Jeongin ismét a palotában lődörgött. Unaloműzésre fogta, viszont az igazság az az volt, hogy egy konkrét személyt keresett. Már olyan jól kiismerte magát azon a helyen, mintha ott élne, így könnyedén talált rejtekhelyeket is, ha esetlegesen nem volt kedve szóba elegyedni egyes emberekkel. Azon a délutánon azonban akkora volt a sürgés, hogy senki nem áldozott rá egy pillantásnál többet. Hallotta hírét annak, hogy Minho külföldre utazik arra, viszont nem számított, hogy ekkora perpatvart csapnak emiatt.

Már épp feladta volna a keresést, amikor tekintete megakadt egy sietős lábú szolgálón. Jisung arcán még munka közben is mosoly játszott és ez olyannyira elvarázsolta a fiatalabbat, hogy csak az utolsó pillanatban tudott belépni egy beugróba, hogy ő ne vehesse észre. Szemei alatt fáradtságra utaló lila félholdak húzódtak meg, de más jelét nem látta annak, hogy bármi probléma is lehetne vele. Jeongin, ha nagyon őszinte akart lenni magával, azóta marta az aggódalom a szívét, amióta pár napja meghallotta miként is bántak vele. A fogadott herceget védte és talán emiatt a tudat miatt is jobban összeszorult a szíve. Kedvelte a szolgálót annak ellenére is, hogy alig váltottak egy-két szónál többet.

Jisung elszáguldott mellette, a nemes orrába beszökött a kellemes kamilla illat, amely árad belőle és a fiú csakis erre fogja azt, hogy a nyomába ered. Nagyjából tíz lépéssel lemaradva, a lehető legfeltűnésmentesebb módon jár a nyomában és figyeli minden mozdulatát. A kezében tartott tálcával betér a legidősebb herceg szobájába, majd pár perccel később ismét egy széles mosollyal jelen meg a folyosón, immáron üres kézzel.

- Jisung! – hallatszik Jeongin háta mögül egy ismerős hang. A fiú nem gondolkozik, azonnal a falhoz simulva rejtőzik el egy nagyobb szobor mögött. Nem a legjobb rejtőzési módszer, viszont a célnak egyelőre megfelel. Minho – szerencsére – nem vette észre az előle elugrott ifjút, így van lehetősége egy kisebb, megkönnyebbült szusszanásra, de aztán rögtön hegyezi is a fülét, hogy minden részletet hallhasson a beszélgetésből. Tisztában volt vele mennyire is tiszteletlen az, amit tesz, viszont mindig is ezekből élt meg, a meghallott, kihallgatott titkokból; ezeknek a segítségével érheti el a céljait.

- Miben segíthetek, felség? – hajolt meg mélyen Jisung, ahogy kíváncsi íriszekkel vizslatta a herceget készen arra, hogy teljesítse bármilyen kívánságát. Jeongin csak arra volt képes gondolni, hogy sokkal jobb életet érdemelt volna, mintsem szolgasorba taszítsák. Sokkal eszesebb, szebb volt ennél az alja munkánál, mégis úgy tűnt a számára, élvezi azt, amit csinál.

- Már olyan sokszor mondtam, hogy ne legyél ennyire formális, Sungie – ragadta meg a felkarjait Minho és húzta vissza egyenes, álló helyzetbe – Egy szívességet szeretnék kérni tőled.

- Mi volna az? – kérdezett vissza enyhén oldalra döntött fejjel – Esküszöm a koronára, mindent meg fogok tenni, hogy teljesíteni tudjam a kérésed, herceg – ígérte meg és ismét meg akart hajolni, amivel meg is erősítette volna szavait, azonban a trónörökös ezt nem engedte neki. Ezt látván Jeongin lelkében tisztelet lobbant, de nem túl sok figyelmet szentelt ennek az érzésnek.

- Ugye te is tudod, hogy most el fogok utazni egy időre – kezdett bele a beszédbe, mire Jisung egy aprót bólintott – Kérlek vigyázz Hyunjinra, amíg én távol leszek. Tudom, hogy meg van kötve a kezed, azok ellen nem tudsz sokat tenni, ami pár napja történt az őrökkel, viszont... kérlek figyelj rá – kérlelte határozott hangszínen. A bujkáló fiút ez nagyon is meglepte; soha nem hitte volna, hogy bármelyikük is védelemre szorulna bármilyen szempontból is. Igaz, ami igaz, Hyunjin visszahúzódó, illetve magának való volt, nem beszélt senkivel fivérein kívül huzamosabb ideig – vagy, mint ahogy azt következtetni lehet, Jisunggal –, de azért meglepő volt ez a kérés.

- Persze, nem gond – egyezett azonnal bele – igyekszem nem túl sokáig magára hagyni – ígérte meg ismét minden megfontolás nélkül. Jeongin ismét rádöbbent, mekkora szíve is van a szolgálónak. Napkeltétől, napnyugtáig robotol, hogy a királyi család a legnagyobb kényelemben, illetve tisztaságban élhessen és ezek mellett még képes a bébicsősz szerepet is magára vállalni. Igaz, látni lehetett mennyire kedveli mind a három herceget, jóval szorosabb kapcsolat fűzi össze őket, mint királyi család és szolgáló, de azért Jeongin ezt már kissé soknak tartotta. Azonban ki volt ő, hogy ezt szóvá tegye, vagy akárcsak gondolhasson ilyesmit? Ő csak egy nemes fia volt, aki kapott annyi szerencsés karmát, hogy szabad bejárást kapott a palotába.

A tizenkettedik kérdés fifmooo -hoz szól - benyit

csak hallgatózik

Helloka, babák! Röstelem, hogy ennyit kellett várni erre a részre, viszont őszintén megvallva nem igazán volt erőm, illetve motivációm leüllni írni, de remélem ez rész nem okozott csalódást nektek♥ Illetve, ha esetleg van olyan elvetemült egyetemista, aki olvassa ezt a történetet, kérlek szánd meg a lelkem és hagyj kérdezzem meg hogyan is működik ez az órafelvétel dolog, mert egyetlen dolog, amitől jelenleg rettegek, az ez - amellett, hogy az óráimat elnézve meg fogok halni-, jajnekem.  Remélem csodálatos hetetek volt és lesz, millió puszi mindenki nózijára♥