Yongbok egyenes tartással vonult végig a folyósón. Külseje még, ha nem is éppen egy hercegi küllemet kölcsönzött a számára, kisugárzása mindenféleképpen. Ő maga már ezt észre sem vette, mióta megtanult járni, ezt nevelték belé, hozzá tartozott a tekintélyt parancsoló tartás – bár apját még így sem tudta megközelíteni vele. A krémszínű kardigán, ami szívének legkedvesebb darabja volt, szinte elbújtatta, viszont ő nem zavartatta magát. Mindig is ő lesz az árnyék az élők között, ez pedig soha nem zavarta.

- Bejöhetek? – nyitotta ki a már jól ismert szoba ajtaját résnyire és dugta be rajta a fejét mosolyogva. Hosszabbra nőtt, világosbarna tincsei közül néhány szeme elé hullottak, de azonnal bosszúsan el is fújta őket. Édesanyja sápadt ajkai felfelé görbültek, amint meglátta a legfiatalabb fiát és kérdés nélkül invitálta beljebb. Megpróbált egymaga felülni az ágyban, viszont végül csak gyermeke segítségére szorult, aki sietősen lépett mellé, hogy erős fogással támaszthassa meg.

- A bátyád pont most ment el – mosolygott kedvesen a királyné, amint az ifjú feltelepedett mellé törökülésben a hatalmas ágyra – Valami rosszban sántikáltok, hogy mind a ketten meglátogattatok? – hangjának rekedtségének ellenére is a fiú édesanyja hangját találta a legszebbnek, amit valaha hallott. Szeretettel, kedvességgel volt átitatva, csakúgy, mint ő maga is.

- Nem, akkor Hyunjin is jött volna – nevetett fel vidáman Yongbok. Szíve összeszorult, ahogy a törékeny nőn pihentette a tekintetét. Arca krétafehér volt, szemei alatt rikítottak a fáradtság karikái, arccsontja már-már szétfeszítette vékony bőrét és a ruhák, amik egykoron kiemelték gyönyörű alakját, lógtak rajta. Mindenki aggódott a nő miatt, viszont ő továbbra is fent tartotta mosolyát akármikor valaki járt nála. Tekintetéből képtelen volt elüldözni a fájdalom felhőit, bár annak érdekében is megtett mindent.

- Milyen igaz, őt sem hagynátok ki ilyesmiből – viszonozta a nevetést, amit szinte azonnal meg is bánt, hiszen erőteljes köhögésbe fordult át pillanatokon belül. Fia kétségbeesetten nyúlt az éjjeliszekrényen pihenő víz után és nyújtotta át neki, hiába igyekezett elhessegetni a segítséget – Jól vagyok, kincsem, nincs baj – ivott pár korty folyadékot egy biztató mosoly kíséretében. A herceg nem hitt neki, de azért bólintva vette vissza a poharat magához – Szóval? Mi járatban vagy nálam?

- Nem látogathatlak csak úgy meg azért, mert hiányzol? – fújta fel orcáját morcosan Yongbok. Szülőjének ennek hatására még inkább kiszélesedett ajkain ülő görbülete és ennek a kíséretében csípte is csontos ujjai közé. A fiú feljajdult, majd úgy hessegette el a kezet mintha egy aprócska bogár ólálkodott volna körülötte.

- Persze, hogy teheted és szoktál is, de ismerlek. Valami nem hagy nyugodni, szóval ki vele!

- Aggódom Minho miatt – vallotta be kisebb-nagyobb vonakodás után gondolatait – Tudom, hogy nem kellene, tud magára vigyázni, meg hasonlók, de... apának nem képes ellent mondani és most olyasvalamibe akarja belerántani magát, amire még egyáltalán nem áll készen – a herceg beszéde közben végig ölében pihenő kezeit figyelte. Érezte, amint arcát enyhe pír önti el, hiszen ismeretlen érzés volt számára, hogy most ő vetíti ki az aggódalmát az idősebbre és nem fordítva. Bátyja mindig teljes szívével óvta, akár csak egy kisebb összetűzésről, akár egy nagyobb problémáról volt szó. Minho talpraesett, tisztában volt azzal mit akar és azt hogyan is érheti el, csakhogy sokszor meg is feledkezett magáról a céljai miatt.

- Mire gondolsz, Yongbok? Édesapád nem erőltetne semmit, egyikőtökre sem – ingatta meg a fejét a királyné. Fia idegesen harapta be vörös alsóajkát, ezzel látványossá is téve habozását. Nagyon jól tudta, hogy édesanyja mennyire rajong férjéért, olykor emiatt a vak szerelem miatt nem volt képes meglátni hibáit és az ifjú bármennyire is csodálta ezt, legalább ugyanennyire átkozta is.

- Apa mindenféleképpen össze akarja házasítani valakivel, viszont Minho még nem tart ott.

- A testvéred mit mondott erről? – kérdezett rá kedvesen a nő, mire csak egy vállrántást kapott válaszul – Bíznod kell benne. A bátyjád tudja, hogy mit csinál és ismeri a határait.

- Az lehet, de imádja feszegetni őket – morogta az orra alá – Szerinted tényleg jó ötlet ez?

- Bízom abban, hogy a gyerekeim képesek racionális döntéseket hozni és tudják, mi lesz a legjobb – szorította meg gyengéden Yongbok kezét a királynő, továbbra is fent tartva biztató mosolyát – Reménykedem benne, hogy képes voltam mind a hármótokat úgy nevelni az apátokkal együtt, hogy tudjátok mit kell tennetek egy adott helyzetben és mi az, amit még megengedhettek magatoknak. Lehet, valóban kissé korai, viszont... szükséges. Tudom, nem az, amire vágytok és hidd el, a szívem mélyén én is azt kívánom, hogy bár szerelemből házasodhatnátok, de ez nekünk nem megengedett. Minho a népet tartja szem előtt, azt, hogy számukra mi lesz a legjobb, ebben pedig egy királyné segítséget nyújthat számára. Gondolj bele, ha esetleg egy déli ország hercegnője kerül az oldalára, nagyon erős szövetséget köthetünk, kereskedelmi utak nyílhatnak meg; egy olyan világ tárulhat elénk, amit még szólásból sem ismerünk. Érted miért ilyen fontos és sürgető ez?

- Igen... azt hiszem – bólintott a fiú, bár továbbra sem értett vele egyet. Nagyon jól tudta miért fontos a házasságkötés az uralkodó családok számára, ennek ellenére sem támogatta, hogy testvére megtegye. Valami nem stimmelt, rossz érzete volt ezzel kapcsolatban, hiába nem tudta még ő maga sem, hogy miért vagy mivel kapcsolatban is. Beszélni akart bátyjával erről, minél hamarabb – tőle is hallani akarta a beleegyező szavak.

A hatod kérdés milkywayv_ -hez szól - támogatja

ellenzi

Nagyon remélem mindenkinek nagyon jól és nyugalmasan telt a hete! ♥Én ma kaptam meg az érettségi behívóimat és az emeltjeimhez két olyan iskola helyszínét kaptam, amiről azt sem tudtam, hogy létezik szóval most imádkozom, hogy ne tévedjek el, már csak az kelleneㅠㅠ