogy legközelebb őt is elhozza. Kedvem lett volna megkérdezni tőle, hogy mi lesz a kapcsolatukkal, ha nyáron elköltöznek, de az ember nem szakít meg egy boldog pillanatot egy ilyen kérdéssel.

- Ti jöttök. - nézett ránk Anya - Milyen volt a buli? - kérdezte Anya, mire Nickkel csak némán összenéztünk. 

- Jó - feleltük egyszerre. Mindenki csendben várta a folytatást,mi pedig csak a tányérunk fölé hajolva ettük tovább a grillezett húst. 

- Itattok? - kérdezte Apa gyanakodva, mire Nickkel megint összenéztünk.

- Hát Nick eléggé becsípett. - mosolyodtam el, mire Nick komoly arccal nézett rám.

- Miért Nick? Szóval az én hibám? - förmedt rám, mire meglepetten néztem rá. A többiek valószínűleg nem értették, hogy nem a buliról hanem az utána történtekről beszélünk. Igazából én is csak sejtettem, hogy azért ilyen ingerült. 

- Ilyet nem mondtam. - suttogtam, mire Nick idegesen dobolni kezdett a hintaágy keretén.

- Azt mondtad Nick becsípett, tehát nem volt józan eszénél. Ki is akart újra és újra versenyezni a vodka ivászatban? - vágott vissza, mire lecsaptam a villámat. 

Egyrészt ez az apró részlet marhára nem tartozott a szüleinkre, pláne nem Frankiere. Másrészt teljesen kiforgatta a szavaimat, aminél semmit nem utáltam jobban. Harmadrészt, nehogy rám fogja már, hogy teljesen becsípve csókolóztunk, legalább annyira az ő akarata is volt, mint az enyém. Mégis mennyire gáz egy lányt megvádolni azzal, hogy rányomult egy fiúra? Mellesleg a legjobb barátjára. 

- És ki is nézett rám bánatos kutyapofival, amikor öt percnél több ideig nem rá figyeltem? - csattantam fel, mire egy pillanatra meglepődött, majd összeráncolta a szemöldökét.

- Szóval te tényleg azt mondod, hogy az én hibám, hogy végre kaptam egy lehetőséget és elfogadom, de ezzel a legjobb barátomat hagyom itt, ami egy kicsit elszomorít, amit nem tudok előtted palástolni, meg amúgy nem is tudtam, hogy palástolnom kéne egy ilyen dolgoz a legjobb barátom előtt - mutogatott és közben olyan gyorsan beszélt, hogy a feje szinte elvörösödött. 

- Nem ezt mondtam! - kiabáltam - Tegnap óta ezt hajtogatom. Örülök neked, menj és fogadd el, miattam ne aggódj... de ne forgasd már ki a szavaimat, mert ettől hányni tudnék és ... -folytattam volna, de közbe szólt.

- Persze, mert ennek is rólad kell szólnia - állt fel és a hintaágy előtt fölém hajolt. - Az meg sem fordult a fejedben, hogy nem miattad aggódok, hanem magam miatt? - kérdezte arrogánsan, mire éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben. 

- Nick - szólt rá az Anyukája, mire körbe néztem. Mindenki, még a kicsi Frankie is minket nézett. Felpattantam és berohantam a fürdőszobába. Kifakadt belőlem a sírás. 

A hideg csempe nekifeszült a hátamnak, lehűtötte a testemet, de az agyam és lelkem tegnap este óta képtelen volt nem 110 fokon égni. Lángoltam. Szinte égtem belülről a dühtől,félelemtől és még valami más ismeretlen érzéstől és csak két lehetőséget láttam. Vagy felrobbanok vagy teljesen elégek, amíg nem marad más belőlem csak egy kupac nagyon szomorú hamu. De a hideg csempe mindkettőtől megvédett.

- Kicsim - Anya szinte azonnal dörömbölni kezdett az ajtón. 

- Nyisd ki Hazel! - Denise is csatlakozott. 

- Minden rendben, csak nagyon kell pisilnem - szipogtam. 

- Halljuk, hogy sírsz! - nyitott be Anya, mire az összes istent elátkoztam,amiért nem zártam kulcsra az ajtót. Nem lehetek egyedül? 

- Mi volt ez? - kérdezte Denise, mire egy darab wc papírba fújtam az orrom. Vállat vontam, de gyorsan visszadőltem a csempére.

- Összevesztetek tegnap? - kérdezte Anya, mire a fejemet ráztam. 

- Úgy érzem máris megfertőzött minket a távolság. - fakadtam ki nekik és újra sírni kezdtem. Nem bírtam abbahagyni. A testem tovább hevült és a torkomban lévő gombóc se akart legurulni, ami ott van valahol, mióta tegnap este Nick szája hozzámért. 

Anya és Denis leültek elém. Ott kuporogtunk hárman a fürdő közepén. Ők is annyira lángoltak mint én? Vagy csak azért dőltek a csempének mert én is így tettem?

- Nagyon különleges, ami köztetek van. Meg sem érzitek majd a nyarat. - biztatott Anya.

- Ugyan a srácok imádni valóak és tehetségesek. Miért ne szeretnék a zenéjüket az emberek? És ha szeretik őket, miért jönnének vissza?  -  néztem rájuk, mire Anyáék összenéztek, úgy ahogyan csak anyukák tudnak. Utáltam azt a nézést. 

Nem tudtak mit felelni. Ők is tudták, hogy ez egy nagyon valószínű végkimenetel. 

A résnyire nyitott ajtón Nick kukucskált be. Kopogott, majd nagy nehezen a szemembe mert nézni. 

- Bejöhetek? -kérdezte, mire egy guriga Wc papírt vágtam hozzá. Lepattant a mellkasáról és a földre esett.  - Akkor is bejövök - szólt rekedten egy örökkének tűnő pillanat után. 

Rekedt hangja miatt  eszembe jutott, milyen hangja volt tegnap este, amikor a testünk olyan nagyon közel volt. A testem talán erre a gondolatra még jobban lángolt. Anyáék felálltak és szó nélkül sétáltak ki a fürdőből. Már megszokták, hogy Nickkel minden durva vita után magunktól békülünk ki, nem kell a segítség. Könnyes szemekkel néztem Nickre. Vajon ő látja a lángjaimat? 

Nick csak sajnálkozva nézett rám, nem tudott mit mondani. Én se tudtam. Kinyújtottam a kezem ő pedig megfogva leült mellém. Azonnal a mellkasára tettem a fejemet ő pedig simogatni kezdte a hajamat. A lángok eltűntek az megnyugtató érintésétől. Sírtam. Teljesen eláztattam Nick pólóját. És az eddig hűsítő csempe egyszerre nagyon hideg és zavaró lett. 

- Talán őszintének kéne lennünk egymással és elmondani, hogy mennyire kibaszottul zavar, hogy határozatlan ideig nem leszünk egymás mellett. - suttogta, mire felemeltem a fejemet és ránéztem. 

- Nick már most hiányzol, már most hiányoztok mind. - feleltem, mire kétségbeesetten törölgetni kezdte a könnyeket az arcomról - Lehet, hogy magad miatt is aggódsz, de én mindannyitótokat elvesztelek. Ti ott lesztek egymásnak. 

- Tudom suttogta - és a fejemet az övéhez húzta és összedöltöttük a homlokunkat. - Nem mondtam komolyan - suttogta, mire a lélegzetét, megint az arcomon éreztem. Még közelebb akartam lenni hozzá. Átöleltem a mellkasát, mire bátortalanul a combomra tette egyik kezét. Megint jött az a furcsa érzés, de nem akartam megint ugyanúgy kikötni, ezért felálltam és felhúztam magamhoz Nicket.

- Megyünk? - kérdeztem szaggatottan, mire bólintott. 

- Menj csak,én használnám a mosdót. - mondta, mire bólintottam. Kimentem, de a konyhában megtorpantam. Joe és Kevin várt. 

- Hello - mosolyogtam kínosan, de nem mosolyogtak vissza, csak kinyújtották a karjukat egy ölelésre. Odamentem és megöleltem őket.

- Nem tudunk itt hagyni, ha ennyire látjuk, hogy kiborulsz - suttogta Kevin.

- Te már rég itt hagytál - toltam el magamtól kicsit, mire beismerően bólintott, Joeval pedig felnevettünk. 

Nick kijött a mosdóból és lomhán mellénk sétált. 

- Na most, hogy négyesben vagyunk - kezdte Joe, mire Kevin a háta mögül előhúzott és szatyrot és átadta. 

- Ezek majd segítenek, ha hiányzunk - folytatta Kevin, mire mindketten Nickre néztek, hogy ő is mondjon valamit. 

- Ja szóval, én egy dobütőt akartam neked itt hagyni, de a srácok lebeszéltek róla - vakarta meg a tarkóját, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd a bátyjaira néztem. Kifejezéstelen arccal bámulták Nicket.

- Érzéketlen, ez szerintem senkinek nem új infó - magyarázta Joe, mire mind felnevettünk kivéve Nick.

- Haha - forgatta a szemét.

Felnyitottam a szatyrot és egy Jonas Brothers, #elsőszámúrajongó feliratú póló fogadott, a srácok fotójával rajta. A szatyorban az első albumuk is benne volt. A pólót a pultra tettem a CD-t pedig a kezemben forgattam.

- Te kapod az elsőt - suttogta Nick 

- Szigorúan aláírva - tette hozzá Kevin. Éreztem ahogy a szememben könnyek gyűlnek. 

- Ez a legjobb ajándék. Annyira büszke vagyok rátok - néztem végig rajtuk, mire kicsit fájdalmas arccal öleltek meg. 

- Hiányozni fogsz - puszilt a fejemre Joe.

- Ti is nekem. De majd talán megtudlak titeket látogatni a nyáron. - próbáltam a szomorúságot elűzni a szobából.

- Addig felfedezzük az összes jó fagyizót és elviszünk a legtöbbhöz. - álmodozott Kevin, mire Nick felnevetett.

- Szerintem a legjobb bároknak jobban örülne Hazel - nevetett, mire mellkason vágtam az ajándék szatyorral. 

- Na mi van, berúgtatok? - ült fel a pultra Joe. 

Felvettem a trikóm fölé a tőlük kapott pólót, majd elmeséltük nekik az első komolyabb berúgásunkat. Persze a buli utáni részletekbe nem avattuk be őket. Egy ideig akkor beszélgettünk utoljára annyira felszabadultan, négyen közösen. Az elkövetkezendő utolsó egy hétben folyamatosan a próbaterembe vesztek újra és újra össze olyan apróságokon, amin én csak nevetni tudtam. A feszültségük tapintható volt. Izgultak.  Az utolsó előtti napon Nicknek segítettem pakolni. Az íróasztala előtt törökülésben ültem, ő pedig kétségbeesetten válogatta a ruháit. 

- Ide nézz - nyitottam fel a legeslegelső rajzfüzetünket. Nick ledobott egy adag pólót az ágyra és elképedve nézegette a füzetet. 

- Ez a kedvencem - mutatott a hős háromfejű  sárkányunkra. - Mintha fordítva láttuk volna a Világot. - suttogta 

- Nekünk a sárkány volt a jó és a Herceg a gonosz - nevettem nosztalgiázva. - Amúgy azt már mondtam, hogy csak azért lettünk barátok, mert megetted a brokkolit? - néztem rá komolyan, mire megforgatta a szemeit. 

- Csak hétezerszer mondtad - nézett rám huncutul.  Pár percig csendben lapozgattuk a füzetet, aztán a kezembe nyomta - Legyen nálad. - mondta, majd tovább pakolt.

Az indulás előtti este még utoljára Nickkel aludtam. Kicsit féltem, hogy ne ismétlődjön meg a múltkori, de mivel azóta semmi hasonlóba nem mentünk bele, az akkorit az alkohol számlájára írtam. Másnap pizsamában Anyával és Apával az oldalamon néztem, ahogy Jonasék pakolnak egy bérelt költöztető autóba. Kiszáradt szájjal és könnyes szemekkel búcsúzkodtam mindenkitől. Természetesen Nick maradt utoljára. 

- Tessék szerintem legyen nálad - mondta Frankie és a kezembe nyomta a föld darabot, amiben az általa kinevezett dinó csont volt - Vigyázol rá, amíg hazajövök? - kérdezte, mire sírva bólintottam, majd összevissza puszilgattam - Ne ez nyálas. Fúj.

- Pár év és mindent eldobál majd érte, hogy egy lány puszilgassa - ültette be Frankiet Paul az autóba. Mindenki felnevetett. Joe és Kevin is az autóban ült már. Denise a csomagtartót lecsukva Anyához lépett. Sírva búcsúzkodtak. Nick mellettem állt és akaratlanul is megragadtam a kezét. Nick nagyot sóhajtott de egyikünk se szólt. 

- Csak ne cserélj le - suttogtam még mindig az autót figyelve. 

- Lassan 10 éve ismersz. Ki pazarolna rám még 10 évet? - próbálta elviccelni, de felé fordultam. 

- Mihelyst kijön a film és a sorozat, mindenki a legjobb barátod akar majd lenni. - magyaráztam. 

- Jó, de hiába töltenek velem 10 évet, te akkor már 20at fogsz - mosolygott rám, mire a mellkasára csaptam. - Jó! Tudod, hogy nem akarok más barátot. - felelte és átkarolt. 

- Szia Virágszálam - jött oda Denise, mire elengedtem Nicket és Deniset ölelgettem sírva. 

Elég sok időbe telt, mire Denis is kocsiba ült és még utoljára Anyával és Apával a kocsi ablakon keresztül búcsúzkodtunk. Nick még mindig mellettem állt.

- Jössz vagy maradsz? - kiabált ki neki Joe.- Ha maradsz, csak több rivaldafény jut nekünk. 

Nick mintha meg se hallotta volna csak nézett engem bánatosan. 

- Bassza meg - nyögte ki és megölelt. 

Szinte a hátába vájtam a körmeimet. Azt képzeltem, hogy úgy nem tud majd elmenni és marad. Micsoda önző gondolat. A nyakába fúrtam az arcom ő pedig a hajamat simogatta. Sírtam. Hangosan. 

- Nyugodj meg, így nem tudlak itt hagyni. -kérlelt el-el csukló hangon. - Majd feljössz a premierre, meg szülinapokra. Elintézem neked az utat. - suttogta  a fülembe, mire behunyt szemmel az arcomat az övéhez bújtattam. 

- Menj! - vettem erőt magamon és abbahagytam a sírást. Ellöktem magamtól és egy lépést hátráltam Anya mellé. Nick a kocsi mellett állva nézett szótlanul. 

- Nick..

- Fogd be - förmedt legidősebb bátyjára ingerülten. Nick levette magáról  a pulóverét és a kezembe nyomta.

- Mit csinálsz? - ráncoltam a szemöldökömet. 

- Neked adom. - felelte és felnyitotta a kocsi ajtót. Hozzá vágtam a pulóvert, mire értetlenül kapta el. 

- Undorítóan klisés vagy! - mosolyodtam el, mire mindkét család még utoljára nevetett egyet. Nick mosolyogva szállt be az autóba. Én is mosolyogva integettem neki. Aztán amikor a furgon és az autó kifordult az utcából még utoljára Anyáékra mosolyogtam, aztán sírva rogytam a földre. 

Még a városban voltak, máris égetett a hiányuk. Csend lett. Soha meg nem szűnő csend.