I'm only human

I'm only, I'm only

I'm only human, human

Maybe I'm foolish

Maybe I'm blind

Thinking I can see through this

And see what's behind

Got no way to prove it

So maybe I'm blind

But I'm only human after all

I'm only human after all

Don't put your blame on me

Don't put your blame on me (...)

Ismerős zene szólt zene szólt az edzőteremben, viszont annyira ideges voltam, hogy a dallamára sem tudtam koncentrálni. Az előadások végén elhatároztam, hogy beszélek Daxton Blake-el és rájövök arra, hogy mégis mi van köztünk. Féltem, amikor elhatároztam, hogy utána megyek. Próbáltam az eszemre és nem a szívemre hallgatni. Hiszen az eszem mindig azt súgta, ami ilyenkor okosabb döntés. És mindig a szív volt az, ami figyelmen kívül hagyja a bölcs döntéseket, és inkább a vágya felé evez. Kislány koromban volt egy ékszerteknősöm. Az eszem azt súgta, hogy ne vegyem ki, hiszen még nem tudtam vigyázni rá. Viszont annyira aranyos volt, hogy közelebbről is meg akartam nézni. Akkor vettem ki, amikor anyuék a kertben voltak. Egy kis sámlira álltam, épp hogy elértem az üveg szélét. Még mindig emlékszem a pillanatra, amikor teknőssel a kezemben elestem. Nem csak én, de a kicsi ékszerteknős is megsérült. Akkor jöttem rá arra, hogy néha jobb az, ha az ember inkább az eszére hallgat. Mert a szív mindig győzedelmeskedik az okos dolgok helyett. Az életben ezért történnek velünk kellemetlen, vagy néha fájdalmas pillanatok. Azért mert a szív éhes, egy olyan ragadozó, ami mindig arra törekszik, ami tiltott. Számomra Daxton Blake is a tiltó listán szerepelt, de mikor történt olyan, hogy ilyenkor az ember inkább az eszére hallgat?

A víz is levert, amikor bemutatkoztam a középkorú férfinak. Neki köszönhetem, hogy megtaláltam Daxton-t, hiszen az interneten sok fénykép volt az edzőteremről. A fényképek alapján több mint tíz éve nem használják, viszont én tudtam, hogy pont az ellenkezője történik: használatban csak, csak az illegális ketrecharcos bunyósok edzőtábora. Az edzőterem tágas és nagyon világos volt. A piros szín dominált. Középen volt egy nagyobb ring, körülötte megszámlálhatatlanul sok gép és falra rögzíthető tükör. Sok plakát félig le volt tépve, olyan terület is volt, ahol már omladozott a plafon, de a helynek volt egy filmbe illő stílusa, és ez nekem tetszett. - Nem akarok zavarni, de beszélnem kell vele! - a férfi szemébe pillantottam, de ő csak mosolyra húzta az ajkát. Alaposan végig nézett rajtam. Nem zavart, hiszen volt egy nagypapás kisugárzása, és ettől szinte azonnal szimpatikussá vált számomra.

- Legalább most már tudom, hogy Daxton ki miatt ennyire feszült - biccentett hátra. Követtem a tekintetét, és megpillantottam őt, ahogy megállás nélkül egy boxzsákot püföl. Daxton Blake félmeztelen volt, csak egy fekete rövidnadrág ölelte körbe a keskeny derekát. Izmos háta akár egy beton oszlop. Széles vádlija, és durva izmai voltak. Szinte lassított felvételben láttam, hogy minden mozdulata közben a verejték megcsillan a tetovásáokkal borított bőrén. Ha hiszitek, ha nem...de gyönyörű volt a látvány. - Szerintem menjünk oda hozzá - kacsintott.

- Mérges lesz? - kérdeztem, de a férfi csak megrántotta a vállát. Kifejezetten örültem annak, hogy rajtam kívül itt mindenki laza és jókedvű volt. Akkor változott meg minden, amikor szembe találtam magam Daxton-al. A kezemben található táskát felemeltem és megmutattam neki, de őt ez nem érdekelte. Szélsebesen száguldott az öltöző felé, ezért táskáját a ring mellé helyeztem, majd utána futottam. Tudtam, hogy most lépek be az oroszlán barlangjába. Éreztem, hogy olyan vizekre eveztem, amik veszélyt tartogatnak számomra. De nem érdekelt! Tudni akartam, hogy mi a baja velem! - Daxton! Nem futhatsz el mindig - beléptem az öltöző szűk ajtaján, majd összefontam magam előtt a kezem. A két padsor közepén állt. Megrészegülve figyeltem, hogy izzadt arcát egy törölközőbe törli, majd a padra dobja azt. Csípőre helyezi a kezét. A hasa minden levegővételnél megemelkedik, ezért nem tudtam levenni róla a szemem. A felsőteste pontosan olyan, amilyennek lennie kell: izmos, formás és lapos. Pontosan olyan, amilyen bármelyik nő boldogan simítja végig. Olyan, amihez jó hozzá érni, hiszen tökéletes.

- Te mindig a bajt keresed, igaz Claire? - kezét dühösen széttárta, majd két kezével hátra túrta a fekete haját. A mozdulat közben más szemszögből láttam az arcát. Oldalról teljesen más kisugárzása volt: gyönyörű. Istenem! - Claire, mondd meg nekem, hogy mit akarsz tőlem? - váratlanul ért, amikor ujjait a csuklóm köré fonta, majd a szekrény elé állított, fejem mellett pedig a felületébe ütött. Az óriási hangzavar miatt annyira megijedtem, hogy lehunytam a szemem, majd védekezően az izzadságtól fénylő mellére helyeztem a kezem. Abban a pillanatban, hogy hozzá értem, ő elkerekedett szemekkel az ujjamra pillantott. Én is így tettem, ezért egyszerre néztük a hevesen süllyedő mellkasán pihenő tenyeremet. - Claire... - suttogta mélyen a szemembe nézve. - Nem leszünk így jóba! - emelte fel a szemöldökét.

- Én nem a bajt keresem - suttogtam a szemébe nézve. - Én válaszokat keresek! - emeltem ki. Daxton oldalra pillantott és elnevette magát. Hófehér mosolya miatt zavarba jöttem, de próbáltam összekaparni magam. Abban már biztos voltam, hogy a kémia és a vonzalom is a határait feszegette. Látjátok, ahogy testével próbál közeledni, de visszafogja magát? Figyelitek meztelen felsőtestét, ahogy ellenáll a saját akaratának? - Válaszokat arra, hogy mi a bajod velem - bólintottam. - Az egyetemen keresed a társaságomat, de közben rosszul bánsz velem. Gyakran úgy csinálsz, mintha védenél, de közben te magad bántasz.... - kerestem a szavakat. Minden kiejtett mondat után összehúzta szemét és beharapta ajkát. - A viselkedésed nem egyértelmű. Amikor a közelemben vagy mindig úgy érzem, hogy bántani akarsz, de olykor... - pillantottam az izzadságtól fénylő hasára. Ha a vágyaimra hallgatnék, akkor lehajolnék és megkóstolnám. Végignyalnám a feszes hasát, simogatnám az izmait és a szemébe néznék. Figyelném, hogy milyen reakciót váltok ki belőle. Imádnám, ha azt látnám, hogy élvezi. Istenem...vajon milyen lehet ennek a férfinak gyönyört okozni? - Olykor romantikus és nagyon kedves vagy! Vannak olyan pillanatok, amikor észre sem veszed azt, hogy változol... - valóban voltak olyan pillanatok, amikor Daxton félre tette az önző, elérhetetlen stílusát. Még mindig emlékszem kedves szavaira, illetve bókjaira.

- Ne piszkáld az oroszlán bajszát - támasztotta kezét a fejem mellé. Nem tudom, hogy miért csináltam, de tenyerem lecsúszott a hasára. Olyan voltam, mint egy gyerek, aki eddig soha nem látott dolgot fedezett fel. Ujjaim érintették a köldöke egész területét. Látjátok, ahogy érintésem miatt szaporábban veszi a levegőt? Érzitek a testéből áradó hőt és adrenalint? - Kettőnknek nem kellett volna találkoznia - megfogta a csuklómat, majd a testem mellé helyezte. Váratlanul ért, amikor másikat is megragadta, majd hátam mögött összekulcsolta a kettőt. Ott álltam és teljesen ki voltam szolgáltatva neki. Mintha a jó kislány, lépésről-lépésre eltűnt volna.

- Nem mi választjuk meg, hogy kivel és mikor találkozunk. A sors olyan, hogy okkal küld hozzánk bizonyos embereket - súgtam az ajkára, hiszen idő közben elég közel került hozzám. Biztos tudni akarjátok, hogy mit éreztem. Azt éreztem, hogy az egész testével, és az érintésével is birtokol. - És én tudni akarom, hogy téged mi okkal küldött - fürkésztem az ajkát.

- Szerintem mindkettőnknek jobb lenne, ha nem erőltetnénk a dolgot - pillantott a zuhany felé. - Te egy olyan lány vagy, akit anyuci és apuci pátyolgat. Mindennap telefonon beszéltek, egy napot sem hagytok ki. Húsz éves vagy, de még mindig úgy kezelnek, mint a kislányt, akit általános iskola első osztályába kísértek - néztek végig rajtam. - És biztos vagyok abban, hogy még fasz sem járt benned - kezét összefonta a mellkasán, majd kikötötte nadrágját. - Talán ezért vagy itt? - a padló felé pillantott, ezért óriási könnycseppekkel figyeltem, hogy kiköti nadrágja madzagját. - Azért vagy itt, hogy jól megdugjalak? - szinte lassított felvételben láttam, hogy meglazítja nadrágját. Nem tudom, hogy mi fájt jobban: a szavai, vagy a viselkedése. Azt viszont tudom, hogy egy percet sem akarok tovább maradni. A könnyeim megállás nélkül folytak. A mellkasom szorult, és biztos voltam abban is, hogy elsápadtam.

- Te egy rohadék vagy! Menj a pokolba! - erőteljesen meglöktem a vállát, és könnyeimet törölgetve oldalra léptem. - Egy féreg vagy! Soha nem adnám magam oda neked! - üvöltöttem. - Szégyeld el magad!

- Azért az ajánlat még áll - kacsintott, majd hátat fordított és meztelen a zuhany felé sétált. A kijárat felé futottam, de a férfi utolért.

- Miért sírsz, lányom?! - helyezte kalapjára a kezét. Nem válaszoltam, csak könnyeimet törölgetve kiléptem az ajtón.

Zuhanyozás után egy kártya segítségével csíkot formáltam a porból, majd a plafon felé pillantottam. A titka az, hogy mindent lassan, és oda figyelve kell csinálni. Ha az ember elrontja, akkor az egész nem ér semmit sem. Miután felszívtam a port, letöröltem az orromat és szemöldökömet ráncolva figyeltem pocokra. - Mit mondtál annak a szegény lánynak?! - a kijárat felé mutatott, pedig Claire vagy egy órája elviharzott. Csak gúnyos mosolyra húztam az ajkam. Talán egy kicsit durva voltam! Bevallom, hogy elszaladt velem a ló, de csak így érhettem el azt, hogy elmenjen a közelemből. - Mit ártott neked az a lány, Daxton? - lökte meg a vállamat.

- Kibaszottul ne érj hozzám! - emeltem fel a hangomat. - Nem egyszer mondtam el, hogy nem tűröm az érintéseket - szikrákat szóró szemembe nézve védekezően feltette a kezét, ezért visszaültem a helyembe. - Dugást ajánlottam neki. Ő nem élt a lehetőséggel...

- Mekkora egy állat vagy, Daxton!

- Inkább szervez le nekem egy következő meccset - gyújtottam rá egy cigire. - Elegem van abból, hogy mindenki tanácsot akar adni, hogy legyek a rossz fiúból jó fiú! - álltam fel, majd meglöktem a vállát. - Valamit megtanultam a hat év alatt, amit a börtönben töltöttem - néztem végig rajta. - Legyél egy rohadék, vagy alul maradsz, köcsög! - biccentettem, majd arcába fújtam a füstöt.