- Még mindig nem akarom elhinni, hogy rávetted erre az apádat – ingatta meg hitetlenül a fejét Chan. Ő ugyan nem volt ott a megbeszélésen, amelyen a legidősebb herceg heves vitába keveredett az édesapjával, a folyosókon felügyelő őrök egész nap másról sem beszéltek így a tanító maga is elkapott egy-két foszlányt. Párjának arcáról szokatlan hűvösség sugárzott, viszont ezt már nem tette szóvá; igazából teljesen érthető volt. Nehéz feladatra készült és még csak nem is a tanácson eltöltött pár óra volt a legvészesebb vállalkozás.

- Csodákra vagyok képes – jegyezte meg szarkasztikusan Minho, mire az idősebb csak a szemeit forgatta – De egyébként nem csak az én érdemem. Seungmin is segített meggyőzni, pedig tudjuk, hogy az apám miként bánik vele – húzta el keserűen az ajkait. Mind a ketten tisztában voltak azzal, hogy az ifjúnak miket kell kiállnia a munkája által. Minho miatt került abba a pozícióba, amiben volt, amiért ő maga hálás volt, de a herceg átkozta a maga nevét; úgy érezte túl sok terhet dobott rá a fiatal kora ellenére. Munkájára nem lehetett panasz, a tökéletesnél is jobban teljesített, bár pontosan ez az oka annak, hogy ennyire aggódtak érte. Túl hajszolta magát, előszeretettel lépdelte át a maga határait is, csak a jobb teljesítmény érdekében.

- Igen, tudom. Nincs nálad csodálatosabb – lökte meg finoman a vállával a mellette sétálót. Rajtuk kívül senki nem tartózkodott a folyóson, így óvatosan ugyan, de megengedhettek maguknak egy-két személyesebb érintést is a másik felé – Már tudod mit fogsz mondani a hercegnőnek?

- Nem, de már nincs is időm ezen elmélkedni – állt meg egy sötétbarnára mázolt ajtó előtt, majd egy nagyobb sóhajjal kísérve határozottan bekopogott. Hallották, amint a túl oldalon halkan motoszkál valaki és nem sokkal később ki is nyílt az ajtó. A hercegnő, ha meg is lepődött azon, hogy a két fiatal férfi az ajtaja előtt áll, ennek nem mutatta nyomát. Ujjait összefűzte halványlila ruhája előtt, kicsivel arrébb állt ezzel beljebb invitálva váratlan vendégeit.

- Yanli kisasszony, elnézést kell kérnünk amiért ilyen kései órában zavarjuk – kezdett bele Minho miután beljebb léptek a szobába. A hercegnő becsukta mögöttük az ajtót, majd hellyel kínálva őket intett a kis teásasztal köré pakolt, kipárnázott székek irányába. Ő maga is helyet foglalt és csakis ez után szólalt meg, miközben kedves mosolyra húzta szépen ívelt ajkait.

- Ugyan, én csak örülök a társaságnak, bár nem tagadom, meglep, hogy maga a trónörökös jelent meg az ajtómban – vallotta be dallamos hangon – Mivel szolgálhatok a segítségükre, felség?

- Elsősorban szeretném bemutatni a velem érkezettet – pillantott párjának irányába – Ő itt...

- Bang Chan – vágott a szavába Yanli, mire mind a ketten meglepetten kapták fel a fejüket – A híresneves tanár, aki az idős tudósokat megszégyenítő tudással rendelkezik. Nem szükséges a bemutatása, otthonomban ódákat zengenek a nevéről és atyám szíve vérzik, amiért egy ilyen tehetséges ifjú nem hozzánk került – szélesedett ki a mosolya, emellett pedig sötét íriszeiben is játékos fény lobbant. Chan arcán a bók hallattán halovány pír jelent meg, hiába igyekezett ezt leplezni.

- Túlzások ezek a szóbeszédek. Fiatal vagyok még ahhoz, hogy ilyesmit lehessen rólam állítani – hárította kedvesen a szavakat, viszont a heregné csak a fejét rázta, hogy nem ért vele egyet. Szavakkal ugyan nem fejezte ki ellenzését, mégis jól látható volt rajta. Több időt nem akart erre a témára fecsérelni, úgysem jutott volna előrébb ez a párbeszéd, így inkább ismét a herceg felé fordult.

- Kisasszony, be kell valljam, nem erősségem a körítés vagy a szépítés és ezeknek nem is igazán vagyok híve – kezdett bele ismét a kisbeszédbe Minho – Egy nagyon súlyos szívesség kérésével fordultunk önhöz. Szeretnénk, ha ez a beszélgetés akármilyen kimenetellel is végződik, csakis közöttünk maradna – tartott egy kisebb szünetet, mire Yanli csak egy aprót bólintott, biztosítva, hogy nem fog eljárni a szája – Nem tudom miként is fogalmazhatnám meg a szavaimat, kérem ne vegye sértésnek, viszont szükségem van önre, mint feleség – a szavak hallatán a lány szemei haloványan elkerekedtek, de mondani már nem mondott semmit, így a herceg folytatta – Viszont a szívemet nem adhatom önnek, hiszen más már régen elrabolta – vetett egy óvatos pillantást Chan irányába, aki csak biztatóan elmosolyodva bólintott egy aprót – Szerintem tisztában van azzal, hogy a mi országunk nem egy elfogadó hely, ha kiderülne, hogy a királyunk legidősebb fia már évek óta egy férfival van kapcsolatban. Tisztában vagyok azzal, hogy tisztességtelen ilyesmire kérjem, viszont reménykedem a segítségében. Természetesen nem kötelessége belemenni, a nemleges választ is elfogadom, csak annyi kívánságom volna, hogy ezt a titkot őrizze meg a biztonságunk érdekében.

A nyolcadik kérdés milkywayv_ -hez szól - Elmenekül

Marad

Borzasztóan nagyon sajnálom, hogy most majdnem egy hónapot kellett várni erre a részre. A jó hír az, hogy túl vagyok az érettségin, nem vagyok elégedett az erdményeimmel, de túl éltem és megúsztam a bukást is így már hivatalosan is ki lehet jelenteni, hogy végeztem ezzel az utálatos dologgal. Remélem jól indult a nyaratok és még ennél is csodálatosabban fog telni!♥