Kageyama x Reader 

-De hülye vagy-löktem meg a fiú vállát nevetve, az előző beszólására reagálva.Még Kenma is elkuncogva magát ballagott mellettünk, aztán egy irányba mutatva hirtelen csendbe maradt.

-Jé! Mr.Morci!-vette észre őt Kuroo is, majd hangosan kiabálva integetni kezdett neki-Csak nem kidobtak otthonról?!

A fiú az iskola kapujának dőlve várt minket, egy sporttáskával az oldalán, miközben néha-néha felpillantott a telefonjából, Kuroo-val hadakozva. Ahogy elég közel értünk, zsebre süllyesztette az eszközt, majd a karjaiba vont,bólintva egyet a mögöttem állóknak.

-Hiányoztál Tobio!-öleltem át én is, viszont mikor felnézve az arcára láttam, hogy vörösödik nevetve elengedtem.

-Kuroo... Lefogjuk késni a metrót-húzogatta meg a fiú pulcsiját Kenma.

-Ohh! Tényleg... Szia [Név]. Holnap találkozunk -húzott közelebb magához Kuroo fél karral átölelve, majd egy puszit nyomva az arcomra elhajolt tőlem.

-Holnap-mosolyodtam el én is.

-Mr. Morci-bólintott a fiú felé is elvigyorodva, aztán elindultak. Kenma, még hátrafordult inteni egyet, amit viszonoztam, de aztán bekanyarodva a sarkon, teljesen eltűntek.

-Minek találkozol te hétvégén azzal a kakassal?

-S-Semmi említésre méltó...

-[Név]?

-Hogy értél ide ilyen korán?-pillantottam a mögöttem állóra terelve a témát. Neki is ugyanúgy edzése volt,hogy-hogy most még is itt van Tokió-ban?

-Fél nyolc van...

-Már?!-ő csak bólintott-Milyen gyorsan telik az idő-indultam el, majd hátrafordulva ismét felszólaltam-Gyere, menjünk-bólintottam a házunk irányába.

Nem sok idő telhetett el, amikor a fiú keze összeért az enyémmel.Ugyan felé pillantottam, de ő elfordítva a fejét inkább az épületeket kémlelte.A kézfeje ismét az enyémet súrolta, így mosolyogva fontam össze ujjainkat, tovább sétálgatva a kissé már hűvös, októberi időben.

-Milyen volt az edzés?-jutott eszembe hirtelen, hogy megtörjem az-amúgy nem kínos, de-idegörlően csendes légkört.

-Jó...

Aztán ismét csend. Hát rendben. Megbarátkozom én ezzel is...

Körbenézve az úton, ahol haladtunk, minden lámpa világított. Már bőven beköszöntött a sötétség, azonban az égre felnézve egyetlen csillagot sem lehetett látni a szmog és a fényszennyezés következtében. Utoljára talán nyáron láttam a kis fénygömböket, amikor nyaralni voltunk a szüleimmel...

A velünk szembe jövő autók lámpafénye bántotta a szememet,hiába közlekedtem hunyorogva,a kezemet szorongató fiúra hagyatkozva-ő amúgy nem tudott erről.Ha neki mennék valaminek,biztos arrébb húzna.Ugye?Ugye?!

Mondjuk...Sokkal jobban eltudom képzelni azt a jelentet,amikor neki megyek egy oszlopnak,ő pedig ahelyett,hogy segítene,szépen kiröhög.

Az semmi,tudom,hogy képes is lenne rá....

Elengedve a fiú kezét egyből fázni kezdett a tenyerem, de ezzel mit sem törődve a farmerkabátom belsőzsebébe nyúlva előkerestem a kulcsot a bejárati ajtóhoz.

-Megjöttünk!-szólaltam fel kicsit hangosabban, hogy a szüleim tudtára adjam érkezésünket.

-Kageyama-kun-talált le hozzánk anya, majd apa is, akik a fiút, akár a sajátjukat, úgy üdvözölték. Puszi puszi, jól vagy?, jól vagyok, ti is?, igen mi is, mennyit nőttél!, de hát két hete voltam, így is olyan, mintha ezer éve nem láttunk volna, blah blah blah... Csak a szokásos.

Tobio-val még oviban barátkoztam össze, aztán egy általánosba is jártunk, azonban mielőtt még megkezdhettem volna az alsó-közepet felköltöztünk ide,így a fiúval csak nagyon ritkán találkoztunk,de akkor huzamosabb ideig egymás nyakán lógtunk. Iskolai szünetekben, valamint hétvégenként.

Szerencsére viszont az iskolában is sikerült összebarátkoznom, méghozzá Kenma-val, aki az osztálytársam volt-mert nem vagyok évvesztes- és Kuroo-val, aki, pedig a "legjobb barát" szerepet töltötte be a festett szőke életében. Együtt mentem velük tovább felső-középbe, pontosabban a Nekoma-ba,ők ott továbbra is röpiztek, én pedig a menedzser szerepet akartam vállalni,azonban egy lány beelőzött, így általában migránskodom, hogy ott lehessek az edzéseiken.

A csapatuk egyébként már egész jól megszokta, valamint a menedzser sem szokott rám panaszkodni, mert mindig segítek neki, cserébe, hogy ne dobjanak ki onnan, mint macskát sza-. Mindegy is. Mindenki tudja, hogy mire is gondolok...

Az összejövésünk Tobio-val nem éppen a legromantikusabb módon történt, mégis boldogabbnak éreztem magam, mint életemben valaha bármikor is. Tavaly tavaszi szünetben épp a fiúnál voltam, amikor hajnalban kinyögte,hogy többet érez irántam, mint barátság, nekem pedig ennél több sem kellett, a nyakába borultam és úgy aludtunk el aznap éjszaka. Na nem mintha ez eddig nem így lett volna,mégis az volt az első éjszaka, amit egy "pár"-ként töltöttünk. Azóta viszont ugyanott ácsorgunk megrekedve és nem haladtunk egy tapodtatot sem.

Kuroo-n és Kenma-n kívül egyedül Kana, a legjobb barátnőm tud a-hát nem igen-létező kapcsolatunkról Tobio-val...

 Szinte minden egyes, a fiúval való találkozásom után megkérdezi, hogy történt-e valami,azonban mikor észreveszi a savanyú mosolyt az arcomon sóhajtva egyet kiabálni kezd.

-Kiss Scene leírást akarok,amin tudunk közösen fangörcsölni, szóval szóljál neki, hogy ha nem csinál valamit, meg fogom verni! Nem hiszem el, hogy még nektek sincs szerelmi életetek! Akkor én kiét fogom hallgatni?! Itt én lehetek az egyetlen, aki ennek hiányában szenved! Komolyan meddig aka-

És a többi,és a többi... Valahogy mindig jobb kedvre derít a hülyeségeivel, azonban a tudatom legsötétebb részében mindig ott evezik az az egyetlen kis gondolat. Semmi sem történt másfél év alatt...Az égegyadta világon semmi...

Tudom.Tudom,hogy vannak olyanok,akik lassan haladnak a kapcsolatukban,de...Ez már nem túl lassú egy kicsit?

A fiút elrángattam a szüleim karmai közül, majd beérve a szobámba leszedtem róla a sporttáskáját.Megvacsoráztunk, aztán mindketten elmentünk lefürdeni-természetesen külön.

Sok dologról ugyan nem beszélgettünk, de egy-két információt sikerült kiszednem Tobio-ból,aztán én meséltem el neki az egész életemet, minden egyes apró kis részletbe belemenve.Már az ágyamon feküdtünk mindketten,alvásra készülődve, a fejem a mellkasán pihentettem a hasánál átölelve őt, amikor hirtelen megszólalt,olyan hajnali 1 körül.

-[Név]...

-Hmm?-vezettem fel a tekintetem a fiú arcára álmosan.

-Biztos jó ez így neked?

-Jó...-bújtam hozzá közelebb.

-Mármint... Hogy csak ilyen kevésszer találkozunk... Biztos jó ez így neked?

-Hát...-engedtem el őt meglepődve, az az arcom egy szintre helyezve az övével-Erre most mit mondjak?-nevettem fel.

-Azt, amit gondolsz.

-Nekem... Nem... Nem tetszik-suttogtam halkan és kínosan-De hát...Mit csináljak vele?

-Akkor...Miért nem jársz a Karasuno-ba?-mosolyodott el halványan.

-Hogy jött ez most ide?

-Jelenkezhettél volna oda is...

-Tobio...

-Járj oda. V-velem-fogta meg a kezem a takaró alatt,azonban még a teljesen sötét szobámban is láttam,hogy elvörösödik. 

-Mégis hogyan? Utazzak naponta másfél órát, oda, meg vissza, csak azért, hogy két óra között, talán összefuthassunk?-ráncoltam a homlokomat, ügyelve arra, hogy a hangszintem ne haladja meg a halk beszéd határát.

-Lehetnél kolis is...

-Tudod... Te is lehetnél kolis és járhatnál a Nekoma-ba. Vagy akárhova Tokión belül... Sokkal jobb iskolák vannak itt, mint vidéken-gondolkodtam hangosan.

-Jó az ott nekem...

-Én is szeretek a Nekoma-ba járni és nem szívesen hagynám ott Kuroo-ékat sem...-közöltem higgadtan.

Csend telepedett a szobára. Meglepődtem azon, hogy a fiú felhozta ezt a témát, hiszen ezelőtt még sosem tette.

-Megint Kuroo-ék-nevetett fel hirtelen.

-Na, most mi van?-pillantottam rá komoly arccal,ugyanis nem hittem, hogy bármi vicceset vagy sértőt mondtam volna.

-Semmi... Nincsen semmi.

-Tobio. Ne szórakozz velem. Ha valami bajod van, most mondjad...

-Kuroo. Az a gyerek bajom.

-Miért? Nem csinált ellened semmi rosszat-értetlenkedtem.

-Sokkal többet vagy vele, mint velem...

-Persze, hogy többet vagyok! Vele járok egy iskolába!Vagy hogy gondoltad, hogy majd elkerülöm?! -ültem fel az ágyamon kiakadva.

-Velem is járhatnál egy iskolába...

-De nem veled járok!-ráztam meg a fejem,a fiú,pedig a hátáról,átfordult az oldalára,hogy velem szemben legyen,miközben élesen beszívta a levegőt.

-Fogadjunk, hogy a beiratkozásnál még egy gondolat erejéig sem jutott eszedbe, hogy a Karasuno-ba gyere!

-Nem, tényleg nem, mert neked akkor még tervben sem volt, hogy a Karasuno-ba menj!-ráztam le magamról a kezét idegesen-Hahó! Eggyel feletted járok, honnan tudtam volna, hogy csak oda vesznek fel,főleg a kis balhéd után!

-Kösz.

-Ne nekem köszönd, hanem magadnak! Te is tudod, hogy igazam van! Amikor én már a Nekoma-ba jelentkező papírokat töltöttem ki, neked még elképzelésed sem volt arról, hogy mégis mi a francot fogsz kezdeni magaddal!

-Akkor csak iratkozz át! 

-Nem akarok!

-Persze!Te maradtál a Drága Kuroo-ddal!

-Hogy mehetnék át oda?!Még is hogy?!Itt van a családom, a barátaim, mindenkim!

-Persze... Csak én vagyok az egyedüli, aki nem számít.

-Nem... Nem ezt mondom, csak...

-Még Akari is megmondta, hogy lehetnél kolis, de te inkább itt maradtál!

-Ne keverd bele anyámat!

-Igazad van!Én kérek elnézést!Akkor talán-!

-Nem akarok veled most beszélgetni, mert akkor csak összeveszünk...

-Ahogy óhajtod-váltott cinikus hangsúlyba, majd hátat fordítva nekem gúnyosan felszólalt-Jóéjt! Ne aggódj, mire felkelsz reggel, már lelépek, hogy minél előbb találkozhass a hercegeddel.

Sóhajtva dőltem vissza mellé, majd mikor eszembe jutott valami vissza is ültem.

-Te féltékeny vagy?!

-Nem.

-Túl gyorsan vágtad rá-mutattam a fiúra, aki kelletlenül fordult át felém, majd a szemeimbe meredve unottan a következőt kérdezte.

-És?

-Szóval igazam van-húztam ki magam büszkén.

-Jól van. Örülj magadnak halkabban, hogy tudjak aludni, aztán hazamenni az első elérhető időpontban induló vonattal.

-Rendben...-dőltem vissza ismét az ágyba.

Az óra a falon idegesítően hangosan kattogott, miközben a szívem a fülemben dobogott. Érzem, hogy megy fel a vérnyomásom.

-Mégis hogyne lenne igazad?!-ült fel pár perc elteltével-Kiskorod óta egyetlen egy ölelésnél nem adtam neked többet, Kuroo, pedig naponta puszilgat! A kapcsolatunk másfél év alatt nem jutott el, egy ölelés szintjénél többre! Hogyne lennék féltékeny?!

-Tobio...

-Nem! Akárhányszor próbálkoztam bármivel is, te minden egyes alkalommal visszautasítottál!Akárhányszo-!

-Nem utasítottalak vissza! Te nem közeledtél úgy egyszer sem! Én most mégis mit csináljak ezzel?!

-Miért?!Ez valami nagy könyvben le van írva, hogy mindig nekem kell közelednem?! Vagy mi?!

-Nem, de...

-Hát akkor?!

-Tudod mit?!

-Na mit?!

-Tudod te, hogy kivel szórakozol?!-rántottam közelebb magamhoz a fiút, a pólója nyakrészénél megfogva.

-[Név]?-tágultak ki a szemei, miközben az álla alá nyúltam.

-Emeld fel a fejedet, különben nem fog menni...

-H-hülye. M-mit csinálsz?!

-Azt, amiért itt hisztizel-hajoltam hozzá közelebb, azonban a fiú a számra tapasztotta a tenyerét.

-Várj!

-Döntsed már el mit akarsz!-feszegettem le az ujjait az arcomról.

-É-Én... Nem tudom, vagyis nem... Figyelj én még nem akarom ezt, vagyis de, de-...Szóval én-...

-Na jó...Elég volt. Szólj, ha kitaláltad-engedtem el a dadogó fiú pólóját szarkasztikusan elmosolyodva, majd visszafekve, befordultam a fal felé.

Nem hiszem el... Döntse már el végre, hogy mit is akar, ne csak a szája legyen nagy. Ennyitől zavarba jön, előtte meg leordibálja a fejemet, amiért állítólag mindig visszautasítom. Akkor én most mit kezdjek ezzel? Ő is pontosan ugyanezt tette.

Csak ő tudatosan.

Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen megalázó...Fogalmam sincs, hogy mit csináljak ezzel a magas mértékű szégyenérezzet, ami hirtelen rámtört, és szinte már fojtogat.

Összekuporodva a takaró alatt inkább a szám elé kaptam a kezemet, mielőtt még hangosabban kezdem kapkodni a levegőt a folydogáló könnyeim és a szipogásaim következtében.

Csezd meg Tobio.

Hogy lehetek ekkora balfék? Majdnem rá erőltettem valami olyat, egy-ráadásul nálam fiatalabb-srácra, amire ő egyáltalán nincs felkészülve,csak szájhősködik.

Miért nekem kell lennem az idősebbnek? Sokkal egyszerűbb lenne minden, hogyha csak pár hónappal később születtem volna. Ha nem is egy osztályba, de egy évfolyamba járhatnék Tobio-val. Lehet,akkor tényleg a Karasuno-ba mentem volna és kolis lennék, hiszen Kenma-val sem barátkoztam volna össze, így nem velük mentem volna a Nekoma-ba,hanem a gyerekkori barátommal járhatnék egy iskolába.

Ki tudja? Lehet, hogy sokkal előbb összejöttünk volna, és normális kapcsolatunk lenne, nem pedig ilyen... Ilyen.

Sokkal jobb lett volna. Nem kedveltem volna meg és akaszkodtam volna rá Kenma-ra, Kuroo-ra, valmint Kana-ra sem,így most sem vesztem volna össze Tobio-val. Sőt! Már ha egy suliba járnánk, akkor sem történt volna ez meg.

De ez csak egy "mi lett volna ha" story volt.

Ő Karasuno-s, én pedig Nekoma-s és bármennyire is szeretnék egy helyre járni vele, egyszerűen képtelen vagyok tenni érte.

Nem akarom itt hagyni azokat, akiket itt kedveltem meg,viszont így ott hagytam Tobio-t, aki ugyanolyan fontos-ha nem még fontosabb-, mint a többiek.

Ha kolis lennék, tulajdonképpen lecserélnék mindenkit, egyedül Tobio-ra. A családom és a barátaim. Akkor pedig ők kapnának egy hétvégényi időt, mind, összesen, amennyit eddig egyedül ez a fiú kapott.

Fogalmam sincs, hogy mit is kéne tennem. Nem jó ez így és előbb-utóbb érzem, hogy valakivel csúnyán összefogok veszni vagy csak egyszerűen eltávolodni tőle, ha minden így marad, mint ebben az egy szent pillanatban. Ez pedig egyáltalán nincs jól.

-[Név]?

-Hagyj békén-szólaltam meg eléggé sírós hangon, ami valószínűleg a fiúnak is feltűnt, ugyanis nem sokkal később egy kéz támaszkodott meg közvetlen a szemeim előtt.

-Nézz ide.

-Nem akarok...

-Ne már. Csak nézz ide-fogta az arcomat két keze közé, miközben a két oldalamon megtérdelt-N-Nem akartalak megbántani...Nem direkt volt...Cs-csak tudod néha olyan hülyeségeket beszélsz-Igaza van...Olyan sok hülyeséget tudok hirtelen összehozni,hogy azt már a saját agyikapacitásom sem bírja-Nem!Nem ezt akartam mondani...Ne sírj már még jobban!É-Én...-a szemeimből patakokban folytak a könnyeim,miközben szipogva próbáltam elfordítani az arcom a fiú felől,hogy ne lássa,ahogy sírok-[Név]... Ne sírj... N-Nekem tényleg nem állt szándékomban megsiratni... M-Mivel tehetném jóvá?-hajtotta le a fejét szégyenlősen, viszont észrevéve, hogy nem reagálok alig hallhatóan ismét felszólalt- Ha kimondom,hogy szeretlek és sajnálom,akkor abbahagyod a bőgést?-kérdezte kétségbeesetten, amikor azonban látta, hogy még mindig nemigen válaszolok újból rákérdezett-Na?!

-Nem érdekelsz...

-Engem se érdekel, hogy érdekellek e!-váltott hangszínt-Most nagyon romantikusan-amitől egyébként hányni tudnék, de a te kedvedért megteszem-kimondom az "Sz" betűs szót, te abbahagyod a könnyhullatást,mosolyogva a nyakamba ugrassz, aztán kétszer megfordulok veled, mint a filmekben, majd valamelyikünk szerez teleportációs képességet, hogy akkor tudjunk találkozni, amikor csak akarunk, aztán mindenki boldogan él, amíg meg nem hal!Értve vagyok?!-csak óvatosan bólintottam egyet-Várj... Mi? Most komolyan? É-én csak vicceltem... N-ne vegyélbilyenkor komolyan...

-Megígérted-pislogtam fel rá,egyre lejjeb görbítve a számat.

-Ne már...-fordult oldalra a hajába túrva-Ne nézz rám ilyen elhagyatott kiskutya szemekkel!

-D-de megígérted...

-Jó! Legyen!

-Tényleg?

-Tényleg- morogta, oldalra fordítva a fejét felszólalt-Sajnálom...

-És a szeretlek?

-Jah...Azt is csinálom, tudod, így...Magamban.

-Biztos?

-Hmh-bólintott.

-Szavakba öntve még nem igen hallottam tőled...

-Sz-szeretlek!Na!-fordult felém idegesen.

-Én is szeretlek-szipogtam továbbra is.

-Azt mondtad,hogy abbahagyod a bömbölést...

-Igaz...Abbahagyom-emeltem fel az alkarom,letörölve az újból és újból kibuggyanó könnyeim.

-Mosolyogj is,ha már ennyire megerőltettem magam, csak miattad...

-Így jó?-görbítettem felfelé a szám sarkait,azonban a fiú megrázva a fejét,ismét két tenyere közé fogta az arcomat.

-Eléggé kamunak néz ki...

-Többre most nem futja...-vezettem a kezeimet a hátára lejjebb húzva, hogy magamhoz ölelhessem,miközben a nyakába fúrom a fejemet. A fiú ráült a csípőmre, a kezeit, pedig a nyakam köré fonta néha-néha valamelyik tincsemmel játszva.Beszívva az óceánosnak hívott,még mindig rendkívül jó illatú parfümjét,szorosabban összegyűrve a pólóját ,lenyugodva csuktam be a szemeimet.

-[N-Név]?-szólalt fel pár perc elteltével.

-Hmm?

A fiú elhajolt tőlem,majd megtartva magát felettem,az arcomra vezette a tekintetét,miközben a kezeimet még mindig a nyakában pihentettem.A szemeimbe bámulva az íriszei azonban lecsúsztak a szám vonalára,majd ismét visszapillantott a látószerveimre.

Behajlítva a könyökeit egyre közelebb került hozzám,míg ajkai össze nem értek az enyémmel.Csak egy egyszerű szájrapuszit adott és már hajolt is volna el,de én kapva az alkalmon, a nyakánál fogva visszahúztam magamhoz.Aztán megtörtént.

Szóval erre az érzésre mondják azt,amikor a hasadban felélednek a pillangók?Amikor egyszerre van gyomorgörcsöd és gyengülnek el a lábaid,de téged mégis a jó érzés tölt el?Ezek lennének azok a híres pillangók,amik ott bent,eddig csak aludtak és arra vártak,hogy ez megtörténjen,hogy most kiszökhessenek onnan?Sosem értettem,hogy miért is kell ezt mindegyik könyvbe belefogalmazni és ekkora feneket keríteni neki,azonban most,hogy tudom milyen,kezdem úgy érezni magam,mint azok a tipikus történetbeli főszereplők.

Levegőért kapkodva váltunk el egymástól,miközben az egyik kezemet elemelve a fiú nyakából eltűrtem a szemébe lógó haját,láthatóvá téve a homlokát ,amitől még jobban zavarba jőve inkább a nyakkhajlatomba fúrta a fejét.

-M-Most már nem fogsz találkozni délután Kuroo-val, ugye?

-Miért?

-Hát...Hát mert én már megcsókol-...

-Jó ég!Mit gondolsz,miért találkozom én Kuroo-val?

-Hát hogy,amit én nem-...-motyogta a nyakamba.

-Tobio.Tudod te,hogy hányadika van ma?

-Nem! Nem is érdekel! Ne tereld a témát!

-Elmúlt éjfél,szóval most már Október 15.

-Mit csináljak én ezzel?!

-Holnap van Kenma szülinapja...

-És?

-Nem azért találkozgatok Kuroo-val,amire te gondolsz,bármi is legyen az...

-Akkor meg?

-Ajándékot keresünk Kenma-nak.Kuroo-val,pedig csak barátok vagyunk,semmi több...

-Miért nem ezzel kezdted?!-emelte fel a fejét.

-Mert nem olyan fontos,hogy beszéljek erről,abban a kevés időben,amit együtt tudunk töltüni.

-Igazad van,most sikerült megsiratnom téged emiatt...-pásztázott összehúzott szemekkel, mérgesen méregetve.

-Ugye... Akkor mostmár nem mész haza az első vonattal?

-Hogy jött ez most ide,te hülye?

-Az előbb még azt mondogattad,hogy amint elérhető időpontban jön egy vonat,te hazamész vele...

-Nem megyek... Dehogy megyek...-hajtotta vissza a fejét.

-Mert szeretsz?

-Nem... Azért, mert fáradt vagyok...

-Te szemét!