- Kenma, én... Szerelmes vagyok beléd. - mondta ki Kuroo a parkban ahol találkoztunk.

Lesokkoltam, tudtam hogy Kuroo Biszex, mégis azt mondta, a nőket jobban szereti. Évek óta csak kergettem a reményt hogy belém szeret, és mialatt barátnői voltak is bennem  volt a remény, majd mikor ezt kimondta, megfordult velem a világ.

Nem is tudtam semmit se mondani. Szóval csak megfogtam az arcát és megcsókoltam. Annyira hihetetlen volt számomra hogy egy ilyen emberbe mint én, aki folyton játszik, és nem fordít teljes figyelmet a barátaira, abba szerelmes lehet egy olyan ember mint Kuroo.

Éreztem ahogy elvörösödik a fejem amint megcsókolom. Éreztem ahogy visszacsókol és ez jelentette számomra a világot.

Sokan nem is tudják, milyen az, amikor megtalálod a világod. Aki szeret téged és akit szeretsz te is. Hihetetlen elhinni ezt az egészet és mégis így van. Úgy érzed, vele akarod letölteni az életed. Eltervezed már az egész életed vele és már a gyerekeitek nevét is tudod, hiába még szóba se jött hogy lesz.

A szobámban ültünk és filmeztünk. Egy csodálatos este ahol a szerelmemmel feküdtünk az ágyban és néztük a filmet. Néha megfordult 1-1 puszi vagy csók. Úgy éreztem én vagyok a legszerencsésebb ember a földön.

* Pár év múlva *

A világ egyik legszebb helyén, egy szép kilátással, szép tájjal, a szerelmemmel, aki épp előttem térdel, és tart egy gyűrűt a kezében felém tartva. 

Ez volt a tökéletes, amit csak eltudtam képzelni.

- Kenma, hozzám jössz? - kérdezte Kuroo ahogy előttem térdelt.

A tökéletes pillanat hatására, elkezdtem sírni, persze örömből.

- Kurooh... - csuklott el a hangom mire ő kicsit aggódva nézett rám. - Igen! - mondtam és az arcom a kezembe temettem.

- Kenma... Ne sírj kérlek - mondta ki.

- Kuroo.. Ezek boldogságkönnyek. - mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott.

Kinyújtottam a kezem mire ráhúzta gyűrűt és boldogan néztem rá.

- Ez... gyönyörű. - mondtam ki és a könnyeim potyogtak.

- Csak neked, kitten. (Írói megjegyzés: Igen igen igen angolul van, magyarul cica, cicám lenne de nekem valahogy az nem tetszik, szerintem jobb angolul szóval ha megbocsátatok akkor angolul használom^^) - mondta mosolyogva.

Így történt tehát, eljegyzett, majd később, meg is házasodtunk. Boldog életet éltünk, hamarosan összeköltöztünk, és együtt töltöttük napjainkat.

Gyakran kimentünk biciklizni és kilométereket bicikliztünk együtt, semmi mással nem foglalkozva csak egymással.

December volt, amikor ugyanúgy kimentünk biciklizni, az út elég jeges volt, és nagyon kellett figyelni arra hogy ne essünk el. Ennek ellenére még mindig kimentünk. Hiba volt. Óriási hiba.

El is indultunk, pár kilométer után, Kuroo biciklije elcsúszott, végül Kuroo háton fekve elterült a biciklivel együtt. Látszólag semmi nem történt.

- KUROO! - siettem oda hozzá egyből. Fura volt, elég nagyot csapódott mégis sehol semmi vér.

- Jól vagyok! Jól vagyok! - mondta majd feltápászkodott. - Csak egy kis horzsolást kaptam - mutatta a karját amin egy kicsit véres horzsolás látszódott.

- Vigyázz magadra. - mondtam neki majd nyomtam egy csókot a szájára. 

Ezután folytattuk utunk, körülbelül 10 perc után Kuroo elég fura lett. Zavart volt és hirtelen nem tudott beszélni.

- Kuroo? - kérdeztem.

-É-é N-n i-i zz .... - próbált valamit mondani de mindig csak 1-1 betű vagy szó jött ki, aztán pedig csend. 

Tárcsázni akartam a mentőket, hiszen Kuroo nem festett túl jól, viszont távol voltunk.

Távol az otthontól, távol bármitől, egy úton voltunk ahol nem jártak autók, talán le is volt zárva autók számára. Nem volt térerő, és senki se járt erre. Puszta kellős közepe.

- K-kuroo mi történt??? - mentem oda hozzá és próbáltam nem pánikba esni. Hát nem ment.

- J.. É... N.... m-m... - motyogta majd hirtelen annyit vettem észre hogy eldől. Elkaptam a kezemmel, bár nem igazán tudtam megtartani így hát lefektettem a földre. Elájult.

- Basszus Kuroo mi folyik itt?? - motyogtam magamnak majd megnéztem látok e rajta sérülést. Talán az esés okozhatta ezt. De nem láttam. Elkezdtem biciklizni visszafelé.

Addig bicikliztem a pusztán át, míg nem találtam térerőt.

Miután sikerült elég nehézkesen de elmondanom mindent a mentőnek, visszasiettem Kuroohoz. Továbbra is ott feküdt ájultan.

Hamarosan megérkeztek a mentők, és elvitték Kuroot.

Már csak a várakozás maradt hátra. Egyszerűen nem tudtam kibírni. Forgattam a gyűrűt az ujjaimon, és csak Kuroora tudtam gondolni. 

Amikor hirtelen kijött egy orvos felálltam.

- Maga Kuroo Tetsurou hozzátartozója?

- Igen! Mi történt??

- Nos, sajnálattal közlöm hogy az említett fiú életveszélybe került. Jelenleg kómában fekszik. A "Talk and die" nevezetű szindróma érte.

- Pontosan mit takar ez??

- Nos, a fiú egy baleset miatt beveri a fejét, majd megzavarodik, nem tud beszélni, végül elájul, kómába kerül, és meghal. - mondta ki mire az utolsó szó hallatán hirtelen alig kaptam levegőt.

...Meghal? Magyarul Kuroo meg fog halni?

- Kuroo... meg fog halni? - csuklott el a hangom és folytak a könnyeim le az arcomról.

A doktor lehajtotta a fejét.

- Ami azt illeti... Összesen 1% van rá hogy túléli - mondta ki. - De mindent megteszünk, amit csak  tudunk.

Patakokban folytak a könnyeim és néztem a gyűrűmre. Eszembe jutott minden pillanat amit együtt éltünk át. És hogy milyen fura... hogy egy órája még normálisan beszélgettünk, most pedig már életveszélyben van.

Reméltem hogy az az egy százalék is elegendő lesz, és nem fog meghalni.

Hiába volt...

Egyszer csak hallom a sípolást a szobából melybe nem mehettem be. Kuroo szobájából. Egyik doktor kiszaladt, majd egy eszközzel vissza. És én már tudtam mit jelent ez. 

Eltávozott.

Egy idő után abbahagyta mindenki a dolgokat a teremben. 

- Sajnáljuk... Szeretné látni? - kérdezte az egyik orvos.

- Igen.. - mondtam majd bementem a terembe.

Orvosi köpeny szerűségbe feküdt ott, lehunyt szemekkel, kicsit beteges fejjel, életem értelme.

Az ember akit jobban szerettem saját magamnál, az most ott feküdt.. holtan.

Odamentem hozzá, megfogtam a kezét, és egy puszit adtam a szájára. Majd kimentem. Elhagytam a kórházat nem törődve semmivel. Nekem ez túl sok volt. Reméltem hogy csak álmodom. Sétáltam a sötét utcán, sírva és nem hittem el azt ami történt, hogy pár órával ezelőtt még olyan boldog voltam... Olyan boldogok voltunk.. és hogy milyen gyorsan kicseszett velünk az élet.

Nem volt értelme élni. Nem volt értelme semminek se. Kezembe vettem a gyűrűt, majd sírva kiléptem az útra.