A szobát betöltő erős napfény borzasztóan zavarta Hyunjint így mielőtt ágyba bújt volna, félig behúzta a súlyos függönyöket. Alsóajkát rágcsálva ült fel a hatalmas baldacsinágyra, nem is törődve piszkos ruháival. Hátát az ágytámlának döntötte és felhúzott lábait átkarolva figyelte az ajtót. Elküldte Jisungot, nem engedte neki, hogy vele legyen, viszont arra még ő sem számított, hogy szívét apró fájdalom öleli körbe, amikor megpillantja a fiú szemében megcsillanó csalódottságát.

Szégyellte magát a történtek miatt, nem volt képes a szolgáló szemébe nézni. Hozzá szokott ahhoz, hogy így beszélnek és bánnak vele, gyakran előfordult, viszont felemésztette az ő bevonása. Jól esett neki a fiatalabb védelme, nagyon is, viszont rettegett attól, hogy emiatt ő is célkeresztbe fog kerülni. Jisung nagyon közel állt hozzá, nem akarta kitenni őt ezeknek, így is elég rosszul bántak a palotában szolgálókkal.

- Tudod, nem fog összeomlani a világ, ha valakit közel engedsz magadhoz – jegyezte meg a szobába belépő Minho. Hyunjin értetlenül pillantott rá, viszont tovább már nem folytatta. Leült az ágy szélére és átnyújtotta a jeges borogatást a testvérének. Direkt hallgatott, nagyon is tisztában volt vele, hogy milyen hatással lesz ez rá. Tudta hogyan kell kezelni, a kisebb mégis visszább húzódott.

- Te és Felix közel álltok hozzám – vont vállat ennek hatására, viszont fájdalom nyílalt az oldalába. Grimaszolva bújt ki koszos ingjéből és nyomta a borogatást bordája alá. A fájdalmat hűsítő, jeges érintés követte, ami szépen lassan kibontakozva enyhítette a kellemetlen érzéseket.

- Mi a testvéreid vagyunk, persze, hogy közel állunk hozzád – horkantott fel Minho – Találkoztam Jisunggal idefele jövet. Visszaállt dolgozni – sóhajtott fel, majd cipőjét lerúgva mászott közvetlenül a fekete hajú mellé és segített neki a jegeléssel azokon a részeken, amiket ő maga nem érhetett el – Azt mondta, hogy te nem akartál vele lenni így nem tudna magával, mint kezdeni, inkább folytatja ott, ahol abbahagyta. Azt hittem kedveled őt – Hyunjin ajkait egy apró „ó" hang hagyta el, nem tudta mi többet mondhatna ennél.

- Kedvelem is – szólalt meg rövid hallgatás után – Nagyon is kedvelem Jisungot – fejtette ki elfúló hangot. Valóban így érzett, talán pontosan ezért is esett pánikba és küldte el őt. Nem szívesen engedett senkit magához, a fiú mégis egyre közelebb jutott.

- Akkor miért zárkózol el tőle? Nagyon is szívesen lenne a barátod, talán annál több is. Ma sem azért akart megvédeni téged, mert ő egy szolga, te pedig egy herceg vagy – kereste Hyunjin tekintetét a trónörökös, viszont ő kitartóan bámulta a padlót maguk mellett. Nem volt mersze a szemébe nézni, hiszen tudta, hogy bátyja pillanatok alatt átlátna rajta és olyasmiket is észrevenne benne, amiket még ő maga sem fogadott el magában, vagy akár tudatosult benne – vagy már tudott is ilyeneket a félmondatos megjegyzése alapján. Még nem állt ilyesmire készen.

- Nem akarom, hogy miattam sérüljön – vallotta be végül egy fáradt sóhaj kíséretében. Féltette a fiút attól, ami rá várna, ha esetleg közelebb kerülnének. Szolgálóként láthatatlan, viszont a fogadott herceg barátjaként rászállnának az emberek és nem akarta kitenni ennek; elégnek tartotta, ha csak ő viseli a gúnytól, undortól csöpögő szavakat.

- Olyan hülye vagy néha, Hyunjin – horkantott fel az idősebb. Elvéve a borogatást a sérült bőrtől érte végre el azt, hogy összeakaszthassák a tekinteteiket. Íriszein hitetlenség fénye ült, emiatt pedig az öcse még kisebbnek és fiatalabbnak érezte magát, akárcsak egy kisgyermek – Jisung nem olyan gyenge, mint azt sokan hiszik róla. Tudja mit akar és egyáltalán nem foglalkozik az emberek véleményével. Te is eltanulhatnád ezt tőle.

- Nagyon a pártját fogod – húzta el a száját kelletlenül a kisebb, hiába tudta, hogy testvérének teljesen igaza van.

- Persze, hogy a pártját fogom. Jó hatással lenne rád – mászott le az ágyról – De mindegy is én mit mondok. Makacs vagy, úgysem fogsz rám hallgatni.

- Ez nem igaz! Szoktam rád hallgatni! – védekezett azonnal a fiatalabb hevesen. Minho már az ajtónál járt, amikor ismét a fiú felé fordult. Ajkait lágy mosolyra görbítette és csak egy mélyebb lélegzetvétel után ejtette ki a gondolataiban megfogalmazott szavakat.

- Szeretlek, Hyunjin, tényleg, teljes szívemből, viszont, ha rólad van szó, vagy arról, hogy olyasmit tegyél, ami pozitív hatással lenne rád, akkor egyszer sem hallgatsz rám. Mintha nem akarnád elfogadni a boldogságot.

A tizedik kérdés YappYapp94 -hoz szól - belemegy

visszautasítja

Remélem mindenkinek nagyon csodálatosan telt a hete♥