Sziasztok! 😊
Ez egy rövid és uncsi rész lett, holnap hosssssszú lesz! Ííííígérem! 😁😉
Kellemes olvasást! 😄

Our POV:

Sötét van.
Ez az első gondolatom.

Au... Mi ez itt...? - próbálom megérinteni a fájó vonalat az oldalamon, de a kezem nem mozog. Halkan, akaratom ellenére nyögök egyet, a fájdalom úgy tódul be a testembe, hogy automatikusan oldalra fordulok, és öklendezni kezdek. 
Néhány másodpercig fuldoklok, majd valaki mögülem óvatosan hátrafésüli a hajamat, és ott tartja. Így rálát az arcomra, de én nem látom az övét.
Zihálva maradok a hányós pózomba, nem mozdulok meg, csak amikor a hajamat tartó kéz párja megfogja a vállamat és visszanyom a párnára. Engedelmeskedek, de az oldalamba olyan fájdalom nyilall, hogy felsikítok.

- Shh! - szól rám az ágyam szélén ülő. - Felvered a tábort! - mondja továbbra is suttogva. - Inkább igyál! - valami hideget nyom a számhoz, édes folyadék csorog be az ajkaim között. Hányingerem van tőle, nem akarom kinyitni a számat. - Ne csináld - morogja halkan, de nem tud meggyőzni. - Ez segít, idd meg! Elmulasztja a fájdalmadat - a keze kicsúszik a hajamból, egy kicsit megsimít. - Maria! - szól rám erélyesebben, a nevemre azonnal elnyitom az ajkaimat. - Na - mormolja elégedetten. A lé a számba folyik, és lecsorog a torkomon. Kelletlenül lenyelem, és szinte azonnal jobban érzem magamat. Sóhajtok, ahogyan a hideg érzés kellemesen enyhíti az oldalam lángolását. Az íze olyan, mint a mézeskalács, amit Hazellel szoktunk csinálni karácsonykor. Mindig túl édesre sikerül... Kissé mosolygok. - Ez elviszi a lázadat is. Megyek - darálja el gyorsan, aztán feláll, és visszafekszik a mellettem levő ágyba.
Pár percig még szédelgek, de az a cucc, amit Nico itatott velem, sokat segít az elalvásban.

***

Amikor legközelebb felébredek, gyanúsan csendes minden. Mocorgok, az oldalam már nem fáj annyira, sőt!

- Már kezdtünk aggódni - mondja valaki kedvesen. - Ő... ne mozogj! Elég nehéz volt összevarrni a sebedet, és meglepően szép lett - hallom, hogy vigyorog. - Bár már szinte teljesen be van gyógyulva, de azért ne.

Kinyitom a szemeimet, a fény bántja a retinámat. Hunyorog a nézek körül, egy vigyorgó arc hajol be elém. Világos barna, majdnem szőke haja és világító kék szemei vannak.

- Na! - mondja derűsen. - Ó, sokkal jobb, mint tegnap reggel! Most legalább ébren vagy - mondja, majd egy tűt szúr a karomba.

- Sssz... - közlöm bőszavúan.

- Ejj, bocsi, kislány - mondja bocsánatkérően. Megfogja a fejemet, hogy ellenőrizze a lázamat. Eltolja a szememből a hajamat. - Jé! Nem találkoztunk már?

- Nem hiszem... - motyogom.

- Tuti? - furcsán néz rám. - Áh, mindegy is! Szia, Harry!

- Csá, bro! - int oda neki valaki.

- Később jövök. És megnézlek. Majd nemsokára hoznak nektek enni - mosolyog, és egyedül hagy.

- Várj! És Nico...? - de már nem hallja.